Azért persze a csomókon kívül is van élet, szombaton elmentem megnézni a visszatelepülő expatot (megnőtt a haja: nem tudom, hogy a lengyel borbélyok számlájára írjam, vagy tudatos döntés eredménye), vasárnap pedig régi barátokkal írtunk, majd vettünk részt kocsmakvízben. Továbbra sem szeretem a kvízjátékokat és a kompetitív szórakozás egyéb formáit, olyankor különösen nem, ha a válaszok egyharmadát sem tudom (pedig tájékozott embernek szeretem hinni magam). Este még egy koncertre is eljutottam, ami részemről kiérdemelte a világ legunalmasabb haknija címet - nem volt rossz, azt a szintet sem érte el; ha nem vagyok olyan álmos, valószínűleg a végtelenségig el tudtam volna hallgatni bármiféle érzelmi reakció nélkül. Így viszont egy ponton ránéztem az órámra, és úgy döntöttem, aludni mégis kellemesebb.
Szombaton egyébként volt egy igen érdekes beszélgetésem is egy egészen addig vadidegen nővel, aki szintén expat-nézőbe érkezett, és egy pohár bor mellett hirtelen nagyon sok mindent elmesélt nekem az életéről. Érdekes volt, meg egy sor idegesítő dolgot elég más megvilágításba helyezett a saját életemben is, ó, hát akkor értem, egyrészt megnyugtató, hogy nem csak én nem tudom érzelmileg kezelni ezt az öregedés dolgot, másrészt az emberi lét még annál is sokkal szánalmasabb, mint gondoltam. De komolyan, és akkor még észre sem vettem az újabb ráncot a szám sarkában.Ó, viszont arról sem írtam még, hogy voltam Pozsonyban, nyilván azon a hétvégén, amikor őrült hideg volt és hatalmas szél, és szombaton még az eső is esett. Szombat este felmentem az UFO tetejére, hát majdnem lefújt a szél. Utána a fenti panoráma-étteremben vacsoráztam, és azért kellett három deci sör és egy fél hamburger, hogy ne rezzenjek össze, ahányszor egy erősebb szélroham dob egyet a egész építményen. De azért szép volt. És vasárnapra a nap is kisütött, fényesen, ragyogóan, csak hát a szél... illetve a fagylaltos-karamellás kürtőskalács, ami nagyon jól nézett ki, nagyon finom is volt, de olyan masszív cukorsokk, hogy estig rosszul voltam tőle.
