Aztán csütörtök este csak hazamentem és énekeltem, az elég jó, ráadásul most épp olyasmiket is el tudok énekelni, amik tavasszal nem mentek. Szerintem nagyon ügyes vagyok, a szomszédok nem biztos, hogy értékelik a dolgot, de általában én sem szeretem, amit ők csinálnak*, szóval csak a szokásos kölcsönös lakótelepi undor. Pénteken elvonszoltam magam edződni, hogy a fenébe vagyok én képes ilyesmire, továbbra sem értem (jó, nagyjából csak az elvonszolódás megy a dologból, edzettebb még mindig nem lettem). Hétvégén megnéztem a nemHarryPotter filmet, és elmentem éjszakai írásra, ahol 11 körül kidőltem, és inkább hazakúsztam aludni. A hétvégén összesen huszonhat órát aludtam, néha szeretnék ébren lenni egy kicsit olyankor is, amikor épp nem dolgozom.
Ez a hét aztán rettentő szürke volt és fáradt, iszonyúan nem bírom a neont, és nem csak a szemem fáj, de szédülök is tőle. A vérnyomásom rendben, reggel-este mérem, tényleg csak a mocskos neontól lehetek ilyen rosszul minden november-decemberben. Szerdán volt spontán össznépi és hosszas nagyölelés a wrimókkal, vicces volt, ahogy a búcsúzkodás negyedórás körkörös ölelgetésbe fulladt, de mindenkinek jól esik néha az ilyesmi, és nem mindenki kapja meg rendszeresen (pedig bizonyítottan stresszoldó hatású! Szóval fontos). Csütörtök reggel volt hipszterkávézós kiruccanás kollégákkal, szinte mindenki cuki volt, de vannak emberek, akikről tényleg nem tudom, minek beszélek velük egyáltalán. Meg este kocsmáztunk, csodálatosan hatékony vagyok, negyed kilenckor már közepesen részegen elindultam haza, fél tízkor már ágyban voltam. A rengeteg rémálom mellé befért egy olyan is, ahol nevetségesen szép, eldugott kis hegyi tavak mellett kempingeztünk (háttérben, a tó fölötti bércen a telihold fényében fürdőző vár), illetve egy ponton kinéztem az ablakon, és jeleztem, hogy én sajnos nem itt lakom, bármennyire tetszik is, ahogy a virágzó gyümölcsfák fölött rálátni a tengerre.
Azt hiszem, egyébként jobban szeretnék olyan helyen lakni, ahol a tengerre lehet rálátni, mint ahol két forgalmas villamosvonalra, de nem panaszkodom, a két sor váltó közé legalább valahogy befér a Gellérthegy.
*de tényleg, a hatodik keresztbeszomszéd egész éjszakára bukóra nyitja az ajtóm melletti folyosóablakot, mondván, hogy neki az kell a kereszthuzathoz, mert az ő lakásában csak egy falon van ablak, és másogy nem lehet rendesen szellőztetni, mint a folyosó felé (gondolom, egész éjszaka nyitva hagyja a lakásajtót, hogy szellőztessen, hát persze), reggelre aztán nálam kihűl az előszoba, a fürdő, a fél lakás. És ha becsukom a folyosóablakot, amikor este hazaérek, tizenegy körül kicsoszog, hogy kinyissa, bazmeg.
