Ami nyilván nem teljesen jogos, mert például nem kell ilyen csúnyának lennem, például biztos tehetnék többet érte, hogy kisebb darab legyek***, a hajam pedig idővel csak visszanő valami emberi formáb; és illetve hát amennyire pedig ilyen csúnyának kell lennem, mert genetika és életkor és rossz reflexek****, azzal tulajdonképp hasznosabb lennem megbékélnem, mint minden egyes alkalommal megküzdeni az őrjöngő hisztivel.
Biztos minden más lenne, ha a családunkban nem lenne ennyire eszeveszetten fontos érték és kimondatlan elvárás a szépség, vagy ha valaha életemben legalább öt percre megfeleltem volna a családi szépségideálnak (atletikusan karcsú, szabályos vonású, és mindemellett láthatóan okos) (lehet, hogy ez soknak tűnik, de valójában a család jelentős része megfelel a kiírásnak, messze én vagyok a legalacsonyabb és egyben a legkövérebb). De a dolgok jelenlegi formájában akkora kudarcnak érzem magam, hogy a legszívesebben soha többé ki sem mennék a bejárati ajtóig sem.
*csak alul nyírd fel egy kicsit, és a fülemnél igazítsd meg, fenn szeretném, ha hosszabb maradna
**komolyan, rászoktam a nagy, hangsúlyos fülbevalókra, hogy keretezze már valami a rusnya hörcsögpofámat, hátha úgy kicsit visszabillen a vizuális egyensúly... pedig alapvetően nem is szeretem a fülbevalókat, meg be is gyullad tőlük a fülem
***csak hát úgy tűnik, amennyit leszed a több mozgás, azt visszateszi a kevesebb alvás és a stressz
****úgy értem, basszus, amilyen kínosan feszengő arcokat vágni tudok, ha tudom, hogy fényképeznek, vagy a "kérlek, ne üss meg" tartás, amit önkéntelenül felveszek, mert tudom, hogy ez (ha nem is most, de amint meglátom a végeredményt) fájni fog
