kivételesen szerda, sőt, már csütörtök is

Na jó, végül rendeltem valamit, ami nem feltétlenül a méretem, de hát amilyen ostobán meg voltak adva a paraméterei, még az sem kizárt, hogy igen, mindegy, addig is legalább várok valamire. És tavasz van!!! Tavasz!!! Igenis tavasz, és most már kénytelen lesz itt is maradni, mert különben mérges leszek.

Hétvégén voltunk kézműves sörfőzdében, és oké, kóstoltunk sört is, de volt ott maláta, többféle maláta, és most mit mondjak. Maláta. Legjobb. Igaz, én még akkor is szeretem, amikor sör lesz belőle.

Most kitaláltam, hogy írok valami vidámat és pozitívat, nyilván nem sikerült, pedig rendesen szedem a vitaminokat és írom a napi listákat és egy csomószor indokolatlanul vidám vagyok, esküszöm! De ezek főleg kisebb és kevésbé érdekes dolgok, egy különösen jól sikerült kávé, harkály az ablak előtt a fán, a rendíthetetlenül suhogó eső, amiből majd virágok nőnek és illatos, tavaszi hajnalok.

továbbra is mindig kedd

Vásárolni akarok valamit, nagyon-nagyon; de olyasmit, aminek örülök és tetszik és van értelme, és létezik a méretemben, komolyan, miért olyan teljesíthetetlen kérés?

(Egyébként rohadtul nem kéne semmit sem vásárolnom, irdatlan pénzeket költöttem el az elmúlt három hónapban, és rendben, hogy kellett már egy új szemüveg, de még csak nem is hordom, mert nem tudom megszokni ezt az átmenetes multifokális mókát. Eh. A többi pénzről pedig még csak nem is értem, hova ment, hát fogorvosnál is csak egyszer voltam, pedig az a kedvenc luxushobbim.)

kedd kedd kedd

Azt hiszem, a mai napon az volt a legszórakoztatóbb*, amikor megpróbáltam elképzelni, hogy a Dragon Age II milyen Verdi opera lenne, nyilván nagyon jó, abban a változatban is, ahol Hawke a kétségek tépte tenor, és Anders a megbízhatatlan bariton, és abban is, ahol Anders a zaklatott lelkivilágú tenor, és Hawke a szoprán, aki megpróbálja eltéríteni a szent céltól. Aztán rájöttem, hogy valahol van ebben egy Wagner opera is, templar szempontból, és akkor arra gondoltam, hogy többet kéne aludnom.

Az Inquisition egy hete áll: néha komolyan veszem, hogy többet kéne aludnom, és ez sajnos nem fér össze azzal, hogy hétköznap játsszak. Mármint próbáljak játszani, és inkább nekimenjek minden virtuális tereptárgynak. Lássuk be, ez megnehezíti, hogy haladjak a küldetésekkel, és így akkor hogy jutok majd el arra a pontra, ahol érdekes kezd lenni a történet? Sehogy. Hát úgy.

Irgalmatlanul nyűgös vagyok, nehezen viselem már a telet, az egyik kétharmadáig kész regényemet kidobtam, a másikban levittem a főhőst egy szakadékba, aztán rájöttem, hogy onnan nehéz lesz felgyújtani azt a várost, nem mondom, hogy írói válságban vagyok, de mélységes elégedetlenség tölt el, ha életem ezen szeletkéjére gondolok. Mondjuk ezt mostanában életem egész sok szeletkéjéről elmondhatom, idén még nem rajzoltam, bénák a fényképeim, mindig elalszom a hajam, és már az irodában sem eszem délutánonként gyümölcsöt, mert rendszeresen rohadt. Süssön már ki a nap, de tényleg.

Lehet, hogy többet kéne relaxálnom vagy nem is tudom, aludnom néha? 

*Jó, ezen kívül app migrációt teszteltem, szóval nem volt olyan erős a mezőny

be vagyok oltva empátia ellen, azt hiszem

Emberek, akik a kávézóban pénzt adtok a laminált családi fotóval kéregető, láthatóan jól szituált hivatásos koldusnak, és ezzel arra bátorítjátok, hogy az én asztalomnál is hosszan toporogva próbáljon úgy tenni, mint aki épp szenved: rohadjatok meg mind egy szálig.

március idusa

Terveztem, hogy írok majd valami hosszút és érdekeset, például arról, amikor elmentem, és megnéztem a bontás kezdete előtt még két nappal a Hotel Olimpiát a Normafánál, térdig érő hóban és verőfényes napsütésben, vagy arról, hogy végül csak megnéztem a Három óriásplakát...-ot is, és továbbra is a Szólíts a neveden kapná tőlem az Oscart, netán hogy végül csak elkezdtem a Dragon Age: Ingquisitiont, és egyelőre az idő hetven százalékában nekimegyek minden rohadt fának és leesek a lépcsőkről, szóval ez így kétszáz óra helyett mondjuk kétmillió lesz - de valószínűleg inkább elmegyek még vásárolni, szöszmötölök, és alszom.

Hosszú volt ez a hétvége, és nem azért, mert négy napból állt (azt meg tudnám szokni), de sok volt a program, ráadásul az alvást nem épp favorizáló eloszlásban. Jó volt, jó volt, persze, hogy jó volt, de most jól esne némi passzív pihenés is.

Remélem, most már tényleg csak egy hétig tart a tél.

hurrá

Kicsit már tavasz van!!!

Nemsokára nagyon tavasz lesz!!!

Napsütés!!! Virágillat!!! Madárdal!!!

IGEN!!!!!!!!!

pénteki semfontos

Igen, a tegnapi nyilván egy fél blogbejegyzés volt, aminek már csak azért sem lett másik fele, mert hirtelen dolgok történtek, majd váratlanul elaludtam. Kicsit már unom ezt is. Hétfőn korán hazaértem, héttől kilencig aludtam, akkor felébresztett egy telefonhívás, tíztől megint aludtam. Kedden fél kilenckor elaludtam, szerdán programom volt, úgyhogy csak tizenegy körül zuhantam be az ágyba, nagyjából az ajtóból egyenesen. Csütörtökön? Végül nem mentünk korcsolyázni, úgyhogy nyolckor felborultam.

Közben folyamatosan kettősfront, a fejem széthasad, mindenki hülye, van, aki sértően az. Szereztem hobbitos hangoskönyvet franciául, nem egészen értem, mit remélek tőle, azon kívül, hogy pont elég szót felismerek ahhoz, hogy tudjam követni a történetet (de csak azért, mert amúgy is nagyjából mondatról mondatra tudom).

LEGYEN MÁR TAVASZ, MIELŐTT MEGŐRÜLÖK!!!

csütörtöki nemfontos

Nem volt jó ötlet azzal jutalmaznom magam, amiért hajnalok hajnalán eltántorogtam fodrászhoz, és senkit sem öltem meg, hogy fehércsokis tortát reggeliztem. Mármint a fehércsokis torta önmagában tökéletes, határozottan a Starbucks legjobb süteménye, mondom ezt én, aki hónapokig bírja habos és cukros csodák nélkül; a fehércsokis torta eszeveszetten és irreálisan finom, de nagyon nem kellett volna azt reggeliznem. Délig rosszul voltam tőle.