gyorsjelentés

Valójában négyen vannak, ma reggel egy-kettő-három-négyre rázta ki őket a fa, és nagyot kergetőztek az egykori közért tetején. Kedden és szerdán is csak kettőt láttam, egyszer a varjaktól próbáltak ellopni egy fél pár cipőt (az egykori közért tetején, hol máshol), máskor a fenyőfába bújtak be. Csütörtökön a vihar előszelével indultam, minden madár kushadt, nem láttam őket sem, de ma reggel kipottyant a lombból mind a négy. Feketék-fehérek, hangosak és vidámak, szarkák, szeretem a szarkákat. Is.

A macskákkal viszont már hetek óta rút bukásban vagyok, és kéne még ehh, rengeteg, hogy meg legyen a terv, az időhiány mellett az a fő baj, hogy unom. Több, mint egy éve csinálom már, szánalmasan eredménytelenül, és a képek többsége még csak nem is szép.

Rájöttem, hogy idén már megint nem fogok eljutni egy napnyi fesztiválra sem, kicsit nyűgös vagyok, de teljesen esélytelen lett volna levonszolnom magam pót-Zajra múlt héten. És amúgy is, minek, nem lett volna társaság, úgy pedig nem olyan vidám még egy barátságos fesztivál sem. A szabadság viszont közeleg, várom már, nagyon várom már.

és ketten voltak!

Az idő telik, múlik, voltunk távolról indítani az esőben, sörözni a nemsvájciakkal, és ma reggel kiderült, hogy az az éktelen ricsaj, amitől nem bírtam aludni, két kamasz szarka, akik egyszer csak kihuppantak egy fa koronájából az egykori közért tetejére, és kergetőztek egy sort. A repülés még nem ment nekik valami jól.

+

Jó, azért rengeteg vidám dolog is történt, például múlt szerdán már tettek valamit a kávénkba, mert először megpróbáltunk felmenni az irodaház tetejére (hétfőn még lehetett, és onnan néztük a várost), aztán inkább csak lementünk az utcára, és olyan hülyeségeket beszéltünk, hogy azon sírni kellett. Csütörtökön ezen felbátorodva lemerészkedtünk a garázsba, ahol fotós-zongorista kollégánk Charlie angyalai típusú képeket készített rólunk, pisztoly helyett üres banánhéjjal, mert mi normálisak vagyunk. Nem. Pénteken aztán elindultunk a céges hétvégére, mi azon a buszon ültünk, ami meg is érkezett, és utána végigvihogtuk és ittuk az estét, valamint ugrabugráltunk is zenékre. Szombaton ennek ellenére képesek voltunk felkelni, fürdeni a medencében, megnézni a wellness részleget, a falut, az élménybirtokot, a szobatársnőmet könyékig összenyalogatta egy ló, visszamentünk a medencéhez, visszamentünk a pezsgőfürdőbe, kávéztunk, ittunk, táncoltunk. Vasárnap reggel még a hevertünk a napon, és néztem a lehetetlen-kék vizet, és már majdnem olyan volt, mintha tényleg nyaralnánk.

Ma pedig fagylaltot uzsonnáztunk, és jön a lehűlés is!

nyugtalan, netán nyűgös

Baszki, és megnéztem, és kiderült, hogy 2013-ban volt 8 látogatója a titkos blogomnak. Nagyon izgalmas élmény lehetett.

A hetem nagyjából azzal kezdődött, hogy élőben is láthattam emberi agyvelőt, vagy legalábbis nekem úgy tűnt, hogy a néni vállán és fejrészén az a fehéres-darálthúsos massza nem lehetett olyan nagyon sok más (abban a pár perces időszakban jártam ott, amikor már állt a forgalom, de még senki sem takarta le szegényt). Soha többé nem merek elmenni kukásautó és egyéb, hátul billenő vagy nyíló járművek mögött, akkor sem, ha nem tudhatom, pontosan mi történt, mert elméleteim azért vannak. Nem tesz ez jót az alapvető nyűgösségemnek, dolgokat szeretnék megrugdalni, vagy csak bemászni az asztal alá, és bőgni, de hát aludni sincs időm, nem hogy ilyen úri hisztikre. Semmivel sem haladok, két hete nem tudok rajzolni sem, írni már rég nincs agyam, és akkor emberek még olyan kérdéseket tesznek fel, hogy mit sportolok, és miért nem. Nem tudom beosztani az életem, ez van, a pénzemet sem tudtam soha, semmit se soha se nem, és minek is, mert úgyis csak meghalok majd aztán egyszer, és még örülhetek is, ha netán majd olyan hirtelen csapja szét a fejem egy nagy és nehéz fémtárgy, hogy nem lesz időm megijedni sem.

Oké, azt hiszem, ez épp nem az optimista énem, az optimista énem az, amelyik örül is neki, hogy odakinn két színes repülőgép kergeti egymást, és nem csak arra gondol, hogy idegesítően berregnek, és hogy akkor már megint Budapest Air Race lesz, és ne már, ez azt jelenti, hogy alig van hátra a nyárból.

arcturus vega jupiter mars

Néha úgy érzem, hogy kéne egy titkos blog, ahová leírhatok olyan dolgokat is, amiket nem véletlenül nem mondok ki, mármint van már egy ilyen titkos blogom, de az erősen tematikus, mondhatni monomániás (és a statisztikák alapján egyetlen egy látogatója akadt, és emlékszem, hogy az én voltam, amikor elfelejtettem bejelentkezni, szóval). Illetve nekem a rendes blogom a titkos blogom, de az is olyan kissé nehézkes néha már.

Hazaértünk a céges hétvégéről, ami legfőképp nagyon jó volt, szinte mint egy osztálykirándulás, sőt, még azt sem mondhatnám, hogy egy osztálykiránduláson lényegesen kevesebb alkohol fogyna, vagy kevésbé lennének a szomorú és a nevetséges határán a drámák. De azért az a pillanat, amikor a piros bársonyszőnyegen feltámolyogva Dragon Age szereplőkben próbáltam meghatározni a reggelt, na, az még nem volt meg középiskolás koromban. Illetve az sem, hogy az "osztálytársaknál" általában öt-tíz-tizenöt évvel idősebb vagyok, bár ez középiskolás koromban egészen bizarr lett volna. Majd nem tudom, lehet, hogy írok még róla, mi mindent csináltunk, de most alighanem el kéne mennem aludni ahelyett, hogy teljes Cure koncerteket hallgatok.

giccshatáron

Az igazán látványos naplementékhez kellenek a felhők, és ennek lehetnének egész coelho-i mélységei, ha amúgy nem szeretném a felhőket. De amúgy is szeretem a felhőket, és azt is, amikor furcsa-rózsaszínek, haza kéne mennem, mert este van és ráadásul hideg is. A tévében épp lángolva ég valakinek az ágya, míg mások keringőznek körülötte, a szám is éppilyen bombasztikusan igénytelen, bár mások szerint nyilván drámai, akár egy jobban sikerült naplemente. Hazamegyek és nem vagyok hajlandó munkára gondolni holnap reggelig, nincs nálam öngyújtó, ebből is látszik, mennyire fenyeget, hogy rászokjak a cigarettára. Kicsinek és jelentéktelennek érzem magam az ismerőseim és a barátaim mellett, lement a nap is, most viszonylag szívese visszatöltenék mentett állásokat, ha a valóságban is lenne ilyen.

leárazás

Voltam ruhát próbálni, ennek következtében most átérzem, hogy ronda kövér vagyok, öreg, és minden erőfeszítésem dacára iszonyúan kócos, viszont vettem egy farmert egy Whopper menü áráért. Márpedig pont farmerre volt szükségem, minden mást csak úgy felpróbáltam, szóval összességében nem kéne panaszkodnom, egy csomó pénzt nem költöttem el.