...márpedig az angol mondóka szerint ez bánatot jelent. Az van is, térdig ér, aztán derékig, végül nyakig, elég kinézni az ablakon, köd van és eső, a képernyőkről pedig vér ömlik ránk, halál és gyász. Szükségállapot és készültség.
Persze azért nem csak ebből áll a világ, vannak szépséges dogok is, két fehér kiskutya kergetőzik a késő délutáni napfényben, abban az igazán aranyló fajtában, ami smaragddá változtatja a füvet és lángra lobbantja az őszi bokrokat. A narancssárga labdák röpülnek, Mandula visszahozza az egyiket, Kavics labda nélkül rohan vissza. Igen, van új kutya, kölyök és egészséges, eleven kis szőrgombóc, rossz, mint az ördög, és segít betölteni azt az űrt, ami Masni után maradt.
November lévén vannak közös írások is, éttermekbe, kávézókban, hol sok, hol kevés emberrel, teázunk, nevetünk, nem feledkezünk meg a születésnaposokról sem. Másokkal egész évben rendszeresen írogatunk, most megbeszéljük a kiadói pletykákat, cikkekről egyeztetünk, én közben megakadályozom, hogy a főszereplőm szerezzen egy kutyát, de a történet több további pontján megoldhatatlan gondot okozna egy némileg varázslatos puli jelenléte. Nehéz a mesefaragók sorsa.
És szerdán fogorvos és ez most fájni fog. Remélem, az a magányos szarka baromi gyorsan szerez magának egy párt, mert kettesével már örömöt hoznak, és az most mindannyiunkra ránk férne.
