Már megint nem tudom, hol tartottam, kedves naplóm, voltam könyvklubban és költőkörben is, és mindenhol aktívan részt vettem a programban. A könyvklubban szerintem túlságosan is, bár igyekeztem hagyni szóhoz jutni másokat, és nem az érdes férfitársaságban érlelt, hókotróval letolós stílusomban érvelni a véleményem mellett helyett. Mondjuk az sem segít, hogy még mindig nehezemre esik odafigyelni arra, hogy ha valami (amúgy szigorúan csak az én kis véges véleményem szerint) ordas marhaságot hallok, ne üljön ki az arcomra a hallgattá'vóna undor, szóval néha azt hiszem, sokkal nagyobb seggfejnek tudok tűnni, mint amilyen valójában vagyok.
A verseket szerencsére csak felolvassuk és nem kell véleményeznünk, és ott általában el tudom fogadni, ha valaki számomra értelmezhetetlen szóhalmazokat tart művészetnek, kivéve talán, amikor a furcsa angol fickónak az egyik verse arról szólt, hogy az undorító kövérek és az undorító kövér kalauznő, hát undorító, hogy kövérek, miért kövérek ezek, hát nem tudják, hogy undorító?, na, akkor azért nagyon oda kellett figyelnem az arcvonásaimra (mondjuk a furcsa angol fickó már elsőre eléggé... menj-innen, de-már volt). Nem biztos, hogy sikerült.
