töredék, irodalommal és arckifejezéssel

Már megint nem tudom, hol tartottam, kedves naplóm, voltam könyvklubban és költőkörben is, és mindenhol aktívan részt vettem a programban. A könyvklubban szerintem túlságosan is, bár igyekeztem hagyni szóhoz jutni másokat, és nem az érdes férfitársaságban érlelt, hókotróval letolós stílusomban érvelni a véleményem mellett helyett. Mondjuk az sem segít, hogy még mindig nehezemre esik odafigyelni arra, hogy ha valami (amúgy szigorúan csak az én kis véges véleményem szerint) ordas marhaságot hallok, ne üljön ki az arcomra a hallgattá'vóna undor, szóval néha azt hiszem, sokkal nagyobb seggfejnek tudok tűnni, mint amilyen valójában vagyok. 

A verseket szerencsére csak felolvassuk és nem kell véleményeznünk, és ott általában el tudom fogadni, ha valaki számomra értelmezhetetlen szóhalmazokat tart művészetnek, kivéve talán, amikor a furcsa angol fickónak az egyik verse arról szólt, hogy az undorító kövérek és az undorító kövér kalauznő, hát undorító, hogy kövérek, miért kövérek ezek, hát nem tudják, hogy undorító?, na, akkor azért nagyon oda kellett figyelnem az arcvonásaimra (mondjuk a furcsa angol fickó már elsőre eléggé... menj-innen, de-már volt). Nem biztos, hogy sikerült. 

a világ legértelmetlenebb dolgai

A második kesztyű prototípus közel tökéletesre sikerült, apró javítanivalók vannak még benne, például minden ujja 1-4 sorral hosszabb a kelleténél, és nem úgy kell majd bevarrni őket, ahogy elsőre csináltam, de hát ez apróság! Az alján a "csipkés" rész szándékosan ilyen, ez volt a leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy befejezzem, igazából csak a színvilághoz nem illik, Sajnos közben rájöttem, hogyan tudnám ugyanezt nagyon egyszerűen hosszában csíkosan megkötni, és most közel leküzdhetetlen késztetést érzek egy hosszában csíkos, ötujjas kesztyű előállítására. Nyilvánvalóan semmi szükségem rá, és a világ sem lesz tőle gazdagabb, csak az agyam viszket tőle, mint egy szúnyogcsípéstől.

A legutóbbi sapkakezdeményt hatszor kezdtem el és fejtettem fel teljesen, és még mindig nem jöttem rá, hogyan működne (azaz pontosan tudom: vastagabb fonállal, de ha valamit, hát további fonalat garantáltan nem ér ez meg nekem), most kicsit szomorú vagyok, mert a hosszában csíkos kesztyűt leszámítva (és arról lebeszéltem magam) épp nincs új érdekes elképzelésem, amit ki akarnék próbálni. Nagy eséllyel az már a horgolás területe lenne, de az meg túlságosan is kötetlen, ott végképp bármit meg lehet csinálni, és nekem jót tesz, hogy a kötőkeretnek elég szigorú határai vannak, amiket ki kéne játszanom.

De így nézett ki a sima ötujjas kesztyű és a kétoldalas mintás sál (amit azóta felfejtettem, hogy sapkát kössek a fonálból, de aztán azt is feladtam).