Olyan kibaszott dühös vagyok, hogy arra nincsenek szavak. És még mindig nem érzem, hogy kifelé jönnék ebből a szarból.
pozitív, de nem a jó értelemben
Így az első igazolt fertőzésem ötödik napján azt kell, hogy mondjam, szívás ez a covid, és nem szeretném tudni, milyen lenne, ha nem volna három oltásom (és tippjeim szerint két nem igazolt megbetegedésem is). Már épp elhatároztam, hogy ideje a negyedik oltásnak, amikor benyaltam ezt az aktuális variánst. Kizárásos alapon a zsúfolt vonaton, ahová meg úgy kerültem, hogy el kellett menni megszüntetni az utolsó hivatalos köteléket is köztem és a katás adózás között (még tag voltam a fordítós cégünkben, akkor is, ha már hat éve nem ebből élek), szóval ezt is simán a kibaszott Fidesz számlájára írom, ahogy azt is, hogy olyan mentális pöcegödörré változtatták az országot, ahol egy járvány kellős közepén én voltam az egyetlen ember maszkban a kibaszott vonaton. De, mint tudjuk, a maszk már az alap covid ellen is csak korlátozott ideig véd, itt meg azért együtt rohadtunk jócskán, és nem egy tátott szájjal, ordítva a világba köhögő seggfej volt a közelemben, hanem legalább öt. Szóval jó alaposan bekaptam most a covidot, első nap közel 39 fokos láz, és azóta is végtelen gyengeség és betegségérzet, bár a szaglásom csak a negyedik nap ment el. Egyetlen előnye, hogy nem zavar a kánikula, mert láztól és hőségtől teljesen függetlenül is vagy szakad rólam a víz, vagy fázom (vagy a kettő egyszerre, ami a legjobb), fel sem tűnik, ha 36 fok van, és nem 26.
