Közben eszembe jutott, hogy talán a blogban sosem került még elő, de március közepe óta kék a hajam. Olyan igazi türkizkék, ami láttán az óvodások megállnak, és értetlenül kérdezgetik az anyukájukat, hogy a néni haja, most akkor ők jól látják, és az hogy lehet? Ennyit arról, hogy a blogom alapján mindig lehet tudni, mi történik épp velem. Egyébként készséggel elismerem, ez már biztos a kapuzárási pánik, vagy női megfelelője - bár elég furcsa változat, mert nem is feltételezem, hogy vonzóbb lennék tőle az ellenkező nem szemében. Inkább nem is tudom, ha már mindenképp festem kell, mert bénán őszülök, sokkal könnyebb kékre kenni, mint megpróbálni eltalálni az eredeti árnyalatot? Vagy csak unatkozom.
Bekerült egy novellám egy kötetbe, amiből remélem, lesz is valami majd jövőre vagy egyszer, azért most elég büszke vagyok magamra. Közben persze tartok tőle, hogy ez is úgy jár, mint az a nyolc-kilenc évvel ezelőtti másik, ami alól kibicsaklott a kötet, és azóta is csak úgy hentereg a semmiben. Soha nem fog megjelenni, most már nem is biztos, hogy szeretném, bár pillanatnyilag csak aludni szeretnék, szóval nem mérvadó, épp mit szeretnék és mit nem.
Megint elkezdett fájni a gyomrom, egyre gyanúsabb, hogy azért, mert hasizom gyakorlatokat végzek már egy hete. Nem, nem izomlázam van, arrafelé fáj, ahol műtöttek, ennyit arról, hogy szálkásra kigyúrt állat leszek, ezt a nyomorultságot a kockahas sem éri meg. Majd kipróbálom, mi van, ha csak a célzottan felhas erősítő gyakorlatokat lógom el, pedig azok pont jól mennek.
