ennyit a pihenésről

Már egy hete szabadságon vagyok, de álmomban minden éjszaka dolgoznom kell, és azt hiszem, nem számolhatom el túlórának.

tartom a menetrendet

Erős késéssel, de jelenteném, hogy a terv sikerült: szerda este leittam magam.

leolvadás közeli állapot

Megfejtettem a rejtélyt, viszonylag kevés olyan helyzet van, ahol feltűnés nélkül lehet emberek lábát stírölni, feltűnően meg ciki, szóval azt talán mégsem. Utálom ezt a rohadt kánikulát, különösen, mivel sikerült csúnyán megfáznom, napok óta úgy fáj a torkom, hogy kell rá a kendő légkondicionált és huzatos helyeken, közben pedig csorog rólam a víz. Én már csak aludni szeretnék, és azt most a közeljövőben nem nagyon fogok - őszinte rettegéssel nézek az elkövetkezendő másfél nap elé, de holnap este legalább nyugodt lelkiismerettel leihatom magamat.

az élet nagy dolgai

Egyik reggel mentem munkába, valamelyik fiatal kolléga előttem ballagott, és hirtelen rájöttem, hogy egyáltalán nem néztem meg a fiúk lábát, pedig már hetek óta rövidnadrágos idő van.

Aztán eltelt másfél hét, és még mindig ugyanitt tartok. Úgy érzem, valamit rosszul csinálok.

P.S.: Az hagyján, de tavaly sem ellenőriztem a céges vádlikat. Hát milyen nő vagyok? Még azt sem tudnám megmondani, kinek milyen feneke van!

fáradtan is hülye

Mire eljutok odáig, hogy írjak is valamiről, sőt, hogy akár képeket is szerezzek róla, sőt, hogy a kettőt valahogy összhangba hozzam, már olyan rég elmúlt az egész, hogy magam sem emlékszem rá. Szóval a beszámolómra tatai kirándulásról még várni kell, még csak egy bő hete értem vissza, és azóta nem volt sem időm, sem agyam semmihez. Utóbbi különösen  nem.

Sűrű hét volt, sok programmal, némelyikre el is mentem. Hétfőn békésen fröccsözgettünk Fleóval, Sulemiával és Nimandival és összehasonlítottuk a céges és a bölcsis fényképezéseket. Kedd este egyszerűen olyan fáradt voltam, hogy inkább vinnyogva hazavonszoltam magam, csütörtökön pedig egyszerre akartam menni két helyre, és utólag nyilván úgy érzem, hogy a másik jobb lett volna. De legalább a pénteki rohanás lefeleződött menet közben, és csak a kellemes whiskyzgetés maradt meg belőle. Szombaton végre-végre-végre rajzoltam, úgy egy évvel azután, hogy kitaláltam a következő projektet, és bő öt hónappal azután, hogy el akartam kezdeni, végre nekiláttam az első darabnak. A macskás rajzokhoz képest unalmas és egyszerű sorozat, nem kell rajta gondolkozni, és még így sem ment egész eddig. Úgy belemelegedtem a munkába, hogy amikor aztán befejeztem és felálltam, őszintén megijedtem, hogy mi történt az éggel, mert ilyen színe még teliholdkor sem lehetne... aztán rájöttem, hogy világosodik. Okos is vagyok, nem csak ügyes.

mese a lányról az üvegfal mögött

Mindig nagyon értékelem, amikor a vegyesen nem túl közeli barátok és barétnék előrehajolnak, és cinkosan rám hunyorogva megkérdezik, hogy na és a pasizással mi a helyzet, ennyi idő után már igazán, mi a helyzet? Mintha úgy éreznék, égek a vágytól, hogy Nagy és Fontos Újdonságokról számoljak be nekik, csak hát külön rákérdezés nélkül nem merem elkezdeni. Istenem, ahhoz túlságosan is szégyenlős és szemérmes vagyok.

Ilyenkor udvariasan el szoktam magyarázni, hogy ha bármi jelentős változás áll be a szerelmi életemben (hirtelen lesz ilyenem, vagy valami), okvetlenül tájékoztatom őket. De a legutóbbi eset óta hajlok rá, hogy ezentúl majd visszakéredzek. Na és a válással mi a helyzet, hát ennyi idő után már igazán, mi a helyzet? Statisztikailag rég megérett volna már a válásra ez a helyzet, nem? De. Na, akkor inkább beszéljünk erről, engem ez sokkal jobban érdekel.

Egyébként nem, nem érdekel mások válása, a válások borzalmasak, és ha nem muszáj, nem vájkálok mások szenvedésében. De annyira örülnék, ha nem kéne mindig lefutnom ezt a kört. Biztosan szívesebben találkoznék ezekkel az emberekkel, ha nem kéne mindig lefutnom ezt a kört.