legyen valami vidámabb is

Például a csodás erdei állatkás ernyőm, amit még Balatonfüreden vettem egy borús reggel, mert megláttam, és nem tudtam otthagyni, akkor sem, ha amúgy utálom az ilyen nagydarab harci ernyőket (tanultam velük verekedni, de én jobb szeretem inkább eltenni a táskámba az ilyen ernyő-szerű dolgokat).  Ma ismét megbizonyosodhattam róla, hogy helyes döntés volt, hogy megvettem, mert másoknak is feldobta a hideg, szutykos, esős novemberi reggelét, még a közértben is kinyittatta velem a pénztáros néni.

valahonnan ismerem a típust

Jellemző, hogy a hangos, részeg orosz, aki a múltkor tíz-tizenkét másik ember estéjét rontotta el, most azzal a szöveggel vezeti be (amúgy megjósolható) távozását a társaságból (ahol az emberek többsége őszinte ezmegmiakurvaélet arccal nézte bemutatkozó permormanszát), hogy "bocs, cuki a kis amatőr kezdeményezésetek, de én profi vagyok, és nincs rátok időm"... és ez akkor is rohadt bosszantó, ha tudom, hogy csak hazudik. Elsősorban magának. Nem értem, miért kell még belénk rúgnia, mielőtt távozna (mármint pontosan értem: mert frusztrált és fél), ha már egyszer mi sem sértegettük, azaz még csak vissza sem sértegettük, amikor nagyon osztotta az arcát meg az eszét.

Mondjuk ha ezt sikerül egy nappal korábban kitalálnia, akkor nem fejezem be potyára a tíz perc alatt összegányolt történet-felét (amiből tökéletesen látszik, hogy nem profi, legfeljebb szövegiparos, az igénytelen, gyenge közepes fajtából) (egy profi nem gányol, különösen ha valamit kedvtelésből csinál; egy profi ennél többre becsüli magát és a munkáját is (jaj, de mennyire ismerem ezt a típust, hát persze, hogy szar, csak összebasztam tíz perc alatt, de azért az én zsenim a szarból is kicsillan, nem? Nem? Csak irigy vagy...)).

és a szarkákról még nem is meséltem

A hétvégén nagyjából a következő dolgokon őrjöngtem és sírtam felváltva:

• bűntudatom van, mert nem írok eleget, és már most látszik, hogy nem lesz meg a nanowrimo
• és az hagyján, hogy a nanowrimo, de a sztori, amit kitaláltam rá?
• és ha meglesz, akkor is lassan indul, és rémesen közhelyes, és nem is tudom, mitől lenne jó
• és akkor a régi, lassan döcögő projekteket ne is említsem, mint
• Cinke
• Rókavár
• Huzavoni kovácsok
• Pomona
• Temper (erről szerintem csak Srakkernek meséltem részletesebben)
• további harminc izgalmas történet, mind vicces, egyik sem komoly
• bűntudatom van, hogy nincs meg két hétre előre, hogy mit töltök fel a kaleido-mandalás blogba, azaz megvan öt hétre, csak van benne elszórtan hat lyuk, és azokat a képeket elő kéne készíteni
• bűntudatom van, hogy a fotós blogon is már csak egy hétre elegendő kép van, át kéne válogatni a többit, és kéne újakat csinálni
• bűntudatom van, hogy hetek óta nem jutottam el odáig, hogy tovább válogassam és szerkesszem a nyári (a tavaly téli, a tavaly nyári) képeket, most olyan négy-ötezres lemaradásban lehetek
• bűntudatom van, hogy nem rajzoltam meg a heti macskás színezőt, nem mintha bárkit is érdekelnének a rajzaim
• bűntudatom van, hogy alszom, illetve, hogy nem alszom eleget
• bűntudatom van, hogy gyönyörű napsütés van odakinn, és semmi kedvem elmenni sétálni, mert a napsütés mellett borzalmas szél is van, és irtózatos hideg, és amúgy is minden bajom van
• bűntudatom van, hogy nem értékelem a természet szépségét, pedig egy jó séta biztos feltöltene (bacilussal a következő arcüreggyulladásra), és miért nem töltenek fel amúgy azok a dolgok, amiknek fel kéne tölteniük, ha jól szerkesztett emberszabású lennék
• bűntudatom van a retek nagy rendetlenség miatt
• bűntudatom van a megválaszolatlan emailjeim miatt
• bűntudatom van, amiért bűntudatom van, ahelyett, hogy zenből leperegnének rólam az ilyen marhaságok

Igazából nem tudom, mi a baj, azon kívül, hogy az egészségügyi határérték fölött beleragadt a fülembe az Alexandra leaving, ami igazából annyira végtelenül és tökéletesen illik Guy Gavriel Kay-hez, hogy nem is csoda, ő ezzel búcsúzott Leonard Cohentől. Illetve ott a vers, ami alapján a dal született, és egyszer már régebben megtaláltam, és ami egészen más viszonyban szól ugyanerről az érzésről, á, egyáltalán, szomorú most minden.

De legalább végre elkezdtem a Children of Earth and Sky-t, és nagyjából a századik oldalon még épp csak elkezdi "összemesélni" a főszereplőket, szóval nem tudom, mit aggódom, hogy nálam nem pörögnek fel azonnal a történetek. A módszer nagy haszna, hogy legalább átmenetileg le tudtam tenni a könyvet, most már csak nem kell újra felvennem úgy péntek délutánig, és akkor esetleg nem fogok munkanap hajnal ötig olvasni.

Konsztantinosz Kavafisz Az Isten elhagyja Antoniust Ha éjféli órán hirtelen hallatik egy láthatatlan kórus bevonulása kényes zenék, hangok kíséretében – mert a szerencséd immár alászáll, tetteid kudarcba fúltak, életed tervei mind tévelygésre váltak – hiába ne panaszkodj. Mint aki készen áll régóta, mint aki mer, üdvözöld búcsúzóul Alexandriát, a tűnőt. Főleg ne csald magad, ne mondd, hogy mindez úgyis csak álom, a füled csalódás martaléka: ily léha reményeket magadba ne fogadj. Mint aki készen áll régóta, mint aki mer, mint aki e városhoz méltónak ítéltetett. Lépj hát erős léptekkel ablakodhoz, és halld megrendüléssel, de a gyávák könyörgő jajveszékelése nélkül, a végsőül adatott gyönyört, a hangokat, a misztikus kórus kényes fuvoláit, s vesztett városodat üdvözöld búcsúzóul. Vas István fordítása Constantine Cavafy The God Abandons Antony When abruptly, at midnight, you hear an invisible procession pass by with delightful music, and voices, don’t grieve for your failing fortunes, your spoiled deeds, the illusion of your life’s plan; to mourn is useless. Rather, with foreknowledge and boldness, bid farewell to the departing Alexandria. Above all, don’t fool yourself, don’t claim it was just a dream, that you heard a lie; avoid all such futile notions. As if long prepared, and ever courageous, acting as one who deserves such a city, make your way to the window, and listen closely with your heart, not with cowardly pleas and protests; hear, as a last pleasure, those sounds, the delightful music of the invisible procession, and bid farewell to the Alexandria you are losing. Translated by Stratis Haviaras

Leonard Cohen Alexandra Leaving Suddenly the night has grown colder. The god of love preparing to depart. Alexandra hoisted on his shoulder, They slip between the sentries of the heart. Upheld by the simplicities of pleasure, They gain the light, they formlessly entwine; And radiant beyond your widest measure They fall among the voices and the wine. It’s not a trick, your senses all deceiving, A fitful dream, the morning will exhaust – Say goodbye to Alexandra leaving. Then say goodbye to Alexandra lost. Even though she sleeps upon your satin; Even though she wakes you with a kiss. Do not say the moment was imagined; Do not stoop to strategies like this. As someone long prepared for this to happen, Go firmly to the window. Drink it in. Exquisite music. Alexandra laughing. Your firm commitments tangible again. And you who had the honor of her evening, And by the honor had your own restored – Say goodbye to Alexandra leaving; Alexandra leaving with her lord. Even though she sleeps upon your satin; Even though she wakes you with a kiss. Do not say the moment was imagined; Do not stoop to strategies like this. As someone long prepared for the occasion; In full command of every plan you wrecked – Do not choose a coward’s explanation that hides behind the cause and the effect. And you who were bewildered by a meaning; Whose code was broken, crucifix uncrossed – Say goodbye to Alexandra leaving. Then say goodbye to Alexandra lost. Say goodbye to Alexandra leaving. Then say goodbye to Alexandra lost.

eső

Eléggé rojtosak az idegeim amúgy is, rátesz, hogy a múlt hetinél is jobban kettősfront van, reggel felkeltem, ránéztem a telefonra, Leonard Cohen meghalt, és akkor már tényleg elsírtam magam. Most is úgy nagyjából bármin hősiesen elpityerednék, a tudatalattimmal lassan komolyan el kéne beszélgetnem, vagy kitalálni valami módszert, amitől nem emlékszem az álmaimra... tényleg, annyi jó tipp van rá, hogyan emlékezzen az ember az álmaira, arra miért nincs, hogyan NE? Én hálás lennék érte.

Macskaportrék.

ágyban kellett volna maradni

...osztottam meg a negyedik gondolatomat a közösségi médiával, ha már az volt az első, amit kellően összeszedettnek és civilizáltnak éreztem a "mi van?" a "ne már!" és az irtózatos káromkodás után. A Brexitet is eléggé meglehetősen személyes sértésnek fogtam fel, Trump győzelmét pedig pláne, szerintem azt simán felfoghatja személyes sértésnek minden nőnemű lény, igen, még a nőstény planktonok is.

Nem is tudom, lehet, hogy ma el kéne mennem moziba, és pattogatott kukoricát kéne ennem, és egyáltalán.

(Valójában írnom kéne és macskákat rajzolnom. Néha úgy érzem, eléggé a fejemre nőttek az úgymond... kedvteléseim?)

ne már

Én igyekeztem visszafogottan optimista lenni, de ezek szerint azt sem érdemes. Most először kifejezetten kellemetlen volt a találkozó, köszönhetően a mindentudó, részeg orosznak, aki nem volt sem képes, sem hajlandó észrevenni, hogy már kifejezetten  ingerülten szólunk rá, hogy 1) csak ő beszél 2) baromságokat. Vagy hogy az egyik srác a "this is not a meeting but a monopoly" szöveggel távozott félóra után. Nagyon szomorú volt az egész, és nem tudom, hogy fog ebből visszajönni a társaság, az is tönkrevágja a hangulatot, ha valakinek azt kell mondanunk, hogy "bocs, de ne gyere többet", de így mindenki rosszul érezte magát.

este hat

Mindenki elindult már a következő programjára, nekem még kicsit korai lenne. Persze akár át is ballaghatok, legfeljebb eszem, mielőtt a többiek megérkeznek, és nem teli szájjal kell majd magyaráznom. Szándékosan félkész novellák lesznek ma, érdekes kezdeményezés,  mindenki csak az első két-háromszáz szót osztja meg, és legközelebbre befejezi valaki más történetét. És megmutatja a sajátja igazi végét is. Jó lesz. Vagy legalábbis... érdekes.

A nano-mesével nem haladok, nem elég érdekes az eleje, de nem tudom, hogy lehetne érdekesebb, most még béke van, és a sárkányokról is csak beszélnek - igaz, sárkányok később sem lesznek benne, csak sokkal rémesebb dolgok, és alighanem mire eljutok odáig, már az sem lesz érdekes.

Visszatérő kérdés a nap (leg)több pontján, hogy mitől vagyok ilyen eszeveszettül fáradt. Ilyenkor általában összeszámolom,  mennyit is aludtam az elmúlt időben, és arra jutok, hogy hát ettől, de most már lassan komolyan érdekelne, régen hogy csináltam. Mármint régen többnyire aludtam eleget irodai munka mellett is? (Jobban belegondolva: frászokat, és nem is viseltem jobban, csak izgalmasabb okaim voltak 1) ébren maradni 2) összeomlani. (Nem, az a fajta izgalom baromira nem hiányzik az életemből.))

De jó lesz ám a pizza és a bor és a beszélgetés, és ha abbahagytam az ásítást, most már lassan nem is lesz korai elindulnom.