tüsszent

Végre nincs elviselhetetlen forróság, bár így meg sikerült megfáznom sörözés közben, nehéz az élet.

Macskák. Kattintásra megnőnek.

fellélegzés

Szóval Masni kutya nagyon beteg volt, most már azért lehet benne reménykedni, hogy megmarad, de hát azért az elég durva, amikor a kedvezőbb diagnózis az üszkös tüdőgyulladás. Szegény kis jószág. Aztán szerencsére a kedvezőbb diagnózis tűnik helyesnek, és jobban van, ez most akkor maradjon így még tíz-tizenkét évig, és akkor nem panaszkodunk.

Voltunk aztán távolról indítani is, de erről majd valamikor később (és lehet, hogy a tavalyit már be sem pótolom), őrületesen meleg volt, és irdatlanul sok fröccsöt ittunk.

Aztán most majd sétálok egyet, végre olyan idő van, hogy lehet.

amiről lehet, arról nem érdemes

Valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy most épp miért nem blogolok, végtére is tele gondolattal a fejem, és néha történik is valami (ez nem mindig megnyugtató), de az a helyzet, hogy mostanában megint csomó olyan dolog történt, amiből azt a következtetést vontam le, hogy hát hülye vagyok én, hogy bármikor, bárkinek, bármiért megpróbálom elmagyarázni, mit gondolok úgy egyáltalán? Jó, hülye vagyok, de minek venném még ezt a tünetet is a listára.

No mindegy, múlt héten volt Könyvhét, ennek megfelelően söröztünk, embereket nyaggattam azzal hogy én macskás kifestőkönyvet fogok rajzolni, emberek támogatták az ötletet, volt, aki még macskás fotót is küldött, pedig épp Floridában nyaral, ó, és ittunk Jamesont, és a Jamesont én továbbra is szeretem. Apámmal ananászt, epret, banánt és kókusztejes gesztenyepürét eszegetve néztük a teraszról, ahogy kerülgeti a hegyet a vihar, ez már egy másik nap volt, de az is lehet, hogy egy harmadik.

Fejben egyfolytában selejtezek, alighanem a valóságban is kéne, mert bár valamelyik tavaszi jótékonysági gyűjtésre levittem úgy nyolcvan liter ruhát és plüssállatot, volna még mitől megszabadulni (vagy lefogyni, vagy venni még egy szekrényt). Azt hiszem, pár festett-kontúros borospalacktól is meg kéne válnom, és igazából ideje lenne elengednem a megfestetlen borospohár készleteket is.

sorozat, és ezúttal nem könyv

Végre elkezdtem a vikinges sorozatot, és egyáltalán nem néztem meg belőle egy teljes évadot egyben, csak izé, egy felet. Először úgy voltam vele, hogy jaj, hát ez cuki, aztán egy ponton egészen biztos voltam benne, hogy soha többé nem nézek belőle egy másodpercet sem, mert ennyi vér és halál, én ezt nem viselem el, de persze végül csak tovább néztem. A tudatalattim mindezt a következőképp dolgozta fel: álmomban az átépítés alatt álló Keleti pályaudvar egyik mellékcsarnokában ragadtam egy részeg egyetemistával, aki a kedvenc vikinges könyvéről lelkesedett, és amikor már nagyon untam, belenéztem, és láttam, hogy a Felesküdöttek sorozat újabb (valójában nem létező) kötete, és valaki mással fordíttatták le, rosszul, és a magyar könyvkiadásba vetett kitem kis maradéka is azonnal szublimált. Legalább valami rendes baltázás lett volna, vagy ha már mindenáron bele kellett keverni a szakmát is a szórakozásba, mondjuk egy időhajóval visszaevezhettünk volna annyit, hogy legyen még értelme felprédálni az Ulpiust, de ez, hát, komolyan. Megnézek még két részt, és az buszbérletemmel fogok álmodni?