Mindezzel párhuzamosan nagyon zavart, hogy bal kézzel valahogy egyáltalán nem tudok úgy erőből odavágni a hangsúlyosabb ütemeknél a dobra, mint jobb kézzel, és néha kellene a rend kedvéért irtózatosan megcsapni bal kézzel is a pergőt, de a bal kezem valahogy gyenge takony.
És most hétfőn végre sikerült! Többször is! Csodálatos élmény volt!
...aztán fél órával később a bal kezem is elkezdett irtózatosan fájni pont ugyanott, ahol a jobb fáj hónapok óta. Először arra gondoltam, hirtelen kitört rajtam a köszvény, netán valami halálos kór jelentkezett be. Csak órákkal később ugrott be, hogy a jelenségek között akár összefüggés is lehet, és ez az összefüggés nem más, mint hogy: rosszul fogom azt a kurva dobverőt (és ez csak akkor gond, ha erőből játszom; akkor viszont brutálisan nagy gond lesz hirtelen, éjszaka többször felébredtem a fájdalomra).
Élmény lesz két és fél év után átnevelnem magam, és ezért nagyon az első dobtanáromat okolom (és ezúttal kicsit a másodikat is, hogy nem vette észre), mert bazmeg erre neki kellett volna a legelején odafigyelnie, ha mondjuk nem az lett volna, hogy baszik bármire is odafigyelni. Találtam mindenféle okosságot a neten, de sokkal-sokkal-sokkal nehezebb egy már rögzült mozdulatsort megváltoztatni, mint valamit jól megtanulni, és nem túl motiváló a korlátozott gyakorlóidőmet arra fordtani, hogy akkor ezermilliószor csak ugyanazt az egy mozdulatot csináljam, és közben nézzem, hogy jó szögben van-e az ujjam, a csuklóm, a könyököm, és semmi több, semmi variáció, semmi gyakorlás, amig ez az alap nincs rendben.
Az akicós lidlis kineziológiai tapasz viszont a világ legjobb dolga, olyan jólesően lehet vele rögziteni az ujjaimat, hogy néha órákon át nem félek tőle, hogy egyszer csak leesnek a helyükről.
