boldog mindent

Tudom, hogy karácsony környékén többet szoktam posztolni, de ez most valahogy nem sikerült olyan szép belesüppedős, belassulós szünetre, és ráadásul mindjárt vége, jaj. Pedig még mindig mérgezett egérként kerengek, sőt, még annál is jobban.

Nézzük csak: az elmúlt két hétben letudtam:

• egy céges korcsolyázást, szervezésestül (és most először volt, hogy kollégák, akik velünk jöttek, kifejezetten leváltak rólunk, és nem velünk itták meg a szokásos forralt bort, hanem csak azért is külön, ami szerintem eléggé bunkó dolog, és el is vette az egésztől a kedvemet)
• az új Star Wars filmet (nekem tetszett)
• egy könyvbemutatót (Michael novelláiból nem mindegyik jön be nekem, de a Making Soup in Budapest pl. zseniális)
• egy baráti sörözést (amiből borozás lett, és sajnos már nem volt erőm tovább menni a többiekkel, hogy megtudjam, mit tartogat nekem a jövő a cyberpunt tarot szerint)
• egy baráti vacsorát a whisky és a haggis jegyében (a Glen Ord az új találat, aminek kifejezetten emlékszem a nevére)
• egy érettségi találkozót (hát, az exem lényegesen többre vitte a világban, mint én, bár már huszonöt éve is sejteni lehetett, hogy így lesz)
• egy családi ebédet öcséméknél (apám hozott pompás breton palacsintát)
• egy baráti fadíszítést és lakomát (kacsa rilette! Pácolt lazac! Házi fagylalt! Dedikált Ezüstkéz!!!)
• egy ottalvásos családi karácsonyozást, három kiskutyával (Csipke egy hónapja költözött a nővéremékhez és nagyon aranyos, mostanra már jól összebarátkozott Kaviccsal és Mandulával is)
• egy nagy-nagy sétát a Margitszigeten (elég meleg volt ahhoz, hogy a napsütésben ücsörögve fejezzek be egy rajzot, miközben a Húsvét-szigeti civilizáció bukásáról hallgattam egy nagyon érdekes podcastot; és nem, nem azért omlott össze, mert túl sok szobrot faragtak, hanem amiért mindenhol máshol)
• egy sörözést az Ékszerészlánnyal (gyenge vagyok, két korsó sörtől berúgok, de jó volt látni)
• egy látogatást Aquincumban (nem is tudtam, hogy óbudai lakosként nekem ingyenes! Vagy hogy van saját Mithraeumunk)
• egy látogatást a gasztroenterológián, és egyet az ortopédián (még mindig nem tudni, pontosan miért fáj a gyomrom, de már egész sok szempontból megnézték)
• három filmet a karácsonyi vacsora közben (az első Jack Reacher kellően pörgött, a Szemfényvesztők szerintem parasztvakítás, az Újra otthon pedig nem meri bevállalni, hogy egy negyvenéves nő összejöjjön egy huszonhét éves sráccal, pedig fordítva bezzeg mennyire  Hollywood-kompatibilis lenne még egy ötvenes férfi egy húszéves lánnyal is)
• egy könyvet (nem, még a kedvenc íróim egyikének sem nézem el, ha a könyv kétharmadánál az egyik nézőpont-karakter főszereplőt teljesen értelmetlenül megöli egy dramaturgiailag egyáltalán nem felépített, abszolút véletlenszerű jelenetben egy névtelen mellékszereplő; nem véletlenül nem szokás ilyen jelentős szereplőt így és ilyen korán likvidálni, itt is teljesen agyonütött minden további konfliktust)
• tizennégy állatos csomót (némelyik szép lett)

és ma még szilveszterezni is menni kéne.

terveim, már ha túlélem a reggelt

A csütörtök, az nagyon keményen kezdődött, a lábujjam összeakadt az átellenes pizsamaszárral, és akkorát taknyoltam fejjel előre, hogy ihaj. Később szerencsére kicsit jobb lett, persze ha ebben az ütemben haladt volna a nap, már rég (úgy másfél napja) nem élnék. Megnéztem az új Star Wars filmet, elégedett voltam vele, az előzőhöz képest egész koherens volt, és sokat segített rajta, hogy 1. a nagy vicceskedések helyhiány mellett kimaradtak, 2. az aktuális mókás cukormókus nem egy anime-szeműre átrajzolt hörcsögmadár volt, és még annyit sem szerepelt, mint a porgok.

A karácsonyi szünetre olyan nagyszabású terveim vannak, mint hogy elolvasom az új Guy Gavriel Kay könyvet (már a második fejezetnél tartok!) és esetleg valamit a Hugo-paksamétából is, hogy sajnálhassam, hogy nem szavaztam. A korcsolyázással is kacérkodom egy kicsit, bár igazából az egyedül nem olyan vicces, és tulajdonképp társaságban sem az igazi (nem is tudom, hogy szeretek-e egyáltalán korcsolyázni, de egyre gyanúsabb, hogy nem; ezért szervezem én a céges korcsolyázásokat). De az is lehet, hogy csak alszom, végtelen napokon át, megállás nélkül és sokáig. Felkelni úgyis borzalmasan veszélyes!

egyre jobb

Éhes vagyok, álmos vagyok, fázom, és kezdődő lúdtalpam van. Tök igazságtalan, senkinek sincs lúdtalpa a családból, most csináltathatok vagyonokért lúdtalpbetétet, ehh, persze nyilván nem ez a legnagyobb probléma a világon, de még csak az életemben sem. Kicsit túlszerveztem magam, karácsonyig már minden egyes nap legalább egy programom van, néha több, és valamiért mindig az az érzésem, hogy legalább két hétig szabadságon leszek, pedig nem.

Addig meg munka.

már nem tart a közép

Szóval élőben kipróbálhattam; milyen a párizsi gigasztrájk (borzalmas és szörnyűséges), megvan a brit választások eredménye is (örökre csalódtam az angolokban, teljesen, végtelenül, helyrehozhatatlanul), a permafroszt és a sarkköri felmelegedés pedig átlépett pár kritikus pontot (mindmeghalunk, méghamarabb). Mondanám, hogy mindenki elmehet melegebb éghajlatokra, de úgy tűnik, a melegebb éghajlatok inkább expressz házhoz jönnek.

W. B. Yeats: A második eljövetel

Mind tágabb körökben kering, s ha szól már,
nem hallja a sólyom, mit mond a solymár;
széthull minden; már nem tart a közép;
a földet anarchia dúlja szét,
vérszín ártatlanság áldozata megfúl;
hitehagyott a jó, s a rosszakat
a meggyőződés szenvedélye fűti.

Bizton a jelenés már közeleg;
Második Eljövetel közeleg;
a Második Eljövetel! S alig
ejtem ki a szót - a Spiritus Mundi
rémlik elém, sivatagi homokban
oroszlántestű, emberfejű lény,
szeme üres, kegyetlen, mint a nap,
combja megmozdul lassan, s körülötte
nyugtalan madár-árnyak kavarognak.
Sötétség újra; de most már tudom,
hogy húsz évszázadig kényszerített rá
egy bölcső megkövült lidérces álmot,
s hogy - ideje jővén - miféle vad
cammog majd Betlehembe, megszületni.

Ferencz Győző fordítása

mindjárt mindjárt

NaNoWriMónak vége, sosem írtam még ilyen keveset, de legalább túléltem anélkül, hogy nagyon bele kellett volna másznom mások drámáiba (erre azért erősen törekedtem is, például nem mentem el egy olyan rendezvényre sem, ahol esélyes volt, hogy mások drámázni fognak... akkor sem, ha az adott program szervezéséből jócskán esett rám) és azzal a békés megnyugvással zárhatom a nano-évet, hogy ez nem az a társaság, ahova tartozom, de igazából nincs is rá igényem.

Előtte még Noizzal és a Hosszúlépéssel elmentünk megnézni, mennyire csodálatosan szép és fényűző a Gellért szálló...  spoiler: semennyire, azok a belső terek, amiket láttunk, már a hetvenes években is csak derekasak lehettek, kiemelkedőek aligha. Persze azt is megtudtuk, miért van ez így, mert hát ezeknek a túráknak épp az a lényege, hogy történelmileg és kulturálisan elhelyezze a dolgokat a kontextusban, aminek amúgy rengeteget segített, hogy szeptember elején voltunk a Tabán-sétán, és még azt is tudtam a Sáros fürdőről, amit most el sem mondtak.* Szóval rengeteg nagyon érdekes, kevésbé hasznos kis tudásmorzsát összeszedtünk ezúttal is, és rájöttem, hogy azért sem érdemes a Gellértben megszállni, mert mindent beleng és megül az enyhe kénes termálbűz.

Most viszont ki kéne találnom, mit kell még ma este vásárolnom, és be kéne szkennelnem egy teljes lap rajzot.

*az volt az egyetlen gyógyfürdő, ahol katonalovakat is gyógyítottak!!!

csak így öregnénisen

Másfél hónapja megint fáj a gyomrom és környéke, Isten malmai most jóval lassabban őrölnek, mint legutóbb, még a fizetős rendszerben sem sikerült eljutnom a belgyógyásztól a gasztroenterológushoz (jó, hát ebben az is benne van, hogy az az orvos, akinél februárban voltam, épp a maradék szabadságát éli fel) (vérvétel és EKG azért már az első körben gyorsan megvolt, hogy a legdurvább lehetőségeket kizárják, szóval remélhetően életben maradok). El sem merem képzelni, hogy a közegészségügyben hol tartanánk, a közérzetem többnyire a közepesen retektől a rettenetesen ótvarig változgat, a diéta nem igazán használ, és ettől nyilván a szokásosnál is elviselhetetlenebb hisztis picsa vagyok. Nem segít, hogy közben emberekkel kéne együtt léteznem és dolgoznom és terveznem, lehetőleg úgy, hogy senkit se haragítsak magamra mindörökre. Nem merek enni, nem merek inni, holott az egyetlen összefüggés, amit valóban következetesen tapasztalok, az, hogy ha nem eszem, akkor sokkal-sokkal rosszabb.

De szörnyű dolog elhasználódni, senki se mondja nekem, hogy az öregedésnek bármi haszna van, és én még az elején vagyok, basszus. Mi lesz itt, amikor az ízületeim is elkezdik benyújtani a számlát?! A látásom már versenytempóban halad a bifokális horrorszemüveg felé...

Persze vannak vidámabb dolgok is, tegnap például hétkor beájultam az ágyba, aludtam tizenkét órát, és nem voltak rémálmaim (ellenben abba a szép felvidéki kisvárosba, ahol álmomban jártam, elmennék egy fényképezőgéppel; kár, hogy nem létezik). A szerdai korcsolyázás az eső dacára is egész jól sikerült, mindenki tök aranyos volt, és megtudtam, hogy youtube-ről is egész jól el lehet sajátítani az alapokat. Szóval most várom a hétvégét, hátha alhatok (és valamikor mosnom is kell).

az írásról meg a szervezésről, fordított sorrendben

Vasárnap lementünk Győrbe, hogy találkozzunk a győri és soproni wrimókkal, akik mind lemondták az utolsó pillanatban, az egyikük akkor, amikor már Tatabánya magasságában járhattunk. Persze jó dolog várost nézni és másik ezoterikus teázóban inni a jógitápszert, de kicsit drága hobbi ennyit utazni egy kancsó forró vízért. Az utolsó hétfői write-inen épp egyedül ülök, senki más nem jött el. Az elmúlt három hét tapasztalatai alapján pont erre számítottam, és tetszőleges hétfőn előfordult már, hogy egy Starbucksban pötyögve fejeztem be az estémet... de ma hasznosabb lett volna benn maradnom és dolgoznom ahelyett, hogy ide rohanok.

Igazából még csak frusztrált sem vagyok vagy csalódott, ezeket a dolgokat legnagyobb meglepetésemre rég elengedtem - idén azért ragadtam benne a szervezésben, mert úgy tűnt, ha mi nem toljuk meg, senki nem fogja, de most már látom, hogy igazából nincs rá igény, hogy itt dolgok bármerre tolódjanak. Ebben benne van a mi lustaságunk is, a másik két ML által két kézzel eldobott előszervezés, és az, hogy én is csak abból és arra készültem idén, ami könnyen megy és ami érdekel - a rengeteg fogadkozás ellenére meg sem próbáltunk megszólítani új embereket, a régiek pedig olyanok, amilyenek. Kicsit furcsa, hogy nem vagyok sem csalódottabb, sem dühösebb, és nincs bennem a kiégettség undora és keserűsége sem: a régi túlvállalós, túlpörgetős projektek után azt vártam volna, hogy most nagyon haragszom mindenkire, de nem. Egyszerűen csak... nem fontos, nem az enyém, az enyémek a feladatok voltak, amikből a részemnél többet teljesítettem, de az, hogy a megoldásokkal ki és mihez kezd, az már nem az én bajom.

A történettel megint elakadtam, jobban mondva végre sikeresen behoztam azt a két mellékszereplőt, akit négy éve nem tudok rendesen beépíteni a történetbe, mert túl erősek, és felborítják a szerkezetet... és miután gratuláltam magamnak, milyen jól sikerült letompítanom őket, eszembe jutott, hogy két hete rájöttem, nincs is rájuk szükség, ki tudom őket váltani valami sokkal egyszerűbbel. Persze nehezemre esik kitörölni az elfogadható megoldást, és nekifutni a sokkal egyszerűbbnek, pláne így, hogy meg sem kellett volna írnom, mert akkorra már tudtam, hogy nem ez lesz, csak olyan sok mindent kellene egyszerre számon tartanom ebben a rohadt életben, hogy azt sem tudtam, ezt hová írtam fel. És nem, nem tanultam belőle semmit, amit ezekre a szereplőkre építettem, abból semmit sem tudok átmenteni a történetbe; na, ez sokkal jobban bosszant, mint hogy nem csivitel a többi írópalánta a fülembe.

egy aranyhal legtöbb képességének teljében

Nem, nem tudok víz alatt lélegezni. De három másodpercnél tovább semmi sem marad meg a fejemben. Meg kéne írnom még vagy húsz tesztesetet, lehetőleg ébren, mitől van furcsa szaga a plüsspandámnak, miért nem hat a kávé, tényleg miért nem hat a kávé. Mit kellene elintéznem, miért nem tudok víz alatt lélegezni.

életem

Aztán kedd estére már jól be is lázasodtam, rövid betegállomány, amit nagyjából átaludtam, semmivel sem haladtam, aztán meggyógyultam, szóval most dettó semmivel sem haladok, csak közben ki sem alszom magam.

Oké, rajzoltam vagy hét csomót, most pedig próbálok rájönni, hogy amiről eddig azt hittem, hogy kilencven százalékban értem, azt hirtelen hogy-hogy nem értem nulla százalékban sem.

kedd

Aludni akarok és aludni akarok és aludni akarok és aludni akarok.

És talán még pizzát is, vagy rántott húst sok salátával. Esetleg rakott krumplit.

kész vagyok

Miután egész hétvégén hideg takony folyt az égből, hétfő reggelre csodálatosan szépen kisütött a nap. Sikerült épp nem elkésnem a bőrgyógyásztól, ahol újfent arra a megállapításra jutottunk, nem vagyok én tehén, hogy foltos legyek, és kaptam erősebb krémet. Később az irodában az üzemorvos megállapította, hogy munkaképes vagyok, és influenzaoltást is kaptam, most az egész karom fáj, de nagyon. Pénteken voltam ószirmi mese-zenélésen, nem haladok az írással, aludni akarok és állatos csomókat rajzolni kizárólag. Ehelyett nyilván koncertre megyek este, és tegnap este is koncerten voltam, de legközelebb már csak februárra lesz jegyem.

eső, köd és alacsony szószám

A NaNoWriMo persze nem megy olyan fölényesen, mint az Inktober tette, sőt, leginkább nagyon nem megy - de nem csak ezért vagyok nyomorult frusztrált hisztigép, hanem most éppen minden-minden sok és fárasztó és rossz és nem tudom magam kialudni sosem, mert dolgok vannak*, és néha másnapos vagyok. Gondoltam, legalább hétvégére lelépek majd, és elmegyek valahová a semmibe, de megnéztem a naptáramat, és tele van programokkal (le is mondhatnám őket, és esélyes, hogy egy részükkel megteszem). És az idő is vacak lesz, azt nem mondhatom le, miért ilyen aljas az élet, hogy programokat szervezek magamnak, és novemberben már nincs napsütéses meleg?

Egy kis utazás még jót is tenne a szószámomnak, mert otthon tudok csomókat rajzolni, úgyhogy otthon csak csomókat rajzolok írás helyett (az inktober alapokból van már négy nyolcas csomó is, sosem unok rá erre). Igaz, akkor meg vinnem kell magammal a netbookot, és nehéz, és legalább néha lehetne valami egyszerű, de hát miért is lenne.

*például eltörtem a szemüvegem és lemondták a céges karácsonyi partit. A szemüvegemet jobban sajnálom, de a céges lemondás aggasztóbb.

hétvégém dióhéjban

Inktoberre kitűzött saját terveimet teljesítettem, sőt, meg is haladtam (egyelőre csak egy csomóval, a véletlenül felülírt, sokkal-sokkal jobban sikerült változat helyett). Az idei NaNoWriMo első hivatalos eseményét, a Preptober kis felkészülő-találkozóját sikeresen túléltem (néhol még irányítottam is az eseményeket, néhol csak ültem, és azon gondolkoztam, mikor és miért illik felnőtt emberekre rászólni), és még kirándulni is voltunk őszi napsütésben! Ujjatlan pólóban ettem a sült kolbászt, ittam mellé a dobozos sört, és még izomlázam is lett a felfelé kaptatástól!

Most már csak kavicsokat kell szereznem valahonnan, ezen a ponton az is opció, hog ybemegyek egy dekorboltba és pénzért veszek.

zsong

Az ugró szarvasokról sokkal bénábbak lettek a csomók, mint vártam, de pont nem az agancsuk miatt, pedig azt hittem volna. Nem baj, már csak két csomó van hátra (ugró nyuszik), és egy NaNoWriMo színező, az mondjuk inkább lesz érdekes, mint bármi.

A szerdai szünnap nélkül valószínűleg annyira sem lennék üzemképes, mint amennyire amúgy épp nem vagyok, most leginkább csak repetitív, manuális feladatokra fogékony az agyam, és puzzle-t kirakni, az összetettebb gondolkozás nem megy. Hah, nyilván egy egész (kicsi) projekt tesztelését kéne épp megterveznem, leírnom és lebonyolítanom! De legalább kitaláltam, mire cserélem le a telefonomat, amit másfél hónapja ejtettem kijelzővel a kockakőre (két méter magasról), már csak arra kell rájönnöm, mikor, és persze összeszedni magam, hogy kisebb összeomlás nélkül átvészeljek egy olyan nehéz és bonyolult szociális interakciót, mint a telefonvásárlás.

Ennek örömére (és ráhangolódásul) meg is hallgattam a Jupiter elektromágneses és egyéb rezgéseiből generált "zenéjét" (bár igazából a Vénusz tetszik a legjobban). Közben a szférák zenéjétől függetlenül azt is sikerült végre megértenem (elolvasnom), mi a különbség a fehér zaj és a rózsaszín zaj és a barna zaj között, ha hozzáveszem a binaurális théta-delta csodákat is, most már elképesztően sokféle monotonitással tudom tükörsimára csiszolni az agyamat.

az, kivan

Ma kezdtem az új projekten, hülye vagyok a mindenhez is, vagy csak nem tudok ráhangolódni, nincs agyam új dolgokat felfogni éppen. Ehhez képest összesen két hetem van rá, hogy megértsem, minek hogyan kellene működnie (a "nem tudom, az nem volt specifikálva" már nagyon sokszor elhangzott, és nem segít a helyzetemen), aztán erről teszteseteket írjak (majd én eldöntöm, nekem melyik működés tűnik helyesnek) és mindent végig is teszteljek, és találjak hibákat (amihez hasznos lenne tudni, hogy működik, már azon túlmenően, hogy ha az egyik lap nem tölt be, az nem jó), és erről közben végig három formátumban jelentgessek is, rendesen (és mellette dolgozom még egy másik projekten is, de az már nem is hab a tortán, csak a kandírozott cseresznye a hab tetejére ejtve).

Nagyon fáradt vagyok, az a fajta annyira undorítóan fáradt, amit hol a rosszulléttel keverek össze, hol a szerelemmel. Ilyenkor jobb lenne csak fiktív emberekkel találkozni, mert még kishajós rumot is egészségesebb összekeverni a tojáslikőrrel, mint dolgokat a szerelemmel; aludni akarok három napot egyfolytában, és örülnék, ha nem fájna a stressztől mindenem. Mármint a nyakamtól a talpamig minden, de tényleg. Nem szeretem ezt a kis stresszgombócot, ami mostanság vagyok, amin nem segít, hogy most jön a cég éves "körbe-visszajelzünk napi négy emberről írásban anonim, heti hárommal négyszemközt, kölcsönösen" hónapja, és komolyan, hát már attól szorongásos rohamaim vannak, hogy nekem kikről kell írnom, arra már gondolni sem merek, rólam kik és miket szednek majd össze.

Meh. De legalább hétvégén sütött a nap, láttam málnát legelő kutyát, volt New Model Army koncert, és elkoktéloztuk a múltkori nyereményünket, és ha háttérzajként nem zörögte volna végig az egészet a mocskos szorongás és a kialvatlanság keveréke, talán valóan élvezni is tudtam volna az egészet.

(Az új csomók viszont egész szépek lettek. Az is , amit véletlenül és pótolhatatlanul felülírtam a következővel, de hát ilyen az élet kimerültség.)

csomó csomó

Módosítottam a koncepciót, egy állat, két csomó (egy négyzetes, egy kerek), egész hétvégén csomókat rajzoltam, ez a legjobb dolog a világon, az agyamat is tisztíccsa. Eddig három csomó van, amelyik kifejezetten kuszára és rondára sikerült, a többivel egész elégedett vagyok, a kisebbekkel jobban (ott nagyobb eséllyel el tudom kerülni, hogy úgy nézzenek ki, mintha csak a képernyőre öntöttem volna egy tál spagettit), íme néhány.

Azért persze a csomókon kívül is van élet, szombaton elmentem megnézni a visszatelepülő expatot (megnőtt a haja: nem tudom, hogy a lengyel borbélyok számlájára írjam, vagy tudatos döntés eredménye), vasárnap pedig régi barátokkal írtunk, majd vettünk részt kocsmakvízben. Továbbra sem szeretem a kvízjátékokat és a kompetitív szórakozás egyéb formáit, olyankor különösen nem, ha a válaszok egyharmadát sem tudom (pedig tájékozott embernek szeretem hinni magam). Este még egy koncertre is eljutottam, ami részemről kiérdemelte a világ legunalmasabb haknija címet - nem volt rossz, azt a szintet sem érte el; ha nem vagyok olyan álmos, valószínűleg a végtelenségig el tudtam volna hallgatni bármiféle érzelmi reakció nélkül. Így viszont egy ponton ránéztem az órámra, és úgy döntöttem, aludni mégis kellemesebb.

Szombaton egyébként volt egy igen érdekes beszélgetésem is egy egészen addig vadidegen nővel, aki szintén expat-nézőbe érkezett, és egy pohár bor mellett hirtelen nagyon sok mindent elmesélt nekem az életéről. Érdekes volt, meg egy sor idegesítő dolgot elég más megvilágításba helyezett a saját életemben is, ó, hát akkor értem, egyrészt megnyugtató, hogy nem csak én nem tudom érzelmileg kezelni ezt az öregedés dolgot, másrészt az emberi lét még annál is sokkal szánalmasabb, mint gondoltam. De komolyan, és akkor még észre sem vettem az újabb ráncot a szám sarkában.

Ó, viszont arról sem írtam még, hogy voltam Pozsonyban, nyilván azon a hétvégén, amikor őrült hideg volt és hatalmas szél, és szombaton még az eső is esett. Szombat este felmentem az UFO tetejére, hát majdnem lefújt a szél. Utána a fenti panoráma-étteremben vacsoráztam, és azért kellett három deci sör és egy fél hamburger, hogy ne rezzenjek össze, ahányszor egy erősebb szélroham dob egyet a egész építményen. De azért szép volt. És vasárnapra a nap is kisütött, fényesen, ragyogóan, csak hát a szél... illetve a fagylaltos-karamellás kürtőskalács, ami nagyon jól nézett ki, nagyon finom is volt, de olyan masszív cukorsokk, hogy estig rosszul voltam tőle.

csomó, minden

Kicsit fáj az agyam az álmosságtól, még a múlt hétről hoztam, amikor hétköznap sikerült egy teljes adag alvást eldobálnom apránként, és hétvégén sem nagyon tudtam belőle visszapótolni. Undorítóan, rettenetesen álmos vagyok, pedig rajzolni szeretnék (rajzolni kéne), és írni is, és néha mosni és vásárolni sem ártana, akkor sem, ha azokat amúgy nem szeretnék kifejezetten.

Vettem gyömbért, fényesebb a héja, és érdekes kékes-zöld gyűrűk vannak benne, ahogy felszeletelem, valamint az íze is élesebb, kámforosabb.. Először jól megijedtem, hogy meghalok mind egy szálig, aztán rákerestem, hogy csak más fajta gyömbér. Nem kell kidobni, az van benne, ami a lilakáposztában és a vérnarancsban is, most legalább másfél heti adag gyömbérem megmenekült, ráadásul ez a változat jobban is ízlik nekem (és tovább bírja összeszáradás nélkül, úgy nézem).

Most, hogy már senki sem fogja kidobni a kék gyömbért, kicsit naplóskodom is, bár ahhoz nem ártana tudni, hol tartottam. Néha találkozom barátokkal, néha írunk, néha borozunk, és olyan is van, hogy közben ők nagyobb közönség előtt okosakat mondanak.

Néha szerveznénk a novemberi NaNoWriMót, de a szeptember közepén, erősen háromnegyedkész állapotban feltett új oldal olyan szinten akadályoz benne minket, hogy az nem igaz - például a hírlevél funkció még mindig nem működik, és a résztvevőket nem tudjuk semmiről sem tájékoztatni... igazán baráti így három héttel kezdés előtt, különösen, hogy októbere is terveztünk programokat. Meh. Mondjuk igazán csak én pörgök bármin, a másik két szervező kissé eltűnt az éterből, amit nem teljesen értek, de hát legfeljebb idén majd nem lesz semmi sem... végül is nem szükséges, hogy bármi legyen, az ötvenezer szót úgyis elengedett kézzel kell megírnia mindenkinek.

Inktober, az inktober kapcsán már nem is vagyok benne biztos, hogy csinálom-e, vagy csak az számít, ha a megadott kulcsszavak listáján megyek végig, ami még annál is kevésbé inspirál, mintha az aznap talált hibákat kéne lerajzolnom (PIN oldalon nem jön fel a billentyűzet; a visszaigazoló pdf-ben nem sorolták fel az összes csatolmányt). A tavalyi nagyszabású, azonnali bukás után idén tarthatóbb célokat tűztem ki magam elé, egyik nap rajzolok egy állat-sziluettet (illetve most először embert is), másik nap ezzel az új rajzzal csinálok egy csomót, egyelőre jól állok, van öt alapom, öt csomóm, és csak egy részük rohadt béna, de hát csomóknál ez sajnos mindig előfordul.

valami színes is legyen már

Teljesen össze-vissza képek az augusztusi nyaralásról, Liverpool-Dublin-London, jobban mondva Liverpool, Port Sunlight, Chester, Southport, Dublin, Glendalough, Kilkenny, London, semmiféle sorrendben.