Igazából nem tudom, hol tartottam, sok a félkész poszt és kevés az idő, és annál már csak az akarat és a lelkierő a kevesebb. Nagyon kimerítő volt ez az év, leginkább a munka miatt, és bár végre sikerült elmennem egy hét szabadságra (másfélre terveztem, de visszavonattak velem két napot csak azért mert, és ezt sosem fogom megbocsátani), annyira lerohadt mostanra az agyam, hogy már a mondatokat is nehezen rakom össze. Tegnap voltam dobórán, és a metronómot nem tudtam követni, annyira szét voltam esve - jó, az sem segített, hogy a rider valamiért xilofonhangra volt állítva (nem is értem), és azon kívül, hogy üveghangon csilingelt, még a lábdobot is elnyomta. Cafatokban hámlott tőle az agyam. Őszintén, nem is emlékszem rá, hogy valaha ennyit szenvedtem volna már azzal is, hogy a negyedeket legalább nagyjából eltaláljam, persze, amúgy is hajlamos vagyok megpróbálni legyorsulni a metronómot, de ez hát, ennyit a neuroplaszticitásról.
Utóbbi hiányát a munkában is érzem, most tartok ott, hogy az agyam a legkisebb összefüggés láttán sikítva eldobja magát, hogy ilyennel nem foglalkozik - végül is teljesen ideális, épp most vagyunk egy nagyon összetett folyamat kellős közepén, amikor a miértekből lehetne csak visszafejteni, pontosan hogyan kellene működnie az egésznek, ilyenkor a legjobb agyműködés nélkül élni. Nem akkor, amikor csak az lenne, hogy "ott a gomb? megnyomom, működik? következő oldal betölt?". De hát persze abban nem is fáradtam volna ki ennyire, szóval vannak itt azért összefüggések, amiket mégis észreveszek, csak mire megyek vele? Semmire.
De majd karácsonykor alszom. Más tervem nincs is.