mindig meglep, ha dolgokat befejezek (az meg pláne, ha elfogy a papír)

Szerintem utoljára harmadéves egyetemista koromban történt, hogy egy füzetet nem meguntam vagy eltettem nagyon kézenfekvő helyre, hanem üres oldalak után kutatva kénytelen voltam arra jutni, nagyjából betelt. De most, amikor előszedtem a munkajegyzetek és nemesb ötletcafrangok típusú jegyzettömböt (vannak benne még jócskán covid előtti tesztesetlisták is), hogy majd ebbe jól kijegyzetelem az API kurzust, amit vettem, megdöbbenve láttam, hogy három üres oldal maradt csak benne. Jó, és két beragasztott vietnámi csokipapír, amik kedves emlékek és kiválóan lehet rájuk írni, de a füzet másik végébe ragasztottam őket, szóval az egybefüggő jegyzetelésre nem alkalmasak.

Ezen a ponton ráébredtem a következő szörnyűségre: a ticketszámok, a projektbetanulások és az interjújegyzetek mellett rengeteg fontos és érdekes dolgot is ebbe a füzetbe írtam, és viszonylag hasznos lenne, ha nem veszíteném el őket mindörökre. Szóval fogtam és összepostiteztem a megfelelő oldalakat, utána sírtam egy kicsit, és valamikor, amikor végtelen időm lesz és semmi dolgom (haha, reális), majd elkezdem begépelni a leglényegesebbeket.

Ha világhíres világépítő lennék, és az örököseimnek ezeket jegyzeteket kéne letisztázniuk, hogy a halálom után ötven évvel még újabb bevételi forrásokat generáljanak a családnak, szerintem inkább meghalnának csórón. Ezt talán még Christopher Tolkien is feladná, és néha nekem sem egyértelmű, mire gondolt itt a költő: ez itt naplótöredék, haiku, vagy user story? És legalább tizenöt oldalnyi jegyzetet, ami már befejezett vagy örökre elvetett történetekhez tartozik, be sem jelöltem.

és persze

Nehogy kevesebb legyen a teherből, anyámnak a semmiből 38,6 fokos láza lett, mire hazaért. Novemberben már elkapta egyszer ezt a szart, és szteroid és két kör antibiotikum után is alig bírt talpra állni, úgyhogy most a legkevésbé sem vagyok nyugodt.

Kicsit lassíthatna már ez az év.

arccal előrébb

A temetésen túlvagyunk, és az előzetes várakozásokkal ellentétben nem folyt vér, senki nem csapta fejbe a másikat a levesestányérral, sőt, a temetés napján már elképesztően durva beszólogatások sem voltak. Letudták előző este az érdekelt felek, és a temetés napján már mindenki nagyjából a legszerethetőbb arcát mutatta. Egy ponton szinte sajnáltam, hogy én ilyen derék emberekkel nem fogok akarni többet találkozni, de az a helyzet, hogy amikor épp nem szenélyesen, arcba nagyon kedves mindenki mindenkivel, olyan dolgok folynak a háttérben, hogy tényleg nem akarok többet találkozni a családom jelentős részével. Persze legalább ezen is túlvagyunk, az elmúlt hetek-hónapok egyik legnyomasztóbb, folyamatos görcse kiengedhet. Maradt helyette bőven, de számít, hogy ennyivel könnyebb.

A nehéz tesztes helyen megvolt a rövid interjú, éreztem, hogy nem sikerült jól, és már meg is kaptam az emailt, hogy más jelöltekkel folytatják, legalább hamar írtak. Igazából a héten annyira nem tudtam odaterelni magam fejben, ahol jól interjúzik az ember, hogy nem is lep meg, de valahogy azért most már fel kell gyúrnom magam. Csak közben ki kellene jutnom az erdőbe is, amíg süt a nap és jó idő van, és mosni is kell és becsomagolni, mert csütörtökön utazom anyámhoz (még jóval a felmondás előtt megvettem a jegyet), és ezer más dolog, és egyáltalán, mit akarok kezdeni az életemmel? Hol? Mikor? Csak a kérdések, csak a kérdések, és közben azt is ki kéne számolnom, hány kalória volt a mai kókusztejes maláj curry.

nagyon meh

Persze nem gyógyultam meg, az altatóorvos döntésére bíztam magam, aki hosszas hümmögés után azt mondta, hogy ő nem akar velem kiszúrni, de ezt így nem vállalja, mert annak semmi értelme nincs, hogy lepumpálják a bacikat a tüdőm mélyére, hátha lesz rendes tüdőgyulladásom. És egyébként megfázás után két hétig nem szívesen altatnak; ha ezt az előző altatóorvos is mondta volna, egyértelműen tudtam volna, hogy nem elég öt nappal csúsztatni a műtétet, és végtelen sok idegeskedést megtakaríthattunk volna mindenkinek (legfőképp nekem).

Szóval ez a hét csodálatosan szarul kezdődött, és egyelőre még nem kezdte visszahozni magát, illetve az előrelátható programok (például: temetés) alapján nincs is sok esélye jobbnak lenni. Eddig úgy elvoltam, de most kezdek hisztis lenni.

Meg kéne néznem, van-e itthon fekete harisnyám.