az alvásról

Gyűröm az okos könyveket (a francia könyvek és a német könyvek mellett), és most épp az alvásról hallgattam egyet. Elég sok mindent végighallgattam az alvásról az elmúlt években, de ebben most megint volt csomó újdonság. Például, hogy nagy általánosságban, aki sokat van REM-ben, az kevesebbet van mélyalvásban, és fordítva, és aki kevesebbet van mélyalvásban, az fizikailag kevésbé piheni ki magát - hát ez elég szépen megmagyarázná, hogy miért vagyok mindig fáradt. Annyit álmodok, hogy másra már nem jut elég időm éjszaka. Ezt amúgy az okosórám is alátámasztaná, ha lehetne hinni neki, de rendszeresen bedob nekem másfél-két óra alvást, amikor moziban vagyok, úgyhogy vannak kétségeim. 

Ettől teljesen függetlenül tegnap éjjel volt itthoni alvásvizsgálatom, közepesen kényelmetlen volt és semennyire sem pihentető (egy kilométer drót, mindenféle eszközök, orrkanül, pulzoximéter az ujjamon, és aludjak úgy, ahogy szoktam). Eredmény három héten belül. Utána most már nem tervezek egzotikus vizsgálatokat (kivéve, ha mégis, hát sosem lehet tudni), sőt, igazából az sem bánnám, ha pár hónapig nem kéne hivatalos minőségében orvost látnom - ezen a ponton nyilván elkezdett fájni a torkom és a fülem, de ez feltehetően százszázalék stressz.

Közben elkezdődött a nyár is, megvolt az első undorító és elviselhetetlen hőség, az a része nem hiányzott. Annak a néhány hétnek sajnos már a vége felé közeledünk, amikor munka után még zuhanyozni is van időm, és utána kényelmesen fel tudok buszozni-sétálni a hegyre megnézni a napnyugtát - most jön majd talán egy hónap, amikor zuhanyzás nélkül talán belefér, aztán hamarosan megint le kell mondanom a csodálatos esti piknikekről. Legutóbb még szentjánosbogarakat is láttam!

hisztis vagyok, nem is kicsit

Múlt hétfőn majdnem írtam egy posztot, csak aztán hirtelen el kellett indulnom, és így is késtem kicsit a masszázsról (az elmúlt hónapokban megint teljesen beállt a nyakam és a vállam, nem is vagyok feszült egyáltalán). Aztán kedden majdnem megírtam mégis, de estére rájöttem, hogy igazából nem akarom én ezt. Legalább húsz éves időutazással kéne kezdeni, lenne benne egy csomó minden, amiről nem véletlenül nem írtam soha, és amúgy sincs értelme. Igazából egyedül is el kéne tudnom dönteni, mennyi pénzt és mennyi kényelmetlenséget ér meg nekem, hogy a múltam egy olyan szeletkéjét kergessem, amelyik sosem igényelte, hogy kergessem.

Persze lehet, hogy ezt most csak az általános rosszkedv mondatja velem, utálom, amikor mindig kimerült vagyok, és most mindig kimerült vagyok. És túl sok pénzt költöttem, iszonyatosan túl sok pénzt költöttem, pedig a Könyvhéten nem is vettem semmit (jó, amit megvettem volna, azt már egy hónapja előrendeltem, és négy nappal előtte összeharácsoltam pár durván leárazott hangoskönyvet audible-n, adok azért a kultúrára), sőt, igazából semmi nagyon extrém kiadásom nem volt, nem vettem bútort, nem utaztam (pedig szeretnék), csak elmentem a barátaimmal sörözni két este, és egyszer együtt ebédeltünk. Meg egyik nap pizzát rendeltem magamnak, és nem főzeléket. Igazából gyűlölöm ezt a kurva országot, ahol még a kibaszott inflációval is tovább rabolják tőlünk, amit netán nem sikerült csak úgy ellopniuk. Azt hiszem, a mérhetetlen szomorúságban az is benne van, hogy egyre tisztábban látom, most már előbb kell innen elmenni, nem utóbb, és érzelmileg még mindig nem vagyok erre felkészülve.

Pedig vannak jó dolgok, voltunk sörörzni, voltunk kávézni, voltunk Könyvhéten, befejeztem két hangoskönyvet, megnéztem egy filmet, ettem fagyit, sétáltam a napsütésben, egyszer sem áztam el, pedig többször is elkapott a vihar széle.