Mi történhet még azután, hogy egy komplett trilógia képében megérkezik az ezredfordulós Nagy-Britanniába a fantasy-apokalipszis? Kiderül a második trilógiából, ami egymástól függetlenül is olvasható regényekből áll, és horrort, egzisztenciális kérdéseket meg bizarr, fekete, gótikus katedrálisokat használ a hangulatfestéshez. Tapsi folytatja a vándorutat az egyik legérdekesebb fiktív Anglia zöld (és veszélyes)mezőin.
Bizonyos játékokról nagyon könnyű úgy mesélni, mintha könyvek vagy filmek lennének. Tapsi ismertetőjében szó esik a késő középkor sajnálatos közbiztonságáról, a szentek, templomosok, alkimisták és lovagvárak varázsáról, és arról, hogy az is lehet szórakoztató, ha öklömnyi pixelekkel jön el a világvége.
Képzeljük el, hogy kelta démonok iktatják ki az ezredfordulós Nagy-Britannia civilizációs vívmányait – és ezen a ponton még csak egy regénytrilógia elején járunk. Hiánypótló ismertetőnkben Tapsi egy nálunk kevéssé ismert, de igen tehetséges szerzőt mutat be, aki urban fantasy eposzában mesterien nyúl az angol folklórhoz, örömmel tapos végig a toposzokon, ráadásul még egy kis országjáráshoz...
2007-ből előrángatott retrocikkünk örömteli aktualitása, hogy az Ysabel most nyerte meg a 2008-as World Fantasy-díjat. Utazzunk tehát Tapsival a napfényes Provence-ba, ahol Guy Gavriel Kay a bestsellerszerzői hagyományokkal ellentétben nem borospincékbe küldi kamasz hőseit, inkább évezredes kelta viszályokba keveri szegényeket.
Wright hullámvasútként robogó fantasy trilógiájában latinul sorszámozott gyerek élnek egy iskolában az erdő mélyén, akik négyévente ugyanazt a születésnapot ünneplik, és ez még csak a kezdet, mert akad rejtély és izgalom bőven. Tapsi garantáltan spoilermentes ismertetője egy mitológiai és modern popkulturális áthallásokkal súlyosbított, remek történethez csinál kedvet.
Karl Schroeder felfeszegeti a pörgős fantasy-regények kopottas burkolatát és csillogó, ijesztő technológiára bukkan alattuk. Tapsi ismertetőjét azoknak is ajánlanánk, akik alapvetően óvakodnak a fantasy és sf párosításától, mert a Ventus könnyen rácáfolhat az előítéletekre.
Tapsi régi tartozásunkban segít, amikor bemutatja az egyik legsikeresebb high fantasy sorozatot. Az Idő Kereke terjedelmileg amúgy is a legnagyobbak közé tartozik, ami egyik legfőbb hibája és erénye egyben — úgy el lehet veszni benne, hogy a tű a szénakazalban ahhoz képest kéznél van.
Sanderson könyve talán az első fantasy féltégla, ami különböző verziószámokban is hozzáférhető, ingyenes, folyamatosan alakul a visszajelzések hatására, ráadásul vannak benne kalandok, királylányok, pozőr isten, pszichopata kard és zombi. Tapsi ismeretője egy valóban rendhagyó és nagyon ígéretes vállalkozásról.
Eltökélten haladunk a World Fantasy díjas Robert Holdstock nyomában, és egyre mélyebbre merészkedünk a félelmetes erdő nyirkos sötétjében, ahová a mythagók ura rendszeresen száműzi szegény főhőseit. A hasonlatot tovább erőltetve azt is hozzá kell tennünk, hogy Tapsi ismertetője már ismerős ösvény, hiszen a sorozat második részéről írott cikkének újrája.
Ha valaki azt gondolná, hogy a tündérek által elcserélt gyerekek sorsa csupa tánc, dal meg erdőben viháncolás, Raymond E. Feist mellett/helyett olvassa el Keith Donohue The Stolen Child című könyvét (de minimum Tapsi róla írt ismertetőjét), amiből kiderül, hogy bizony komolyabb dolog ez, mint elsőre gondolnánk. Tudatalatti, tündéres allegóriák, identitáskeresés, felnőtté válás és zene!
Az angolszász fantasy egyik prominensének szentelt ismertetőben Tapsi fest portrét az igazi reneszánsz emberről, aki írt, fordított, betűket tervezett... és egy egész erdőt ajándékozott a jó öreg Tolkien professzornak: William Morris regényei.
Guy Gavriel Kay nevét onnan ismerheti az átlagnál kicsit tájékozottabb fantasy rajongó, hogy ő volt az, aki Christopher Tolkiennel összerakta az öreg J. R. R. hagyatékából A Szilmarilokat. Az egykori kanadai ügyvéd csak pár regényt jelentetett meg az elmúlt húsz-egynéhány évben. Az első három, a Fionavar Tapestry nevet viselő trilógia igen érdekes, különösen akkor, ha valaki olvasta A Gyűrűk Urát és A Szilmarilokat, mert Kay bizony-bizony használ belőle elemeket, teljesen tudatosan és jól megindokolva.
„Terisa és Geraden története úgy kezdődött, mint egy tündérmese. A lány hercegnő volt, egy magas torony rabja. A fiú hős; csak azért jött, hogy megmentse őt. A lány hatalmas, gazdag úr egyetlen gyermeke volt. A fiú a hetedik Gond urának hetedik fia. ... Sajnos azonban életük korántsem volt ilyen egyszerű.”
