Szóval aztán a múlt hét azzal folytatódott (még azelőtt, hogy részegen embereknek írtam volna, miközben átéltem a kelta sötétséget), hogy kedden, nem is, szerdán reggel meghívtak "A mi Gagánk nevében" című facebook csoportba, ahol a posztokból csak annyit lehetett kihámozni, hogy Dragana, aki nagyon fontos alakja volt az ősrégi fórumos társaságnak, nagyjából fél éve meghalt. Az "ő, bárcsak tudtuk volna, hogy ilyen rossz a helyzet" típusú beírások alapján először megijedtem, hogy öngyilkos lett, mert sajnos ebből a társaságból vesztettünk már el így embert, de nem, szívroham végzett vele álmában. Negyvenöt éves volt. Ez nekem már csak azért is borzasztóan furcsa, mert amikor megismertem, amikor a legtöbbet leveleztem vele, frissen bukott ki az egyetemről, és mi történt ezzel a rengeteg idővel?
De a legdöbbenetesebb persze az, hogy mi minderről több, mint hat hónapon át nem is tudtunk. Nekem nem volt gyanús, hogy nem ír, már évek óta nem leveleztünk - egy ideig én még írtam neki, de nem nagyon válaszolt, és aztán é is elengedtem. Valamikor április környékén valaki rám írt, hogy tudok-e valamit Gagáról, aztán nem került elő többet a téma.
Egész az Eurovíziós Dalfesztiválig.
Velem ellentétben a társaság nagy része nem allergiás erre az, eh, izé, kulturális jelenségre, és minden évben együtt nézték online. És mindené évben Dragana szervezte. De idén senkinek sem írt, és a többiek innen már tudták, hogy baj van, méghozzá komoly baj. De hogy a fenébe tudod meg, mi történt valakivel, aki egy idegen országban él(t), idegen városban, nem mehetsz oda csak úgy végigcsöngetni a szomszédokat, hogy hallottak-e valamit róla! Próbáltak a testvérének írni, de el sem olvasta. Végül bő másfél hónap kutatás után találtak egy fényképet, amin be volt jelölve egy másik ismerős is, akit sikerült végre utolérni. Tőle tudjuk, mi történt.
Persze vasárnap, amikor dolgokat akartam elsiratni, ezt még nem tudtam, de azért na. Utálok abban az életkorban lenni, ahol ezek már elkezdődnek.
