ez a hét eddig

Aztán nem elaludtam, hanem csak rajzoltam csomó csomót, és utána volt egy olyan minősíthetetlenül pocsék hétfőm, hogy a fal adta a másikat. Nagyjából úgy kezdődött, hogy amikor beléptem a céges gépre, egy svácji kolléga hisztérikusan rám írt, hogy NEM CSINÁLTAD MEG AZ IZÉBIGYÓT AZ ÜGYFÉL RENDSZERÉBEN ÉS LE FOGNAK TILTANI MINDÖRÖKRE!!!! AZ EGÉSZ CÉGET FEL FOGJÁK MIATTAD GYÚJTANI, MEG AZ ORSZÁGOT IS, AZ ÖSSZES ORSZÁGOT, MINDET!!!, megnéztem az emailjeimet, egyetlen egy levelet kaptam róla, vasárnap reggel kilenckor.  Hát basszus, ezt az emailt történetesen egész hétfő reggel kilencig nem láttam! Egyéként arról van szó, hogy kéthavonta rá kell kattintanunk egy gombra, hogy azóta sem dogozik közeli hozzátartozónk az ügyfélnél, ami mondjuk a havi három kötelező tréning mellett (szabad-e elvinni céges pénzen ebédelni a tárgyalópartner feleségét, és milyen értékben vehetsz neki Bajnokok Ligája döntőre belépőjegyet) eltörpül, de azért meglennék nélküle.

És ez az első húsz perc volt, a nap még csak utána kezdődött.

A gyász egyik oka, hogy a kis ideiglenes szőrgombóc a héten végleges gazdihoz költözik, miután közel két hónapig a nővéreméknél lábadozott. Még westie-ben is ritka az ennyire aranyos kiskutya, nem volt problémamentes, de nagyon szerethető. És volt egy pont, ahol úgy tűnt, hogy már el sem tudok tőle búcsúzni, mielőtt elköltözik, de végül kedd este kilátogattam hozzájuk, és még alaposan megdögönyözgettem. Hiányozni fog, de négy kutya már nagyon sok lett volna, és jó helyre kerül - csak attól még nehéz elengedni. Nagyon élvezi a kertet, és főleg a lehulló almákat, amiket rendszeresen hurcol magával mindenhová: egy ideig nem jött rá, hogy kéne megenni, de mostanra már lelkesen falja őket. Esténként együtt vadászott a többiekkel, és lelkesen őrizte a házat. Az új helyén nem lesz kert, de első és egyetlen kutya lesz, az örökbefogadók szeme fénye, amire láthatóan nagy igénye van (simán átgázolt a többieken, ha őket simugattuk). És tudom, hogy nagyon jó dolga lesz, de azért nagyon fog hiányozni.

A gyász többi oka összetettebb, és a klímaszorongástól kezdve minden benne van, amitől manapság élhetetlennek tarthatja a világot az ember. Azt hiszem, a klímaszorongás csúcsát akkor értem el, amikor augusztus végén, egy őrjítóen forró délután a távolsági buszból néztem a Vértes áthatolhatatlanul buja, fülledt zöld fáit (idén nagyon sok eső esett), és láttam, milyen lenne, milyen lesz majd, amikor égni fog. Mert nem úszhatjuk meg mi sem, egyszer ez is ugyanúgy égni fog, ahogy az elmúlt években a Földközi-tenger vidéke égett. Igazán szívderító gondolataim vannak!