fontos dolgok
A tegnap mintha egyetlen meleg, nedves szivacs lett volna, én is pillanatok alatt ittam meg a fél liter vizet, most hol szakad, hol nem, és hajat kell mosnom.
Magyar Katalin: Jeripusz
Magyar Katalin Jeripusza néhol talán naiv és egyszerű, de hihetetlen képzelőerő és mesélőkedv buzog benne. Azért persze ne feledjük el, hogy ez egy Pöttyös Könyv volt, azaz a 8-12 éves lányoknak szánt ifjúsági sorozat darabja. Mesebolond kamaszlányként feledhetetlen élmény volt, de felnőttként is borzongató, megható történet.
Cikk az SFmag.hu-n.
elles se peignent
Vannak a világon jó dolgok, például a juhtúrós kifli füstölt sajttal, füstölt karajjal és paradicsommal, és ez még csak a kezdet.
A végzet az valami más, ha most például hinnék benne, akkor eléggé ingerülten kérném rajta számon, hogy miért épp ezt, és miért nem valami mást. (És őszintén nem érdekelnének a kifogásai.)
De sikerült dolgokat elintéznem, és hirtelen felindulásból írtam egy fél rémrossz novellát (manapság már ezt is meg kell becsülni), és már el tudom ragozni franciául a megfésülködni igét, enélkül a hasznos képesség nélkül szinte élni sem lehet. Tompa vagyok, akár az összes konyhakésem.
A végzet az valami más, ha most például hinnék benne, akkor eléggé ingerülten kérném rajta számon, hogy miért épp ezt, és miért nem valami mást. (És őszintén nem érdekelnének a kifogásai.)
De sikerült dolgokat elintéznem, és hirtelen felindulásból írtam egy fél rémrossz novellát (manapság már ezt is meg kell becsülni), és már el tudom ragozni franciául a megfésülködni igét, enélkül a hasznos képesség nélkül szinte élni sem lehet. Tompa vagyok, akár az összes konyhakésem.
hiánypótlás, háromszáz nap után
Hogy harminc napot ígértem? Ki ne tévedne egy helyiértéket? de végül csak eljutottam odáig, hogy képekkel és szavakkal is összefoglaljam a tavalyi nyár olyan jelentős eseményeit, mint amikor sört ittam, meg bort, netán pálinkát, whiskey-t és cidre-t.
Kalandjaim a bagett hazájábanMondjuk azt nem értem, hogy ez pontosan miért is tüntette el a tavaly júniusi bejegyzéseimet a havi bontásból, de azt hiszem, már nem is fogom megérteni.
gyors helyzetjelentés
Nagyon álmos vagyok, ráadásul azért, mert alvás helyett Rejtő Jenőt olvastam nagyon hasznosan (de tényleg, tényleg nagyon hasznosan). Itt a hidegfront, hurrá, hurrá, az égen babakékség helyett magy, sötétszürke gomolyok hemperegnek, viszont akkor hová is tettem az ilyen időre való ruháimat, mondhatnám, hogy nincs egy rongyom sem, amit felvehetnék, de valójában van.
(Csak gyűrött, mert disznó mód dobtam le a legutóbb.)
(Csak gyűrött, mert disznó mód dobtam le a legutóbb.)
hőség
A napfény goromba, figyelmeztetés nélkül vágja orrba az embert, már csak azt várom, mikor próbál az arcomba csavarni egy letört nyakú sörösüveget, az elmúlt egy-két nap után kinézem belőle azt is. A világ és köztem cseppfolyós réteg, de ha este kinyitom az ablakot, leveseskanálnyi, fekete lepkék gubancolódnak a hajamba, ilyenkor mindig az a leginkább megdöbbentő, hogy nem tudok elég nagy levegőt venni ahhoz, hogy hirtelen vége legyen.
Harmadnap reggelre értek fel Sötétvágásba, ahol Jégfonó Asztrid úgy megörült Vilmának és a bárányoknak, hogy Szikla kovácsot szinte észre sem vette. A férfi egy ideig ott téblábolt, de végül kénytelen volt megköszörülni a torkát, és hangosan még egyszer ráköszönni az asszonyra.
- Te meg ki vagy? - meredt rá Asztrid asszony. - És hogy kerültél ide?
- Szikla kovács vagyok - hajolt meg kurtán a férfi -, és Vilma kisasszonnyal jöttem.
Asztrid összevonta a szemöldökét, és alaposan végigmérte.
- Az nem lehet - mordult rá végül -, Szikla kovácsot mindenki mosolygós, derék legénynek írta le!
Megrándult a kovács szája széle, de ha mosolyogni támadt is kedve, abban nem lett volna sok vidámság: a távoli hegycsúcsokon felszikrázott a napfény, de hidegen, fenyegetően, mintha vihar közelegne.
- Attól még én vagyok az. Idáig kísértem Vilma kisasszonyt, de nem miatta jöttem: kegyed édesanyjához, Kőris nénéhez küldtek, hátha ő visszaszerezheti a mosolyomat.
Asztrid értetlenül meredt rá. Megrázta a fejét, csak úgy csapkodott vastag, jégszőke hajfonata.
- Sok mindennel kereskedik édesanyám, de mosollyal nem. Persze ha azt mondták neked, menj csak tovább hozzá!
- Azért is álltam meg itt - folytatta Szikla kovács egy csepp türelemnek álcázott ingerültséggel -, hogy megkérdezzem, nem akar-e küldeni neki valamit!
Asztrid még egyszer végigmérte; láthatóan a fejébe vette, hogy ő már csak azért sem kedveli a jövevényt.
- Az üdvözletemen kívül semmit sem.
Szikla kovács kurtán meghajolt - Vilma el is merengett rajta, ezt vajon hol tanulhatta, mert Huzavonban bizony nem így viselkedtek a kovácsok - aztán biccentett, és már indult volna, ha a lány nem húzza vissza a karjánál fogva. Vilma bele is pirult a nagy merészségbe, és Szikla kovács is úgy meglepődött, hogy egy pillanatra csak állt, és azt sem hagyta, hogy a lány visszarángassa.
- Csak nem engedhetünk el ebéd nélkül – kapta el a lány most már a kezét -, ha már idáig kísértél!
Jégfonó Asztrid csak állt, és úgy villogott a tekintete a két fiatal között, mint a jégeső, amit a rossz nyelvek szerint az ő szigorából fontak esténként azok a manók, akiket Asztrid férje, a mindig mosolygós Fodor lopott fel a bányából, hogy lássanak egy kis csudálatos holdfényt. Látta, látta, hogy ezek ketten egymásba szerelmesedtek, és nem tetszett neki a dolog, mert nem hiába volt Kőris néne lánya, sok olyasmit észrevett, amit senki más nem.
Bármit látott is ezúttal, csak még kurtább lett Szikla kováccsal. Az ebéd végére Vilma is belátta, hogy az lesz a legjobb, ha hagyja, hadd menjen útjára a férfi, mert amíg velük van, nem lesz béke. Ismerte annyira Asztridot is, hogy ne kérdezze meg, mi lelte – az asszony sokban emlékeztette az édesapjára, és Setétlápi uramról még a legkisebb libapásztor is tudta, hogy nem érdemes olyankor faggatni, ha dühös. Szikla kovács hát a vállára vetette a zsákot, fonott kosarukban a tyúkokat, és azon mogorván neki is vágott a szemerkélő esőnek.
szombat
Délelőtt bambán ültem, és az is csak órákkal később jutott az eszembe, hogy tulajdonképp felhívhatnám a nővéremet, hiszen nyilván ő sem alszik; az már nem jutott az eszembe, hogy nyilván a jövő szombati fellépésre próbál, de hát nem kell tőlem sokat várni, ez van. Még pénteken rám tört, hogy nekem most és azonnal meg kell tanulnom a Parla più piano c. örökbecsűt, mert, illetve csak - ezt persze nagyban akadályozza, hogy nem beszélek olaszul, de azért töretlenül haladtam vele, amíg Fleó értem jött, és elvitt házi hamburgersütésre, hogy ne üljek otthon egyedül.
A hamburgerek ínycsiklandóak voltak, és Fleóval, Virgonccal, Métellyel és Lodennel, valamint a ház macskáival kellemesen áthűsöltük a délutánt, közben valahogy azért sikerült csomót kötnie magára a gyomromnak, és amikor apámmal találkoztam az Astorián, már egészen biztos voltam benne, hogy nekem egyelőre se kedvem, se türelmem nincs múzeumokba buszozgatni ebben a hőségben, ehelyett mérhetetlenül tébláboltam inkább az utca közepén, mert nem jutott eszembe, melyik parkban lehetne leülni egyáltalán valaha. Ennek az lett a vége, hogy a Deák téren találtunk régi villamosokat, aztán vettünk programos karszalagot, megnéztük a régi földalattikat, majd ültünk egy parkban rengeteget, és idővel apámnak mégis sikerült rávennie, hogy menjünk el a Közlekedési Múzeumba, és ha akarom, utána megnézhetjük fotóművészet születéséről szóló kiállítást is.
Először vonatokat néztünk, és régi kocsikat, az élénkzöld-piros-sárga felfestés elég szerencsétlenül rájátszott arra a benyomásomra, hogy, mintha valami Duplo-készlethez tartoznának, illetve volt ott egy klasszikus kockaLada is, nem kellett volna annyira meglepődnöm, hogy már ott a helye, mint amennyire tettem. Aztán átsétáltunk a Ligeten a hársfaillatban, meglepően európai volt, a cipő pedig törni kezdte a lábam, úgyhogy nagyobb kerülővel lebuszoztunk a Nyugatihoz, ahol tea és sütemény mellett vártuk be öcséméket. Alaposan szemügyre vettük a nosztalgiavonatot, felmásztunk a mozdonyba, valahogy kibírtuk, hogy a Vasúttörténeti Parkig vezető úton végig valami rettenetes népiesség csujjog a fülünkbe (szép dolog a népzene, megfelelő hangerőn, érdeklődő hallgatóságnak; ez nem az volt. Ahogy elnéztem, az úri közönség többsége fontolóra vette, hogy az ablakon át távozik a mozgó szerelvényből, mert még az is jobb lehet). A célállomáson aztán régi vonatokat néztünk, sokat, sőt, rengeteget, és én egy idő után már nagyon álmos voltam, és akkor elindultunk hazafelé.
Közben persze mindezen túl ott karmolt a tudat, hogy a világ voltaképp véget ért, és mégis tovább megy, és biztos akartak menni a Múzeumok Éjszakájára, és hány barátja van még innen a felismerésen, és mennyire absztrakt gondolatok ezek nekem, semmit sem mondanak.
A hamburgerek ínycsiklandóak voltak, és Fleóval, Virgonccal, Métellyel és Lodennel, valamint a ház macskáival kellemesen áthűsöltük a délutánt, közben valahogy azért sikerült csomót kötnie magára a gyomromnak, és amikor apámmal találkoztam az Astorián, már egészen biztos voltam benne, hogy nekem egyelőre se kedvem, se türelmem nincs múzeumokba buszozgatni ebben a hőségben, ehelyett mérhetetlenül tébláboltam inkább az utca közepén, mert nem jutott eszembe, melyik parkban lehetne leülni egyáltalán valaha. Ennek az lett a vége, hogy a Deák téren találtunk régi villamosokat, aztán vettünk programos karszalagot, megnéztük a régi földalattikat, majd ültünk egy parkban rengeteget, és idővel apámnak mégis sikerült rávennie, hogy menjünk el a Közlekedési Múzeumba, és ha akarom, utána megnézhetjük fotóművészet születéséről szóló kiállítást is.
Először vonatokat néztünk, és régi kocsikat, az élénkzöld-piros-sárga felfestés elég szerencsétlenül rájátszott arra a benyomásomra, hogy, mintha valami Duplo-készlethez tartoznának, illetve volt ott egy klasszikus kockaLada is, nem kellett volna annyira meglepődnöm, hogy már ott a helye, mint amennyire tettem. Aztán átsétáltunk a Ligeten a hársfaillatban, meglepően európai volt, a cipő pedig törni kezdte a lábam, úgyhogy nagyobb kerülővel lebuszoztunk a Nyugatihoz, ahol tea és sütemény mellett vártuk be öcséméket. Alaposan szemügyre vettük a nosztalgiavonatot, felmásztunk a mozdonyba, valahogy kibírtuk, hogy a Vasúttörténeti Parkig vezető úton végig valami rettenetes népiesség csujjog a fülünkbe (szép dolog a népzene, megfelelő hangerőn, érdeklődő hallgatóságnak; ez nem az volt. Ahogy elnéztem, az úri közönség többsége fontolóra vette, hogy az ablakon át távozik a mozgó szerelvényből, mert még az is jobb lehet). A célállomáson aztán régi vonatokat néztünk, sokat, sőt, rengeteget, és én egy idő után már nagyon álmos voltam, és akkor elindultunk hazafelé.
a felfoghatatlan
Csütörtök óta reménykedtem benne, hogy nem csöng a telefon szokatlan időpontban, és senki nem hív a családból, mert most a hallgatás volt az egyetlen jó hír; de ma reggel mégis telefonra ébredtem.
Meghalt az őrült unokatestvérem, akivel a Rondella ablakában ülve énekeltünk át estéket, aki mögé megesett, hogy nem mertem felülni a biciklire, majd mutatva, hogy nincs mitől félnem, feltörölte a fél Erzsébet teret - és volt, hogy fel mertem mögé ülni, és éjszakai utcákon száguldoztunk, aztán gyrost ettünk, és plakáthengerekkel vívott idegen lányokkal, és mindig, mindenhol régi ismerősökbe botlott, és új ismerősöket szerzett. Mindenbe bele lehetett rángatni, mindenért lelkesedett.
A szürke pólós srác a nyitóképen.
barátságos savgerinc
Ezúttal még májusban ejtettük meg a Távolról Indítást (előző három epizód), aminek nagy hátránya volt, hogy a cseresznye is épp csak érni kezdett, a málnának pedig híre és hamva sem, ám nagy előnye, hogy nem ütközött egy családi programommal sem. Azért persze az utolsó pillanatban így is el kellett tolnunk egy nappal, de szerencsére szép hosszú volt ez a hétvége, és épp belefért még egy kis igazgatás.
Péntek helyett így szombaton vágtunk neki a nagy kalandnak, és valamikor délután békésen legurultunk Nemesvámosra. Ott már várt ránk a béke, a napsütés, és az interaktív pálinkamúzeum – ahová ezúttal én is szállítottam az egzotikum kedvéért egy kis tunéziai fügepálinkát, igaz, minek, amikor mindenki csak a chilis szilvapálinkára figyelt. Ilyen indítás után hogyan máshogy telhetett volna el az este, mint kellemesen, ettünk és ittunk, nevettünk és fordításokról beszélgettünk (azaz szakmáztunk), aztán pedig bedőltünk az ágyba, mert másnap korán kellett kelni, vagy ha nem is, hát fáradtak voltunk mindannyian.
Másnap korán is keltünk, kissé darabos mozdulatokkal töltöttük magunkba az előző nap gondosan beszerzett energiaitalokat, aztán nem olyan sokkal később már a csopaki vasútállomáson ültünk, és vártuk a vonatot. Nyerw szülei telefonon tolmácsolták leányuknak azon elképzelésüket, hogy gyermeknapkor márpedig fagyit fogyaszt a gyermek, és mivel mi mind engedelmes csemeték vagyunk, a vonat pedig nagyon sokat késett, igyekeztük egy-egy Magnummal teljesíteni az elvárást. Később eltévedtünk Balatonrendesen, de persze csak azért, hogy megtekinthessük a házat, ahová (ki más, mint a romok iránt oly erős vonzalmat érző) Noiz vissza akar vonulni, majd mi, lányok jázmint szedtünk, a hajunkba tűztük, és idővel visszataláltunk a borospincéhez vezető útra is.
Orbán Gergely borász már odafenn várt minket, majd körbevezetett kis birodalmában. Mivel meggyőződése szerint a bor tüzes (avagy erős), a harmadik pohár után én már nem nagyon tudtam követni a magyarázatokat, bár a B-vitamin kifejezés valamiért dereng. Később kiültünk a Balatonra néző kis teraszra, és ott folytattuk az iszogatást: előkerült a ház éjfekete rozéja (ez egy hosszú történet), de mi Noizzal leginkább a nevéhez hű, 16,5%-os Brutál pinot gris-t kóstolgattuk el a woof és Jud készítette, isteni sajtválogatás mellé. Később letámolyogtunk a pár méterre lévő étterembe, ahol toltunk valamicske szalonnás sült húst és lecsót, hogy a több órás, kitartó borozás után azért letaláljunk még valahogy a vasútállomásra. Az volt a terv, hogy még Füreden is körülnézünk egy kicsit, de végül erre nem volt idő, és csak egy igazi, balatonparti-állomásmenti kocsma teraszán öntöttük magunkba a koffeint, valamint Jud és Noiz kipróbálták az igazán vintage autóversenyes játékot, öklömnyi pixelekkel, és a kilencvenes évek minden nosztalgikus bájával
Nemesvámoson további sült szalonnák vártak, és fantasztikus, könnyű cseresznyés sütemény, valamint természetesen további borok. Még egy üveg othello is előkerült, bár az jó ideje tiltott fajta, mert tartós fogyasztása csúnyán roncsolja az idegrendszert (de örökletesen ám), súlyos leépüléshez és korai halálhoz vezet. Viszont szépen sötétíti a különféle világosabb vörösborokat, így, mint megtudtuk, a mai napig lelkesen és rendszeresen keverik azért más borokba. Egyéb rossz tulajdonsága, hogy szinte feketésen lila, és képtelenség kimosni a ruhából, Noiz ennek örömére le is fröcskölte... ...szerencsére a fekete pólóját.
Másnap délelőtt rövid téblábolás után elindultunk haza, Budapest határában már szakadt az eső, nyilván azért, hogy ne sajnáljuk, hogy haza kellett jönnünk. Mert az időjárás néha ilyen rendes.
Péntek helyett így szombaton vágtunk neki a nagy kalandnak, és valamikor délután békésen legurultunk Nemesvámosra. Ott már várt ránk a béke, a napsütés, és az interaktív pálinkamúzeum – ahová ezúttal én is szállítottam az egzotikum kedvéért egy kis tunéziai fügepálinkát, igaz, minek, amikor mindenki csak a chilis szilvapálinkára figyelt. Ilyen indítás után hogyan máshogy telhetett volna el az este, mint kellemesen, ettünk és ittunk, nevettünk és fordításokról beszélgettünk (azaz szakmáztunk), aztán pedig bedőltünk az ágyba, mert másnap korán kellett kelni, vagy ha nem is, hát fáradtak voltunk mindannyian.
Másnap korán is keltünk, kissé darabos mozdulatokkal töltöttük magunkba az előző nap gondosan beszerzett energiaitalokat, aztán nem olyan sokkal később már a csopaki vasútállomáson ültünk, és vártuk a vonatot. Nyerw szülei telefonon tolmácsolták leányuknak azon elképzelésüket, hogy gyermeknapkor márpedig fagyit fogyaszt a gyermek, és mivel mi mind engedelmes csemeték vagyunk, a vonat pedig nagyon sokat késett, igyekeztük egy-egy Magnummal teljesíteni az elvárást. Később eltévedtünk Balatonrendesen, de persze csak azért, hogy megtekinthessük a házat, ahová (ki más, mint a romok iránt oly erős vonzalmat érző) Noiz vissza akar vonulni, majd mi, lányok jázmint szedtünk, a hajunkba tűztük, és idővel visszataláltunk a borospincéhez vezető útra is.
Orbán Gergely borász már odafenn várt minket, majd körbevezetett kis birodalmában. Mivel meggyőződése szerint a bor tüzes (avagy erős), a harmadik pohár után én már nem nagyon tudtam követni a magyarázatokat, bár a B-vitamin kifejezés valamiért dereng. Később kiültünk a Balatonra néző kis teraszra, és ott folytattuk az iszogatást: előkerült a ház éjfekete rozéja (ez egy hosszú történet), de mi Noizzal leginkább a nevéhez hű, 16,5%-os Brutál pinot gris-t kóstolgattuk el a woof és Jud készítette, isteni sajtválogatás mellé. Később letámolyogtunk a pár méterre lévő étterembe, ahol toltunk valamicske szalonnás sült húst és lecsót, hogy a több órás, kitartó borozás után azért letaláljunk még valahogy a vasútállomásra. Az volt a terv, hogy még Füreden is körülnézünk egy kicsit, de végül erre nem volt idő, és csak egy igazi, balatonparti-állomásmenti kocsma teraszán öntöttük magunkba a koffeint, valamint Jud és Noiz kipróbálták az igazán vintage autóversenyes játékot, öklömnyi pixelekkel, és a kilencvenes évek minden nosztalgikus bájával
Nemesvámoson további sült szalonnák vártak, és fantasztikus, könnyű cseresznyés sütemény, valamint természetesen további borok. Még egy üveg othello is előkerült, bár az jó ideje tiltott fajta, mert tartós fogyasztása csúnyán roncsolja az idegrendszert (de örökletesen ám), súlyos leépüléshez és korai halálhoz vezet. Viszont szépen sötétíti a különféle világosabb vörösborokat, így, mint megtudtuk, a mai napig lelkesen és rendszeresen keverik azért más borokba. Egyéb rossz tulajdonsága, hogy szinte feketésen lila, és képtelenség kimosni a ruhából, Noiz ennek örömére le is fröcskölte... ...szerencsére a fekete pólóját.
Másnap délelőtt rövid téblábolás után elindultunk haza, Budapest határában már szakadt az eső, nyilván azért, hogy ne sajnáljuk, hogy haza kellett jönnünk. Mert az időjárás néha ilyen rendes.
így indult, de nem ennek
Egy ártalmatlan internetes kérdés során rájöttem, mi a kedvenc Yeats versem, kicsit meglepődtem, pedig igazából annyira egyértelmű;
...és itt utána következett egy egész hosszú bejegyzés, amit megevett a kutya.
El is megyek aludni szerintem, fáradt vagyok, fáj a szemem (főleg, ha forgatom (a világ rohadékságán sóhajtozva)), és holnap korán kell kelnem, hogy tíz mondatban bemutathassam a szobámat franciául, az íróasztalomon van egy nagy könyvespolc, mert nagyon nagy íróasztalom van; az íróasztalom alatt van egy kisebb könyvespolc is, és a polc előtt egy szemetes. Amiben főképp hőrekeményedő gyurma gyöngyöket és barkácsalkatrészeket tartok, a tetején pedig a lábamat, de talán jobb is, ha a csoporttal ezt nem osztom meg.
...és itt utána következett egy egész hosszú bejegyzés, amit megevett a kutya.
El is megyek aludni szerintem, fáradt vagyok, fáj a szemem (főleg, ha forgatom (a világ rohadékságán sóhajtozva)), és holnap korán kell kelnem, hogy tíz mondatban bemutathassam a szobámat franciául, az íróasztalomon van egy nagy könyvespolc, mert nagyon nagy íróasztalom van; az íróasztalom alatt van egy kisebb könyvespolc is, és a polc előtt egy szemetes. Amiben főképp hőrekeményedő gyurma gyöngyöket és barkácsalkatrészeket tartok, a tetején pedig a lábamat, de talán jobb is, ha a csoporttal ezt nem osztom meg.
nem találom a szeretetreméltóságot a mai napban
Az elmúlt néhány nap tele volt olyan pillanatokkal, amik valójában érdekesek voltak, de vagy nem érdemes leírni őket, vagy ööö, izé, más szempontból nem érdemes leírni őket. Kész szerencse, hogy amikor pénteken berúgtunk, mint a motort, akkor mintha kevésbé mondtam volna kényszeresen olyan dolgokat, amiért utólag szeretném lefejelni az asztalt, mármint annál kevésbé mint mostanában szoktam, nem annál, ahogy azt kéne.
Fülledt meleg van, ettől még nem kellett volna esernyő nélkül ugrálnom tegnap a vihar első felvonásában, akkor sem, ha természetesen abban a pillanatban zendített rá, ahogy elindultam hazafelé, egész addig csak nha csepergett. Éjszaka aztán képtelenség volt aludni tőle (mondjuk még mindig jobb, mint amikor fúrnak, bár azzal meg hirtelen fényhatások nem járnak), nem csoda, hogy álmomban mindenféle rettentő kalandok értek, például gyalogtúrát kellett vezetnem Tárnokra, ami sokkal keményebb kihívásnak tűnt, mint hogy frissen királylánnyá avanzsált királyfiakat mentsünk meg zordon apjuk haragjától.
És csomót nyavalyogtam azon, hogy le kell vágnom a körmöm, pedig gyönyörű, de már zavar a gépelésben, de gyönyörű, ááá, legalább ennyi gyönyörű hadd legyen rajtam, mindegy, erről ne is beszéljünk soha többet, a gyönyörű dolgokról meg rólam, most elvonulok a sarokba zokogni egy kicsit, azt hiszem. (Kaptam fényképeket, ezentúl csak Zorro-álarcra felvett burkában fogok járni, kivilágítatlan utcákon, éjszaka. Ablaktalan, fekete hintóban.)
Fülledt meleg van, ettől még nem kellett volna esernyő nélkül ugrálnom tegnap a vihar első felvonásában, akkor sem, ha természetesen abban a pillanatban zendített rá, ahogy elindultam hazafelé, egész addig csak nha csepergett. Éjszaka aztán képtelenség volt aludni tőle (mondjuk még mindig jobb, mint amikor fúrnak, bár azzal meg hirtelen fényhatások nem járnak), nem csoda, hogy álmomban mindenféle rettentő kalandok értek, például gyalogtúrát kellett vezetnem Tárnokra, ami sokkal keményebb kihívásnak tűnt, mint hogy frissen királylánnyá avanzsált királyfiakat mentsünk meg zordon apjuk haragjától.
És csomót nyavalyogtam azon, hogy le kell vágnom a körmöm, pedig gyönyörű, de már zavar a gépelésben, de gyönyörű, ááá, legalább ennyi gyönyörű hadd legyen rajtam, mindegy, erről ne is beszéljünk soha többet, a gyönyörű dolgokról meg rólam, most elvonulok a sarokba zokogni egy kicsit, azt hiszem. (Kaptam fényképeket, ezentúl csak Zorro-álarcra felvett burkában fogok járni, kivilágítatlan utcákon, éjszaka. Ablaktalan, fekete hintóban.)
izgalmas életem újabb izgalmas fejezetei
Az éjszakai buszra várva megírtam egy teljes posztot kézzel, nagyon vicces lett, de inkább nem másolom be, mert az egyik fele totál depresszív, a másikban pedig a cseh sörökre fogok mindent (Primator! Az tehet róla!). Illetve a kungfuról filozofálok, és bár ez nagyon logikus tetszőleges rockzenei esemény kapcsán, mégis, hogy jön ide.
Szóval volt The Mission koncert, és elmentem, és jó volt, és sokat ugráltam, aztán gyorsan hazamentem, mert másnap reggel várt a francia tanfolyam, hmmm, azt hiszem, 9. epizódja.
Persze rossz gombot nyomtam meg reggel a telefonon, és nem tíz perccel később ébresztett, hanem soha többet, úgyhogy késtem másfél órát - de csak a zöldség-gyümölcs szókincsről maradtam le, azt meg már étlapból is tudom. Le riz, les haricots verts, la pomme. Nyelvtanozni általában csak az első szünet után kezdünk, amikor már mindenki felébredt, és az ifjú Benzsamen is kezdi kiheverni szokásos másnaposságát (igazából eszméletlenül aranyos emberek, mindenki nagyon másmilyen, de mindenki barátságos, vidám, jóindulatú és ráadásul meglepően türelmes; senki nem okoskodik, senki nem kötekszik, nem alázza a másikat; emberileg tanárostul-nebulóstul kifejezetten szerencsés csoport) (mindentudó okostojás Jules-Gyulánk szerencsére eddig csak kétszer tisztelt meg minket a jelenlétével, és remélem, nem jön ezután sem; ő a másik újrakezdő, csak benne nincs annyi jóérzés, hogy hagyja a tényleg kezdőket is kiszenvedni a választ, és ne kiabálja be, hogy ő milyen nagyon űberkúl). Eljutottunk odáig, hogy tudunk nem kérni joghurtot.
Aztán délután beájultam, nem tudom, mi volt tegnap a sörben, gyakorlatilag a koncert végére józanra ugráltam magam, aztán húsz perccel később már másnapos voltam, úgy még tizennégy órát. Pedig direkt nem a csapolt Borsodit ittam, mindegy, holnap majd rendesen kialszom magam, ilyenek. Hátha akkor a tükrök is inkább a barátaim lesznek, ma megijedtem, amikor az egyik szembejött velem.
Szóval volt The Mission koncert, és elmentem, és jó volt, és sokat ugráltam, aztán gyorsan hazamentem, mert másnap reggel várt a francia tanfolyam, hmmm, azt hiszem, 9. epizódja.
Persze rossz gombot nyomtam meg reggel a telefonon, és nem tíz perccel később ébresztett, hanem soha többet, úgyhogy késtem másfél órát - de csak a zöldség-gyümölcs szókincsről maradtam le, azt meg már étlapból is tudom. Le riz, les haricots verts, la pomme. Nyelvtanozni általában csak az első szünet után kezdünk, amikor már mindenki felébredt, és az ifjú Benzsamen is kezdi kiheverni szokásos másnaposságát (igazából eszméletlenül aranyos emberek, mindenki nagyon másmilyen, de mindenki barátságos, vidám, jóindulatú és ráadásul meglepően türelmes; senki nem okoskodik, senki nem kötekszik, nem alázza a másikat; emberileg tanárostul-nebulóstul kifejezetten szerencsés csoport) (mindentudó okostojás Jules-Gyulánk szerencsére eddig csak kétszer tisztelt meg minket a jelenlétével, és remélem, nem jön ezután sem; ő a másik újrakezdő, csak benne nincs annyi jóérzés, hogy hagyja a tényleg kezdőket is kiszenvedni a választ, és ne kiabálja be, hogy ő milyen nagyon űberkúl). Eljutottunk odáig, hogy tudunk nem kérni joghurtot.
Aztán délután beájultam, nem tudom, mi volt tegnap a sörben, gyakorlatilag a koncert végére józanra ugráltam magam, aztán húsz perccel később már másnapos voltam, úgy még tizennégy órát. Pedig direkt nem a csapolt Borsodit ittam, mindegy, holnap majd rendesen kialszom magam, ilyenek. Hátha akkor a tükrök is inkább a barátaim lesznek, ma megijedtem, amikor az egyik szembejött velem.
időutazó keresztények
Politikai cikkeket és hozzájuk tartozó kommenteket általában kávé helyett olvasok, de néha akad egy-egy igazi gyöngyszem.
(Egész korrekt és visszafogott komment volt, csak izé, a leginkább Augustusként emlegetett császár akkortájt halt meg, amikor Jézusnak épp csak pelyhedzeni kezdhetett a szakálla. És izé, senki sem jelezte, hogy ez már alternatív történelem.)
Ennek örömére egy kis Saturday Morning Breakfast Cereal
"Na ez igaz, gyakorlatilag a kereszténység népszerűvé válásától, Augustus császártól próbálja a hatalom céljaira felhasználni az egyházat, a kereszténységet."
(Egész korrekt és visszafogott komment volt, csak izé, a leginkább Augustusként emlegetett császár akkortájt halt meg, amikor Jézusnak épp csak pelyhedzeni kezdhetett a szakálla. És izé, senki sem jelezte, hogy ez már alternatív történelem.)
Ennek örömére egy kis Saturday Morning Breakfast Cereal
az életem egy időjárás jelentés
Reggel gyenge melegfront, déltől erősödő hidegfronti hatás, heves viharok. Legalább nem lep meg, hogy a fejemben gondolatok helyett vattaköd honol, meg órákkal ébredés után is az az álom, amiben napnyugtákat fényképezek egy betonlépcső tükrében, álmomban ezek szerint a rücskös beton is jól tükröződő felület. Igaz, ne panaszkodjak, már vagy másfél hete nem akar folyamatos, másnapos émelygéssel darabokra szakadni a fejem, csak néha fáj.
Azt hiszem, itt az ideje előszedni a lelki vigaszfalatokat, ööö, most majdnem posztoltam valamit, ami már két éve is komment és nyom nélkül süllyedt el, hm, azt hiszem, ideje a nem-csak-lelki vigaszfalatoknak, például nem tudom, zabpehely van itthon, kefír, extra csípős arab paprikakrém, ez együtt kicsit durva lenne (bár alighanem felébrednék a sokktól). Lehet, hogy egy teát kéne főznöm, még egy kávét nem élnék túl.
Azt hiszem, itt az ideje előszedni a lelki vigaszfalatokat, ööö, most majdnem posztoltam valamit, ami már két éve is komment és nyom nélkül süllyedt el, hm, azt hiszem, ideje a nem-csak-lelki vigaszfalatoknak, például nem tudom, zabpehely van itthon, kefír, extra csípős arab paprikakrém, ez együtt kicsit durva lenne (bár alighanem felébrednék a sokktól). Lehet, hogy egy teát kéne főznöm, még egy kávét nem élnék túl.
június lett hirtelen
Nahát, kicsit aludtam is, rendíthetetlenül járok franciaórára, bár úgy nézem, valójában még most sem fogom megtanulni a nyelvet (a tanfolyam zseniális átszerveződései miatt az utolsó 30 órát pl. nem tudom most lejárni, hanem majd egyszer), piros a körmöm és kivételesen jó idő van, azaz nincs meleg, és épp az eső sem szakad.
Valaki mondja meg, miért akkor jön rám a tüsszögés, amikor frissen lakkoztam a körmöm.
Valaki mondja meg, miért akkor jön rám a tüsszögés, amikor frissen lakkoztam a körmöm.
adjátok vissza az agyaimat
Az autópályára ráfordulva éreztem, ahogy visszacsavarodik a rostok közé a feszültség, tekeredik előre, előre, egyre mélyebbre, mint valami végtelenül hosszú dugóhúzó, és aztán egyszerre csak megint berántja majd a síkideg, és elviselhetetlen lesz minden. Na, ez úgy a hazaérkezés után két és fél órával következett be. Isten hozott, fejfájás, nyakfájás, vállfájás. El kéne menni venni megnyugtató dolgokat, mint pl. elem a kézi masszírozóba, amivel olykor akár félórákra is ki lehet simítani az agyamat, vagy friss paradicsom, netán narancslé, de pünkösd hétfő van, a boltok pedig zárva. (A kézi masszírozó amúgy pont úgy néz ki, amilyenek egy igazi Hello Kitty univerzumban lennének a marsi tripodok, és elvben működne USB-ről, de gyakorlatilag kétszer már levágta a gépet, és nem próbálnám ki, hogy a három a magyar igazság alapján legközelebb a viszi-e a merevlemezt.)
Miközben ezen gondolkoztam, megsemmisítettem úgy négy órányi fordításomat. mert hát akkor ha már az eszembe jutottak a Sötét Eshetőségek, érdemes volna a merevlemez potenciális halála előtt felhőbe tolni az aktuális változatot. És "biztos vagyok benne, hogy felülírhatod a fájlt, mindig ebben a mappában van a frisebb mentés, hülye kérdés, hagyjál már békén vele". Kivéve, hogy a múltkor ezt pont megcseréltem.
(Hozzátenném, a héten egyszer már töröltem minden képet a fényképezőgépemről, és még mázli, hogy miután a nagyját átmásoltam. Csak két sorozat képet buktam teljesen.)
Most pedig megyek, és csendben sírok egy keveset, mielőtt nekiállok bepótolni az elveszett munkát (és nem, egy szóra sem emlékszem belőle, fordításnál azt nem is lehet).
Miközben ezen gondolkoztam, megsemmisítettem úgy négy órányi fordításomat. mert hát akkor ha már az eszembe jutottak a Sötét Eshetőségek, érdemes volna a merevlemez potenciális halála előtt felhőbe tolni az aktuális változatot. És "biztos vagyok benne, hogy felülírhatod a fájlt, mindig ebben a mappában van a frisebb mentés, hülye kérdés, hagyjál már békén vele". Kivéve, hogy a múltkor ezt pont megcseréltem.
(Hozzátenném, a héten egyszer már töröltem minden képet a fényképezőgépemről, és még mázli, hogy miután a nagyját átmásoltam. Csak két sorozat képet buktam teljesen.)
Most pedig megyek, és csendben sírok egy keveset, mielőtt nekiállok bepótolni az elveszett munkát (és nem, egy szóra sem emlékszem belőle, fordításnál azt nem is lehet).
mondom én
Szombat reggel van, és a fejem fölött szokás szerint fúrnak. Ha egyszer összedől a ház, legalább tudni lehet, hogy miért.
too much but never enough
Szóval lázasan ébredtem, próbáltam hasznossá tenni magam, ehelyett a nap kellős közepén beájultam, és aludtam rengeteget. Alighanem a masszív világgyűlölet tört ki rajtam fizikai formában is, teljesen jogos, ez így szokott lenni, és vagy rá kéne jönnöm, hogyan érezzem magam jobban az életemben (ehhez kicsit most lemerültek az elemek), vagy ez a fáintos megfázás (mert éjjel muszáj lerúgnom magamról a takarót, a zoknit, és a torkomra tekerni a pizsamafelsőmet, hogy álmodhassak fagyos skandináv horrort) csak a gyengéd kezdet lesz, és én igazából nagyon utálok beteg lenni. Mondjuk két hete ma először nem akart darabokra szakadni a fejem, halleluja, lehet, hogy idővel működni is fog?
Ha valaki most megint elvinné előlem az internetet két hónapra, megint sokkal jobb lenne minden, és ha utána három hétre visszaadná, az is jó lenne, de ez így, hogy mindig itt van, ez így engem igazából boldogtalanná tesz.
Ha valaki most megint elvinné előlem az internetet két hónapra, megint sokkal jobb lenne minden, és ha utána három hétre visszaadná, az is jó lenne, de ez így, hogy mindig itt van, ez így engem igazából boldogtalanná tesz.
tudok titkot tartani
Vagy legalábbis olyan jól beleveszni az információs zajba, hogy a statisztikám: 0 views on your busiest day, January 1, 1970.
Pedig mekkora lenne már, ha ugyanezzel a dátummal NEM nulla lenne, hanem 1970. első napján már vadul blogkodtam volna...
Pedig mekkora lenne már, ha ugyanezzel a dátummal NEM nulla lenne, hanem 1970. első napján már vadul blogkodtam volna...
nem érdekel a civilizáció, ezt sürgősen tiltsák be
Valahol 2-3 lakásnyi távon belül mindig fúrnak. Nem lehet sokkal messzebb, mert a talpamon is érzem, hogy rezeg a beton, nem hallom tőle a zenét, és (a hét tetszőleges napján, a vasárnapot is beleértve) reggel nem tudok aludni sem. Ebben a házban már az építésekor sem volt annyi anyag, hogy évek óta mindig fúrhassanak valamit, nem értem, nem értem, nem értem, betontömböket vitetnek fel, vagy mi?
és főzhetnék ebédet is
Nem csak, hogy megint el tudom mondani, hogy hívnak, de tegnap önállóan és hozott tudásból elragoztam egy -er végű igét. Ráadásul helyesen. Je suis heureuse! (Az internet szerint elsőre azért elgépeltem.)
Ezzel nagyjából kimerítettem a pillanatnyi örömforrásaimat, vagy várjunk csak, valahol van még egy bögre narancslé.
Ezzel nagyjából kimerítettem a pillanatnyi örömforrásaimat, vagy várjunk csak, valahol van még egy bögre narancslé.
bonjour mes amis
Kettős fronthatás, köszönöm, világmindenség! Tényleg csak ez hiányzott. A mai napból, meg úgy általában.
A mai éjszakámban valahogy úgy oszlott el az alvás, mint habfürdőben a matéria, nagy, légüres buborékokkal, amikor félig ébren hevertem, és tudtam, hogy aludnom kéne, mert korán lesz reggel. Sosem tudok aludni, ha időben kell felkelnem, ezért aztán sosem tudok felkelni, vagy ha mégis, abban nincs sok köszönet. A buborékok héjában aztán skandináv mélyhorrorba ágyazott Bosszúállókkal álmodtam, majd előtörtek belőlem a zsíros, személyes rosszindulatocskák is, mással legalábbis nem tudom magyarázni, hogy emberek (akiket nem szeretek) álmomban miért esznek tündéreket. Kis tündérszilánkokat.
Most pedig szakad az eső, hajat kéne mosnom, fogalmam sincs, mit vegyek fel (a kényelmes farmerem most térdig ázna, ami nem ázna térdig, ahhoz nem illik a kigondolt pulóver, miért is nem születtem én Peter Steele-nek, akkor nem lenne ilyen gondom sosem), és egy óra múlva charmante-ságom teljében el kéne indulnom, hogy újfent megismerkedjek a francia nyelvvel.
A mai éjszakámban valahogy úgy oszlott el az alvás, mint habfürdőben a matéria, nagy, légüres buborékokkal, amikor félig ébren hevertem, és tudtam, hogy aludnom kéne, mert korán lesz reggel. Sosem tudok aludni, ha időben kell felkelnem, ezért aztán sosem tudok felkelni, vagy ha mégis, abban nincs sok köszönet. A buborékok héjában aztán skandináv mélyhorrorba ágyazott Bosszúállókkal álmodtam, majd előtörtek belőlem a zsíros, személyes rosszindulatocskák is, mással legalábbis nem tudom magyarázni, hogy emberek (akiket nem szeretek) álmomban miért esznek tündéreket. Kis tündérszilánkokat.
Most pedig szakad az eső, hajat kéne mosnom, fogalmam sincs, mit vegyek fel (a kényelmes farmerem most térdig ázna, ami nem ázna térdig, ahhoz nem illik a kigondolt pulóver, miért is nem születtem én Peter Steele-nek, akkor nem lenne ilyen gondom sosem), és egy óra múlva charmante-ságom teljében el kéne indulnom, hogy újfent megismerkedjek a francia nyelvvel.
remélem, ez is csak a hidegfront
Odakinn ordítanak a fecskék, mindjárt én is ordítok idebenn. Valakit meg fogok ütni, vagy valamit szét fogok törni, vagy nem tudom, dolgokat fogok bántalmazni fizikailag, és közben fejhangon vinnyogok, hogy mennyire végtelenül elegem van mindenből, magamból legfőképpen.
nem csak leestem a lépcsőn, de utána megírtam magamnak sms-ben, nehogy elfelejtsem
Miután egész héten nagyjából mindig fájt a fejem (ha levettem a kötött sapkát, pl. hajmosáshoz, akkor jobban, szóval mit tudom én, meg is fázott? Rettenetes egy fejem van, komolyan), úgy döntöttem, hogy ezek után az, ha elmegyek szombaton Mételyék kései lakásavatójára, és leiszom magam valahová az altalajba, az sem árthat már, mert hová.
A tervet maradéktalanul teljesítettem is, bár a zord céltudatosságot azt hiszem, sikerült álcáznom, mondjuk teljes összeszedetlenséggel. Bár ha jól emlékszem, legalább mintha kivételesen senkit sem akartam volna meggyőzni a bükkfák felsőbbrendűségéről, és arról, hogy hallgasson Verdit most azonnal.
Mételyék lakása pedig zseniális, és az a terasz, ah, csodálatos, és épp a naplementére néz, a budai hegyekre, és egy csomó háztetőre is, bár azok nem annyira festőiek.
A tervet maradéktalanul teljesítettem is, bár a zord céltudatosságot azt hiszem, sikerült álcáznom, mondjuk teljes összeszedetlenséggel. Bár ha jól emlékszem, legalább mintha kivételesen senkit sem akartam volna meggyőzni a bükkfák felsőbbrendűségéről, és arról, hogy hallgasson Verdit most azonnal.
Mételyék lakása pedig zseniális, és az a terasz, ah, csodálatos, és épp a naplementére néz, a budai hegyekre, és egy csomó háztetőre is, bár azok nem annyira festőiek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)