Közben kiderült, hogy az első beépített vereség valójában nem volt az, csak belebotlottam valami olyan játékmechanikába, amit nem csak nem ismertem, de nem is tudtam magamtól megfejteni, szóval húsz órával később visszatértem, és újra megpróbáltam megmenteni a teljes fogadót, ezúttal sikerrel. Soha nem érek ennek a játéknak a végére, de ezentúl minden kérdéses ponton azonnal el fogom olvasni, hogy kötelező tragédiáról van épp szó, vagy csak nem volt hülyebiztos a játék. Azt továbbra is utálom, hogy vannak nagyon nem hülyebiztos részek benne, és én, mint hivatalos hülye, ezeket magamtól rendszeresen nem találom meg, csak amikor már egy adott történetív végén gyanús, hogy mennyi lezáratlan küldetésem van, és rákeresek, mit hol vesztettem el. Esküszöm, az Inquisitionnel nem voltak ilyen problémáim, sőt, a DA2-vel vagy az Originsszel sem, de az is biztos, hogy sokat romlott azóta az adhd-m (meg ezek szerint a történetekben való jártasságom is).
Közben végre itt a tavasz, virágok még nincsenek, de a bokrok kezdenek zöldülni, a napok hosszúak és melegek. Én pedig mindig álmos vagyok, mert mindig játszom. Hétfőtől szabadságon vagyok, kedden utazom nővéremékhez, remélhetőleg a pénteken támadt fogfájás nem akadályoz meg benne, és remélhetőleg hétfőn sikerül bekönyörögnöm magam a fogorvoshoz, hogy nézze már meg, mielőtt elmegyek. Ezen a héten amúgy nem csak játszottam, de voltam háromszor jógázni is (mindkét helyen jövő héten járna le a bérletem, el kellett használnom az órákat), és poetry open mic-on, bár egyik versemmel sem vagyok elégedett. Sőt, még barátokkal is fröccsöztem, és hétvégén kétszer is voltam sétálni az erdőben! De ezzel együtt is egész héten játszottam, legyünk őszinték. Mondhatnám, hogy most kell, mert jövő héten nem lesz rá alkalmam (tudatosan és szándékosan nem azt a gépet viszem), de igazából most sem kellett volna, nem szeretem, hogy ennyire rá tudok csúszni a játékokra.
Próbálom leküzdeni a kényszert, hogy frappáns zárómondatot találjak mindennek a végére, szóval csak felteszem a kérdést, hogy mi a fasz történik a fideszesek agyában, amikor "nem leszünk ukrán gyarmat" felirattal vonulgatnak az utcán, meg amikor Orbán azt mondja, hogy az áprilisi választáson közte és Zelenszkij között kell választani? Azt leszámítva, hogy Zelenszkij minden (bizonyára létező) hibája ellenére olyan bátor és kitartó vezetője az országának, amilyen a magyaroknak jó esetben Mátyás király óta nem volt, őszintén, ez a féreghányás arra sem méltó, hogy a szájára vegye a nevét. Én szó nélkül leszavazok Magyar Péterre is, de Zelenszkijre felnézek, mert nem hátrált meg, nem menekült el, nem a saját vagyonát és életét nézte.
