Az a probléma, hogy huszonnégy óra egyáltalán nem elég a napba, ha aludni is akar az ember nyula, márpedig én, mint az ember nyula, kifejezetten akarok aludni, ráadásul többet, mint amennyit mostanában alszom. Igaz, hogy a legújabb csodapárnám beszerzése óta az okosórám szerint hirtelen sokkal több időt töltök mélyalvásban és REM-ben (amennyit álmodom, az alapján ez még igaz is lehet), és kevesebb alvással is sokkal pihentebbnek kéne lennem. Ez egyrészt meglepő fordulat, mert az alvásadataimban inkább csak szoftverfrissítések után szoktak ilyen ugrásszerű változások mutatkozni, párnafrissítéskor általában nem, másrészt viszont jó, kevesebbet alszom, de nem vagyok pihentebb. Csak felébredek reggel 10-40 perccel a vekkerem előtt, és rohadt morcos vagyok, hogy még aludhatnék. Aztán meg bezzeg egész nap nem érem utol magam, egyrészt, mert túl sok mindent akarok mindig csinálni, másrészt mert mi az az idő, mennyi egy óra, ezek az én adhd-s agyamnak tíz ujjal és további tíz lábujjal sem kitapintható fogalmak. Láthatóan szeretnék húsz órát ébren lenni és utána tíz órát aludni, és nagyon nem tetszik, hogy a Föld forgása nem igazodik az igényeimhez.
Végre tudok megint járni, bár a lábdobtól még kicsit félek, úgyhogy erősen felemásan gyakorolok mostanában. Mindenféle izgalmas és jó dolgok történtek, például már legalább hat órája ülök egy starbucksban, és még mindig nem merült le a laptopom (valamint a lattémat sem öntöttem bele, ami különösen jó és csodálatosan izgalmatlan dolog), halálosan érdekes féltudományos pszichológiai előadásokat hallgatok (például a trauma, a krónikus gyulladás és az autoimmun betegségek kapcsolatáról), kipróbáltam a neonfestékes kalózos minigolfot (a rendes golffal ellentétben ebben nem vagyok jó, és nem foghatom sem a neonfestékre, sem a kalózokra), elkezdtem rúzsozni magam, és majd valamikor írok egy esszét a karácsony előtt vásárolt plüss Tádéról. Teljesen úgy érzem magam, mint aki egy ponton egyértelműen megbolondult, de egyelőre inkább vidám kíváncsisággal tölt el a helyzet, a sikító pánikra még várok. Csodálatos dolog a női lét, főleg így a fordított kamaszkorban, amikor a hormonok nem elöntik az agyamat, hanem épp ellenkezőleg. Jobban örülnék, ha kevesebb ízületi fájdalommal járna, de nekem ez került a csomagba, lehetne sokkal rosszabb, csak kicsit panaszkodom.
No de most már lemerül a laptopom.
