Megdörzsöltem a szemem, és elkezdett folyni az orrom.
Valamint a héten egyfolytában keverem a j-ly ősellenség-párt.
Szeléné eltakarta arcát
A felhők összesúgtak, és egy tizedmásodpercre pre-raffaelita alakzatot öltöttek.
Csak az én kedvemért.
a szavak mostanában nem akarnak kézre állni nekem, de még lábra sem
Mielőtt végképp átmennék fotóblogba, jelzem, hogy azért dolgok is történnek, csak mióta szereztem egy határidőnaplót, amit (a dolgok 90%-ához hasonlóan) nem rendeltetésszerűen használok, hanem épp ellenkezőleg, azóta kevésbé érzem szükségét annak, hogy az eseményeket megpróbáljam frappánsan is megfogalmazni.
De voltak olyanok, hogy fényképeztem (a májusi termés egyelőre kb. 300 kép; nekem erre megy rá a vinyóm, nem a sorozatokra), és hogy aludtam, és meglátogattam Grafikuslányt is, ami maga volt a megtestesült zsenialitás, bár arra a részletre, hogy hazafelé menet bodzabokrokat fényképeztem az éjszakában, már határozottan csak a memóriakártya derített fényt. De fantasztikus sajtokat ettünk, utána fantasztikus, fűszeres, sült pontyot, közben macskák cikáztak körülöttünk, és néha sírtunk a röhögéstől, máskor pedig megvilágosodtunk. Szóval jó volt, nagyon.
De előtte olyan is volt, hogy a Ligetben heverésztünk (buta vagyok én most neveket kitalálni, na), és néztük a rohangáló és játszó kutyákat, a kutyák jó fejek, de nagyon.
Utána meg (napokkal) juhtúrós, medvehagymás padlizsánkrémet kaptam, és megbeszéltük a világ fontos dolgait, úgyis mint kelta mitológia, hattyúk, és hogy milyenek azok a furcsán fordított, de mégis működőképes történetek, ahol a nő a nap, és a férfi a hold, meg hogy a tudósok miért kérdeznek hülyeséget a dalai lámától - erre nem jöttünk rá - és hogy a hellének pontosan miért foghatták vissza az európai tudomány meglódulását, és Kepler miért ragaszkodhatott ahhoz a teljesen reménytelen elképzeléshez, hogy ha már fel kell adni a ptolemaioszi rendszert, akkor is legyen benne valami szent szerkesztettség, szóval rengeteget tanultam már megint, és most épp érdekelnek a hattyúk is. (Ausztráliában például feketék. Pont ugyanolyanok, mint nálunk, csak feketék.)
Utána (órákkal) elmentem fel, amerre egykor laktunk, és megálltam egy barlang kapujában, de nem csak azért nem mentem be, mert már zárva volt, hanem mert úgy gondoltam, erre igazából programot kéne szervezni, meg úgy is gondoltam, hogy tejóisten, húsz éve már, hogy ebben a szurdokban itt én alter fesztiválon ugráltam, aztamindenit, hát akkor épp nem sütött ilyen sok ágra a nap. Később leballagtam az út túloldalán a másik katlanba, ahol épp rusztikusan a fűben merengtem volna, amikor támadó kullancsot fogtam (a derekamon), majd a hegyről leballagva fagylaltozó ismerősökbe botlottam, akik haza is hoztak az alkonyatba burkolódzó hegyen át, és igazából minden nagyon szép volt, meg a dolgok jelentős része jó is (tükörrel kullancsra vadászni a hátamon nem akkora élvezet).
Nagyjából ennyi, meg a szokásos internetes drámák, az internet az alapvetően egy drámai hely.
Á, és fényképeztem holdat, ami nagyon vicces volt, csak épp korai volt még nyitott ablaknál aludni miatta, mert most megint taknyos vagyok, mint a kurvaélet. Bár amikor tíz perce hisztérikusan tüsszögök, általában inkább arra gyanakszom, hogy allergiás vagyok valami most nyílóra, egyszer veszek már egy kis Claritint, hátha az majd jót tesz nekem.
De voltak olyanok, hogy fényképeztem (a májusi termés egyelőre kb. 300 kép; nekem erre megy rá a vinyóm, nem a sorozatokra), és hogy aludtam, és meglátogattam Grafikuslányt is, ami maga volt a megtestesült zsenialitás, bár arra a részletre, hogy hazafelé menet bodzabokrokat fényképeztem az éjszakában, már határozottan csak a memóriakártya derített fényt. De fantasztikus sajtokat ettünk, utána fantasztikus, fűszeres, sült pontyot, közben macskák cikáztak körülöttünk, és néha sírtunk a röhögéstől, máskor pedig megvilágosodtunk. Szóval jó volt, nagyon.
De előtte olyan is volt, hogy a Ligetben heverésztünk (buta vagyok én most neveket kitalálni, na), és néztük a rohangáló és játszó kutyákat, a kutyák jó fejek, de nagyon.
Utána meg (napokkal) juhtúrós, medvehagymás padlizsánkrémet kaptam, és megbeszéltük a világ fontos dolgait, úgyis mint kelta mitológia, hattyúk, és hogy milyenek azok a furcsán fordított, de mégis működőképes történetek, ahol a nő a nap, és a férfi a hold, meg hogy a tudósok miért kérdeznek hülyeséget a dalai lámától - erre nem jöttünk rá - és hogy a hellének pontosan miért foghatták vissza az európai tudomány meglódulását, és Kepler miért ragaszkodhatott ahhoz a teljesen reménytelen elképzeléshez, hogy ha már fel kell adni a ptolemaioszi rendszert, akkor is legyen benne valami szent szerkesztettség, szóval rengeteget tanultam már megint, és most épp érdekelnek a hattyúk is. (Ausztráliában például feketék. Pont ugyanolyanok, mint nálunk, csak feketék.)
Utána (órákkal) elmentem fel, amerre egykor laktunk, és megálltam egy barlang kapujában, de nem csak azért nem mentem be, mert már zárva volt, hanem mert úgy gondoltam, erre igazából programot kéne szervezni, meg úgy is gondoltam, hogy tejóisten, húsz éve már, hogy ebben a szurdokban itt én alter fesztiválon ugráltam, aztamindenit, hát akkor épp nem sütött ilyen sok ágra a nap. Később leballagtam az út túloldalán a másik katlanba, ahol épp rusztikusan a fűben merengtem volna, amikor támadó kullancsot fogtam (a derekamon), majd a hegyről leballagva fagylaltozó ismerősökbe botlottam, akik haza is hoztak az alkonyatba burkolódzó hegyen át, és igazából minden nagyon szép volt, meg a dolgok jelentős része jó is (tükörrel kullancsra vadászni a hátamon nem akkora élvezet).
Nagyjából ennyi, meg a szokásos internetes drámák, az internet az alapvetően egy drámai hely.
Á, és fényképeztem holdat, ami nagyon vicces volt, csak épp korai volt még nyitott ablaknál aludni miatta, mert most megint taknyos vagyok, mint a kurvaélet. Bár amikor tíz perce hisztérikusan tüsszögök, általában inkább arra gyanakszom, hogy allergiás vagyok valami most nyílóra, egyszer veszek már egy kis Claritint, hátha az majd jót tesz nekem.
beltane
Amúgy meg itt a hajunkban sárga virágokkal nagy máglyák körül tobzódás ünnepe, világos félév, nyár, a többit elfelejtettem.
Á, igen, a jószágot áthajtják a tüzek közt, aztán meg fel a legelőre.
Á, igen, a jószágot áthajtják a tüzek közt, aztán meg fel a legelőre.
erről egyszer kiselőadást is tartottam
Tegnap aztán a zsákmánnyal levonultam a Dunához, ahol először is turistának néztek, másodszor pedig ezt én nem értem, a rakpart és a padok és a kőkorlátok mind tele voltak a meleg estében piknikező helyiekkel. Láttam mindenféle izgalmasságokat (például a motorost, aki a Duna túlpartján túráztatta úgy a gépet, hogy meg lehetett süketülni tőle, és úgy cikázott a zsúfolt rakparton, hogy azt nézni is rossz volt, biztos sietett donornak - nem, nem kívánok rosszat a motorosoknak, az épelméjűeknek különösen nem, az efféle barmok pedig előbb-utóbb sajnos szemeteszsákban végzik, de miért, miért, miért, hát tök fölöslegesen, fel sem tudom fogni, és jó esetben csak némi forgalmi fennakadást okoznak, meg tovább terhelik az egészségügyet, nem törnek össze mást is), és most már tudom, hogyan szokták az ide látogató államférfiak városnéző sétahajókázását rendőrileg biztosítani (súlyos; legalább öt kísérőhajó volt, és a két rakparton a hajóval együtt lépésben araszoló, népesen villogó konvoj), bár azt csak reggel sikerült kiderítenem, hogy a kínai trónörökös járt épp minálunk.
Elkezdtem kigubancolni a múltkori verseket, vannak benne érdekesek, meg vannak olyanok, amiket az ötödénél feladtam hisztérikusan röhögve, pedig pl. nem rossz az sem, csak olyan őszintén romantikus, amilyen én a magam rohadék cinizmusával már tizenhat évesen sem mertem soha lenni, azt hiszem (tizenöt évesen még igen, de nem tudom, hová tettem a bizonyítékokat) (tényleg, hová tettem a bizonyítékokat, a kézzel illusztrált, fénymásolt versesfüzetemet? Ne már, hogy nincs meg...).
Igazából döbbenetes, mennyi gyávaság kell ahhoz, hogy az ember cinikus legyen, nem?
Elkezdtem kigubancolni a múltkori verseket, vannak benne érdekesek, meg vannak olyanok, amiket az ötödénél feladtam hisztérikusan röhögve, pedig pl. nem rossz az sem, csak olyan őszintén romantikus, amilyen én a magam rohadék cinizmusával már tizenhat évesen sem mertem soha lenni, azt hiszem (tizenöt évesen még igen, de nem tudom, hová tettem a bizonyítékokat) (tényleg, hová tettem a bizonyítékokat, a kézzel illusztrált, fénymásolt versesfüzetemet? Ne már, hogy nincs meg...).
Igazából döbbenetes, mennyi gyávaság kell ahhoz, hogy az ember cinikus legyen, nem?
Mary Renault: The bull from the sea
Ahogy a Thészeusz ifjúsága tulajdonképp arról szól, hogyan vállalja föl és viseli egy fiatal hős a hatalmat, a The bull from the sea azt mutatja meg, ahogy a fiatalság diadala elkopik, az ember már nem sérthetetlen, nem tévedhetetlen, és ha ezt nem méri fel időben – márpedig hogyan mérhetné fel – akkor elbukik.
Cikk az SFmag.hu-n.
folytatódik
Előszedtem egy tavalyi felsőt, "jó lesz ez, nem is értem, miért nem hordtam" felkiáltással, hát ööö, azt hiszem, ezt már nem nyakkivágásnak hívják, ami ezen van, azért nem. Most itt ülök kétségek közt, de azt hiszem, a közelgő estére való tekintettel valami zártabbat veszek, aztán megnézem, van-e nyitva bolt, és tartanak-e benne folyékony, valamint szilárd kenyeret (nem szívesen rétegezném a vajat és az uborkát a sörre mégsem).
Egyébként meg olyan szomorú, hogy a nemzetközi internetes társaság nagyja szombaton Amszterdamban mulatott, együtt, és nem csak, hogy nem voltam ott, de most még 6829 képet is meg kell róla néznem. Kicsinyke elégtétel, hogy mindenki borzalmasan néz ki az összesen, és ráadásul szakadt az eső, és utána el kellett menniük megnézni egy Anathema koncertet, a világmindenség legunalmasabb lemezei után - mondjuk a koncert volt a találkozó apropója, szóval eleve furcsán vette volna ki magát, ha valaki épp arról lép le.Meg abban a városban mindig rossz dolgok történnek velem (ööö, várjunk csak, egyszer jártam ott, az pontosan mindig), de akkor is, na mindegy, most azt hiszem belegabalyodtam a saját nyavalygásomba, mert ha ott lettem volna, akkor sem lenne jobb kedvem, mert akkor is kövér lennék, öreg, és mindig elfelejtem, mi a harmadik. Ó, akkor sem szeretne senki sem.
Megyek, szerzek egy kis szénhidrátot, az újabb ősz hajszálakat (már megint elkezdtek szaporodni, rettenetes) majd a kasszánál úgyis megkapom grátisz, a többin meg majd még dolgozom, de ahogy a dolgok itt alakulnak, menni fog.
Egyébként meg olyan szomorú, hogy a nemzetközi internetes társaság nagyja szombaton Amszterdamban mulatott, együtt, és nem csak, hogy nem voltam ott, de most még 6829 képet is meg kell róla néznem. Kicsinyke elégtétel, hogy mindenki borzalmasan néz ki az összesen, és ráadásul szakadt az eső, és utána el kellett menniük megnézni egy Anathema koncertet, a világmindenség legunalmasabb lemezei után - mondjuk a koncert volt a találkozó apropója, szóval eleve furcsán vette volna ki magát, ha valaki épp arról lép le.Meg abban a városban mindig rossz dolgok történnek velem (ööö, várjunk csak, egyszer jártam ott, az pontosan mindig), de akkor is, na mindegy, most azt hiszem belegabalyodtam a saját nyavalygásomba, mert ha ott lettem volna, akkor sem lenne jobb kedvem, mert akkor is kövér lennék, öreg, és mindig elfelejtem, mi a harmadik. Ó, akkor sem szeretne senki sem.
Megyek, szerzek egy kis szénhidrátot, az újabb ősz hajszálakat (már megint elkezdtek szaporodni, rettenetes) majd a kasszánál úgyis megkapom grátisz, a többin meg majd még dolgozom, de ahogy a dolgok itt alakulnak, menni fog.
kezdődik
Harmincrengeteg fok van, és technikailag még április, nem leszünk így jóban, vagy pontosítok, rendben? Már most sem vagyunk. Mindenki kinn rohangál valahol a zöldben, én egyrészt attól is napszúrást kaptam, hogy óvatosan kinéztem az ablakon, másrészt most aztán tényleg minden zöld tele lehet (a kukák is, de ez a négynapos ünnep átka), itt olyan csend van, hogy az megszégyeníti a legdöglöttebb augusztusi vasárnapokat is.
hattyúk ebben sem
De ma már arra ébredtem, hogy igen rossz unalmas és egyszerű, de a régi jó Pablo Honey mintájára befordultan zúzós számot is tudok írni álmomban, úgy, hogy emlékszem rá, amikor felébredtem.
Kedves tudatalattim, én sírni fogok. Előadni meg legfeljebb ír kesergőket tudok éjjel háromkor, szóval mással próbálkozni is fölösleges.
Kedves tudatalattim, én sírni fogok. Előadni meg legfeljebb ír kesergőket tudok éjjel háromkor, szóval mással próbálkozni is fölösleges.
és különben sem voltak benne hattyúk
Egyébként meg vér van, halál, és pusztulás, és ha ez nem lenne elég, tegnap éjjel egyszer csak elkezdtek versek szakadni belőlem, nagyon rossz versek, és még reggel is versekkel ébredtem, szerencsére azóta elmúlt, bár ha legalább földöntúli hatalmak diktálnák nekem, esélyem lenne, ööö, várjunk, nem, akkor a férjemnek lenne esélye az irodalmi Nobelre.
a világ dicsősége, meg ilyenek
Szóval elmentem megnézni a Bosszúállókat, rettenetesen tetszett, a végén pedig volt egy szám, és mivel én már nem követem a világ folyását, fogalmam sem volt róla, hogy mi ez. Mármint nyilván olvastam, csak nem tapadt meg az agysejtjeimben. De olyan jó volt, tényleg, olyan kellemesen kezdődött, kis dallamos, Kyuss-mód lelazult cucc, aztán az ének, az elég gyengécske volt, de hát istenem, gondoltam, nem lehet minden olyan odacsapós, mint fiatalságom idején voltak a zenék egykor, nem lehet már elvárni, hogy a dolgok zúzzanak, mint egy Badmotorfinger, meg az énekesek bivalykodjanak, bár itt inkább valamiért Phil Anselmo jutott az eszembe, mert Phil Anselmo olyan szinonimája volt a bivalykodásnak, szakállal meg az ősemberkedésnek is. Meg hát ezek legalább itt nem erőltették annyira a manapság megint divatos, de kicsit már mű grunge fílinget, és tényleg dögös volt a szám, le is jegyzeteltem belőle pár sort, hogy majd kiderítsem, mi ez.
Nem, nem kellett rágugliznom, megvártam a stáblistán, és vinnyogva röhögtem, mert persze igen, igen, ez az új Soundgarden. (Legalább viszont magától is tetszett.)
Egyébként így másodjára meg utólag persze, már hallom benne a Soundgardent meg Chris Cornellt, de hát nincs már benne az a kilencvenes évek (ez az alapvető hibája a világnak, igen).
Nem, nem kellett rágugliznom, megvártam a stáblistán, és vinnyogva röhögtem, mert persze igen, igen, ez az új Soundgarden. (Legalább viszont magától is tetszett.)
Egyébként így másodjára meg utólag persze, már hallom benne a Soundgardent meg Chris Cornellt, de hát nincs már benne az a kilencvenes évek (ez az alapvető hibája a világnak, igen).
újabb rekord
Hosszú ideje először főztem olyan kaját, amiről őszintén kijelenthetem, hogy igen rossz lett.
Zseniális koncepcióim tűnnek életképtelennek (illetve életveszélyesnek) (ami egy mécses esetében nagy szó).
Ma még nem sikerült legépelnem úgy egy mondatot, hogy ne lett volna benne legalább két elütés.
Zseniális koncepcióim tűnnek életképtelennek (illetve életveszélyesnek) (ami egy mécses esetében nagy szó).
Ma még nem sikerült legépelnem úgy egy mondatot, hogy ne lett volna benne legalább két elütés.
persze legalább kialudtam magam
Dolgok, amikről nem írok, mert biztos megbántanék vele ezt, azt, vagy amazt, de azért persze ott állnak piszkozatban, a mindenes word dokumentumban, vagy egy papírfecnire feljegyzetelve; dolgok, amiktől befordulok a használhatatlanságig, de hát ez van, és ha szeretni nem is lehet, legalább meg kell tanulni átvészelni.
Ez most ugyan elég hatékonyan elvitte a hétvégémet, de volt ez sokkal rosszabb is.
Ez most ugyan elég hatékonyan elvitte a hétvégémet, de volt ez sokkal rosszabb is.
még ez sem az a poszt lesz, ami vidám
Sikerült úgy elaludnom a hajam, hogy merőlegesen álljon egyenest az égnek.
baszk
1994. van, és nem egész 9 hónapja járok az első pasimmal, az első nagy szerelmemmel, és érettségizünk és felvételizünk, és eldöntjük, hogy nyáron elmegyünk egy hónapra InterRail jeggyel vonatozni Angliába. Persze az nem megy csak úgy, és út közben mesélni is kell, mert bár kettőnk közül én vagyok a veteránabb szerepjátékos, ő is végtelenül szomjazza a meséket. A húga (ez egy bonyolult kapcsolat; a pasimmal osztálytársak voltunk, a húga egy évvel kisebb, de volt idő, amikor vele voltam jóban, mert ő lány volt, a bátyjával pedig nem beszéltünk, mert osztálytársak és kamaszok, az nem jó felállás) már végtelenül hosszú ideje spanyolmán, később spanyol szakra előbb felveszik, mint angolra (pedig abból volt kéttannyelvű) és bennszülött katalánnak is nézik, és baszkul tanul. (Osztálytársakkal az érettségik és a felvételik között elmegyünk strandolni a Velencei-tóra, és az utolsó vonattal érünk haza, mert még betérünk a Pizza 6-ba, ahol köcsögszám öntjük a kecsapot a pizzára, de akkor és ott ez végtelenül jó. És mindketten leégünk és a napozás utáni krémet három és fél órán át dögönyözzük egymás hátába.)
A mesében van az Ősi Nép, akinek lehetetlen megtanulni a nyelvét, és ők a baszkok. Kiváló baszk focistákról van elnevezve mind, bár Zubizarreta nem szerepel, mert ő még látványosan aktív, van helyette Bakero, aki (így utólag kiguglizva még szintén aktív volt, de a pasim fejében) már nem. Kivétel ez alól a királyi család, mert őket nekem, mesélőnek kell szállítanom, és én nem vagyok otthon a spanyol klubfutballban, úgyhogy helyre kis tvelf, ööö, izé, tünde neveik vannak. Valamint a nyers góllövő heroizmus helyett is inkább a megtört "hát bazdmeg én próbálkoztam, de nehéz úgy hősiesen elköteleznem magam, hogy egyikőtöknek sincs igaza" jellemzi őket, ettől persze nyilván tökéletesen alkalmatlanok királyi családnak, de legalább több évadnyi romantikus kalandot le lehet mesélni a részvételükkel, melynek során gyakran megőrülnek, több ezer év után visszatérnek halottaikból, és néha ledobják az atombomba mágikus megfelelőjét a szomszédos országokra (aztán megint megőrülnek).
A mesében van az Ősi Nép, akinek lehetetlen megtanulni a nyelvét, és ők a baszkok. Kiváló baszk focistákról van elnevezve mind, bár Zubizarreta nem szerepel, mert ő még látványosan aktív, van helyette Bakero, aki (így utólag kiguglizva még szintén aktív volt, de a pasim fejében) már nem. Kivétel ez alól a királyi család, mert őket nekem, mesélőnek kell szállítanom, és én nem vagyok otthon a spanyol klubfutballban, úgyhogy helyre kis tvelf, ööö, izé, tünde neveik vannak. Valamint a nyers góllövő heroizmus helyett is inkább a megtört "hát bazdmeg én próbálkoztam, de nehéz úgy hősiesen elköteleznem magam, hogy egyikőtöknek sincs igaza" jellemzi őket, ettől persze nyilván tökéletesen alkalmatlanok királyi családnak, de legalább több évadnyi romantikus kalandot le lehet mesélni a részvételükkel, melynek során gyakran megőrülnek, több ezer év után visszatérnek halottaikból, és néha ledobják az atombomba mágikus megfelelőjét a szomszédos országokra (aztán megint megőrülnek).
most mit mondjak
me: elvesztettem egy almát meg egy kést
mármint lehet, hogy az almát megettem
de remélem, a kést nem
A kés később meglett, betettem könyvjelzőnek a trigonometriai számításaim közé, amiről egyelőre nem értem, hol rontottam el (mármint az egyik változatban minden stimmel, a másikban pedig alighanem a felvázolt modell kéne, hogy más legyen, de most annyira buta vagyok, hogy lerajzolni sem tudom), félelmetes, mennyit felejtettem matematikából, bár ha nem bambulom el, hogy a kör sugara =/= a kör átmérője, még ki tudom számolni, hogy amennyiben 24 kis kört akarok egymás mellé tenni egy nagy kör mentén, akkor hogyan aránylik a kis kör sugara a nagy köréhez (bölcsész vagyok, nekem ez nem triviális), vagy legalábbis a képi végeredmény engem igazol.
(ezek a képek most kivételesen megint átdobnak a nagyobb változatra)
A vasárnapi dögrovás végén, amikor már sem ülni, sem feküdni nem tudtam jajongás nélkül, elmentem rollerezni egyet, és az tényleg vagy másfél órára rendbe tett, később aztán a bal kezem bénult le, még szombaton rándítottam meg, egy befőttesüveggel küzdve, és hétfőn egyszer csak alig tudtam megmozdítani a mutató-középső-gyűrűsujjamat, később a befőttesüveg is öngyilkos lett, tele padlizsánkrémmel (gyűlölöm a világot, de most komolyan, az a padlizsánkrém finom volt, és azt terveztem, megeszem, nem, hogy üvegszilánkok közül kaparom fel a padlóról), és egyáltalán.
Ma azt tervezem, hogy csak koffeint vásárolok, és nem tudom, hátha egyszer még majd újraindul az agyam, bár nagy reményeket én már a világon nem fűzök semmihez.
mármint lehet, hogy az almát megettem
de remélem, a kést nem
A kés később meglett, betettem könyvjelzőnek a trigonometriai számításaim közé, amiről egyelőre nem értem, hol rontottam el (mármint az egyik változatban minden stimmel, a másikban pedig alighanem a felvázolt modell kéne, hogy más legyen, de most annyira buta vagyok, hogy lerajzolni sem tudom), félelmetes, mennyit felejtettem matematikából, bár ha nem bambulom el, hogy a kör sugara =/= a kör átmérője, még ki tudom számolni, hogy amennyiben 24 kis kört akarok egymás mellé tenni egy nagy kör mentén, akkor hogyan aránylik a kis kör sugara a nagy köréhez (bölcsész vagyok, nekem ez nem triviális), vagy legalábbis a képi végeredmény engem igazol.
(ezek a képek most kivételesen megint átdobnak a nagyobb változatra)
A vasárnapi dögrovás végén, amikor már sem ülni, sem feküdni nem tudtam jajongás nélkül, elmentem rollerezni egyet, és az tényleg vagy másfél órára rendbe tett, később aztán a bal kezem bénult le, még szombaton rándítottam meg, egy befőttesüveggel küzdve, és hétfőn egyszer csak alig tudtam megmozdítani a mutató-középső-gyűrűsujjamat, később a befőttesüveg is öngyilkos lett, tele padlizsánkrémmel (gyűlölöm a világot, de most komolyan, az a padlizsánkrém finom volt, és azt terveztem, megeszem, nem, hogy üvegszilánkok közül kaparom fel a padlóról), és egyáltalán.
Ma azt tervezem, hogy csak koffeint vásárolok, és nem tudom, hátha egyszer még majd újraindul az agyam, bár nagy reményeket én már a világon nem fűzök semmihez.
haspók
Kora reggel vinnyogó kis labdába gömbölyödve arra riadni, hogy 1) ébren nem tudok vadkacsákat rajzolni 2) hol a whisky, attól kevésbé leszek rosszul, mint a görcsoldótól, és finomabb is; na, ez a fajta indítás erősen fáint-mentes. Valami azt súgja, ez a nap sem lesz túl produktív, már ha az ipari fekvehörgést nem tartjuk értékelhető terméknek (és amennyiben aktuálisan nem vagyok death metal vokalista, stúdióban, esetleg koncerten - de hát zordabb és ijesztőbb vagyok én most annál, az az igazság - akkor nem érdemes).Jóság nélkül azért nem lesz ez a nap sem, mert kivételesen épp tele a hűtőm mindenféle válogatott (és néha nehezen egyeztethető) finomsággal, bár reggelire el fog fogyni a franszia libamáj-pástétom rám eső része, és a lazacnak már csak a rózsaszín emléke dereng (mézes-whiskys, medvehagymás lazac, tejfölös-zöldfűszeres lángosszeletekkel, avagy a konyhamalac kombinál), de akad még padlizsánkrémes penne medvehagymás cukkinivel és csirkével, töltöttkáposzta, aztán pedig megint el kell kezdenem vásárolni, és visszatérek a "fűszeres paradicsomszósz valamivel, mindegy mivel" kies vidékére. Most, hogy kitaláltam, hogy mit lehet festeni a a kis paradicsomszószos üvegcsékből (Hah! Kanócot bele! Viaszt! (Ezen a ponton dőlt el, hogy mégsem ágyú lesz...) Színes mintát kívülre! Akrill lakkot a tetejére! Színes mintát arra is! Mondjuk kéne csinálnom egy mintapéldányt, hogy nem pattan-e szét az üveg / ég meg a minta a végén a hőtől, de ez meg aztán megint olyan, hogy drága pénzért ajándékba kapott mécses is tett már velem hasonlót, szóval láthatóan ezt a lépést más is kifelejtette), szóval most már végképp nincs, ami megtartóztasson a paradicsomszósztól, nem mintha eddig lett volna.
Minden másról, a reggel hatkor hazabotorkálós borozásról, a filmszidalmazós kocsmázásról, az idei első eperről, a thai levesekről és a régi családi videókról (argh! soha többé nem akarom magam látni mozgóképen, tizenöt évvel később sem!) majd egyszer máskor mesélek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)