Szóval a Moziünnep keretében láttam (az egyiket többször is; na, melyik lehet az?):
A tiltott királyság
Ami királyság, feltéve, hogy annak nézzük, ami: sok, szép kung fuval töltött látványos mesének. Jackie Chan és Jet Li verekedésén még én is elérzékenyültem, pedig már egy tisztességes tan saot sem tudnék végrehajtani, azt hiszem (repülni pedig fénykoromban sem tudtam). Csodálatos pozőr beállítások és helyszínek vannak benne, és törékeny, babaarcú kung fu hősnők (a boszorka ruhája nekem kell; nem férnék bele, de kell). A főhős mérhetetlenül idegesítő, úgy arcberendezésre, mint szerepe szerint; de Collin Chou ismét bebizonyította, hogy a főgonoszoknak jól áll az erős smink és a húsz kiló arannyal díszített, uszályos, fekete köntös. Nagyon tetszett, hogy az álom/mese részek szinte minden eleme előkerül a valóságban is (az elején Jason azért álmodik a Majomkirállyal, mert egy róla szóló sorozaton aludt el, stb.), és az a rengeteg utalás a különféle kung fu filmek és legendák felé, amiből én valószínűleg csak a felajánlható 1%-ot ismertem fel.
A film kapcsán újra megbizonyosodtam arról is, hogy a szórakozás és a művelődés minden szinten összefügg - és most nem csak arra gondolok, hogy azért itt is elmondták, hogy a víz és a kung fu; valamint hogy a bosszú szerintük sem bölcs dolog - például rájöttem, hogy most akkor el fogom olvasni, legalább félig-meddig a
Nyugati utazás címen magyarul is letölthető, középkori kínai regényféleséget. Ha már itt-ott azért utalgattak rá. A Majomkirály - akiről már Szabó Lőrinc is megírta, hogy roppant tiszteletlen alak, és Buddha tenyerét is lepisilte - például mindkettőben központi szerepet játszik (igaz, az eredetiben nem fejtik ki, hogy valójában Jet Li az, aranyszőke majomparókában), és a bamba főhős nevét is innen szedték.
De a lényeg azért az, hogy Jet Li és Jackie Chan nagyon szépen verekednek, és a többiek sem maradnak le olyan sokkal.
A meztelen dobos
A maga módján szórakoztató volt, engem le lehet kötni idétlen glam és emo kópiákkal, backstage-dzsel és zenekarosdival. Bárki, aki látott már életében igazi glam együttest, tudja, hogy pusztán a tagok megjelenésére fel lehet építeni egy teljes vígjátékot - olyan sokkal tovább itt sem mentek, de azért kellemesen vicces filmet hoztak össze. Igaz, hogy egy hét távlatából már nehéz felidézni belőle bármit is, de azért kellemes időtöltés volt.
Delta
Ugyan ezt a filmet láttam utoljára, de nem akarom ilyen mocskos hangulatban zárni a bejegyzést. Évek óta nem láttam ilyen szar filmet. És talán még sosem láttam ilyen önhitten szar filmet. Nagyjából mindent bemutat, amiért a magyar művészfilmet utálni lehet. Nem az a baj, hogy csak mocsári orkok szerepelnek benne, hogy lehangoló, hogy fölöslegesen lassú, hogy nincs története, vagy hogy olyan unalmas, hogy még a kötelező nemi erőszakolós jeleneten is elbóbiskol a néző - erről mind tudom, hogy ez a Művészet, az Elidegenedés és az Angst része. De ez a film közhelyes. A
Múmia III. innovatív hozzá képest. Ezen kívül röhejes, hogy a szereplők végig ugyanazt a ruhát viselik - komolyan, mint egy képregényben, ahol azért fontos, hogy a Lány vörösesbarna, rövid bő szoknyát és almazöld blúzt visel, hogy megismerjük hátulról is - pedig amúgy a teregetős jelenetben kiderül, hogy valójában van más holmijuk is.
A vége a legrosszabb, két olyan ordas klisét sikerült egymás mögé hányni, amivel szerintem a II. világháború óta már külön-külön sem zárnak filmet (magányos mentőmellény úszik le a vízen; a főszereplő mocsári teknőse lassan visszabotorkál a nádasba), olyan hatásvadász és elcsépelt. És két ekkora közhelyet egymás után? Reméltem, hogy ilyet legfeljebb hangsúlyos iróniával követ el bárki emberfia - de a film egyik leggusztustalanabb tulajdonsága, hogy olyan komolyan veszi magát, mintha legalábbis... Nem tudom, mintha legalábbis két új Evangéliumot hozott volna el nekünk egyszerre.
A zuhanás
A vetítési helyszínekből is kitűnt, hogy a film a forgalmazók szerint átmenet a közönségfilm és a művészfilm között - most majdnem azt írtam, hogy
"nézhető, de a története mégis bonyolultabb egy átlagos faéknél" , de aztán eszembe jutott a
Miss Pettigrew nagy napja , amit ugyanebben a szórásban játszanak, nézhető, de azért a már emlegetett
Múmia III. története is intarziás rokokó asztalkának tűnik mellette.
A zuhanás jó film, bár az az igazság, hogy ezt nem könnyű megítélni, annyira elnyomja a tulajdon látványa. Jobban belegondolva tetszetős a története is, de ezt nehéz észrevenni képek viharában. A valóságban játszódó jelenetek is nagyon szépek a maguk visszafogott módján igazából akkor durvul el a helyzet, amikor a
"mesébe" érünk (a történet gerincét az alkotja, hogy egy kórházban a húszas évek Kaliforniájában egy ágyhoz kötött kaszkadőr hosszú mesét mond egy törött karú, bevándorló kislánynak, ha az cserébe lop neki morfiumot). Darwin vörös-fekete-fehér, földig érő tollköpenyben, csilláralakban felakasztott rablók, lótuszkalapos hercegnők - persze erre az a magyarázat, hogy úgy látjuk mindezt, ahogy a főszereplő kislány elképzeli. (Ott van például az is, hogy akit a mesélő
"Indian" -ként emleget, azt a kislány turbános indiainak képzeli el, holott a szövegkörnyezetből kitűnik, hogy tolldíszes indiánról van szó.) Mindemellett szerelem, dráma és halál.
Érdemes megnézni. Már csak azért is, mert szép (és túlnyomórészt Beethoven VII. Szimfóniájának II. tétele szól benne, és az még szebb).
(a halott fa még mindig nem esett le; ez már az öreg skótnak is sok lenne).jpg)
Kiváló nyugdíjas néni is felszedett, komolyan mondom, félelmetesen ezek az öregek. Nem mert egyedül felsétálni az Árpád kilátóhoz, úgyhogy addig elegyedett velem szóba (miközben épp már hazafelé menet, egy fatönkön ülve nyakaltam a hideg ellen rendszeresített aszútörkölyt), amíg fel nem kísértem újra a hegy tetejére - én, mint megbízható személy. Annyira súlyosan nyomta, hogy már gyanakodtam, igazából valamiféle mesebeli szörnyeteg, és mindent megtettem, hogy az ő nem létező sebességével is kiérjünk az erdőből napszállta előtt. Szerintem ha nem sikerült volna, akkor hirtelen Grendel anyjává változik (nem, nem az Angelina Jolie féle változatra gondoltam, bár konkrétan engem az sem vonz) és megvacsorál. Így csak meghívott süteményezni, és hogy ismerkedjek meg a férjével és a gyermekeivel, de ez már annyira szürreális volt, hogy még én is visszautasítottam. Elkérte a telefonszámomat, hogy sétáljunk néha együtt, de ez is csak egy ilyen egyalkonyatos kapcsolat volt, soha többé nem jelentkezett, már a nénikben sem lehet bízni, szörnyű ez.
(Ó, igen, és a kilátóban találtunk igazi kóbor kölyökmacskát. Képünkön látható, hogy a cirmos a legbiztosabb rejtőszín téli erdőben.)
