indian summer and I hate the heat

A Nagy Megoldásra (mit kezdjek a bloggal ha nem akarok csak hisztizni és nyafogni rajta), nem jöttem rá azóta sem, persze ez nem lep meg, mostanában nem az a fő erősségem, hogy megoldok dolgokat.

Süt a nap, 18 fok van odakinn, a radiátor idebenn forró, így hát - amire még panellakó életemben sosem volt példa - nyitott ablaknál és ujjatlan nyári ruhában ülök, mert épp energiaválság van. Minden radiátorom átfolyó, a hőmérsékletet nem tudom szabályozni, a ház facebook csoportja már vagy két hete tele van hasonló posztokkal, de valahol valaki csak nem akarja lejjebb tekerni a fűtést. Aztán majd ha decemberben csődbe megy a szolgáltatónk, úgy jártunk (szereztem egy kis villanyradiátort, de az legfeljebb kiegészítésnek használható).

Azokon a ritka napokon, amikor nem dolgozom, de süt a nap, élvezem a csodálatos indián nyarat. Kezd színesedni az erdő, de koradélután még jókat lehet heverészni a fűben, éjszakai műszakra kéne váltanom, hogy ebéd után a mezőn sziesztázhassak, és jól feltankoljak D-vitaminból.

Megfogadtam a saját tanácsomat, és a forintban takarékoskodás helyett berendeltem egy halom tartós élelmiszert: a száraztészta, de még a keksz is sokkal jobban tartja az értékét, mint a pénz (valójában még a fevágott és a tejföl is, ha legalább egy hétig eláll a hűtőben, mert már egy hét alatt is megy fel az áruk). Térfogatra aránytalanul sok lett a tortilla chips és bor, de az első covid lezárások tapasztalata alapján ezek idővel elfogynak. A zöldborsókonzerv nem, hiába tűnik bölcsebb beruházásnak: vagy nem vagyok bölcs ember, vagy csak nem szeretem a konzerv borsó állagát.