Imádom a naiv optimizmusomat, méghogy keddre, méghogy keddre! Hétfő reggel fél hattól már egyfolytában rémálmaim voltak, hogy 1) kötelező céges közös reggeli van, és leöntöm magam müzlivel 2) az hagyján, de bambán megállok a lépcsőn, mert elfelejtettem, melyik irányba kell rajta felmenni, és ezért figyelmeztetésbe hajló, ingerült feddésben részesülök 3) az utcán kísértetek gyilkolják a járókelőket, de erről senki sem hajlandó tudomást venni 4) bogarak esnek a plafonról az ágyamba.
Oké, ez utóbbi valóság, a melegben egyfolytában nyitva az ablak, és mindenféle ronda létformák másznak be rajta. Lehet, hogy rá kéne szoknom arra a szúnyogháló-baldachinra, amit a trópusokon használnak, de nem tudom, mennyire lenne működőképes a klausztrofóbiámmal.
