Úgy néz ki, a laptopom megoldja nekem, hogy ne kelljen megunnom a Baldur's Gate 3-at, mert mióta elkezdtem vele játszani, egyre furcsább dolgokat csinál. Először csak időnként befagyott, amikor a játék videókártyájáról vissza kellett állnia az alap videókártyára, azóta néha nem indul el, egyik napról a másikra nem találja a (teljesen hivatalosan, a laptop vételekor beleszerelt) extra belső merevlemezt, és egy ponton elkezdte, hogy olykor kurzor nélkül indul el, se touchpad, se egér, semmi. Eh. Érezhetően elromlóban van. A mérhetetlenül drága, mindössze 9 hónapos laptopom, amit a BG3-nál nagyobb gépigényű Veilguardhoz vettem. Úgyhogy most egyelőre kikapcsolva félretettem, mert a laptopszervizek nyitvatartása általában egybeesik a munkaidőmmel, de tartok tőle, hogy ez már akkor is további irdatlan összegekbe fog kerülni, ha megfogadom, hogy utána minden játékot legyalulok róla mindörökre (nem mintha amúgy nem pont azért vettem volna, hogy játsszak rajta).
a végére visszakérem a gótigazolványom
Mióta rájöttem, hogy tetszőleges Starbucksban sokkal fókuszáltabban tudok bármit csinálni, mint otthon (tetszőleges Starbucksban nem lehet hanyatt elfeküdni és nyígni, amikor végképp elfogy a lelkierőm, sem pótcselekvésként csak egy sort kötni, vagy legvégső esetben elmenni fürdeni egyet), időnként kapok ingyen italt a törzsvásárlói kártyámra, és olyankor ki szoktam próbálni az épp aktuális finomságokat. Csak egy gond van, hogy ilyenkor mindig elfelejtem, hogy és mindezt koffeinmentesen, ahogy a rendszeres kókusztejes lattémat is szoktam, nem tudom, a ma délutáni pisztáciahabos macchiato után holnap hajnalban hánykor fogok elaludni, de végül is még legalább ötszáz óra Baldur's Gate 3 van hátra, és kijött az új Ian McDonald kisregény is, unatkozni nem fogok.
A BG3-at még az év végi leárazásban vettem meg, de csak múlt héten kezdtem el, és egyelőre eléggé meg vagyok vele lőve, mert 1) utoljára 2nd edition AD&D-vel játszottam, és bár nyomokban hasonlít az 5. kiadásos D&D-re, a szabályok nagy részét nem értem és nem és érdekelnek, és hát el is telt azóta harminc év 2) a tumblren látott végtelen sok részlet után azt hittem, mindenkit imádni fogok a partiban, és az lesz a probléma, kit hagyjak a táborban, erre mindenki rohadtul idegesít, és ha tehetném, mindenkit bezárnék a sátrába 3) indokolatlanul zavar, hogy semmit sem tudok a karakterem múltjáról. Oké, választottam neki valami hátteret, de ettől még ugyanúgy semmi fogalmam sincs róla, ki ez, honnan jön, hogy került oda, ahol van, miért ért a valláshoz, mit akart volna az élettől, mi motiválja. Hogyan játsszam. És persze, kitalálhatnék bármit, de félek, egy ponton majd kiderülnek a játékban dolgok, és akkor foghatom a fejem, hogy jaj, hát ha én ezt tudtam volna, nem szereti a spenótot, és én minden este legalább két köteggel tettem a közös kondérba. Még nem tudom, mikor fogom megunni, de egyre többször gondolok arra, hogy igazából Inquisitiont akarok játszani, sétálni a Hinterlandsen, vagy futni a Hissing Waste hatalmas holdja alatt.
Ezek után akartam írni valami vidámat is, és mint mindig, amikor valami vidámat akarok írni, történt valami rettenetesen lehangoló és a hátam közepére sem kívánt megoldandó, soha többé nem akarok vidám dolgokat írni erre a blogra.
panasz muki újra támad
Nagyjából december eleje óta fáj a jobb mutatóujjam, főleg az alsó része, és gondoltam, ez csak a szokásos: az 1998-as kézműtétem óta időnként előjön, hogy az az ujjam fáj, olyankor össze kell ragasztanom a mellette lévő ujjammal pár napig, és jobb lesz. Ezúttal nem lett jobb, de hát öregszem, gondoltam, el kell fogadnom.
Mindezzel párhuzamosan nagyon zavart, hogy bal kézzel valahogy egyáltalán nem tudok úgy erőből odavágni a hangsúlyosabb ütemeknél a dobra, mint jobb kézzel, és néha kellene a rend kedvéért irtózatosan megcsapni bal kézzel is a pergőt, de a bal kezem valahogy gyenge takony.
És most hétfőn végre sikerült! Többször is! Csodálatos élmény volt!
...aztán fél órával később a bal kezem is elkezdett irtózatosan fájni pont ugyanott, ahol a jobb fáj hónapok óta. Először arra gondoltam, hirtelen kitört rajtam a köszvény, netán valami halálos kór jelentkezett be. Csak órákkal később ugrott be, hogy a jelenségek között akár összefüggés is lehet, és ez az összefüggés nem más, mint hogy: rosszul fogom azt a kurva dobverőt (és ez csak akkor gond, ha erőből játszom; akkor viszont brutálisan nagy gond lesz hirtelen, éjszaka többször felébredtem a fájdalomra).
Élmény lesz két és fél év után átnevelnem magam, és ezért nagyon az első dobtanáromat okolom (és ezúttal kicsit a másodikat is, hogy nem vette észre), mert bazmeg erre neki kellett volna a legelején odafigyelnie, ha mondjuk nem az lett volna, hogy baszik bármire is odafigyelni. Találtam mindenféle okosságot a neten, de sokkal-sokkal-sokkal nehezebb egy már rögzült mozdulatsort megváltoztatni, mint valamit jól megtanulni, és nem túl motiváló a korlátozott gyakorlóidőmet arra fordtani, hogy akkor ezermilliószor csak ugyanazt az egy mozdulatot csináljam, és közben nézzem, hogy jó szögben van-e az ujjam, a csuklóm, a könyököm, és semmi több, semmi variáció, semmi gyakorlás, amig ez az alap nincs rendben.
Az akicós lidlis kineziológiai tapasz viszont a világ legjobb dolga, olyan jólesően lehet vele rögziteni az ujjaimat, hogy néha órákon át nem félek tőle, hogy egyszer csak leesnek a helyükről.
üres
Ezen a héten főleg pakoltam. Még mindig nem értem magam utol az alvással, de legalább tegnap este lezajlott a Nagy Villanyszerelés, azaz kicserélték a biztosítéktáblámat, két konnektort, és a többit is megnézték, hogy jó állapotban van. Mivel egy ilyen kicsi lakásban szinte minden falfelületet bútor fed, nagyjából mindent el kellett mozdítani a nagyszobában, az ülőgarnitúra elemei különféle tetris-kombinációkban voltak egymásra építve, az asztal alatti polcok a szoba végén torlaszolták el az ágyam, a konyhában majdnem a plafonig érnek a ládák és zsákok, mert a szekrényeket ki kellett üríteni, hogy mozdíthatóak legyenek. Most olyan szép üres minden, de tudom, hogy képtelen leszek ennyi mindent kiselejtezni (még akkor is, ha a dolgok nagyon nagy részére igazából semmi szülségem; de néha van, hogy találok valamit, amit tizenöt évig nem használtam, és utána soha többé másfél órát sem bírok ki nélküle, és mélységes gyászba esek, amikor tönkremegy), mindegy, most még kicsit örülök neki, hogy milyen szép üres minden.
Valami értelmeset is akartam írni, azt hiszem?
Igazából meglepne, mert ahhoz kéne úgynevezett agy, ami működőképes.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)