Igazi tavasz van, napsütés, világító zöldekkel és ezerféle rózsaszín fával, időnként nem értem, hogy miért viszket estére úgy a szemem, hogy a legszívesebben kikaparnám, aztán eszembe jut, hogy tavaly pont ilyentájt jöttem rá, hogy allergiás lehetek, szóval... pollen. De olyan gyönyörű minden, a színek, a fények, már csak az kéne, hogy mindez valamikor olyankor történjen, amikor épp nem munkaidő van.
Pár napja még tél volt, télikabátban, sapkában, kesztyűben fáztam, és roppant értetlenül néztem a bimbódzó orgonabokrokra, mert annyira nem úgy tűnt, hogy ennek itt volna már az ideje. Én elvoltam azzal is, olyan hosszú ideje sétálok már minden nap télikabátban, sapkában, kesztyűben, hogy fel sem tűnt, mennyire nem illik a virágzó tulipánokhoz. Most újra kell majd gondolnom a sétálóruhámat, mert az még oké, hogy kabátzseb helyett végig a kezemben legyen a telefon, de nem minden hátizsákomon van könnyen elérhető hely a kézfertőtlenítőnek. Kenguruzsebes kapucnis pulóver, azt hiszem, ez lesz a megoldás. Miért ilyen bonyolult az élet.
Néha gondolkozom rajta, hogy be kénez fejezni a tavaly Dragon Age: Inquisition játékot, vagy kezdeni egy újat, mert annyira élveztem bóklászni a pályákon, de ahhoz is fáradt vagyok vagy, és nincs időm sem (túl sokat sétálok, a gyaloglás rengeteg időt elvesz). Jó lenne már egyszer kipihentnek lenni, de néha nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán képes vagyok-e még ilyesmire.
De legalább péntek este van, és holnap alhatok, ameddig jólesik!
