Megnéztük a Coraline-t, csodálatos vizuális élmény, és roppant félelmetes is, bár engem a rettegett első jelenet nem ijesztett meg, én annyit varrtam babát életemben, hogy még drótvázas, kék nyulakat is. Akik egyébként mind a hárman ott voltak velem, valamit akartam nekik vázolni délután, és tudtam, hogy csak két program közt kávézva lesz rá időm, és rögtön mondták is, hogy ha gombszemet varrok nekik, akkor letörik a kezem, mert az ilyenkor úgy dukál, de megnyugtattam őket, mert a gombszemekre amúgy sem tudnám ráhúzni az álarcukat (ennek ellenére öltöttem coraline-i ötleteket az ő meséjükbe is, mostanában már az időjárásról is újabb ötleteim támadnak, csak általában nem túl összefüggőek).
A babavarrás tehát nem rémített meg, de aztán a koszosan felbukkanó baba folyamatosan. Azt hiszem, igazából az volt az egyetlen, ami nagyon mgrémített, amúgy még a Másik Anyától sem féltem. De a Coraline-baba, az rosszabb volt, mint a(z éjszaka, ködben, vámíprokkal teli ládákat szállító) hajó, márpedig arról tudjuk, hogy maga a transzcendentális rémület. Persze a Másik Házban történő dolgok is elég ijesztőek voltak, mert odaát mindig éjszaka volt, de ugyanakkor lenyűgözőek is, hah, világító kert repülő szöcske-traktorral, vattacukor-ágyú, mi kellhet még?
Nem olvastam a könyvet, de a film történetének nagyon tetszett a szerkezete, a szép szabályosságok, a mesék törvényei, a hármasságok, az és-egy-a-ráadás, ami megfordít mindent, no meg persze a macska, aki kivételesen nem a boszorkány tartozéka. A különféle szimbólumokba pedig belegondolni is kimerítő.
Egy szó, mint száz: érdemes megnézni, de csak ha nem tartozott alapvető gyermekkori félelmeink közé, hogy anyánk valójában egy rozsdamentes géppók, és meg akar enni minket.
(Lezárásként pedig megjegyezném, hogy a magyar címben szereplő titkos ajtó engem korai szerepjátékos éveimre emlékeztetett, és nem csoda, hogy a felnőttek nem találták, az emberek, mint faj, nem értenek hozzá; a kis fehér kutyára gyakran alkalmazott "gombszemű" becézést pedig kétszer is meggondolom ezután... szerencsére a "gomborrú" maradhat.)
kora reggeli morfond
Felébredek reggel 3/4 hatkor, húsz percig forgolódom, aztán felkelek, és természetesen miután megittam az első kávét, hirtelen rám tör, hogy most igazán el tudnék aludni, de akkor már nem érdemes.
Aztán azon gondolkozom, hogy megszegjem-e John Scalzi elsődleges tanácsát az íróknak, hogy legyek kedves, mert a kedvesség nekem alapvetően legalább annyira természetem, mint amennyire sikítófrászt kapok tőle, például ha valaki úgy próbál meg kedves lenni hozzám, ahogy nekem épp nem, vagy általában nem, vagy soha a rohadt életben nem esik jól, például ez a legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy hülyeséget beszél hozzám (netán mangával és képregénnyel megtöltött adathordozókat ad nekem, mert azt én biztos szeretem; megragadnám az alkalmat, hogy ismételten kifejtsem, NEM, belőlem a kerek fejű, levesfazék szemű androgünök és a nyolcvanas évek szuperhőseinek vizuális világa legtöbbször a halk vinnyogás és az erős menekülési kényszer közti reakciókat váltja ki, tehát aki ilyenekkel támad le, az számítson rá, hogy onnantól pár évig rá is halk vinnyogással és erős menekülési kényszerrel reagálok), szóval ha valaki úgy próbál kedves lenni hozzám, amin épp a magam kis szubjektív rögeszméi szerint úgy felbaszom az agyamat, hogy még másnap hajnalban is felriadok, és álmatlanul anyázok, akkor azzal nekem kedvesnek kell-e lennem, ahogy John Scalzi tanácsolja, vagy sem.
Elvégre John Scalzi mégis csak jó író, biztos igaza van.
Aztán arra jutottam, hogy én meg nem vagyok jó író, sőt, író sem, mert akkor legalábbis írnék, és ennek mostanában nem adtam túl sok tanújelét.
Úgyhogy kitűztem a csalánt és megittam még egy bögre kávét.
Aztán elgondolkoztam a tündéreken is, mert igazából engem foglalkoztat ez a téma, és egészen biztos vagyok benne, hogy a tündérek nem kedvesek, nem aranyosak, és nagyon örülök, hogy nekem nem kell személyesen találkoznom velük. Anélkül is épp elég kisebbrendűségi komplexusom van, például mert nem tudom rendbe tenni az életemet; úgyhogy csatlakoznék az ipari forradalom előtti népek óvatos, utálattal vegyes gyanakvásához, és inkább távol tartanám magamat az olyan fajzatoktól, akik emberfeletti képességeit a mikrohullámú sütő előtt nem nagyon tudtuk kompenzálni.
Ennek megfelelően majdnem kijelentettem, hogy én határozottan nem rajzolok tündéreket, de aztán eszembe jutott, hogy mégis, csak általában démonoknak titulálom őket, abban a görög eredetitől közepesen elrugaszkodott felfogásban, hogy nem feltétlenül gonoszak, nem feltétlenül jók, de ne játsszunk velük, mert feltétlenül veszedelmesek.
A baloldali jelölt például egészen egyértelműen haditündér, bár az arckifejezését elnézve az egyszeri halandók nála ágyútöltelékként sem jöhetnének számba. Az egyszeri halandók áltagminősége egyszerűen... túl... alacsony. Ezen a ponton persze komoly kérdésként merült föl, hogy használna-e egyáltalán ágyút, mocskos kis halandó találmány, piha; de aztán arra jutottam, hogy az ábrázatán is látszik, milyen őszintén célratörő, úgyhogy igen, feltétlenül, minden olyan helyen és helyzetben, ahol az a leghatékonyabb.
Aztán persze eszembe jutott a szőke (bocsánat, aranyhajú) Niamh, és hogy ő hivatalosan is tündér, sőt, tündérkirálynő, de őt eleve csak azért rajzoltam le, mert koncepcionálisan nem nagyon lehetett kihagyni. Amúgy ő sem egy kedves asszonyság, férfiakat csábít el a kötelességük mellől, aztán nem vigyáz a kutyájukra, és ráadásul egyes rágalmak szerint elrabolja az Ifjúság Szigetén innen élő tündérek összes gyermekét is (ez manapság jóval nagyobb felháborodást okozna, a büntetőjogi következményekről nem is szólva).
Mellesleg hosszabb ideje tervezem egy fél-ifjúsági tündérmese összeeszkábálását (attól eltekintve, hogy nem vagyok író, mert akkor legalábis írnék), de az ottani tündéreket meg sem kísérelném lerajzolni. Igaz, a többségük nagyon ellenszenves, úgyhogy legalább azon nem pánikolnék, hogy nem lesznek elég éterikusan bűbájlatosak, és hogy senkit sem támad majd meg láttukra az az ellenállhatatlan késztetés, hogy azonnal új Loreena McKennit életművet alkosson (hála a magasságosnak), de nem rajzolom le őket akkor sem.
Aztán meg egyszer úgyis biztos készítek majd aranyos kis tünciket is, de ez még nem holnap lesz, holnap takarítanom kell és ügyet intéznem.
Aztán azon gondolkozom, hogy megszegjem-e John Scalzi elsődleges tanácsát az íróknak, hogy legyek kedves, mert a kedvesség nekem alapvetően legalább annyira természetem, mint amennyire sikítófrászt kapok tőle, például ha valaki úgy próbál meg kedves lenni hozzám, ahogy nekem épp nem, vagy általában nem, vagy soha a rohadt életben nem esik jól, például ez a legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy hülyeséget beszél hozzám (netán mangával és képregénnyel megtöltött adathordozókat ad nekem, mert azt én biztos szeretem; megragadnám az alkalmat, hogy ismételten kifejtsem, NEM, belőlem a kerek fejű, levesfazék szemű androgünök és a nyolcvanas évek szuperhőseinek vizuális világa legtöbbször a halk vinnyogás és az erős menekülési kényszer közti reakciókat váltja ki, tehát aki ilyenekkel támad le, az számítson rá, hogy onnantól pár évig rá is halk vinnyogással és erős menekülési kényszerrel reagálok), szóval ha valaki úgy próbál kedves lenni hozzám, amin épp a magam kis szubjektív rögeszméi szerint úgy felbaszom az agyamat, hogy még másnap hajnalban is felriadok, és álmatlanul anyázok, akkor azzal nekem kedvesnek kell-e lennem, ahogy John Scalzi tanácsolja, vagy sem.
Elvégre John Scalzi mégis csak jó író, biztos igaza van.
Aztán arra jutottam, hogy én meg nem vagyok jó író, sőt, író sem, mert akkor legalábbis írnék, és ennek mostanában nem adtam túl sok tanújelét.
Úgyhogy kitűztem a csalánt és megittam még egy bögre kávét.
Aztán elgondolkoztam a tündéreken is, mert igazából engem foglalkoztat ez a téma, és egészen biztos vagyok benne, hogy a tündérek nem kedvesek, nem aranyosak, és nagyon örülök, hogy nekem nem kell személyesen találkoznom velük. Anélkül is épp elég kisebbrendűségi komplexusom van, például mert nem tudom rendbe tenni az életemet; úgyhogy csatlakoznék az ipari forradalom előtti népek óvatos, utálattal vegyes gyanakvásához, és inkább távol tartanám magamat az olyan fajzatoktól, akik emberfeletti képességeit a mikrohullámú sütő előtt nem nagyon tudtuk kompenzálni.Ennek megfelelően majdnem kijelentettem, hogy én határozottan nem rajzolok tündéreket, de aztán eszembe jutott, hogy mégis, csak általában démonoknak titulálom őket, abban a görög eredetitől közepesen elrugaszkodott felfogásban, hogy nem feltétlenül gonoszak, nem feltétlenül jók, de ne játsszunk velük, mert feltétlenül veszedelmesek.
A baloldali jelölt például egészen egyértelműen haditündér, bár az arckifejezését elnézve az egyszeri halandók nála ágyútöltelékként sem jöhetnének számba. Az egyszeri halandók áltagminősége egyszerűen... túl... alacsony. Ezen a ponton persze komoly kérdésként merült föl, hogy használna-e egyáltalán ágyút, mocskos kis halandó találmány, piha; de aztán arra jutottam, hogy az ábrázatán is látszik, milyen őszintén célratörő, úgyhogy igen, feltétlenül, minden olyan helyen és helyzetben, ahol az a leghatékonyabb.Aztán persze eszembe jutott a szőke (bocsánat, aranyhajú) Niamh, és hogy ő hivatalosan is tündér, sőt, tündérkirálynő, de őt eleve csak azért rajzoltam le, mert koncepcionálisan nem nagyon lehetett kihagyni. Amúgy ő sem egy kedves asszonyság, férfiakat csábít el a kötelességük mellől, aztán nem vigyáz a kutyájukra, és ráadásul egyes rágalmak szerint elrabolja az Ifjúság Szigetén innen élő tündérek összes gyermekét is (ez manapság jóval nagyobb felháborodást okozna, a büntetőjogi következményekről nem is szólva).
Mellesleg hosszabb ideje tervezem egy fél-ifjúsági tündérmese összeeszkábálását (attól eltekintve, hogy nem vagyok író, mert akkor legalábis írnék), de az ottani tündéreket meg sem kísérelném lerajzolni. Igaz, a többségük nagyon ellenszenves, úgyhogy legalább azon nem pánikolnék, hogy nem lesznek elég éterikusan bűbájlatosak, és hogy senkit sem támad majd meg láttukra az az ellenállhatatlan késztetés, hogy azonnal új Loreena McKennit életművet alkosson (hála a magasságosnak), de nem rajzolom le őket akkor sem.
Aztán meg egyszer úgyis biztos készítek majd aranyos kis tünciket is, de ez még nem holnap lesz, holnap takarítanom kell és ügyet intéznem.
nátha
Csak közben betegedtem is meg is, például egy napot úgy, ahogy volt, átaludtam, és ettől hasznavehetetlennek éreztem magam, azt hiszem, szigorúan véve persze az is voltam, de a NeoCitran rám rosszabbul hat, mint a baseball ütő, és bár a fejem nem fáj tőle, szédelegni tovább szédelgek utána.
Ez azért nem akadályozott meg abban, hogy pénteken Búvárzenekarék törzshelyén sört és whiskey-t, szombaton fonológ barátnémnál bort, lazacsalátát, tiramisut és csokis süteményeket vegyek magamhoz. Valószínűleg nem használt a lázamnak, hogy mindkét esetben sokat gyalogoltam utána az éjszakai fagyban, de így jár, akinek vannak még barátai.
Álmomban mostanában rendszeresen világot kell megmentenem, néha egy nap több generáció képviseletében is, mitológiai állatban egyszarvú lettem (remélem, már nem kötelező betartani azt az idejét múlt kikötést a szüzekkel, máskülönben kivel fogok én sörözni) (arról nem is beszélve, hogy önmeghasonulnék), néha rajzolok, de dolgoznom is többet kellene.
És van még fréziám, liliomom, lázam. Több, mint a felének örülök. Az élet szép.
Ez azért nem akadályozott meg abban, hogy pénteken Búvárzenekarék törzshelyén sört és whiskey-t, szombaton fonológ barátnémnál bort, lazacsalátát, tiramisut és csokis süteményeket vegyek magamhoz. Valószínűleg nem használt a lázamnak, hogy mindkét esetben sokat gyalogoltam utána az éjszakai fagyban, de így jár, akinek vannak még barátai.
Álmomban mostanában rendszeresen világot kell megmentenem, néha egy nap több generáció képviseletében is, mitológiai állatban egyszarvú lettem (remélem, már nem kötelező betartani azt az idejét múlt kikötést a szüzekkel, máskülönben kivel fogok én sörözni) (arról nem is beszélve, hogy önmeghasonulnék), néha rajzolok, de dolgoznom is többet kellene.
És van még fréziám, liliomom, lázam. Több, mint a felének örülök. Az élet szép.
szent patrik napja
Túl volnánk ezen is... és a fényképek alapján nagyon örülök, hogy csak a nagybátyámnál volt gép, és más nem örökítette meg a fejemet. De nagyon jó volt, és köszönet mindenkinek még egyszer, a segítségért, a biztatásért, a lelkesedésért, és azért, hogy / ha eljött. Jó volt látni titeket! Most pedig (mivel az amerikai népdal is megmondhassa, Szent Patrik napján mindenki "ojris") igaz, kelta lelkülettel ledöntök egy adag whiskey-t, és közben a Spancil Hill-t énekelgetem.
Majd meg még összeszedem a gondolataimat és a képeket, és akkor írok bővebben is.
Majd meg még összeszedem a gondolataimat és a képeket, és akkor írok bővebben is.
készülődtem is
Insane hathatós és életmentő segítségével aztán eljutottak a képek a könyvtárba, sőt, a falra is fölkerültek (időnként ugyan felvetettem, hogy én is hajlandó vagyok felmászni a létrára, de nem hagyta; a világ nagyon szerencsés, mert nekem még mérőtárgyakkal a kezemben sem sikerült volna szimmetrikusan elrendezni a képeket tartó damilokat, ebben egészen biztos vagyok), most már csak attól rettegek, hogy valamelyik függesztés (a damil, a horog, vagy a kép hátán az ellendarab) megsemmisül, és reggelre mindenüt öngyilkos képek hevernek majd, saját üveglapjuk által szilánkokra metszve, papírsikolyuk még ott visszhangzik majd a könyvtár falai között, és a könyvek rettegve bújnak össze a végtelen polcokon.
Izé, az ugye hiba, hogy mindez egy mondat volt?
Izé, az ugye hiba, hogy mindez egy mondat volt?
készülődöm
Természetesen sikerült belelépnem az egyik keret üveglapjába, szerencsére abba, amiből volt egy tartalék (három kellett, de párosával adták) és szerencsére nem vágta el a lábamat, de azért most már kicsit unok mindenféle papírlapokkal ügyetlenkedni. És fogalmam sincs, hogy fogom holnap elvinni a képeket a könyvtárba, mert nehezek ám, rohadt nehezek, haza is csak úgy tudtam elcipelni azt a ronda sok keretet, hogy közben megálltam egyszer palacsintát enni.
Aztán teltek, múltak az órák, és csomagolás közben sikeresen összetörtem a pótkeretet is, át kellett gondolnom és szerveznem, mi hogy legyen, mert nem-nem-és-nem akarok visszamenni még keretet venni.
De egyébként szépek meg minden, igaz, felirat még nincs hozzájuk, meg nem is tudom, azt hogy akarom, de hát még majdnem egy fél napom van, mielőtt feltesszük.
Aztán teltek, múltak az órák, és csomagolás közben sikeresen összetörtem a pótkeretet is, át kellett gondolnom és szerveznem, mi hogy legyen, mert nem-nem-és-nem akarok visszamenni még keretet venni.
De egyébként szépek meg minden, igaz, felirat még nincs hozzájuk, meg nem is tudom, azt hogy akarom, de hát még majdnem egy fél napom van, mielőtt feltesszük.
az én fejem nem rendezőpályaudvar, hanem roncstelep
De tele van írnivalóval és köddel és reggelente egyre tovább tart, mire kitisztul a tekintetem. Ha elmegyek itthonról, rögtön süt a nap, aztán hazajövök, és rögtön esik az eső;, most már hivatalos, hogy a világmindenség összeesküdött ellenem, vagy azt hiszi, hogy valami skót mocsári növény vagyok, és csak hideg nyirkosságban érzem jól magam.Szereztem egy napsárga virágot az ablakomba, nem nárcisz, és így, hogy csak egy cserépben kuporog a három tő, olyan magányosnak tűnik, de ahhoz azért világválság van, hogy én beültessem a három méter hosszú ablakpárkányomat, és különben is, elhervad a virág, eliramilk az élet, én meg biztos elfelejteném gondosan eltenni és újra kiültetni a kis jácint-krókusz-nárcisz-nősziromhagymácskákat.
Rohangászás van, képnyomtatás, szakkifejezés-keresés, darázsfészek vaníliaöntettel, fűszeres muffin, béke-gyros, rumos tea, juhtúrós pogácsa és új-zélandi báránysült. Ennek egy része nagyon nyűgösítő és nehéz, a másik része viszont jó, és nem csak azért, mert igazi haspók vagyok (ellenben a hamis haspókokkal). Rettentő dolgokat tudok meg, ennek egy jelentős részét azonnal elfelejtem (albetét), egy része érdekes (a brit kommandósok kézikönyve szerint jobb híján használt, még nedves teafilterrel kell átkenni a szúnyogcsípéseket), és/de annyira akadnak egymással a gondolataim, hogy elkezdtem dadogni (vagy legalábbis jobban, mint valaha, pedig sosem voltam a világos önkifejezés bajnoka), továbbá nincs itthon kávé.
Persze előfordulhat, hogy egyszer majd az agyamat is visszaszerzem, és írok értelmeseket, de addig bemutatom a nyuszikat, akik közül háromnak van már álarca, és egynek igazi is, ezzel kb. 21%-ra kúszott fel az állapotjelző csík. De egyszer majd kész lesz a csodálatos bábképregény is, és akkor rettegni fog az egész világ, az időigényét elnézve könnyen meglehet, hogy valójában erre akartak figyelmeztetni minket a maják.
ez van
Mióta szebesültem vele, hogy az, hogy lelkem mélyén mindig is a nagymosással azonosítottam az esős, de földillatú napokat, igazából csak egy tolkienita csökevény, és Aranymag mosása miatt kellett a négy hobbitnak pihenőnapot tartania Bombadil Toma hajlékában (amit én már csak a menü miatt sem bántam volna; foszlós, friss kenyér, vaj és méz... ...mmm) szóval azóta még jobban szeretem az ilyen időt. De egyszerre legfeljebb egy napot; mostanra már megint fényhiányom van.
Történtek olyanok, hogy: kocsmáztunk Minden Rénszarvasok Urával és Úrnőjével. Megnéztük, amint Jet Li Névtelen Hős. Kocsmáztunk edzés után. (És fényképezkedtünk avar sisakban.) Megnéztük, amint az Őrzőket senki sem őrzi. Idegeskedtem. Sokat. Fájt a fejem. Sokat.
És azon gondolkozom, hogy miért csak tulipánokat lehet kapni, amikor én nárciszokat akarok felsorakoztatni az ablakpárkányomra.
Történtek olyanok, hogy: kocsmáztunk Minden Rénszarvasok Urával és Úrnőjével. Megnéztük, amint Jet Li Névtelen Hős. Kocsmáztunk edzés után. (És fényképezkedtünk avar sisakban.) Megnéztük, amint az Őrzőket senki sem őrzi. Idegeskedtem. Sokat. Fájt a fejem. Sokat.
És azon gondolkozom, hogy miért csak tulipánokat lehet kapni, amikor én nárciszokat akarok felsorakoztatni az ablakpárkányomra.
virág- és világléptékű terveim
A Srakker azt mondta, hogy ne vegyek törpe nárciszt, bár jön a tavasz, "mert ha szakállt növeszt, és elkezd fémek után bányászni a nappali padlózatában, akkor már minden elveszett", és azt fogja mondani, hogy "fel van dolgozva, és elég hitvány, arrr! És most sört!", amikor morcosan kicsillézi a rézkábelt a falból; de egyszerűen virág(os mező )hiányom van. Ezen kívül néha úgy érzem, hogy az életemben nincs egy nyugodt csücsök, és dolgokat kéne csinálnom, ami alapvetően ellenkezik a (mostanában igencsak csökkent) képességeimmel, megint elbizonytalanodtam az életben úgy alapvetően.
Valamint azon gondolkozom, hogy ha befejeztem ezt a könyvet, amit már az ősidők óta fordítok meglehetősen ereménytelenül, jutalmul befizetem magam egy nemzetközi, online TEFL tanfolyamra, és nemzetközileg kompatibilis angoltanár leszek. Ha már magyar tanári diplomám amúgy sincs. És aztán elmegyek apró japán gyerekeket tanítani, vagy filippínó üzletembereket, vagy... Valami. (Persze ez sokban függ attól is, hogyan alakulnak majd a különféle (tavaly nyáron leadott) munkáimért a pénzek, no meg a függőben lévő adósságaim. Én... pénzügyileg... annyira alkalmatlan vagyok egy csekkfeladásra is.)
Valamint azon gondolkozom, hogy ha befejeztem ezt a könyvet, amit már az ősidők óta fordítok meglehetősen ereménytelenül, jutalmul befizetem magam egy nemzetközi, online TEFL tanfolyamra, és nemzetközileg kompatibilis angoltanár leszek. Ha már magyar tanári diplomám amúgy sincs. És aztán elmegyek apró japán gyerekeket tanítani, vagy filippínó üzletembereket, vagy... Valami. (Persze ez sokban függ attól is, hogyan alakulnak majd a különféle (tavaly nyáron leadott) munkáimért a pénzek, no meg a függőben lévő adósságaim. Én... pénzügyileg... annyira alkalmatlan vagyok egy csekkfeladásra is.)
alan lee és john howe akár le is mondhat
Mert hát van Justin Gerard és ó, ő fest a világon a legszebbeket. Most épp Bilbó hobbit kalandjait illusztrálja önszorgalomból, de festett Beowulfot is, és Sir Lancelot úgyszint ecsetvégre került - szóval sikerült összefoglalnia azt a három dolgot, amit én a legjobban szeretek, talán még ha mirelit meggyet is festene párat, akkor teljesen tökéletes lenne. (Így is teljesen tökéletes.) És még ír is arról, amit fest, és általában nagyon okosakat, máskor meg nagyon vicceseket, és amúgy (mint az a "kedves anyuka, Grendi már megint rosszalkodott a délutáni pihenő alatt" témájú bejegyzésnél látszik) pofátlanul fiatal és jóképű, ah, szeretnék tizenhat éves lenni, és ártatlanul szerelmes.
skótok, a történelmi-népi kesergős és a drogos-kócos hippi fajtából
Egyszer még kamaszkorom hajnalán, amikor késő éjszakánként kazettás magnóval randalíroztam a rádióadások között, felvettem ezt az egész lemezt, aztán valaki elkérte (mert Battlefield Band volt a túloldalán, és valamiért azt mi fontosnak éreztük) (emiatt éreztük fontosnak; kesergős skótság a skót nép keservéről, tulajdonképp tizennyolc éve kívülről tudom, az ír borongások csúfosan le vannak maradva) és sosem adta vissza, és azóta nincs nekem Donovan az én adathordozóimon, és ez igen helytelen.
De mesét olvasni azért akkor is csak erre kell.
De mesét olvasni azért akkor is csak erre kell.
a lelkiismeretem, az
Az elmúlt napokban többször is azon kaptam magam, hogy minden létező blogra kattintgatok, hátha frissült az elmúlt másfél percben, de nem, és utána elfogott a lelkiismeret nagy furdalása, hogy én sem írok soha semmit, pedig. Pedig úgy igazán nincs is miről, mármint amiken mostanában gondolkozom, azt minek írjam le, már így is törölték linkemet azért, mert nyomasztó vagyok (vagy valami, vagy unalmas), és igen, tessék sajnálni, vagy meghívni sörre vagy tejszínhabos forró csokira, de semmiképp sem egyszerre mindkettőre, bár akkor meg tényleg lenne okom nyavalyogni.
A nyuszik egyébként egy bábképregény tervezett szereplői, kilencen lesznek, vagy heten, de inkább mégis kilencen, vagy mégis heten. Nagyon szeretik a black metalt, mert pingvinek közt nevelkedtek a Macquarie szigeten, bár később kiették őket az aljnövényzetből. (Lehet, hogy lesz egy epizód, ahol nyakkendő helyett albatroszt kötnek, no bleeding flavour, de az is lehet, hogy inkább nem).
Meg ezt hallgatom, mert a szívem mélyén hippi vagyok, vagy legalábbis elvonási tüneteim vannak virágos nyári mezőre.
A nyuszik egyébként egy bábképregény tervezett szereplői, kilencen lesznek, vagy heten, de inkább mégis kilencen, vagy mégis heten. Nagyon szeretik a black metalt, mert pingvinek közt nevelkedtek a Macquarie szigeten, bár később kiették őket az aljnövényzetből. (Lehet, hogy lesz egy epizód, ahol nyakkendő helyett albatroszt kötnek, no bleeding flavour, de az is lehet, hogy inkább nem).
Meg ezt hallgatom, mert a szívem mélyén hippi vagyok, vagy legalábbis elvonási tüneteim vannak virágos nyári mezőre.
de miért ráz a hideg, ha nem vagyok lázas
Ma egész nap olyan érzésem volt, mintha véletlenül egy WarCraftIII pályára tévedtem volna, folyamatosan szakadt a hó, minden szürke volt, halott ágak göcsörtösködtek az égre fel, és szerintem még pár buzgó zombit is láttam valahol a körúttól nem messze, (elvégre minden tisztességes northrendi pályán akadt pár élőhalott támaszpont). Már csak a brutálisan hatékony Arthas és pár jól megrakott aranybánya hiányzott, különösen az utóbbi, ehhez a sok ügyintézéshez jól jött volna (és a Paladin / Death Knight testőrség is hasznos lett volna).
Vasárnap aztán Edem belehangolta a monitorral kompatibilis videókártyát és az új vinyót a gépembe, mindkettő courtesy of Métely , úgyhogy megint nincs mesterségesen kövérítve a világ, és ráadásul végre valahol el fog férni a Wagner opera is, és végre meg fogom tudni hallgatni egyben mind a négy órányit, vagy kifolyik az agyam a fülemen, állítólag Wagner esetében ez is egy teljesen elképzelhető kifejlet.
Azt meg még nem is írtam, hogy múlt héten voltam önvédekezni, és elfáradtam a végére teljesen, utána levezetőnek aztán sok söröskorsót emelgettünk, és ezt fogjuk ebben a sorrendben tenni legközelebb is, ez ilyen komplex edzésterv, és nekem tetszik.
És még azt sem, hogy hastáncolni is voltam ám már háromszor, és soha többé nem lesz ismeretlen kifejezés számomra a csípőtolás, a csípőlökés és a csípőejtés, és egy idővel talán majd véghez is tudom vinni őket, aztán még idővel talán majd szépen, netán csábosan is. És ez olyan igazán hangulatos női hely, tükörrel és fátylakkal és színes és csillogós és libegős és fényes és zenés és... ...igaz, itt utána nem megyünk sörözni, már csak azért sem, mert az hogy megtörné a hangulatot; itt a szünetben iszunk színes, fényes, csillogós kis teákat.
Vasárnap aztán Edem belehangolta a monitorral kompatibilis videókártyát és az új vinyót a gépembe, mindkettő courtesy of Métely , úgyhogy megint nincs mesterségesen kövérítve a világ, és ráadásul végre valahol el fog férni a Wagner opera is, és végre meg fogom tudni hallgatni egyben mind a négy órányit, vagy kifolyik az agyam a fülemen, állítólag Wagner esetében ez is egy teljesen elképzelhető kifejlet.
Azt meg még nem is írtam, hogy múlt héten voltam önvédekezni, és elfáradtam a végére teljesen, utána levezetőnek aztán sok söröskorsót emelgettünk, és ezt fogjuk ebben a sorrendben tenni legközelebb is, ez ilyen komplex edzésterv, és nekem tetszik.
És még azt sem, hogy hastáncolni is voltam ám már háromszor, és soha többé nem lesz ismeretlen kifejezés számomra a csípőtolás, a csípőlökés és a csípőejtés, és egy idővel talán majd véghez is tudom vinni őket, aztán még idővel talán majd szépen, netán csábosan is. És ez olyan igazán hangulatos női hely, tükörrel és fátylakkal és színes és csillogós és libegős és fényes és zenés és... ...igaz, itt utána nem megyünk sörözni, már csak azért sem, mert az hogy megtörné a hangulatot; itt a szünetben iszunk színes, fényes, csillogós kis teákat.
káosz bécsben
Az úgy volt, hogy a Westbahnhofnál a lépcsőn lefelé igyekezve még meg volt mindenem, aztán a Gasometernél már egy útlevelem és egy hitelkártyám is hiányzott, az viszont nem, hogy ezután rohangálhattam a szállingózó hóesésben és a sűrű fagyban az angolul nem igazán beszélő osztrák tisztviselők között.
Persze legalább a vonatjegyem megmaradt, volt nálam némi készpénz - meg hát arról nem is beszélve, hogy épen és elevenen, ami azért sajnos nem mindig evidencia - és mivel aznap este már négy órája elment Budapestre az utolsó vonat, inkább visszamentem a létesítménybe, és belekeveredtem életem első igazán súlyos backstage bulijába. Volt egy olyan pillanat, amikor rádöbbentem, hogy a megfáradt arcú, rövidnadrágos, kötöttsapkás alak az maga a Mille (a színpadon metálabbnak nézett ki, nna), és hogy ezért ismerőseim fiatalabb korukban hányszor eladták volna a lelküket (akár a bencéseknek, de tán még ferenceseknek is; hát az én ismerőseimnél ezek a csoportosulások álltak a lehetséges lélekügyletek ellenkező végén) mert hogy Krítör meg minden, de én őszinte megilletődés helyett ránéztem a kettővel arrébb támaszkodó valami másik zenészre, és mondtam, hogy abból a zöld izéből én is kérek, és egy időre hozzámn került az abszintos üveg.
Aztán volt egy olyan pillanat is, amikor úgy döntöttem, hogy én most megkeresem az Eluveitie-ben vendégszereplő Pete-et, mert mindenki németül beszél, az akcentusok egész széles skáláján, de számomra mind érthetetlenül, csak ő nem, ő biztos nem, ám ezt később elrontotta azzal, hogy megpróbált feltenni valakinek egy német kérdést, és akkor komolyan sírtam a röhögéstől. Később rájöttem arra, hogy azért egy turnét tényleg nem lehet ép ésszel kibírni, minden este ez van, buszon, kis lyukakban alszik az ember, tiszta zoknikról álmodik, és valójában három hónapig ezt csinálja, kivéve, amikor néha szomorúan maga elé néz, és azt mondja, hogy úgy hiányzik a felesége.
De most már legalább egész (negyed)hiteles turnéjelenetekt tudnék írni, és ez is valami.
Később az utcán Primordial és Amorphis pulóveres részegek hívtak meg véletlenszerűen sült virslit enni, és teljesen megdöbbentek, hogy de hát én is a koncerten voltam, csak akkor hitték el, amikor megmutattam a pecsétet a kezemen (hja, a Fenevad jele, vagy mi), és akkor annyira örültek, hogy ecetes paprikát is vettek nekem a virsli mellé. Utána ők hazamentek, én meg eljutottam egy rockkocsmába (ahol az Antimatter különféle felállásai szoktak akusztikuskodni), és táncoltam Nine Inch Nails-re és The Sisters of Mercy-re, és újabb lelkes Kreator rajongók akartak meghívni sült virslit enni, ezt azt hiszem, ilyen bécsi szokás, nekem jobban bejön, mint a dubliniak a sértődés határáig fokozódó "but I know you want my Irish loving"-ja, ez megfigyeléseim alapján akkor is elkerülhetetlen, ha józanul, ásványvizesl palackkal a kezemben állok, biztos valami népnemzeti kötelesség, hogy Dublinban minden turistának ajánlatot kell tenni, különben azt hiszi még, hogy nem szeretik. Szóval még egy adag sült virsli azért sok lett volna, úgyhogy inkább kiballagtam az állomásra, és aztán egy idő után felszálltam a nagyon kegyetlenül hiper vonatra, amin tíz ülésenként kis képernyő mutatta az aktuális sebességet, csak fűtés nem volt, úgyhogy a teljes utazóközönség télikabátban dideregte végig a háromórás utat. És az osztrák nyugdíjasok nagyon üvöltöttek. Én meg félálomban arra gondoltam, hogy "igen, amikor valakinek megkéred a kezét, akkor abban az is benne van, hogy negyven év múlva kucsmás varanggyá változik ... de persze ha még ilyenkor is királyfinak érzed magad egyetlen csókjától, akkor semmi baj, meg részemről amúgy sem", és hogy azért az lehet, hogy kicsinyes és gond, de engem zavarna, ha a közvetlen hozzátartozóimnak önálló rendszertani nevet kéne alkotni.
És most mehetek rendőrségre és bankba és okmányirodába és aludni is, mert azt csak a vonaton sikerült (télikabátban, amikor az osztrák nyugdíjasok nem üvöltöttek annyira).
Persze legalább a vonatjegyem megmaradt, volt nálam némi készpénz - meg hát arról nem is beszélve, hogy épen és elevenen, ami azért sajnos nem mindig evidencia - és mivel aznap este már négy órája elment Budapestre az utolsó vonat, inkább visszamentem a létesítménybe, és belekeveredtem életem első igazán súlyos backstage bulijába. Volt egy olyan pillanat, amikor rádöbbentem, hogy a megfáradt arcú, rövidnadrágos, kötöttsapkás alak az maga a Mille (a színpadon metálabbnak nézett ki, nna), és hogy ezért ismerőseim fiatalabb korukban hányszor eladták volna a lelküket (akár a bencéseknek, de tán még ferenceseknek is; hát az én ismerőseimnél ezek a csoportosulások álltak a lehetséges lélekügyletek ellenkező végén) mert hogy Krítör meg minden, de én őszinte megilletődés helyett ránéztem a kettővel arrébb támaszkodó valami másik zenészre, és mondtam, hogy abból a zöld izéből én is kérek, és egy időre hozzámn került az abszintos üveg.
Aztán volt egy olyan pillanat is, amikor úgy döntöttem, hogy én most megkeresem az Eluveitie-ben vendégszereplő Pete-et, mert mindenki németül beszél, az akcentusok egész széles skáláján, de számomra mind érthetetlenül, csak ő nem, ő biztos nem, ám ezt később elrontotta azzal, hogy megpróbált feltenni valakinek egy német kérdést, és akkor komolyan sírtam a röhögéstől. Később rájöttem arra, hogy azért egy turnét tényleg nem lehet ép ésszel kibírni, minden este ez van, buszon, kis lyukakban alszik az ember, tiszta zoknikról álmodik, és valójában három hónapig ezt csinálja, kivéve, amikor néha szomorúan maga elé néz, és azt mondja, hogy úgy hiányzik a felesége.De most már legalább egész (negyed)hiteles turnéjelenetekt tudnék írni, és ez is valami.
Később az utcán Primordial és Amorphis pulóveres részegek hívtak meg véletlenszerűen sült virslit enni, és teljesen megdöbbentek, hogy de hát én is a koncerten voltam, csak akkor hitték el, amikor megmutattam a pecsétet a kezemen (hja, a Fenevad jele, vagy mi), és akkor annyira örültek, hogy ecetes paprikát is vettek nekem a virsli mellé. Utána ők hazamentek, én meg eljutottam egy rockkocsmába (ahol az Antimatter különféle felállásai szoktak akusztikuskodni), és táncoltam Nine Inch Nails-re és The Sisters of Mercy-re, és újabb lelkes Kreator rajongók akartak meghívni sült virslit enni, ezt azt hiszem, ilyen bécsi szokás, nekem jobban bejön, mint a dubliniak a sértődés határáig fokozódó "but I know you want my Irish loving"-ja, ez megfigyeléseim alapján akkor is elkerülhetetlen, ha józanul, ásványvizesl palackkal a kezemben állok, biztos valami népnemzeti kötelesség, hogy Dublinban minden turistának ajánlatot kell tenni, különben azt hiszi még, hogy nem szeretik. Szóval még egy adag sült virsli azért sok lett volna, úgyhogy inkább kiballagtam az állomásra, és aztán egy idő után felszálltam a nagyon kegyetlenül hiper vonatra, amin tíz ülésenként kis képernyő mutatta az aktuális sebességet, csak fűtés nem volt, úgyhogy a teljes utazóközönség télikabátban dideregte végig a háromórás utat. És az osztrák nyugdíjasok nagyon üvöltöttek. Én meg félálomban arra gondoltam, hogy "igen, amikor valakinek megkéred a kezét, akkor abban az is benne van, hogy negyven év múlva kucsmás varanggyá változik ... de persze ha még ilyenkor is királyfinak érzed magad egyetlen csókjától, akkor semmi baj, meg részemről amúgy sem", és hogy azért az lehet, hogy kicsinyes és gond, de engem zavarna, ha a közvetlen hozzátartozóimnak önálló rendszertani nevet kéne alkotni.
És most mehetek rendőrségre és bankba és okmányirodába és aludni is, mert azt csak a vonaton sikerült (télikabátban, amikor az osztrák nyugdíjasok nem üvöltöttek annyira).
mi van, ha soha többé nem lesz kedvem írni ide?
Végre süt a nap;
és ilyenkor jó.
Máskor mindig nyűgös vagyok.
és ilyenkor jó.
Máskor mindig nyűgös vagyok.
szót kér, csak annyit mondana, hogy most már unja
Sejthettem volna, hogy valami nem stimmel a mai nappal, a reggelimmel kis híján sikerült felgyújtanom a lakást, aztán kikergettem a füstfelhőket, de délután és azt követően sosem világosodott meg többé a monitorom, anélkül pedig elég érdekes és merész dolog lesz dolgozni (vakon megnyitok valami programot, oszt' szöszmötölgetek benne), szóval azon merengek, hogy még kész szerencse, bár nem hittem, hogy ilyenem is van néha, hogy több hét kihagyás után épp tegnap mentettem át a fordítást a pendrive-omra, mert bár ugye az adatok szerencsére nem semmisültek meg, legalábbis feltehetően csak a monitor sötét, a gép morog, ahogy kell, de most baromi nehézkes lesz levakarnom azt a sok mindent az én bölcsész képességeimmel a vinyóról; szóval a világ meg hagyjonmárbékibe, és nem lehetne-e, hogy tényleg, nem akarok monitort venni, whiskey-t akarok venni, és bekúszni az asztal alá, ír kesergőket énekelni, vagy valami olyasmit, amitől legalább a csinosabb arculatát mutatja ez az utálatos, szürke tél.
Egyébként tegnap kiválót kávéztunk és söröztünk, szóval azért nincs még veszve minden, csak nyűgös vagyok, és süssön ki néha már a nap.
Egyébként tegnap kiválót kávéztunk és söröztünk, szóval azért nincs még veszve minden, csak nyűgös vagyok, és süssön ki néha már a nap.
most amúgy
Épp megvonom magamtól az internetet, meg magamat az internettől, hátha akkor hatékonyabban küzdök a nyomasztó könyvvel, de persze a sors aljas, és ilyenkorra időzíti a halaszthatatlan-azonnal+válaszolandó emaileket, amiket persze nem küldenek el időben, és ettől ideges vagyok, és megint estére halasztódik a munka, és éjfélkor aztán ott fogok ülni nyakig vérben valami sáros csatamezőn (már mintegy húszezer skótot mészároltam le), és ilyenkor valahogy semmi sem tűnik jónak, az sem, hogy még egy kávét megigyak.
fáj-a-lábam, sülzanót, parfümök
Történt egy csomó minden, csak nincs kedvem írni róla, és lusta is vagyok, és álmos, és hoppá, ma nem vettem be a vitaminjaimat, biztos csak azért.A térdemen pillanatnyilag jókora, halványzöld seb repedezik össze-vissza és fááááj, az egyik lábujjam egyetlen gigantikus vízhólyag (először azt hittem, eltörtem, mert olyan érzés volt, mintha lebegett volna, aztán amikor lerángattam a csizmámat, láttam, hogy bezony, tényleg azt tette; fejlesztett maga köré önálló vízágyat, ilyet még nem is láttam), de a legjobban persze a szívem sajog, ez mondjuk ilyen napfényhiányos időkben nem is meglepő. Például amikor vasárnap a napsütésben hevertem a virágzó sülzanót tövén, akkor semmi bajom sem volt; rájöttem, hogy pályát módosítanék, és a következő életemben mégsem bükkfa akarok lenni, hanem sülzanót.
Érdekes adalék egyébként, hogy amikor rágugliztam arra, hogy "sülzanót", az első találat rögtön valami virágesszencia-terápia volt, hogy "Ha rossz tapasztalatai miatt úgy gondolja, hogy nem képes kapcsolatot teremteni másokkal: sülzanót", ez végül is csak azért vicces, mert egy ideje rájöttem, hogy ez az egyik fő problémám.
Az már kevésbé vicces, hogy magyarul egy árva értelmezhető leírás sincs szegény sülzanótról a neten, pedig igazán bájos... na jó, szóval egyáltalán nem bájos növény, csak én első látásra megkedveltem (és szerintem nem is kókusz-, hanem mimózaillata van, és egész hegyoldalakat bearanyoz, és az olyan szép) (csak ne szúrna). A sülzanótság amúgy a nyúlsággal is párhuzamba állítható, mert mind a kettőt nagyon gyűlölik az ausztrálok, amiben nekik igazuk is van, mert ezek invazív fajok, de végül is az akác is az mifelénk, és én mégis szeretem. (Milyen vicces, hogy a fehér akác angolul black locust...)(És még mit meg nem tud a nyúl: nem véletlenül a Cerruti 1881 volt sokáig a kedvenc parfümöm, abban is van mimóza. Meg gyöngyvirág - mmmm! - meg frézia meg jázmin. És ez volt a másik kedvencem mindig is.)
2008, könyvek
Baker, Karen
St. Lucy's Home for Girls Raised by Wolves
fantasy, 10 /10
Ha Salinger békésebb korban élt volna, talán ilyen történeteket ír; engem legalábbis kicsit rá emlékeztettek ezek a teljesen beteg, de ötletes, játékos, egyszerre nyomasztó és vadul lelkes történetek. Szinte mindegyik a kamaszkorról szól, bár más átmeneti szakaszok is szerepelnek benne. Jellemző, hogy több mese is ott ér véget, ahol az addig felvezetett konfliktus berobbanna - működik a dolog, mert az olvasó önkéntelenül is kipótolja az addig elmondottakból, de egy idő után morcos leszek tőle. A lényeg azonban az, hogy a kötet így is friss, eleven, és jó, nagyon is jó.
Ballard, James Graham
Kingdom Come
sci-fi, 10 /10
London peremét eluralták a mega-giga bevásárlóközpontok, repterek és szállodák, és teljesen átalakították az egykori falvak és városkák lakóinak életét. Eddig ez még dokumentumregény is lehetne; innentől átvált pörgős, akciódús, végtelenül keserű és ijesztően reális disztópiába. Az egyik óriásplázában lövöldözni kezd egy őrült, és hősünk apját, a nyugalmazott kereskedelmi pilótát is lelövi. A fiú - akit épp most túrt ki jól fizető marketinges állásából a tulajdon felesége, amúgy pedig vagy harminc éve nem látta az apját - elmegy, hogy felderítse a tragédia körülményeit, és roppant nyugtalanító jelenségekre figyel fel. Némileg aggasztja, hogy párszor megpróbálják meggyilkolni, de sokkal jobban megrémíti, hogy indiai származású, orvos szomszédait az ajtajuk előtt öntik le benzinnel és gyújtják fel. Felmerül a kérdés: hogyan lesz a bevásárlóközpontból náci pláza-állam? És a válasz: ijesztően könnyedén.
Doctorow, Cory
Little Brother
sci-fi, 10 /10
Nem találkoztam még emberrel, aki a könyvet olvasva nem szeretett volna megint 16 éves lenni, de legalább programozó. Az ifjúsági kalandregénynek álázott politikai kiáltvány szépen illusztrálja, hogy miért helytelen a "terrorral a terror ellen" elképzelése, de ugyanakkor kellemes és érthető matematikai magyarázatok, történelmi és irodalmi tények is meglapulnak benne, szóval így néz, ha valaki oktatni akar, nem bifláztatni. Sodró lendületű, ingyenesen letölthető, és tényleg magára vessen, aki ezután nem olvassa el, mert igazán érdemes.
Gaiman, Neil & Pratchett, Terry
Good Omens
fantasy, 10 /10
Tudom, illett volna elolvasnom már RÉG... és persze zseniális. Mi történik, ha egy kazettát huzamosabb ideig a kocsinkban hallgatunk? Ha az Antikrisztust elcserélik a sátánista apácazárdában? Ha az Apokalipszis lovasai egy útmenti csehóban gyűlnek össze a világpusztító turnéra? Ha egy boszorkány megsejti a háromszáz évvel későbbi fintess-trendeket? (Az első kérdésre a legrémítőbb a válasz.)
Lindskold, Jane
Through Wolf's Eyes Wolf 1
Wolf's Head, Wolf's Heart Wolf 2
The Dragon of Despair Wolf 3
Wolf Captured Wolf 4
Wolf Hunting Wolf 5
Wolf's Blood Wolf 6
fantasy, 10 /10
Úgy látszik, A dzsungel könyve mindenkire nagy hatással volt, bár ezúttal egy farkasok közt nevelkedett lány kalandjait kísérhetjük figyelemmel - miután visszatér az emberek közé. Jelentős különbség, hogy ez egy fantasy regény - ennek megfelelően a farkasok (és a többi állat egy része) emberi intelligenciával bírnak, a háttérben feudális királyságok viszálykodnak, és kötetről-kötetre nagyobb szerepet kap a mágia. Fordulatos, élvezetes sorozat, kicsit olyan, mintha Kipling és Guy Gavriel Kay egy jól sikerült nyaralás végefelé a délutáni koktéljukat fogyasztanák egy szálloda teraszán, nagyvonalúan romantikus hangulatban.
The Buried Pyramid
fantasy, 8 /10
Ifjúsági fantasztikus kalandregény az egyiptomi régészet hőskorából, azaz mit csinál egy hajón az angol katonatiszt, az amerikai cowboylány és az ősi napisten?
McKillip, Patricia A.
The Forgotten Beasts of Eld (Óföld elfeledett vadjai)
fantasy, 10 /10
Szeretetről, bosszúról, félelemről - sárkányokkal, sólymokkal és varázslókkal. A felénél, mondat közben vettem át a fordítást, és heteken át vacakoltam a nevekkel, de azt hiszem, megérte. Azon ritka könyvek egyike, amit akkor is szeretnék, ha nem dolgoztam volna vele (azért általában nehéz valamit szívből gyűlölni, ami heteken-hónapokon át folyamatosan az ember fejében van; fordítani meg nem lehet nem odafigyelve), utoljára tizennégy évesen, Le Guin A Szigetvilág varázslója közben fogott el ez a mesebeli hangulat.
Rosenbaum, Benjamin
The Ant King
fantasy, 10 /10
Én mérhetetlenül jól szórakoztam ezeken a novellákon, bár itt-ott nem találta el teljesen az ízlésemet. De összességében nagyon ötletes, nagyon hangulatos, és néhol egész beteg.
Schroeder, Karl
Ventus (Archipelago) 1
sci-fi, 10 /10
Bővebben itt.
Lady of Mazes (Archipelago) 2
sci-fi, 10 /10
Az ember még a virtuális valóságok évszázadok óta állandó rétegeiben sem lehet biztonságban a vallási fanatikusoktól; és ha a vallási fanatikusokat egy olyan mesterséges intelligencia tüzeli, aki épp most szeretne végre Isten-módba váltani, az is megeshet, hogy az egyszeri felhasználó hirtelen egy űrutazásra alkalmas alpesi fogadóban pörög a Jupiter felé. Schroeder igazán nem szégyenlős, a legnevetségesebb elemeket is szemrebbenés nélkül beleszövi a mesébe, és az a legdöbbenetesebb, hogy a végén mégis egy komoly, elgondolkoztató regényt hoz ki belőlük. Ami persze attól még pörög, mint a motolla.
Sun of Suns Virga 1
sci-fi, 8 /10
Mesterséges bolygó, amit belül laknak, mint egy buborékot. A bolygó belsejében égő "főnap" körül kisebb csővárosok, a távolabbiak saját "napokkal", mindegyik mesterséges gravitációval. Lázadás és titkos küldetések, ármány és szerelem, és persze űrkalózók. Verhetetlenül ötletes és verhetetlenül fordulatos.
Stewart, Ian
Taming the Infinite (A végtelen megszelídítése)
ismeretterjesztő, 10 /10
A matematika története, és érdekes ám, de nagyon. Gauss már kétszáz éve megmondta, hogy egyes dolgokhoz az embereknek egyszerűen nincs elég képzelőereje - és ezt a matematikára értette. Igaza volt.
Watts, Peter
Starfish Rifters 1
sci-fi, 10 /10
Nagy nyomás alatt jó nyomott lesz az ember, avagy a mélytengeri kutatóállomáson a pszichikailag különösen sérültek állják meg a legjobban a helyüket. Sötét, de erős hangulat - háromezer méter mélyen nem is süthet a nap - ám senki sem számított a spanyol inkv... arra, hogy ráadásul a teljes bioszféra léte a tét.
Maelstrom Rifters 2
sci-fi
A könyv, ami erősebb volt nálam. Még jobban belemerülünk a bio-apokalipszisbe, a szereplők egyre erősebben diszfunkcionálisak, viszont ezt a könyvet csak félig olvastam el, mert már így is rémálmok és depressziós rohamok gyötörtek. Eddig tudom, hogy nagyon jó. Ötletes, lendületes, jól felépített, csak én vagyok gyenge (én már a zombifilmektől is félek), de hát nem lehet mindenki erős sem.
Behemoth Rifters 3
sci-fi
(ezt már el sem mertem kezdeni)
Wharton, William
Hírhozók (Tidings)
szépirodalom, 10 /10
De hát én Wharton rajongó vagyok, szóval. Családi karácsonyos történet, nem sablonos családdal - csodálatos.
Butler, S. C.
Reiffein's Choice The Stoneways Trilogy 1
fantasy, 9 /10
Az első kötet imádnivaló és hangulatos ifjúsági fantasy regény. A nagyjából egyetlen hatalmas toronyból álló hegyi városállamban nevelkedik Reiffen, két királyság el nem ismert örököse, Avender, a legjobb barátja, és Ferris, aki szintén a legjobb barátja, de persze mindkét fiú szerelmes is belé, elvégre azért tizenhárom évesek, hogy ezt még összekeverjék olykor. Nevelőik között ott találhatjuk Nolot, a szinte elpusztíthatatlan törpét (a törpék eredettörténete egyébként gyönyörű) és Redburrt, az emberalakot is felölteni képes, végtelenül falánk medvét. Élnek-éldegélnek a végtelenül hangulatos idillben, míg egy szép (inkább csúf) napon a Három Varázsló, a gonosz helyi megtestesítői, el nem rabolja Reiffent. Nolo, Redburr, Avender és Ferris persze elindulnak megmenteni, és a törpék földalatti járatain át lopódznak be a gonosz erődje alá. A törpék világa teljesen lenyűgözött, nem mondom, hogy ilyen eredetit még nem olvastam, de ritka elbűvölő. Jobb lenne talán, ha ez a kötet nem cliffhangerben végződne, mert van olyan pont, ahol el lehetne vágni kerek egésznek - de ez engem már Pullman Arany iránytűjénél is zavart, másokat meg nem.
Queen Ferris The Stoneways Trilogy 2
fantasy, 6 /10
Csalódás volt a Reiffen's Choice után - Butler túl nagy időszakot, túl sok történést akar befogni ebben a kötetben, és nem sikerül hozzá megtalálnia a megfelelő ívet. Hőseink tizenhárom éves kamaszokból húszéves fiatalok lesznek, mindenkivel történik minden, ettől egyikük sem változik, csak az eddig is idegesítő Ferris mostanra már végleg ütnivaló lesz. Kíváncsi vagyok a harmadik kötetre, de ez visszalépés volt az elsőhöt képest.
Elliot, Kate
Spirit Gate Crossroads 1
fantasy, 9 /10
Az egyik legkellemesebb darab a nagy fantasy áradatban. Igaz, eleinte nehezen haladtam vele, de aztán jöttek a lovas nomádok, és hát lovas nomádokkal engem bármikor meg lehet győzni, derék szittya vagyok. És aztán ott vannak még az óriássasok hátán... izé, hasára szíjazva járőröző rendfenntartók, az elveszett Őrzők, a családja elől menekülő, félvér trónörökös, a sivatagi vihar, a próféciák, a csaták, a adósrabszolga-orgyilkosok, a növekvő sötétség, és mindez jól megírva...
Lake, Jay
Mainspring Crossroads 1
fantasy, 9 /10
Igazi ötletparádé az alternatív óramű-világegyetemből.
Sanderson, Brandon
The Final Empire Mistborn 1
fantasy, 9 /10
Egy évezrede már, hogy az emberiség rendszeres hamuesőben, tompa, vörösen derengő napkorong alatt sínylődik, ráadásul a többségük teszi mindezt a déli ültetvényeket és a londoni munkásnegyedeket felváltva idéző rabszolgasorban (és az mind a kettő rossz volt). Látszik is, hogy a halhatatlan uralkodó milyen jól megmentette a világot a pusztulástól, azóta is ez a tökéletes rend van, miért, hát ez nem tökéletes? Akad persze, aki szerint nem, sőt, néhányan az uralkodót sem kedvelik, és most az elégedetlenek veszélyes kis csapatba tömörülnek. Ritka látványos varázslat-rendszer, pörgős akciójelenetek, ármány és intrika - és persze a legeltúlzottabb fordulatok, ahogy azt már Sanderson szokta. Aztán senki se lepődjön meg, ha ezután szívesebben eszi a napi nyomelem-kapszuláját. Elvégre Vin is valahogy úgy kezdte.
Walton, Jo
Farthing (Farthing) (Farthing) 1
sci-fi, 9 /10
Így nézne ki Agatha Christie és George Orwell közös könyve - gyilkosság a vidéki kúriában / alternatív történelem, ármány és nyomozás / vlágégés és borzalom. Anglia 1940-ben békét köt Hitlerrel, és inkább maga is elindul a diktatúra és az Endlösung felé. A folytatásokban egyre nagyobb értékű pénzérmék kapnak címszerepet; kíváncsi vagyok rá, mi lesz a vége!
Abraham, Daniel
A Shadow in Summer The Long Price Quartet 1
fantasy, 8 /10
Ebben a keleties világban az agresszív (kicsit a nyugati hódítókra emlékeztető), gépiesített hadseregeket csak a fejedelemségek legyőzhetetlen mágiája tartja vissza - ez a hatalom azonban egyre gyengébb. Szerelem, ármány, vérszomjas bátyjai elől bujkáló legkisebb királyfi és egy darab megtestesült mágia, aki inkább az egész világát megöngyilkolja, annyira nem tetszik neki ez a megtestesülésdi.
Gaiman, Neil
The Graveyard Book
fantasy, 8 /10
Ha Adynak lehetett a Bakony az ő Párizsa, akkor Gaimannek lehet vidéki angol temető a dzsungele, ugye. Nobody "Bod" Owens-t ennek megfelelően nem egy farkasfalka, egy feketepárduc, egy óriáskígyó és egy medve nevelik fel, hanem egy temetőnyi kísértet, és néhány egyéb, nem hagyományosan élő lény. Gaiman néhány kalandot szinte egy az egyben emelt át A dzsungel könyvéből, másutt teljesen eltér tőle. A könyv vége kicsit elsietettnek tűnik, és teljesen megtöri az addigi, epizodikus felépítést, de ettől még úgy jó az egész, ahogy van.
Lackey, Mercedes and Mallory, James
The Outstretched Shadow The Obsidian Trilogy 1
fantasy, 8 /10
Infantilizmusában megdermedt hősünk beszélő egyszarvú hátán menekül zord atyja elől, később hallucinál, majd egy démonkirálynővel is meg kell küzdenie. Bár a történetet tényleg össze lehet foglalni ennyiben is, a szerző akkora lelkesedéssel tolja egymás után a viccesen zsörtölődő erdei manókat, a halódó, büszke elf királyságokat és az egyéb ordas kliséket, hogy még én is kiskamasznak éreztem magam tőle, és azonnal tudni akartam a többi részét, mind egy szálig (de sajnos épp nem lehet kapni).
Miéville, China
Perdido pályaudvar, végállomás (Perdido Street Station) (Bas-Lag) 1
fantasy, 7 /10
Új-Crobuzonban nincs rendben valami. No persze a XIX. századi London egyetlen leképzésében sem lehet minden rendben - de Új-Crobuzon most épp történelmi méretű bazdmeg elé néz. Részint könyvünk hősei felelősek dologért, de persze legfeljebb csak abban a részben, amelyikben a legendás pillangót lehet hibáztatni a világ túlsó felén kitörő viharért. Ők csak élnek, ahogy mindig, és arról igazán nem tehetnek, hogy ebből hihetetlen és borzalmas pusztuláshullám lesz. Bár ők viszik a hagyományos "főszerepeket", a könyv valódi hőse sokkal inkább a Város, és a különféle fantasztikusabbnál fantasztikusabb lények és városrészek; a szkarabeuszfejű khepri nők köpetből összetapasztott házai és szobrai, a kaktuszemberek egyetlen, gigászi üvegház alá épített negyede, a roncstelepen önálló tudatra ébredt gépekből verbuválódott Konstrukt Tanács... vagy a valóságok közt táncoló, óriási pók, a Szövő, aki nyilvánvalóan túl sok francia szimbolistát olvasott, amikor egyszer véletlenül átrándult a mi világunkba. Miéville beteg. (Ezen kívül meg klasszikus angol munkáspárti, van is a könyvben brutálisan levert sztrájk és miegymás.) Nehéz olvasmány, de megéri.
Armada (The Scar), (Bas-Lag) 2
fantasy, 8 /10
Bas-Lag bolygójának roppant szerencséje, hogy annak idején a Lidércfő Birodalom itt-ott meghasította a valóságot, máskülönben sosem jöhettek volna létre olyan végtelenül izgalmas és pozőr helyek, mint a több százezres, hajókból összefont, úszó kalózváros. Nem jött volna létre továbbá a Világseb sem, és akkor az úszó kalózvárosban senki sem vette volna a fejébe, hogy márpedig azt meg kell nézni, különösen, mert veszélyes, és mert amúgy semmi értelme - és akkor Miéville kénytelen lett volna egy másik regényt írni. Így azonban kapunk rengeteg, tenyérbemászó szereplőt (akikkel sajnos ennek ellenére - vagy épp ezért - könnyű azonosulni), mélytengeri szörnyeket, nem emberi, tarajos varázslófajzatokat, kétméteres, vérszomjas szúnyogoktól hemzsegő, trópusi szigetet, és persze egy Úszó Várost, ami azért mindenkiben felébreszti a szunnyadó gyermeket.
Modesitt, L. E. Jr.
Flash Archform: Beauty 2
sci-fi, 8 /10
Komoly probléma, hogy az 537 oldalas könyv nagyjából a 235. oldalig csak arról szól, hogy hősünk, az idealista tengerészgyalogosból cinikus gazdasági elemzővé vedlett Magányos Farkas kinek milyen gazdaságot elemez (ritkán esik meg, hogy jobban unom egy regényhős munkáját, mint a sajátomat, de itt ez volt a helyzet). Utána felpörög a történet, és akció botlik akció hátára (bár néha belecsúszik egy kis gyereknevelés is), és még mesterséges intelligenciák is kelnek önálló életre, de azért néha úgy éreztem magam, mint bölcsész a régi HVG-kkel teli fogorvosi rendelőben.
Moon, Elizabeth
The Speed of the Dark
sci-fi, 8 /10
Ha hihetünk a könyvnek, akkor is nehéz lesz kilógni a tömegből, amikor már minden eddiginél jobban lehet fejleszteni az autista gyerekeket. Hősünk ugyan tudja, hogy a leépítéspárti, új főnök, a kocsiját rongáló pszichopata és a plátói szerelem mind-mind fontosabb a szőnyeg mintázatánál, de nem csinál belőle titkot, hogy a kényszerek bizony így is kényszerek. Feleannyira sem science fiction, mint egy szépen megírt könyv arról, hogy azért az autisták is emberek (ha valaki nem tudta volna).
Scalzi, John
Old Man's War (CDF) 1
sci-fi, 8 /10
Az ígéretesen ötletes kezdet dacára a könyv végül csak arról szól, hogy a világegyetem különféle bolygóin különféle idegen fajokat mészárolnak különféle sikerrel (néha például egészen sikertelenül), miközben hősünk negyvenkét év házasság után is szerelmes halott feleségébe. És ez legalább akkora teljesítmény, mint hogy közben néha megment egy-egy hadsereget.
Wright, John
Orphans of Chaos Chronicles of Chaos 1
Fugitives of Chaos Chronicles of Chaos 2
Titans of Chaos Chronicles of Chaos 3
fantasy, 8 /10
Bővebben itt.
Carver, Jeffrey
Battlestar Galactica
sci-fi, 7 /10
Nem láttam ugyan a sorozatot, de ez egy kellemesen izgalmas könyv, és csak a végén lehetett rajta itt-ott érezni, hogy nem teljesen lezárt, kerek történet. Feltételezem, hogy a szerző viszonylag keveset alakíthatott az alaptörténeten és a szereplőkön (valamint sorsukon), de azért nem kell alábecsülni, hogy az eredmény tökéletesen működik könyvként.
Drake, David
Lord of the Isles Lord of the Isles 1
fantasy, 7 /10
Jóból is megárt a sok, azaz. Ez volt az a könyv, ami mellé leültem egy szombat kora délután, hogy csak a nyitófejezetet... Aztán másnap délben felkeltem, és kicsit fájt mindenem, szóval izgalmasnak izgalmas. Az alaphelyzet fájdalmasan klisés - világvégi halászfalucskában két fiú és két lány nevelkedik, és közülük valaki a királyság törvényes örököse. Egy nap nemesi kíséret érkezik, hogy a fővárosba kísérje a szerencsés nyertest - de egyrészt nem olyan biztos, hogy ő az igazi, másrészt amúgy is a fele kíséret meg akarja gyilkolni, mielőtt odaérnének. Természetesen az összes többi fiatal is útnak ered, és hihetetlen - szabályosan lenyűgöző - kalandok szépen kivitelezett sora után újra találkoznak, és megmentik a világot. Jól. De tényleg. Megmentik. És jól. Ritkán látni ilyen sűrű, mégis szépen megszerkesztett akciósorozatot. A gond az, hogy és akkor ők megmentették a világot, én elszakadtam a képernyőtől, és utána kiderült, hogy van még nyolc kötet. Ebből. És akkor azt mondtam, hogy "de hát hova már?", mert ennyi izgalom már garantáltan unalmas. (A könyv borítójáért pedig szeretném bántalmazni a Patrice Sheridan nevű elkövetőt.)
Nikita Lalwani
Gifted
szépirodalom, 7 /10
Második generációs indiai kislányból szobafogsággal és terrorral nevelnek matekzsenit szülei az esős Wales-ben; nyomasztó példázat arról, hogy nem elég a szeretet, ha az empátiának szikrája sincsen.
Priest, Cherie
Four and Twenty Blackbirds
thriller, 7 /10
Kísértetek, vudu és egy igen ideges fiatal félvér hősnő, akinek egyáltalán nem tetszik, hogy vallási fanatikusok próbálják meggyilkolni, szellemek beszélnek vele, és senki sem tudja, ki lehetett az apja. Élénk, de nem nyomasztó hangulatú, izgalmas, jó sodrású thriller.
Rowling, J. K.
The Tales of Beedle the Bard Harry Potter kiegészítő
fantasy, 7 /10
Kis Harry Potter kiegészítő; a mesék nekem tetszettek, különösen, mert nem kell HP rajongónak lenni ahhoz, hogy érthetők és szépek legyenek, de Dumbledore kommentárjai nem jöttek be. Személyes ízlés dolga, mert amúgy jól meg vannak írva.
Xiaolu, Guo
A Concise Chinese-English Dictionary For Lovers
romantikus, 7 /10
Vidéki kínai lány kalandjai Londonban - kulturális sokk és első szerelem egy igazi, életképtelen baloldali brittel. Vicces félreértések, szomorú félreérthetetlenségek.
Young, Robin
Brethren (A Testvériség) Brethren 1
történelmi regény, 6 /10
Lázadozó, ifjú skótnak lenni akkor sem fenékig tejföl, ha mindezek mellett templomos lovag az ember, akkoriban, amikor ennél jobbat elképzelni sem lehetett. Titkos testvériségek, nemes lovagok és sorsfordító csaták a Szentföldön; azért a mamelukok a legjobbak benne.
Crusade (A hadjárat) Brethren 2
történelmi regény, 7 /10
A lázadozó skót már nem olyan ifjú, de a cselszövések egyre drámaiabbak. Nem kétséges a végkifejlet: akárhogy küzd is a maréknyi jó, a mohamedánok és a keresztények nem békülnek ki, de azért a mamelukok továbbra is sokat dobnak a történeten (és Mekkáról is megtudunk egyet s mást).
Requiem (Rekviem) Brethren 3
történelmi regény, 6 /10
A Szentföld elveszett, a templomosok azt sem tudják, mihez kezdjenek, ellenben hősünkkel, aki inkább világgá megy Skóciába, és csatlakozik William Wallace-hez, aki a regény szerint egyáltalán nem Mel Gibson vörös parókában. I. Edward angol király (még fakó lova is van, bezony) mellett Szép Fülöp francia uralkodóról is újfent bebizonyosodik, hogy nem volt szeretetreméltó alak.
Baker, Kage
In the Garden of Iden The Company 1
fantasy, 6 /10
Mi a legbiztosabb befutó? Az időutazós, romantikus történelmi dráma. A múlt megismerhető, de ha valakit visszaküldünk az elejére, akkor az onnantól kezdve az adott pozíciójához képest "jövőnek" számító dolgok egy részét is látja - amit nem lát, azt pedig befolyásolhatja. A Társaság halhatatlanok létrehozásával foglalkozik, akiknek az a szerepe, hogy miközben végigélik a történelmet, itt-ott eldugjanak pár később "csodálatos" mód felbukkanó állat- és növényfajt, festményt és kincseket. Ez így önmagában tök értelmetlen, de arra jó, hogy izgalmas regényeket lehet köré keríteni. Az első kötet egy spanyol lány toborzásáról, neveltetéséről és első küldetéséről szól. XVI. század, Anglia, vallási- és trónviszályok; első szerelem és némi kollegiális rossz viszony a barlanglakók közül kimentett projektvezető, és az óegyiptomi háziállat-specialista között. Szórakoztató, kellemesen felépített és megírt könyv, de az ötleten és a kivitelezésen kívül túl sok értékelhető nincs benne.
Buckell, Tobias S.
Crystal Rain (Ragamuffin) 1
sci-fi, 6 /10
Valójában ez a könyv egyáltalán nem rossz, csak nekem nem tetszett annyira. Pedig még a karibi kreol angollal sincs sok bajom, akkor sem, ha a párbeszédek itt-ott azért nehezített pályát jelentettek (mondjuk az, hogy a főgonoszokat csak valamiféle Predator-változatként tudtam elképzelni, a Jók egy részében pedig volt valami Alien-nyákosság, már jobban zavart). Még a történet sem volt sokkal klisésebb az átlagnál, egyszerűen nekem nem jött be.
David, Peter
Darkness of the Light The Hidden Earth Chronicles 1
fantasy, 6 /10
Nem lett volna ez rossz, épp ellenkezőleg, nyakig értek benne a kellemes kis ötletek; de az szabályosan hazavágta, hogy a Földet irányító Legfőbb Hatalom egyetlen egyszer szólalt meg, és akkor is azt mondta, (pratchett-i csupanagybetűvel) hogy "YOU GOTTA BE SHITTING ME". Szóval ez paródián kívül nem. Amúgy görög mitológiára alapozott, poszt-apokaliptikus fantasy - az emberiségnek nagyobb adag küklopsz, szirén, szalamandra és faun vetett véget, mit mondjak, van ebben valami megalázó - atombomba és Leviatán.
Turtledove, Harry
The Disunited States of America Crosstown Traffic 4
sci-fi, 6 /10
Önálló könyvnek jobban tetszett, mint egy ugyanazt az ötletet végtelenítő sorozat darabjának. Kamasz hősök alternatív történelmekbe utaznak, és ha ez a kötet nem kivétel, akkor jól helyt is állnak, fejlődnek jellemet, és ami még kell. Ezúttal egy olyan jövőben járunk, ahol az Amerikai Államok Nem Egyesültek - viszont azóta is kiválóan háborúznak egymással.
Twenty Major
The Order of the Phoenix Park
paródia, 6 /10
Az ír blogceleb állítólag az internet saját külön bejáratú Brendan Behan-je, és Behan szintén egy mocskos szájú alkoholista volt, de azért feltételezem, hogy néha sikerült túllendülnie a szottyogós altesti humoron. Twenty-nek ez még nem megy; ennyi erővel az ír bloggerek Adam Sandler-eként is üdvözölhették volna. Persze ettől függetlenül akadtak olyan részek, ahol fetrengtem a földön (bár az továbbra is rejtély, hogy az írek és az angolok miért rajonganak annyira a 80-as évek legrosszabb számaiért - biztos, mert randa, perverz népek, más magyarázat nincs), konkrétan egyre sem emlékszem.
Bull, Emma
War for the Oaks
fantasy, 5 /10
Ezt volt az a könyv, amit agyondicsértek, pedig a biztos középszerűséget egy másodpercig sem haladja túl, és olykor döbbenetesen giccses. Persze ha valaki szereti az Ámerikába áttelepült kelta tündéreket elektronyos gitárral, akkor biztos megható, de azért ez csak annyiban lógott volna ki a klasszikus "pöttyös könyvek" közül (leánysorozat 8-12 éveseknek), hogy nagyokat dugnak benne. Pláne földöntúli tündérletek.
Learner, Tobsha
Soul
történelmi regény, 5 /10
Vámpírok szerencsére ebben a könyvben nincsenek, és az amerikai írek is kevésbé bántóan közhelyesek, de azért itt sem aprózzák el a szexjeleneteket. Az egymásba fonódó két történet egy XIX. századi angol úrinő szomorú életét, és dédunokájának, az amerikai kutatónőnek nem sokkal vidámabb sorsát mutatja be. Romantikus regénynek néhol már összetett, de azért ez mégis csak egy jó sírós-szirupos női könyv.
O'Shea, Patti
In the Midnight Hour
vampiria, 5 /10
Boszorkány hősünk csak a rajzfilmbe zárt mesterdetektív lelkét szeretné kiszabadítani, de ezzel eléri, hogy a sötét oldalra áttért mestere ismét üldözőbe vegye, ráadásul a kiszabadított mesterdetektív nagyon idegesítő, nagyon provokatív, és nagyon vonzó. Egészséges és egészségtelen szexualitás, kaland és varázslat. Nincs ez rosszul megírva, csak nem az én műfajom, nagyon nem az én műfajom.
Rankin, Robert
The Hollow Chocolate Bunnies of the Apocalypse (Toy City) 1
paródia, 4 /10
Vicces könyvnek nem elég vicces, gyerekkönyv meg már csak nem lehet, egyfolytában dugnak benne. Ifjú hősünk, Jack eljut Játékvárosba, ahol épp sorra halnak meg a mondókák hősei, és a helyi mesterdetektívnek is nyoma veszett. A detektív alkoholista plüssmackójával kettesben próbálják felderíteni az ügyet - közben azért néha nagyon mulatságos. Nagy negatívuma, hogy rég nem olvastam könyvet, amiből ilyen tapinthatóan áradt a női nem iránti, mélységes megvetés; szóval lehet, hogy ha az erősen nőellenes viccek is bejöttek volna, nem azzal a fél mondattal kezdem ezt az összefoglalót sem, amivel.
Toyminator (Toy City) 2
paródia, 5 /10
Jack és Eddie, az alkoholista plüssmedve ezúttal átjutnak az ötvenes évek Hollywoodjába nyomozás közben. Viccesebb az első résznél, de ezt a fajta nő- és párkapcsolatábrázolást én továbbra sem szeretem (hja, túl PC vagyok, aki ilyen finnyás, minek olvas ilyet; az maradjon a Pratchettnél meg az Adamsnél).
Follett, Ken
World Without End (Az idők végezetéig) (Kingsbridge) 2
történelmi regény, 4 /10
Nagyon perverz gonoszok és nagyon modern felfogású jók igazi Melrose Place-t játszanak egy középkori városban. Ezúttal nagyobb dózis bubópestis is jut a kötelező kolostori intrika, az erőszakolós várúr és a kihagyhatatlan szobrász-építész mellé.
McKillip, Patricia A.
Solstice Wood
fantasy, 3 /10
Dél-Massachussettes őskelta erdeiben még lehet igazi tündérekkel hetyegni, bár a helyi hímzőegylet nem nézi jó szemmel a vér- és világkeveredést. Lehet, hogy ez így rosszul hangzik, de a könyv a tetejébe még érzelgős is. Kamaszkoromban ugyan holdfénytől sebzett könnyeket hullattam volna minden egyes oldalán, egyenesen mély sóhajokkal tömött gót macis kispárnámba, de felnőttként már kicsit sűrű nekem ez a tündérteli családterápia. Ettől függetlenül azért McKillip esett már nálam is a giccses/pompás határ jobbik felére, úgyhogy nem adom fel.
Adams, C.T. and Clamp, Cathy
Touch of Evil Thrall 1
vampiria, 1 /10
Itt bizony mindenki annyira amerikai-ír, katolikus, szenvedélyes, és vörös haja és szeplői dacára is tökéletes, hogy az ember legszívesebben vasalt bakanccsal rugdalná a sok "Plastic Paddy"-t. És a tetejébe még vámpírt is vadásznak, néhányan kicsit vámpírok is közben, de persze a gonosz, igazi vámpírok, azok nem rendes írek, azok csak olyan egyéb bevándorlók, úgyhogy fel lehet ismerni őket, és természetesen hősnőnk, mert természetesen hősnőnk van, megtalálja élete szerelmét, a jóképű vérfarkas tűzoltó istenséget, akivel idővel nagyokat és részletesen dugnak, máskor gót kislányokat mentenek meg a vámpírsorstól, pedig lehet, hogy a gót kislányoknak tetszene is, aztán lövöldöznek, és még whiskey-t is isznak, devampirizálási célzatból. Nem, nem sokkal összefüggőbb. De feltehetően ebben a műfajban nem is az a lényeg, hanem hogy két dugás közben vadásznak vámpírt is.
St. Lucy's Home for Girls Raised by Wolves
fantasy, 10 /10
Ha Salinger békésebb korban élt volna, talán ilyen történeteket ír; engem legalábbis kicsit rá emlékeztettek ezek a teljesen beteg, de ötletes, játékos, egyszerre nyomasztó és vadul lelkes történetek. Szinte mindegyik a kamaszkorról szól, bár más átmeneti szakaszok is szerepelnek benne. Jellemző, hogy több mese is ott ér véget, ahol az addig felvezetett konfliktus berobbanna - működik a dolog, mert az olvasó önkéntelenül is kipótolja az addig elmondottakból, de egy idő után morcos leszek tőle. A lényeg azonban az, hogy a kötet így is friss, eleven, és jó, nagyon is jó.
Ballard, James Graham
Kingdom Come
sci-fi, 10 /10
London peremét eluralták a mega-giga bevásárlóközpontok, repterek és szállodák, és teljesen átalakították az egykori falvak és városkák lakóinak életét. Eddig ez még dokumentumregény is lehetne; innentől átvált pörgős, akciódús, végtelenül keserű és ijesztően reális disztópiába. Az egyik óriásplázában lövöldözni kezd egy őrült, és hősünk apját, a nyugalmazott kereskedelmi pilótát is lelövi. A fiú - akit épp most túrt ki jól fizető marketinges állásából a tulajdon felesége, amúgy pedig vagy harminc éve nem látta az apját - elmegy, hogy felderítse a tragédia körülményeit, és roppant nyugtalanító jelenségekre figyel fel. Némileg aggasztja, hogy párszor megpróbálják meggyilkolni, de sokkal jobban megrémíti, hogy indiai származású, orvos szomszédait az ajtajuk előtt öntik le benzinnel és gyújtják fel. Felmerül a kérdés: hogyan lesz a bevásárlóközpontból náci pláza-állam? És a válasz: ijesztően könnyedén.
Doctorow, Cory
Little Brother
sci-fi, 10 /10
Nem találkoztam még emberrel, aki a könyvet olvasva nem szeretett volna megint 16 éves lenni, de legalább programozó. Az ifjúsági kalandregénynek álázott politikai kiáltvány szépen illusztrálja, hogy miért helytelen a "terrorral a terror ellen" elképzelése, de ugyanakkor kellemes és érthető matematikai magyarázatok, történelmi és irodalmi tények is meglapulnak benne, szóval így néz, ha valaki oktatni akar, nem bifláztatni. Sodró lendületű, ingyenesen letölthető, és tényleg magára vessen, aki ezután nem olvassa el, mert igazán érdemes.
Gaiman, Neil & Pratchett, Terry
Good Omens
fantasy, 10 /10
Tudom, illett volna elolvasnom már RÉG... és persze zseniális. Mi történik, ha egy kazettát huzamosabb ideig a kocsinkban hallgatunk? Ha az Antikrisztust elcserélik a sátánista apácazárdában? Ha az Apokalipszis lovasai egy útmenti csehóban gyűlnek össze a világpusztító turnéra? Ha egy boszorkány megsejti a háromszáz évvel későbbi fintess-trendeket? (Az első kérdésre a legrémítőbb a válasz.)
Lindskold, Jane
Through Wolf's Eyes Wolf 1
Wolf's Head, Wolf's Heart Wolf 2
The Dragon of Despair Wolf 3
Wolf Captured Wolf 4
Wolf Hunting Wolf 5
Wolf's Blood Wolf 6
fantasy, 10 /10
Úgy látszik, A dzsungel könyve mindenkire nagy hatással volt, bár ezúttal egy farkasok közt nevelkedett lány kalandjait kísérhetjük figyelemmel - miután visszatér az emberek közé. Jelentős különbség, hogy ez egy fantasy regény - ennek megfelelően a farkasok (és a többi állat egy része) emberi intelligenciával bírnak, a háttérben feudális királyságok viszálykodnak, és kötetről-kötetre nagyobb szerepet kap a mágia. Fordulatos, élvezetes sorozat, kicsit olyan, mintha Kipling és Guy Gavriel Kay egy jól sikerült nyaralás végefelé a délutáni koktéljukat fogyasztanák egy szálloda teraszán, nagyvonalúan romantikus hangulatban.
The Buried Pyramid
fantasy, 8 /10
Ifjúsági fantasztikus kalandregény az egyiptomi régészet hőskorából, azaz mit csinál egy hajón az angol katonatiszt, az amerikai cowboylány és az ősi napisten?
McKillip, Patricia A.
The Forgotten Beasts of Eld (Óföld elfeledett vadjai)
fantasy, 10 /10
Szeretetről, bosszúról, félelemről - sárkányokkal, sólymokkal és varázslókkal. A felénél, mondat közben vettem át a fordítást, és heteken át vacakoltam a nevekkel, de azt hiszem, megérte. Azon ritka könyvek egyike, amit akkor is szeretnék, ha nem dolgoztam volna vele (azért általában nehéz valamit szívből gyűlölni, ami heteken-hónapokon át folyamatosan az ember fejében van; fordítani meg nem lehet nem odafigyelve), utoljára tizennégy évesen, Le Guin A Szigetvilág varázslója közben fogott el ez a mesebeli hangulat.
Rosenbaum, Benjamin
The Ant King
fantasy, 10 /10
Én mérhetetlenül jól szórakoztam ezeken a novellákon, bár itt-ott nem találta el teljesen az ízlésemet. De összességében nagyon ötletes, nagyon hangulatos, és néhol egész beteg.
Schroeder, Karl
Ventus (Archipelago) 1
sci-fi, 10 /10
Bővebben itt.
Lady of Mazes (Archipelago) 2
sci-fi, 10 /10
Az ember még a virtuális valóságok évszázadok óta állandó rétegeiben sem lehet biztonságban a vallási fanatikusoktól; és ha a vallási fanatikusokat egy olyan mesterséges intelligencia tüzeli, aki épp most szeretne végre Isten-módba váltani, az is megeshet, hogy az egyszeri felhasználó hirtelen egy űrutazásra alkalmas alpesi fogadóban pörög a Jupiter felé. Schroeder igazán nem szégyenlős, a legnevetségesebb elemeket is szemrebbenés nélkül beleszövi a mesébe, és az a legdöbbenetesebb, hogy a végén mégis egy komoly, elgondolkoztató regényt hoz ki belőlük. Ami persze attól még pörög, mint a motolla.
Sun of Suns Virga 1
sci-fi, 8 /10
Mesterséges bolygó, amit belül laknak, mint egy buborékot. A bolygó belsejében égő "főnap" körül kisebb csővárosok, a távolabbiak saját "napokkal", mindegyik mesterséges gravitációval. Lázadás és titkos küldetések, ármány és szerelem, és persze űrkalózók. Verhetetlenül ötletes és verhetetlenül fordulatos.
Stewart, Ian
Taming the Infinite (A végtelen megszelídítése)
ismeretterjesztő, 10 /10
A matematika története, és érdekes ám, de nagyon. Gauss már kétszáz éve megmondta, hogy egyes dolgokhoz az embereknek egyszerűen nincs elég képzelőereje - és ezt a matematikára értette. Igaza volt.
Watts, Peter
Starfish Rifters 1
sci-fi, 10 /10
Nagy nyomás alatt jó nyomott lesz az ember, avagy a mélytengeri kutatóállomáson a pszichikailag különösen sérültek állják meg a legjobban a helyüket. Sötét, de erős hangulat - háromezer méter mélyen nem is süthet a nap - ám senki sem számított a spanyol inkv... arra, hogy ráadásul a teljes bioszféra léte a tét.
Maelstrom Rifters 2
sci-fi
A könyv, ami erősebb volt nálam. Még jobban belemerülünk a bio-apokalipszisbe, a szereplők egyre erősebben diszfunkcionálisak, viszont ezt a könyvet csak félig olvastam el, mert már így is rémálmok és depressziós rohamok gyötörtek. Eddig tudom, hogy nagyon jó. Ötletes, lendületes, jól felépített, csak én vagyok gyenge (én már a zombifilmektől is félek), de hát nem lehet mindenki erős sem.
Behemoth Rifters 3
sci-fi
(ezt már el sem mertem kezdeni)
Wharton, William
Hírhozók (Tidings)
szépirodalom, 10 /10
De hát én Wharton rajongó vagyok, szóval. Családi karácsonyos történet, nem sablonos családdal - csodálatos.
Butler, S. C.
Reiffein's Choice The Stoneways Trilogy 1
fantasy, 9 /10
Az első kötet imádnivaló és hangulatos ifjúsági fantasy regény. A nagyjából egyetlen hatalmas toronyból álló hegyi városállamban nevelkedik Reiffen, két királyság el nem ismert örököse, Avender, a legjobb barátja, és Ferris, aki szintén a legjobb barátja, de persze mindkét fiú szerelmes is belé, elvégre azért tizenhárom évesek, hogy ezt még összekeverjék olykor. Nevelőik között ott találhatjuk Nolot, a szinte elpusztíthatatlan törpét (a törpék eredettörténete egyébként gyönyörű) és Redburrt, az emberalakot is felölteni képes, végtelenül falánk medvét. Élnek-éldegélnek a végtelenül hangulatos idillben, míg egy szép (inkább csúf) napon a Három Varázsló, a gonosz helyi megtestesítői, el nem rabolja Reiffent. Nolo, Redburr, Avender és Ferris persze elindulnak megmenteni, és a törpék földalatti járatain át lopódznak be a gonosz erődje alá. A törpék világa teljesen lenyűgözött, nem mondom, hogy ilyen eredetit még nem olvastam, de ritka elbűvölő. Jobb lenne talán, ha ez a kötet nem cliffhangerben végződne, mert van olyan pont, ahol el lehetne vágni kerek egésznek - de ez engem már Pullman Arany iránytűjénél is zavart, másokat meg nem.
Queen Ferris The Stoneways Trilogy 2
fantasy, 6 /10
Csalódás volt a Reiffen's Choice után - Butler túl nagy időszakot, túl sok történést akar befogni ebben a kötetben, és nem sikerül hozzá megtalálnia a megfelelő ívet. Hőseink tizenhárom éves kamaszokból húszéves fiatalok lesznek, mindenkivel történik minden, ettől egyikük sem változik, csak az eddig is idegesítő Ferris mostanra már végleg ütnivaló lesz. Kíváncsi vagyok a harmadik kötetre, de ez visszalépés volt az elsőhöt képest.
Elliot, Kate
Spirit Gate Crossroads 1
fantasy, 9 /10
Az egyik legkellemesebb darab a nagy fantasy áradatban. Igaz, eleinte nehezen haladtam vele, de aztán jöttek a lovas nomádok, és hát lovas nomádokkal engem bármikor meg lehet győzni, derék szittya vagyok. És aztán ott vannak még az óriássasok hátán... izé, hasára szíjazva járőröző rendfenntartók, az elveszett Őrzők, a családja elől menekülő, félvér trónörökös, a sivatagi vihar, a próféciák, a csaták, a adósrabszolga-orgyilkosok, a növekvő sötétség, és mindez jól megírva...
Lake, Jay
Mainspring Crossroads 1
fantasy, 9 /10
Igazi ötletparádé az alternatív óramű-világegyetemből.
Sanderson, Brandon
The Final Empire Mistborn 1
fantasy, 9 /10
Egy évezrede már, hogy az emberiség rendszeres hamuesőben, tompa, vörösen derengő napkorong alatt sínylődik, ráadásul a többségük teszi mindezt a déli ültetvényeket és a londoni munkásnegyedeket felváltva idéző rabszolgasorban (és az mind a kettő rossz volt). Látszik is, hogy a halhatatlan uralkodó milyen jól megmentette a világot a pusztulástól, azóta is ez a tökéletes rend van, miért, hát ez nem tökéletes? Akad persze, aki szerint nem, sőt, néhányan az uralkodót sem kedvelik, és most az elégedetlenek veszélyes kis csapatba tömörülnek. Ritka látványos varázslat-rendszer, pörgős akciójelenetek, ármány és intrika - és persze a legeltúlzottabb fordulatok, ahogy azt már Sanderson szokta. Aztán senki se lepődjön meg, ha ezután szívesebben eszi a napi nyomelem-kapszuláját. Elvégre Vin is valahogy úgy kezdte.
Walton, Jo
Farthing (Farthing) (Farthing) 1
sci-fi, 9 /10
Így nézne ki Agatha Christie és George Orwell közös könyve - gyilkosság a vidéki kúriában / alternatív történelem, ármány és nyomozás / vlágégés és borzalom. Anglia 1940-ben békét köt Hitlerrel, és inkább maga is elindul a diktatúra és az Endlösung felé. A folytatásokban egyre nagyobb értékű pénzérmék kapnak címszerepet; kíváncsi vagyok rá, mi lesz a vége!
Abraham, Daniel
A Shadow in Summer The Long Price Quartet 1
fantasy, 8 /10
Ebben a keleties világban az agresszív (kicsit a nyugati hódítókra emlékeztető), gépiesített hadseregeket csak a fejedelemségek legyőzhetetlen mágiája tartja vissza - ez a hatalom azonban egyre gyengébb. Szerelem, ármány, vérszomjas bátyjai elől bujkáló legkisebb királyfi és egy darab megtestesült mágia, aki inkább az egész világát megöngyilkolja, annyira nem tetszik neki ez a megtestesülésdi.
Gaiman, Neil
The Graveyard Book
fantasy, 8 /10
Ha Adynak lehetett a Bakony az ő Párizsa, akkor Gaimannek lehet vidéki angol temető a dzsungele, ugye. Nobody "Bod" Owens-t ennek megfelelően nem egy farkasfalka, egy feketepárduc, egy óriáskígyó és egy medve nevelik fel, hanem egy temetőnyi kísértet, és néhány egyéb, nem hagyományosan élő lény. Gaiman néhány kalandot szinte egy az egyben emelt át A dzsungel könyvéből, másutt teljesen eltér tőle. A könyv vége kicsit elsietettnek tűnik, és teljesen megtöri az addigi, epizodikus felépítést, de ettől még úgy jó az egész, ahogy van.
Lackey, Mercedes and Mallory, James
The Outstretched Shadow The Obsidian Trilogy 1
fantasy, 8 /10
Infantilizmusában megdermedt hősünk beszélő egyszarvú hátán menekül zord atyja elől, később hallucinál, majd egy démonkirálynővel is meg kell küzdenie. Bár a történetet tényleg össze lehet foglalni ennyiben is, a szerző akkora lelkesedéssel tolja egymás után a viccesen zsörtölődő erdei manókat, a halódó, büszke elf királyságokat és az egyéb ordas kliséket, hogy még én is kiskamasznak éreztem magam tőle, és azonnal tudni akartam a többi részét, mind egy szálig (de sajnos épp nem lehet kapni).
Miéville, China
Perdido pályaudvar, végállomás (Perdido Street Station) (Bas-Lag) 1
fantasy, 7 /10
Új-Crobuzonban nincs rendben valami. No persze a XIX. századi London egyetlen leképzésében sem lehet minden rendben - de Új-Crobuzon most épp történelmi méretű bazdmeg elé néz. Részint könyvünk hősei felelősek dologért, de persze legfeljebb csak abban a részben, amelyikben a legendás pillangót lehet hibáztatni a világ túlsó felén kitörő viharért. Ők csak élnek, ahogy mindig, és arról igazán nem tehetnek, hogy ebből hihetetlen és borzalmas pusztuláshullám lesz. Bár ők viszik a hagyományos "főszerepeket", a könyv valódi hőse sokkal inkább a Város, és a különféle fantasztikusabbnál fantasztikusabb lények és városrészek; a szkarabeuszfejű khepri nők köpetből összetapasztott házai és szobrai, a kaktuszemberek egyetlen, gigászi üvegház alá épített negyede, a roncstelepen önálló tudatra ébredt gépekből verbuválódott Konstrukt Tanács... vagy a valóságok közt táncoló, óriási pók, a Szövő, aki nyilvánvalóan túl sok francia szimbolistát olvasott, amikor egyszer véletlenül átrándult a mi világunkba. Miéville beteg. (Ezen kívül meg klasszikus angol munkáspárti, van is a könyvben brutálisan levert sztrájk és miegymás.) Nehéz olvasmány, de megéri.
Armada (The Scar), (Bas-Lag) 2
fantasy, 8 /10
Bas-Lag bolygójának roppant szerencséje, hogy annak idején a Lidércfő Birodalom itt-ott meghasította a valóságot, máskülönben sosem jöhettek volna létre olyan végtelenül izgalmas és pozőr helyek, mint a több százezres, hajókból összefont, úszó kalózváros. Nem jött volna létre továbbá a Világseb sem, és akkor az úszó kalózvárosban senki sem vette volna a fejébe, hogy márpedig azt meg kell nézni, különösen, mert veszélyes, és mert amúgy semmi értelme - és akkor Miéville kénytelen lett volna egy másik regényt írni. Így azonban kapunk rengeteg, tenyérbemászó szereplőt (akikkel sajnos ennek ellenére - vagy épp ezért - könnyű azonosulni), mélytengeri szörnyeket, nem emberi, tarajos varázslófajzatokat, kétméteres, vérszomjas szúnyogoktól hemzsegő, trópusi szigetet, és persze egy Úszó Várost, ami azért mindenkiben felébreszti a szunnyadó gyermeket.
Modesitt, L. E. Jr.
Flash Archform: Beauty 2
sci-fi, 8 /10
Komoly probléma, hogy az 537 oldalas könyv nagyjából a 235. oldalig csak arról szól, hogy hősünk, az idealista tengerészgyalogosból cinikus gazdasági elemzővé vedlett Magányos Farkas kinek milyen gazdaságot elemez (ritkán esik meg, hogy jobban unom egy regényhős munkáját, mint a sajátomat, de itt ez volt a helyzet). Utána felpörög a történet, és akció botlik akció hátára (bár néha belecsúszik egy kis gyereknevelés is), és még mesterséges intelligenciák is kelnek önálló életre, de azért néha úgy éreztem magam, mint bölcsész a régi HVG-kkel teli fogorvosi rendelőben.
Moon, Elizabeth
The Speed of the Dark
sci-fi, 8 /10
Ha hihetünk a könyvnek, akkor is nehéz lesz kilógni a tömegből, amikor már minden eddiginél jobban lehet fejleszteni az autista gyerekeket. Hősünk ugyan tudja, hogy a leépítéspárti, új főnök, a kocsiját rongáló pszichopata és a plátói szerelem mind-mind fontosabb a szőnyeg mintázatánál, de nem csinál belőle titkot, hogy a kényszerek bizony így is kényszerek. Feleannyira sem science fiction, mint egy szépen megírt könyv arról, hogy azért az autisták is emberek (ha valaki nem tudta volna).
Scalzi, John
Old Man's War (CDF) 1
sci-fi, 8 /10
Az ígéretesen ötletes kezdet dacára a könyv végül csak arról szól, hogy a világegyetem különféle bolygóin különféle idegen fajokat mészárolnak különféle sikerrel (néha például egészen sikertelenül), miközben hősünk negyvenkét év házasság után is szerelmes halott feleségébe. És ez legalább akkora teljesítmény, mint hogy közben néha megment egy-egy hadsereget.
Wright, John
Orphans of Chaos Chronicles of Chaos 1
Fugitives of Chaos Chronicles of Chaos 2
Titans of Chaos Chronicles of Chaos 3
fantasy, 8 /10
Bővebben itt.
Carver, Jeffrey
Battlestar Galactica
sci-fi, 7 /10
Nem láttam ugyan a sorozatot, de ez egy kellemesen izgalmas könyv, és csak a végén lehetett rajta itt-ott érezni, hogy nem teljesen lezárt, kerek történet. Feltételezem, hogy a szerző viszonylag keveset alakíthatott az alaptörténeten és a szereplőkön (valamint sorsukon), de azért nem kell alábecsülni, hogy az eredmény tökéletesen működik könyvként.
Drake, David
Lord of the Isles Lord of the Isles 1
fantasy, 7 /10
Jóból is megárt a sok, azaz. Ez volt az a könyv, ami mellé leültem egy szombat kora délután, hogy csak a nyitófejezetet... Aztán másnap délben felkeltem, és kicsit fájt mindenem, szóval izgalmasnak izgalmas. Az alaphelyzet fájdalmasan klisés - világvégi halászfalucskában két fiú és két lány nevelkedik, és közülük valaki a királyság törvényes örököse. Egy nap nemesi kíséret érkezik, hogy a fővárosba kísérje a szerencsés nyertest - de egyrészt nem olyan biztos, hogy ő az igazi, másrészt amúgy is a fele kíséret meg akarja gyilkolni, mielőtt odaérnének. Természetesen az összes többi fiatal is útnak ered, és hihetetlen - szabályosan lenyűgöző - kalandok szépen kivitelezett sora után újra találkoznak, és megmentik a világot. Jól. De tényleg. Megmentik. És jól. Ritkán látni ilyen sűrű, mégis szépen megszerkesztett akciósorozatot. A gond az, hogy és akkor ők megmentették a világot, én elszakadtam a képernyőtől, és utána kiderült, hogy van még nyolc kötet. Ebből. És akkor azt mondtam, hogy "de hát hova már?", mert ennyi izgalom már garantáltan unalmas. (A könyv borítójáért pedig szeretném bántalmazni a Patrice Sheridan nevű elkövetőt.)
Nikita Lalwani
Gifted
szépirodalom, 7 /10
Második generációs indiai kislányból szobafogsággal és terrorral nevelnek matekzsenit szülei az esős Wales-ben; nyomasztó példázat arról, hogy nem elég a szeretet, ha az empátiának szikrája sincsen.
Priest, Cherie
Four and Twenty Blackbirds
thriller, 7 /10
Kísértetek, vudu és egy igen ideges fiatal félvér hősnő, akinek egyáltalán nem tetszik, hogy vallási fanatikusok próbálják meggyilkolni, szellemek beszélnek vele, és senki sem tudja, ki lehetett az apja. Élénk, de nem nyomasztó hangulatú, izgalmas, jó sodrású thriller.
Rowling, J. K.
The Tales of Beedle the Bard Harry Potter kiegészítő
fantasy, 7 /10
Kis Harry Potter kiegészítő; a mesék nekem tetszettek, különösen, mert nem kell HP rajongónak lenni ahhoz, hogy érthetők és szépek legyenek, de Dumbledore kommentárjai nem jöttek be. Személyes ízlés dolga, mert amúgy jól meg vannak írva.
Xiaolu, Guo
A Concise Chinese-English Dictionary For Lovers
romantikus, 7 /10
Vidéki kínai lány kalandjai Londonban - kulturális sokk és első szerelem egy igazi, életképtelen baloldali brittel. Vicces félreértések, szomorú félreérthetetlenségek.
Young, Robin
Brethren (A Testvériség) Brethren 1
történelmi regény, 6 /10
Lázadozó, ifjú skótnak lenni akkor sem fenékig tejföl, ha mindezek mellett templomos lovag az ember, akkoriban, amikor ennél jobbat elképzelni sem lehetett. Titkos testvériségek, nemes lovagok és sorsfordító csaták a Szentföldön; azért a mamelukok a legjobbak benne.
Crusade (A hadjárat) Brethren 2
történelmi regény, 7 /10
A lázadozó skót már nem olyan ifjú, de a cselszövések egyre drámaiabbak. Nem kétséges a végkifejlet: akárhogy küzd is a maréknyi jó, a mohamedánok és a keresztények nem békülnek ki, de azért a mamelukok továbbra is sokat dobnak a történeten (és Mekkáról is megtudunk egyet s mást).
Requiem (Rekviem) Brethren 3
történelmi regény, 6 /10
A Szentföld elveszett, a templomosok azt sem tudják, mihez kezdjenek, ellenben hősünkkel, aki inkább világgá megy Skóciába, és csatlakozik William Wallace-hez, aki a regény szerint egyáltalán nem Mel Gibson vörös parókában. I. Edward angol király (még fakó lova is van, bezony) mellett Szép Fülöp francia uralkodóról is újfent bebizonyosodik, hogy nem volt szeretetreméltó alak.
Baker, Kage
In the Garden of Iden The Company 1
fantasy, 6 /10
Mi a legbiztosabb befutó? Az időutazós, romantikus történelmi dráma. A múlt megismerhető, de ha valakit visszaküldünk az elejére, akkor az onnantól kezdve az adott pozíciójához képest "jövőnek" számító dolgok egy részét is látja - amit nem lát, azt pedig befolyásolhatja. A Társaság halhatatlanok létrehozásával foglalkozik, akiknek az a szerepe, hogy miközben végigélik a történelmet, itt-ott eldugjanak pár később "csodálatos" mód felbukkanó állat- és növényfajt, festményt és kincseket. Ez így önmagában tök értelmetlen, de arra jó, hogy izgalmas regényeket lehet köré keríteni. Az első kötet egy spanyol lány toborzásáról, neveltetéséről és első küldetéséről szól. XVI. század, Anglia, vallási- és trónviszályok; első szerelem és némi kollegiális rossz viszony a barlanglakók közül kimentett projektvezető, és az óegyiptomi háziállat-specialista között. Szórakoztató, kellemesen felépített és megírt könyv, de az ötleten és a kivitelezésen kívül túl sok értékelhető nincs benne.
Buckell, Tobias S.
Crystal Rain (Ragamuffin) 1
sci-fi, 6 /10
Valójában ez a könyv egyáltalán nem rossz, csak nekem nem tetszett annyira. Pedig még a karibi kreol angollal sincs sok bajom, akkor sem, ha a párbeszédek itt-ott azért nehezített pályát jelentettek (mondjuk az, hogy a főgonoszokat csak valamiféle Predator-változatként tudtam elképzelni, a Jók egy részében pedig volt valami Alien-nyákosság, már jobban zavart). Még a történet sem volt sokkal klisésebb az átlagnál, egyszerűen nekem nem jött be.
David, Peter
Darkness of the Light The Hidden Earth Chronicles 1
fantasy, 6 /10
Nem lett volna ez rossz, épp ellenkezőleg, nyakig értek benne a kellemes kis ötletek; de az szabályosan hazavágta, hogy a Földet irányító Legfőbb Hatalom egyetlen egyszer szólalt meg, és akkor is azt mondta, (pratchett-i csupanagybetűvel) hogy "YOU GOTTA BE SHITTING ME". Szóval ez paródián kívül nem. Amúgy görög mitológiára alapozott, poszt-apokaliptikus fantasy - az emberiségnek nagyobb adag küklopsz, szirén, szalamandra és faun vetett véget, mit mondjak, van ebben valami megalázó - atombomba és Leviatán.
Turtledove, Harry
The Disunited States of America Crosstown Traffic 4
sci-fi, 6 /10
Önálló könyvnek jobban tetszett, mint egy ugyanazt az ötletet végtelenítő sorozat darabjának. Kamasz hősök alternatív történelmekbe utaznak, és ha ez a kötet nem kivétel, akkor jól helyt is állnak, fejlődnek jellemet, és ami még kell. Ezúttal egy olyan jövőben járunk, ahol az Amerikai Államok Nem Egyesültek - viszont azóta is kiválóan háborúznak egymással.
Twenty Major
The Order of the Phoenix Park
paródia, 6 /10
Az ír blogceleb állítólag az internet saját külön bejáratú Brendan Behan-je, és Behan szintén egy mocskos szájú alkoholista volt, de azért feltételezem, hogy néha sikerült túllendülnie a szottyogós altesti humoron. Twenty-nek ez még nem megy; ennyi erővel az ír bloggerek Adam Sandler-eként is üdvözölhették volna. Persze ettől függetlenül akadtak olyan részek, ahol fetrengtem a földön (bár az továbbra is rejtély, hogy az írek és az angolok miért rajonganak annyira a 80-as évek legrosszabb számaiért - biztos, mert randa, perverz népek, más magyarázat nincs), konkrétan egyre sem emlékszem.
Bull, Emma
War for the Oaks
fantasy, 5 /10
Ezt volt az a könyv, amit agyondicsértek, pedig a biztos középszerűséget egy másodpercig sem haladja túl, és olykor döbbenetesen giccses. Persze ha valaki szereti az Ámerikába áttelepült kelta tündéreket elektronyos gitárral, akkor biztos megható, de azért ez csak annyiban lógott volna ki a klasszikus "pöttyös könyvek" közül (leánysorozat 8-12 éveseknek), hogy nagyokat dugnak benne. Pláne földöntúli tündérletek.
Learner, Tobsha
Soul
történelmi regény, 5 /10
Vámpírok szerencsére ebben a könyvben nincsenek, és az amerikai írek is kevésbé bántóan közhelyesek, de azért itt sem aprózzák el a szexjeleneteket. Az egymásba fonódó két történet egy XIX. századi angol úrinő szomorú életét, és dédunokájának, az amerikai kutatónőnek nem sokkal vidámabb sorsát mutatja be. Romantikus regénynek néhol már összetett, de azért ez mégis csak egy jó sírós-szirupos női könyv.
O'Shea, Patti
In the Midnight Hour
vampiria, 5 /10
Boszorkány hősünk csak a rajzfilmbe zárt mesterdetektív lelkét szeretné kiszabadítani, de ezzel eléri, hogy a sötét oldalra áttért mestere ismét üldözőbe vegye, ráadásul a kiszabadított mesterdetektív nagyon idegesítő, nagyon provokatív, és nagyon vonzó. Egészséges és egészségtelen szexualitás, kaland és varázslat. Nincs ez rosszul megírva, csak nem az én műfajom, nagyon nem az én műfajom.
Rankin, Robert
The Hollow Chocolate Bunnies of the Apocalypse (Toy City) 1
paródia, 4 /10
Vicces könyvnek nem elég vicces, gyerekkönyv meg már csak nem lehet, egyfolytában dugnak benne. Ifjú hősünk, Jack eljut Játékvárosba, ahol épp sorra halnak meg a mondókák hősei, és a helyi mesterdetektívnek is nyoma veszett. A detektív alkoholista plüssmackójával kettesben próbálják felderíteni az ügyet - közben azért néha nagyon mulatságos. Nagy negatívuma, hogy rég nem olvastam könyvet, amiből ilyen tapinthatóan áradt a női nem iránti, mélységes megvetés; szóval lehet, hogy ha az erősen nőellenes viccek is bejöttek volna, nem azzal a fél mondattal kezdem ezt az összefoglalót sem, amivel.
Toyminator (Toy City) 2
paródia, 5 /10
Jack és Eddie, az alkoholista plüssmedve ezúttal átjutnak az ötvenes évek Hollywoodjába nyomozás közben. Viccesebb az első résznél, de ezt a fajta nő- és párkapcsolatábrázolást én továbbra sem szeretem (hja, túl PC vagyok, aki ilyen finnyás, minek olvas ilyet; az maradjon a Pratchettnél meg az Adamsnél).
Follett, Ken
World Without End (Az idők végezetéig) (Kingsbridge) 2
történelmi regény, 4 /10
Nagyon perverz gonoszok és nagyon modern felfogású jók igazi Melrose Place-t játszanak egy középkori városban. Ezúttal nagyobb dózis bubópestis is jut a kötelező kolostori intrika, az erőszakolós várúr és a kihagyhatatlan szobrász-építész mellé.
McKillip, Patricia A.
Solstice Wood
fantasy, 3 /10
Dél-Massachussettes őskelta erdeiben még lehet igazi tündérekkel hetyegni, bár a helyi hímzőegylet nem nézi jó szemmel a vér- és világkeveredést. Lehet, hogy ez így rosszul hangzik, de a könyv a tetejébe még érzelgős is. Kamaszkoromban ugyan holdfénytől sebzett könnyeket hullattam volna minden egyes oldalán, egyenesen mély sóhajokkal tömött gót macis kispárnámba, de felnőttként már kicsit sűrű nekem ez a tündérteli családterápia. Ettől függetlenül azért McKillip esett már nálam is a giccses/pompás határ jobbik felére, úgyhogy nem adom fel.
Adams, C.T. and Clamp, Cathy
Touch of Evil Thrall 1
vampiria, 1 /10
Itt bizony mindenki annyira amerikai-ír, katolikus, szenvedélyes, és vörös haja és szeplői dacára is tökéletes, hogy az ember legszívesebben vasalt bakanccsal rugdalná a sok "Plastic Paddy"-t. És a tetejébe még vámpírt is vadásznak, néhányan kicsit vámpírok is közben, de persze a gonosz, igazi vámpírok, azok nem rendes írek, azok csak olyan egyéb bevándorlók, úgyhogy fel lehet ismerni őket, és természetesen hősnőnk, mert természetesen hősnőnk van, megtalálja élete szerelmét, a jóképű vérfarkas tűzoltó istenséget, akivel idővel nagyokat és részletesen dugnak, máskor gót kislányokat mentenek meg a vámpírsorstól, pedig lehet, hogy a gót kislányoknak tetszene is, aztán lövöldöznek, és még whiskey-t is isznak, devampirizálási célzatból. Nem, nem sokkal összefüggőbb. De feltehetően ebben a műfajban nem is az a lényeg, hanem hogy két dugás közben vadásznak vámpírt is.
az elátkozott nadrágbolt
Szombaton kihasználtam a leárazásokat, és vettem egy farmert - tökéletesen olyan volt, mint amilyet akartam; bő szárú, sötétkék csípőnadrág, és csak négy napi hamburgerezésről kellett érte lemondanom.Hétfőn már fel is vettem, és akkorát estem benne, hogy azonnal megszűnt a térde. Meg kicsit az én térdem is.
Az elmúlt hat évben összesen háromszor estem el úgy igazán látványosan, nagy ívben repülve (egyszer egy lépcsőn le), hogy el is szakítottam valamit (harisnyát is csak egy helyben állva szoktam).
Mind a három esetben egy vadonatúj nadrág volt az.
Mind a három nadrágot ugyanott vettem.
Vettem ott szoknyát is, felsőt is, jó néhány örök kedvencet, de kezdem úgy érezni, hogy ez már valami átok ezekkel a nadrágokkal, hogy nekem ott és nadrágot nem szabad, mert akkor ez lesz a vége, márpedig utálok elesni, utálom beverni a térdem, és elszakítani a nadrágomat. Elmúltam én már öt éves! (Bár azt hiszem, szeretni azért akkor sem szerettem az ilyet.) Azt hiszem, valami vidám, hippi virágocskával fogom befoltozni a nadrág térdét, bár akkor hogy veszem fel dark gótuláshoz? Hmm, lehet, hogy inkább egy plüss denevérrel oldom meg a dolgot... vagy hagyjam így, elvégre mégis vén grunger vagyok?
kirúgok a hámból én is
Ilyen klasszikus belterj-iváson sem voltam ki tudja, mióta már. Rengetegen voltunk, de persze még többen hiányoztak, ez az egész szövevényesség itt már akkora, hogy ha mindenkit el akarnánk rángatni, egy sportcsarnokot kéne kibélelnnk. Persze sejtésem szerint senkit sem érintene meg a Szentlélek, de már többször bebizonyosodott, hogy a túlzott alkoholfogyasztástól is lehet nyelveken beszélni, szóval.Megvitattuk azért Kaviccsal a nyugati fantasztikum helyzetét, ittunk feketecseresznye pálinkát mergenccel, később tovább is álltunk, és ugráltunk EMF-re, bár mire eldöntöttük, hogy most egyáltalán és ugrálni fogunk, már kis híján vége volt a számnak. Hazafelé megálltunk hot dogot enni, szinte még az annál is régebbi, fényes szép időkben, bár ez már nem az a lilahagymával és csalamádéval felturbőzott igaziság volt, csak valami imperialista karvalytőke - de azok a pirított hagymadarabkák, hmm, azok sokat mentettek a megítélésén.
Mondjuk utána szombat este még a halálomon voltam, de hát nem lehet minden tökéletes.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)