az albatrosz nyakék titka

náthás, világgyűlölős

2012-01-22T14:53:00.003+01:00

És íme, ugyanaz az alap* egy másik színezéssel, és akkor van még kb. 49 másik alap is, amit kiszínezhetnék, és kb. végetlen, amit legyárthatnék, és ááá, a végtelen lehetőségek, egyszerűen túl sokan vannak. Pénteken voltam fodrásznál, és valami olyasmit vágott a fejemre, hogy vásárolni alig mertem elmenni utána, iszonyatos. Ha meg nem szárítom fel úgy, ahogy baromira nem kellett volna akkor sem, akkor simán csak snassz és semmilyen.

Hát.

Komolyan nem is tudom, miért próbálják elhitetni velem, hogy fodrászhoz járni igazából érdemes.

* A fekete-fehér alap nagy felbontású (fekete-fehér, kb. 4500x4500 pixeles .gif) kontúrja, és egyéb hasonló rajzok letölthetők innen. A kontúrok kicsit itt-ott (már csak a színmélység miatt is) érdesek, de A4-es méretben állítólag szépen nyomtathatóak.

ebben megtaláltam a témát

2012-01-18T20:36:00.003+01:00

És így máris jobban megy a színezés. Majd egyszer végiggondolom, hogy különféle hobbijaimnak és érdeklődési köreimnek köszönhetően lesz-e még valaha olyan, hogy egy bagoly csak bagoly legyen az én fejemben, és ne egy darabka Mabinogion (most majdnem elkezdtem kiszámolni, hogy pontosan mekkora darabka, százalékban, azt hiszem, meghibbantam végleg), ennek megfelelően egy darabka Wales, bár őszintén szólva, nem tudom, mit kötődöm én Waleshez, hát ott majdnem olyan borzalmasak a meztelencsigák, mint Skye-on.

visszaáll fekete-fehérbe, mert ennyi színt még épp felfog az agyával

2012-01-18T20:25:00.006+01:00

Aztán volt szombat éjjel olyan is, hogy kinéztem az ablakon, és a házat jobbról kerülő út sűrűn be volt havazva, a balról kerülőn pedig alig fehérlett valami. Úgy látszik, nem csak külön villamost, de külön időjárást is tartanak, hihetetlen.

Sajnos újra rájöttem, milyen végtelenül egyszerű és hálás feladat kaleidoszkóp-szerűen összeforgatni a nonfiguratívabb rajzaimat. Úgy látszik, a színezés baromira nem köt le, mármint a színezés még ennél is egyszerűbb, és csak abból a szempontból hálátlan, hogy mindegyik változat mindig tetszik, és azért nem rendelkezek végtelen tárhelyekkel. De ha rendelkeznék, akkor sem kéne színes korongokkal dugig tömnöm. (Meg abból a szempontból is hálátlan dolog a színezés, hogy igazából bénán színezek; ha meg épp nem rontom el, akkor órákig tudok nézegetni együtt szép színeket, és lássuk be, ez nem valami hasznos.)

Kivételesen a képekre kattintva jóval nagyobban is látni lehet, mi van rajtuk.

szombat

2012-01-14T21:36:00.003+01:00

Felnézek az égre, írólap-fehér, és kicsit zajos, szakad a hó, tápászkodom fel, és tényleg. Nézem egy ideig, csak az eget, hogy erre tényleg a fehér a megfelelő szó, aztán húsz perccel később olyan makulátlanul kék, és úgy ragyog a nap, mintha sosem lett volna itt semmiféle hóvihar.Úgy tűnik, a tél megpróbálja visszafoglalni a birtokát, és a cseppet sem ideillő tavasz egyre nehezebben veri vissza a támadásokat.

Kár, mert hiába nem illik ide, és hiába vagyok beteg, azért én nagyon élvezem ezt a ragyogó, meleg tavaszt. (Nem vagyok nagyon beteg, épp csak annyira, hogy érezzem: reggel a kis torokfájást, estére a fejfájást, a zizegős álmosságot, a taknyot.) Persze ahelyett, hogy a napsütésben rohangálnék, idebenn üvegfestek, meg színezek ki régi rajzokat, és persze dolgozom is, de az nehezen megy, és nem vidít fel. (Ugye említettem, hogy nem szeretek nyomasztó könyvet fordítani? Hát a Zoo City sem maga a vidámság.)

popcorn

2012-01-14T21:35:00.000+01:00

A múlt héten egyébként olyan teljesen újszerű élményben volt részem, hogy a moziban részeg fiatalok hánytak mögöttem, azt hiszem, ez új mélypont. Ennyire súlyosan részeg srácokat szerintem utoljára a Singles-en hallottam úgy tizennyolc és fél éve, de egyrészt akkor azok simán bácsik voltak nekem (talán három évvel is idősebbek lehettek), másrészt miután többször rácsodálkoztak, hogy ez sem Layne Staley ott a vásznon, felszólították a körülöttük ülőket, hogy ébresszék fel őket, amikor Alice in Chains lesz, és bealudtak, mint a disznó.

Mondjuk most is csak a film végén láttam, hogy igen, az ott tényleg egy jól fejlett róka, egészen odáig valahogy nem akartam elhinni, hogy az a csukladozás meg a használt whiskey szag tényleg azt jelenti, amit. Végtére is nem volt különösebb mozgolódás, senki sem hagyta ott a termet, akkor nem lehet akkora a gond... Hát ööö. Tudom, ne panaszkodjak, igazából fejen is okádhatott volna.

hétköznapok

2012-01-09T18:54:00.003+01:00

Mindenképp reggel akartam menni az okmányirodába, hogy ne kelljen órákon át várakoznom, de mivel kettő után értem haza (tényleg jó a japán scotch, és milyen füstös!), képtelen voltam háromnegyed hétkor kivakarni magam az ágyból, és csak valamikorra délutánra jutottam el intézkedni, jaj de jó az új, kétszer olyan hosszú ügyfélfogadási idő, csekkbefizetéssel együtt huszonöt perc alatt végeztem. Ennek örömére sültkrumplit uzsonnáztam, de most megszakítanán az unalmas beszámolót azzal, hogy végre valaki megénekelte, hogy mi az én legfőbb bajom a Nagy Steampunk Őrülettel.

Tökéletes.

a szokásos, sokadik rész

2012-01-06T19:27:00.003+01:00

Elkezdtem évet értékelni, elszomorodtam, de most épp azt a számot játsszák itt az ingyen wifi hazájában, amire a kedvenc sorozatomban végre összejönnek a kölkök, Istenem, de öreg vagyok, és mennyire buci feje van az énekesnek.

Mondjuk ettől nem lettem vidámabb, csak olyan elnézőbb szomorkodás van, pedig még a nap is sütött ma.

szilveszter

2012-01-02T18:55:00.001+01:00

Az valahogy úgy volt, hogy egész héten karácsonyoztunk, vagy ha épp nem, akkor más családi program volt, és aztán csütörtökön még egyszer elbúcsúztattuk a Vid lányt, ha már kiköltözik Írföldre, és a törzskocsmában ezért ingyen adtak neki sok vodkát a pultosok. Egy idő után Noiznak is ingyen adtak sok vodkát, pedig nem is hasonlítanak, de nekem nem, mert én már addigra rég hazamentem aludni (pedig én sem hasonlítok Vidre, szóval lehet, hogy életem nagy vodkázását hagytam ki) (ami nem baj, mert három deci bor után is eléggé akadozott már az agyam).

Szilveszterkor D. sütött isteni házi pizzát és ittunk házi körtepálinkát, és vén és pompázatos francia vörösborokat, és váratlanul megjelentek Echnaték is, és az mindig jó, akkor is, ha nem váratlanul jelennek meg. Hát még így. És amúgy is jó volt, de hát ki-ki el volt már ígérkezve egyéb bulikba, és a helyszínek közt tényleg többen is felhívtak, hogy hol vagyok már, mintha fontos ember lennék (mondjuk megértem, hogy Impatient nem akarta hazavinni a karácsonyi ajándékomat; én sem örültem volna neki, mert egy üveg igen szép japán whiskyt kaptam, márpedig a japán whisky nem csak igen szép, de igen jó is, szóval örülés van ám). Aztán beszélgettünk és ültünk mindenféle papírsüvegekkel a fejünkön, és rettenetes fényképek is készültek, de hajnaltájban már mindenki nyűgös volt, sokkal nyűgösebb, mint lenni szokott, és képtelenség volt taxit hívni, ami további nyűgösségekre ad ám ilyenkor okot.

Hazafelé az éjszakain a velem szemben ülő lány egyszer csak elmosolyodott, és felírta a párába, hogy BUÉK, egy másik lány pedig egy tisztára sikált tepsit szorongatva aludt a barátja vállán, és ezek nagyon aranyos pillanatok voltak, szinte már olyanok, mintha visszazökkent volna a szilveszter abba, ahogy indult: hogy ez most valami különleges, és nem csak egy újabb ugyanolyan kocsmázás, amivel semmi gond nincs, csak ilyenkor a különlegesre vágyik az ember.

boldog új évet

2012-01-01T19:23:00.001+01:00

Azt hiszem, vennem kéne valahol egy üveg kólát, mert megérdemlem.

most már

2011-12-26T18:14:00.003+01:00

Egy végighányt karácsony éjjel és egy szállítás közben, táskában félig szétzúzódott netbook képernyő után most már azt mondom, hogy ez kezd nevetséges lenni. (De tényleg. ez most már a szívem csücske meg a munkaeszközöm, ezt rohadékság tönkretenni, kedves Sors.)

azért persze

2011-12-24T13:29:00.000+01:00

Boldog karácsonyt!

hát még mindig nem kapott el a karácsonyi hangulat

2011-12-23T16:20:00.003+01:00

Igazából vannak jó dolgok is, de közben annyira folyamatosan jön a rettenet, a kudarc és a rossz hírek, hogy összességében elfojtja még a jó pillanatokat is, mint pl. a Noizzal és a saját ex-Fonológusunkkal megejtett pizzázás, vagy a szilvásgombócozás Fleóéknál, vagy a sörözés a magyar fantasy írók legújabb generációjával (néha megpróbálta megenni a széket, de hathónapos korban ez még elfogadható), és utána a hajnalig mozizás-beszélgetés. (Csak aztán jön a következő nap, a következő eltakarítandó, és nincs erőm és nincs eszem és néha nem is emlékszem rá, hogy valaha lett volna.)

ez egy ilyen

2011-12-17T18:08:00.012+01:00

Csütörtökre már jobban voltam, mondjuk ez abban nyilvánult meg, hogy az egész estét végigbőgtem egy üveg bor és egy zacskó gumimaci társaságában, hát pompás. De legalább nem írtam verset, és csak pár újabb lehangoló igazságra jöttem rá saját magammal kapcsolatban (például, hogy hasonlíthatok annyiban Írországra, hogy a romantikus énem nekem is „with O’Leary in the grave”, bár ha őszinte akarnék lenni, nekem Leary-k kapcsán a Denis volt a mintaképem, az pedig nem egy romantikus darab. Illetve nem szeretnék majd idővel elképedt gyászomban eljutni oda, hogy „a terrible beauty is born”) (bár ha a Nem még egyszer ellövi a „romantic Ireland’s dead and gone”-et, esküszöm, megírom neki KÜLÖN E-MAILBEN, hogy most akkor komolyan szeretne egy kisebb polgárháborút Dublin szép városában, hogy tovább lépjen a yeats-i gondolat? Mert az ilyesmit csak az akarja, aki még tévében sem látott hasonlót, szóval kivételesen jobban állna neki, ha nem beszélne. Hülyeséget.)

A gumimacikat amúgy a TGIO-ra vettem, mert valamiért a magyar wrimók főleg Haribo! csatakiáltással szokták üdvözölni egymást, de aztán a többi résztvevő isteni házi almáspitét és brownie-t hozott, úgyhogy a gumumacik és –békák és –kólák megmenekültek. A magyar wrimók egyébként tündérek mind egy szálig, egyszerűen fantasztikusan aranyosak és kedvesek, és a fő koordinátorunk csinált rengeteg kötött kis plot bunny-t is, és lehetett választani (bár végül tök kevesen mentünk el). Már tavaly is nagyon tetszett a társaság, bár akkor pont úgy alakult, hogy nem tudtam elmenni egy rendezvényre sem (a TGIO időpontjában épp Mr. November kerekasztalkodott Hanna moderálásával), de idén bebizonyosodott, hogy tényleg nagyon szeretetreméltó, lelkes, és – tessék megkapaszkodni – tehetséges emberek.

Amúgy meg véghetetlen nekifancsalodás van, bár ha táblázatba kéne szednem, a dolgok nagyjából olyan baromi rondán néznének ki, hogy nem szedem táblázatba őket. Csak úgy felsorolom, mondjuk?

vasárnapi gigaszendvics ebéd-uzsonna az ezer éve nem látott virtuális ikremmel (aki semmiben sem hasonlít rám, például fiú és nem is vagyunk egyidősek) (ez ilyen nagyon kétpetéjű ikerség)
utána vacsora és scotch mindnyájunk Adminjával, akivel az álcázott karriertanácsadás részeként rájöttünk, hogy nem lesz belőlünk sem marine sniper, sem air force combat diver (ááááááá!!! azoknak épp csak krokodilokkal nem kell birkózniuk), de legfőképp minden fegyvernemben adu ász sapper nem; tegyük hozzá, hogy a Surviving the Cut az a fajta sorozat, ami tényleg érdekel. Ezek szerint mégsem a történek kötnek le
plot bunny!!! Még szép, hogy nem a történetek kötnek le, hanem a NYULAK
szerdán megérkezett a legjobbcsizmám tökéletes mása, és most van új legjobbcsizmám, és fekete, és meleg, és kényelmes, és szép, és és és LEGJOBB

egyszer csak azt vettem észre, hogy a kedvenc farmerem bő 10 centin megszűnt (elkopott, elszakadt, javíthatatlan)
meghalt a telefonom, és magával rántotta a 2007 óta elmentett számokat (amiket a beállítás szerint SIM kártyára is mentenie kellett volna, de ugyan már, az csak egy beállítás, miért is működött volna) (egyelőre csak tippelni tudom, hogy kitől kell újra elkérni a számát, és ki az, akinél ki lehet várni, hogy felhívjon)
szerintem a lottóötösre nagyobb esélyem van, mint egyes kiadókon bevasalni a munkámért járó pénzt, és ettől a munkaképtelenségig ki vagyok akadva
az agyrázkódáson kívül pokoli rekeszizomlázat is kaptam a köhögéstől

...szóval van azért jó is, de 2011 decembere egyelőre legyen olyan szíves, és bassza meg magát (meg érjen már véget a picsába, még mielőtt elcsapna a villamos, vagy mi lehet még hátra ezután, mittudomén, porig ég a teljes tizenötemeletes).

dögrovás

2011-12-14T18:56:00.001+01:00

Szerintem agyrázkódást kaptam a sok köhögéstől.

vasárnapi töredékféleség

2011-12-11T17:16:00.001+01:00

A hét második fele aztán olyan szempontból is sűrű volt, hogy hirtelen csupa fontos és halaszthatatlan találkoznivalóm akadt. Rendben, a többség nem volt olyan hirtelen, hanem már hónapok óta tudtam, hogy most lesz; aztán hetek óta, hogy ugyanakkor valahol máshol is kéne lennem, de azért volt olyan is, hogy „másfél óra múlva ér be a vonatom”, de az ember nyula a családjának azért nem mond nemet, pedig akkor még nem is sejtettem, hogy a dolog folyománya igazi házi szederlekvár, diós kenyér, császármorzsa és sütőtök lesz (amit utána mindenféle kocsmákba cipelhettem, mert ez már csak ilyen). Megvolt a rendes év végi hastáncfellépés is, mármint én az ilyet csak nézem, mert bár nagyon szép és láthatóan jó is ilyesmit csinálni, a tapasztalat azt mutatja, hogy nem nekem való. Annak idején egy hónapig jártam hastáncolni a nővéremmel, és bármennyire tetszett, mindig hiányérzetem volt – idővel rájöttem, hogy azért, mert soha egy pillanatig nem kellett közben embereket agyonverni a saját álkapcsukkal, és úgy tűnik, nekem igazából erre lenne igényem. A táncbemutatóról egyenesen a születésnapozással egybekötött belterj-találkozóra siettem, ahol iszonyatos mennyiségű hülyeséget beszéltem, ami csak azért nem aggaszt, mert szerintem mindenki már rég ezt várja tőlem (de idegesíteni idegesít; de hát ez van, olyan sok embert találok idegesítőnek, hogy az lenne a meglepő, ha én magam nem tartoznék közéjük).

a leprechaun álma

2011-12-08T18:03:00.002+01:00

Ó, és azt nem is írtam, hogy láttam ma szivárványt, és azt is láttam, hol ért véget, de szerintem a lakók baromira nem örülnének neki, ha ásni kezdenék a tetőn.

nos

2011-12-08T17:23:00.004+01:00

Szóval utána elballagtam a rendőrségre, persze mikor kezd el szakadni az eső? Viszonylag hamar és fájdalommentesen végeztünk, a nyomozó nagyon korrekt volt, nem kezdte el azt fejtegetni, hogy biztos én nem voltam elég óvatos (azért vannak rá tippeim, hogy lesz, aki majd az orrom alá dörgöli, pedig elég óvatos voltam, higgyétek el), halál nyugodtan, udvariasan felvette a jegyzőkönyvet, azt tanácsolta, hogy még 1-2 hétig ne igényeljek új iratokat, mert általában eldobják valahol az ilyen egyértelmű bizonyítékokat, és a jóindulatú emberek ilyenkor visszaküldik. Úgy legyen. (Bár ha nem úgy lesz, akkor legalább megszabadultam egy nagyon béna igazolványképtől.) Aztán hazaballagtam, főztem vacsorát, megittam mellé két pohár bort, lefeküdtem aludni, nem sikerült, felkeltem, megittam majdnem az egész üveg bort, megírtam egy 7500 leütéses levelet, az aktuális SFmag-cirkusz kapcsán, amiről előe tudtam, hogy nem akarom elküldeni, csak legalább rendezi a gondolatokat a fejemben, és akkor már el tudtam aludni.

Délelőtt a fejemben felgyűlt takonynak hála nem jutottam túl a stabil oldalfekvésben szörcsögésen, és álmomban nem létező, hegyvidéki fesztiválokon ücsörögtünk olyan emberekkel, akikkel manapság beszélni sem szoktam, nem ücsörögni. Sick of It All - Nouvelle Vague közös koncert volt, én már tudom, az milyen lenne, és amúgy megvalósításra javaslom. Aztán nekiindultam a világnak, viszonylag hamar rájöttem, hogy a 240 megmaradt kis forintom nagyon aranyos, de a metró szakaszjegy 260 forintba kerül, úgyhogy az Árpád-hídnál még kéregettem egyet (mondjuk az első nő, akit megszólítottam, azonnal adott, nagyon rendes volt és aranyos), majd önzetlen baráti segítséggel túllendültem a teljes pénztelenség állapotán.

Egyébként a barátaim igazán lenyűgözőek, tényleg, megható, hogy hányan hívtak és írtak, szóval azért az egésznek van pozitív része is: újfent rácsodálkozhattam, hogy mennyire fantasztikus barátaim vannak. (Mert azért ez nem újdonság, és nem szoktam elfelejteni sem.) (Zavartan és hálásan motyog.)

programváltozás

2011-12-07T19:23:00.002+01:00

Ehelyett inkább még távozás előtt észrevettem, hogy kilopták a p.nztárcámat a táskámból, a kezem mellől, iratokkal, készpénzzel, bankkártyával, mindennel.

Fáintos heteknek nézek elébe.

B1vitaminhiány-bogyó

2011-12-07T18:42:00.005+01:00

Valamikor hajnalban egy szóviccre riadtam fel, ennyit arról, hogy előző este Fleó azzal viccelt, hogy egy sörözésre szívesen kipróbálná Srakker agyát, nekem vannak rémálmaim tőle, hát pompás.

Aztán rosszul lettem a torokfájás elleni cukorkámtól, ezek szerint lejárt a szavatossága, ezek szerint volt neki. Kicsit ijesztő dolog bíborszín epét hányni, de aztán eszembe jutott, hogy a nyelvemet is mindig csodás pinkre festi, és ha épp a halálomon lennék, az alighanem azért jobban fájna. Viszont ha ezt hamar ki is hevertem, a torokfájásnak megfelelő, általános döglöttség ül rajtam, csodálatos a mai nap, tényleg, szerintem elballagok, veszek friss torokfájás ellenit és friss aszpirint, és jó hamar bedőlök az ágyba, vagy reggel hatig orosz népmeséket olvasok mezítláb a könyhakövön, könyökömnél egy üvegfestékes pohárral, lassan már én sem tudom, hogy mennek ezek.

az üvegfestékek királynője

2011-12-04T19:13:00.004+01:00

Szóval ébren olyanok történnek velem, mint hogy elmegyek vásárolni, és fél órát állok a LEGO társasjátékok előtt, és majdnem veszek egy huszadik körömlakkot annyi pénzért, amennyit bezzeg a kávéért sokalltam. Valamint arra gondolok, hogy én egy szülőt sem értek, aki óvodáskorú gyermekeivel intézi a hétvégi bevásárlást, és még nem ölte meg a teljes készletet.

Csütörtökön szokás szerint fröccsöztünk, és hajnalig beszélgettünk a magyar népmesei fantasztikumokról és egyéb dolgokról, és másnap reggelre az egyik kezem tele lett apró kis vágásokkal vagy karmolásokkal, és nem tudom, hogy mitől (ha valaki netán emlékszik rá, hogy zsilettpengék alatt próbáltam átlökdösni a mellettem ülőnek egy levelet, szóljon, mert egyelőre csak arra tudok gondolni, hogy Freddy Krueger álmomban gyengéden megpaskolgatta a kezemet).

Pénteken délután Fleó egyszer csak rám telefonált, hogy nincs-e kedvem náluk vacsorázni – ha már úgyis a munkahelyéhez közel lakom, felvesz, és kivisz. Rövid gondolkozás után (hol vagyok? Milyen nap van? Mennyi idő alatt tudok hajat mosni?) rábólintottam, aztán rájöttem, hogy a telefonban ez nem látszik, szóval hangot is adtam a lelkesedésemnek. Úgyhogy megismerkedtem Fleó lányával, Virgonccal (és tényleg virgonc!) és dobozt festettünk és krumplikrémlevest ettünk és beszélgettünk és nevettünk, és Virgonccal teljes lelki rokonságot éreztem, amikor kiderült, hogy neki is az ágy belső sarkában alszik egy halom plüssállata, csak neki egy párna alatt, nekem meg egy párna fölött tették akkoriban. És ruhát és üvegfestéket örököltem, szóval igazán, és aztán hazafelé a buszmegállóban egy héthetes (sejtéseim szerint bull terrier) kölyökkel is megismerkedhettem, mondjuk a Misztik inkább vicces név egy (bárm)ilyen kutyának , mint sejtelmes, de attól még édes volt.

És olyan lelkes vagyok a zsákmányommal, hogy hűha, idén karácsonyra a család megint pálinkát kap, mert azért annyit nem vétett ellenem a világ, hogy már megint saját kezűleg festett üvegholmikkal terrorizáljam őket. (Bár kiderült, hogy milyen jó, hogy nem dobtam ki az összes üres borosüveget, hah, lehet rájuk festeni!) (Teli borosüvegnél nem olyan jó ötlet, mert ezt a fajta festéket ki kell égetni, és nem biztos, hogy a Bock Portugieser például nagyon kedveli, ha beteszem húsz percre kétszáz fokra. Bár merészen átértelmezné az elavult és kispolgári „forralt bor” koncepciót.)

Kölcsönbe elragadtam egy kötet Bazsov mesét is, Lidérc anyó kútja, lassan huszonhét éve már (OMFG!), hogy annak idején a napköziben olvastam a Rézhegyek Királynőjéről, és ennyi idő után már csak arra emlékeztem, hogy nagyon különös és nagyon hideg mesék, és nincs ám mindig jó végük. Közben végig a huzavoni kovácsokon gondolkoztam, akikkel ugye megtorpantam rendesen – a történetek már rég megvannak, csak a szavakat nem találom hozzájuk – bár az ő meséik nem olyan különösek és egyáltalán nem hidegek, elvégre nem a cári Oroszországban nőttem fel, hogy a „minden jó, ha vége jó” azt jelentse, hogy hősünk elszökött az intéző elől, és a menyasszonyával együtt örökre nyoma veszett. Bár izé, Szikla kovács élete sem csak móka és kacagás, és Ezüst kovácstörténete pedig kifejezetten szomorú. Mármint szerintem.

vatta van a fejemben meg kinn az épületek között is

2011-12-03T17:22:00.005+01:00

Itt ülök a mozi előtt és lopom a wifijüket, és ahhoz is túl lusta vagyok, hogy ne a tőlük csaklizott interneten nézzem meg a mai műsort, hanem felálljak és tegyek két lépést. Mondjuk semmi olyat nem játszanak, amit akár véletlenül meg akarnék nézni, szóval nem hálálom meg, hogy itt osztanak nekem ingyen wifit és bambulhatok a kivetítőn az előzetesekre, pedig most tényleg úgy megnéznék valami pozőrt és látványosat, kivételesen még történetet sem akarok alá (választhatnék a Hupikék törpikék és Karácsony Artúr között).

De legalább álmomban megmentettem a világot a jövőből érkező, gonosz emberiségtől (azóta sem tudom eldönteni, hogy a jelenben tötymörgő, balfasz emberiség egyáltalán megérdemelte-e, vagy sem; azt hiszem, puszta önzésből tettem, vagy mert nem volt időm átgondolni a helyzetet), valamint részt vehettem egy éjféli hajókiránduláson Budapest rejtett vízi alagútjain (higgyétek el nekem, óriási nagy kár, hogy a Várhegy alatt nincs titkos vízi labirintus, óriási nagy kár) (és azok a vicces könyvesboltok is létezhetnének).

Majd egyszer írok azokról a dolgokról is, amik ébren történnek velem, de ahhoz fel kéne ébredni rendesen, és ez ma például még nem sikerült két kávé után sem.

tél

2011-12-01T19:15:00.001+01:00

Azért nem fogok rendszert csinálni ebből sem, de most jólesik...

mindig elfelejtem, hogy aisling-e vagy az egy másik

2011-11-30T20:02:00.002+01:00

el- és belefáradás, azt hiszem

2011-11-30T19:25:00.005+01:00

Jól van, hát nyilván nem sikerült csodát tennem, bár hétfő óta bő tízezer szóval megdobtam a tételt, szóval már csak a kétötöde hiányozna, hogy úgy hirtelen elég legyen, és ráadásul minden bajom van azzal is, amit írtam, leginkább, hogy nem jó, és hogy ugyanazok az alapvető hibái vannak, mint az összes többinek, plusz még nagyon sok más is, ami az összes többiben nincsen.

Álmos vagyok, elegem van mindenből, most felőlem akár a világvége is jöhet, csak gyorsan és ne legyenek túlélők sem.

Alternatív megoldásként csak a nagyon csípős indiai étel, esetleg brutálisan tőzeges skót whisky jut az eszembe.

Mind a kettőhöz az kéne, hogy hirtelen megjavuljon egyes kiadók fizetési morálja, szóval marad a világvége.

19326

2011-11-28T17:20:00.003+01:00

Most már tényleg csak matematikai esélye van, hogy idén megcsináljam a nanowrimo-t, pedig az elmúlt napokban nagyon küzdöttem, de most már két napja gyorsabban írok, mint ahogy gondolkozni tudnék, és nem mindig tetszik, amerre ez tekeri a történetet, pedig most már kezdem érezni, hogy tényleg történet, és tényleg tekeredne, de ezer szavanként mindig meg kell állnom átgondolni, hogy innen merre is visz az egész, és miért épp arra, és egyszerűen ennyi kávém és fejfájáscsillapítóm már nincsen.

Pedig annyira magabiztosan vágtam neki, és annyira akartam, de tényleg. Csak plusz három nap kéne.

csak a szokásos

2011-11-28T16:38:00.005+01:00

Lassan valahogy két külön blogféleséget kéne vezetnem, az egyikben leírnám címszavakban, hogy mi történt, a másikban pedig, hogy mi is volt, ami történt (tudom, ezt a blogféleséget hívják naplónak, de a naplókat mindig elvesztem), csak amikor pár év múlva megtalálnám, nagyon ideges lennék, hogy "hogy lehettél ilyen naiv? mit lelkesedtél? minek?"*, mert általában ez szokott idegesíteni, a parttalan nyavalygás csak untat.

Egyébként meg sörözések voltak meg SFmag-születésnap, csodálatosan finom tortával, meg nagy beszélgetések, és ilyesmik.

*Nem mintha mostanában épp lelkesednék bármiért is, csak tudom, hogy az az, amitől utána mindig csapkodni meg hisztizni szoktam.

és a leckémet is megette a kutya

2011-11-25T16:04:00.002+01:00

Ma igazából otthon akartam maradni, de magamra borítottam a teám, és teljesen átázott a székem.

mindeközben

2011-11-21T18:27:00.003+01:00

Mindenki szomorú körülöttem, és ettől én is szomorú vagyok, és néha másnapos. A munkában épp egy olyan (pár száz oldalas) résznmél tartok, amit nem fésült át az amerikai szerkesztő úgy nagyjából sehogy sem (gondolom, időhiány miatt, emlékszem, mekkora hiszti volt belőle, hogy jelenjen már meg). Tíz percenként kelek fel megnézni a nyomtatott változatban, hogy ennek a mondatnak most tényleg nincs értelme, vagy szkennelési hiba, és lemaradt a fele, de eddig még mindig a fájlnak volt igaza. Néha napokig nem nézek internetet egyáltalán sehogy sem, úgysem ír senki soha, bár ma kaptam e-mailban nyári fényképeket, soha többé nem megyek emberek közé, ááá. Kaptam házi padlizsános-marhasültes-duplasajtos pizzát és sütőtököt, és teljesen alkalmatlan vagyok mindenre. Bármire.

gondolatok, amik jobb lett volna, ha alkalom híján elmaradnak

2011-11-21T18:16:00.001+01:00

Be kéne tiltani férfiakon a bokacsizmába gyűrt sztreccsfarmert.

valamint kezd beragadni a gépen az egyik billentyű is

2011-11-14T19:09:00.003+01:00

A mirelit pizza papírdobozával leszeltem egy négyzetcentit az ujjamról, és szénanáthás tüsszögőrohamokat kapok, ha kávét iszom. Mi lesz így velem?

az előzetes nem hazudik

2011-11-14T12:55:00.004+01:00

Legfeljebb annyiban, hogy a Halhatatlanok nem rosszabb, mint A titánok harca. Az persze nehéz is volna, mert bármi, ami annál jobban szétesik, már kiérdemli az experimentális jelzőt, és ezzel megindul felfelé a dramaturgiai értékelhetőség parabolájának másik szárán (gyönyörűen sehova sem illő képeim vannak, ugye? A koherencia az x tengely, az értékelhetőség az y, és A titánok harca valahol a nullánál toporog, csak hogy magyarázzam a bizonyítványom és a hasonlataimat), de azért ez az izé egy újabb olyan film, ami azt bizonyítja, hogy a 3D meg a látvány nem ér túl sokat, ha nincs mögötte történet.

Kár, mert a Zuhanás után azért többet vártam. Sokkal többet.

mindenkinek van egy álma

2011-11-13T14:14:00.007+01:00

Az ilyen mindig kicsit álmos időszakokban nem jó ötlet kifesteni a szemem, mert csuklótól ujjhegyig teli kézzel szoktam dörzsölni, leginkább szét az arcomon mindazt, aminek meghatározott régiókban, szemhéj, szempilla kéne maradnia.

Közben azt próbálom a másik böngészőben kitalálni, mások mit, mennyit és hogyan láthatnak a profilomból. Két dologra jöttem rá: az Explorer elképesztően idegesítő, és nem csak az én blogom esik szét derékban rajta, de másoké is... furcsa; és a saját profilomat még én magam sem nézhetem meg, olyan titkos. De azért szerkeszthetem, ha akarom.

Nem akarom.

fagy, nem majd ha

2011-11-13T12:55:00.006+01:00

Aztán az lett a vége, hogy délután fél kilenckor már fájt nyitva tartani a szemem, csukva tartani is fájt, de úgy legalább nagyon hamar elaludtam. Aztán dolgoztam, és este kocsmáztam, aztán dolgoztam, és este kocsmáztam, aztán már csak nagyon keveset dolgoztam, mert leolvadt az agyam, és a tervezett programomtól eltérített a felfedezés, hogy a Margit-szigetnél le lehet menni a híd lába elé, és én nem emlékszem rá, hogy valaha ilyen alacsonyan lett volna a Duna, mióta rendszeresen átjárok rajta, szóval le kellett oda mennem fényképezni. Azért még időben odaértem a rendezvényre, hogy megnézhessem, ahogy brainoiz elnyeri a megérdemelt elismerést fordítói munkásságáért , és utána ittunk bort, és nagyon hideg volt hazafelé, alighanem itt a tél.

Jó, november van, panaszra nincs okom, csak most akkor elérhető fiókba kell költöztetnem a vastag harisnyáimat.

helyzetjelentés a szóbányából

2011-11-09T17:30:00.003+01:00

Végül a hetek óta tartó holtpontról az mozdított ki, hogy egyik este sétáltam egy nagyot, és félúton leültem egy padra, előkaptam a gépemet, és egy órán át a nyomorék nanowrimo szörnyeteget írtam a játszótéri lámpák fényében. Közben záporoztak rám a levelek, majdnem bokán pisiltek az arra sétáló kutyák, és egyszer egy katicabogár is landolt a képernyőn, aztán leesett a billentyűzetre, és addig mászkált rajta, amíg fel nem melegedett annyira, hogy elrepüljön.

A holtpontról kimozdultam, valamint felfáztam és megfáztam, és most olyan rosszféle, náthás fejfájás nyomja be a koponyámat, szóval még nem egyértelmű, hogy megérte (dehogynem, megérte; a holtpont lassan már holtsíkká terebélyesedett, és kezdte felzabálni az egész világot), annyira gyűlölöm a NeoCitrant, hogy annál már csak a ColdRexet utálom jobban.

Annyi mindent akarok írni, csak nem állnak mondatokká össze.

november

2011-11-06T20:47:00.005+01:00

Hogy tisztázzuk a hónapokat.

(Ez egy jó, hm, tizen...négy-öt éves fordítás, és alighanem most már mindent máshogy csinálnék benne, például most már eleve nem ülnék neki lefordítani. De azért még szeretem...)

Norman MacCaig: November Night, Edinburgh

The night tinkles like ice in glasses.
Leaves are glued to the pavement with frost
The brown air fumes at the shopwindows,
Tries the doors and sidles past.

I gulp down winter raw. The heady
Darkness swirls with tenements
In a brown fuzz of cottonwool
Lamps fade up on crags, die into pits.

Frost in my lungs is as harsh as leaves
Scraped up on paths. - I look up, there
A high roof sails, at the mast-head
Fluttering a grey and ragged star.

The world's a bear shrugged in his den.
It's snug and close in the snoring night
And outside like chsyanthemums
The fog unfolds its bitter scent.

Novemberi éjszaka, Edinburgh

Mint jég a pohárban csendül az éj
Az útra ragasztja a lombot a fagy.
Barna a pára a kirakaton,
Az ajtóhoz libben és besündörög.

Nyers telet kortyolok. Szilajul
Kereng a házak közt a sötét.
Barna, s mint vatta, szálas a fény
Fakón felvillan, elhal az éjben.

Szárazon roppan, mint levél a földön
A fagy a tüdőmbe. - Fönn a tető
Mint a vitorla s árboca csúcsán
Egy tépett kis csillag szürkén rebeg.

Medve-világ ez, barlangban alvó
Meghitten szűkös a horkoló éjben
És odakinn mint óriás-krizantém
Nyílik a keserű illatú köd.

le sigh

2011-11-06T20:27:00.004+01:00

Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de a Halhatatlanok trélere olyan tré, hogy a Titánok harca is ígéretes volt hozzá képest. Pedig nehéz elképzelni - azt is, hogy annál bármi kevésbé bizalomgerjesztő lehet, meg azt is, hogy Tarsem Singh rossz filmet készítene. De a trélerek ritkán hazudnak, pláne jó filmet rossznak.

Majd meglátjuk.

lehet, hogy unalmas, de legalább írom

2011-11-02T18:11:00.005+01:00

Egész jókedvűen ballagtam el a netközelbe, dacára annak, hogy a munkával nem haladok úgy, ahogy kéne (eltört az agyamt, teljesen, végleg, és ráadásul megvágta közben a kezemet is), aztán persze kiderült, hogy a Világban közben kataklizmák voltak és miegyebek, nem jó ez így, nagyon nem.

Vasárnap egész nap nem tudtam kimászni az ágyból, annyira nem, hogy azt sem tudom, mennyit aludtam, mert este hétig (hatig?) nem tűnt fel, hogy nem állítottam át az órámat, és most akkor melyik szerint voltam ébren abban a pár órában, amikor megkíséreltem fordítani. Azóta átolvastam azt a pár oldalt, és jobb lett volna, ha inkább csak alszom helyette, mondom, hogy eltört az agyam, de még a mondatokat is felmetélte. Aztán persze kiderült, hogy tudat alatt azért aludtam ennyit, mert sejtettem, hogy Impatient majd felhív, és hajnalig kell moziznunk és innunk (A The Guard nem egy In Bruges, és nem, egyiknek sem vagyok hajlandó a magyar címét használni, hogy a fordítóik kezét tőből szaggassák le.) Hétfőn a wrimókkal ittunk előre a medve... ööö, regény bőrére, bár szóltam, hogy nekem most határidőim vannak, egymás hegyén és hátán, és lehet, hogy idén nem fog menni az az ötvenezer szó sehogy sem. Utána söröztünk a szóviccmesterekkel, de nem győztek meg, és inkább hazajöttem az utolsó metróval, hátha dolgozni fogok, de abból is csak bamba alvás lett. Aztán töltöttkáposztázás, majd egy papírpohár kávé mellett próbáltam rendbeszedni a katedrális oszlopait és kísérteteit, újabb hasznos kifejezéseket tanultam és felejtettem el szinte azon nyomban.

Aztán egész éjjel azon rettegtem, hogy most komolyan elkezdett-e oldalra kinőni a bölcsességfogam, mert én azt egészen biztosan nem élem túl, de tényleg nem. Ennek megfelelően reggel megint nem bírtam felkelni, és úgy sütött a nap, hogy fontolgattam, hogy világgá menjek, de ehelyett csak hamburgerért és internetért jöttem el, de azt hiszem, egy kávét majd hozzátolok még a fogyasztásomhoz.

méz és gyümölcstea

2011-10-30T19:55:00.004+01:00

Jaj, pillanatokon belül vége az októbernek, írni kéne gyorsan valamit. A szemközti asztalnál már halloweeni jelmezben ülnek a lányok, de a város üres és csendes, lehet, hogy mégis az orosz íróembernek volt igaza, és Budapestről kihaltak a népek, majd bolyongunk itt a poszt-nukleáris Párizsban, és esszük egymás agyát, vagy nem is, az egy másik fajta apokalipszis.

Láttam rengeteg filmet, semmi kedvem semmihez, legfeljebb aludni a déli napfényben, a takarómat a fejemre húzva, álmomban már megint Mória-variánsokon kellett végigtúráznunk, ha legalább valaha is szerettem volna a barlangokat, érteném a dolgot, de így nem.

És hajnalban verseket olvastam és fordításokat, pedig sosem voltam jó bölcsész, és azt hiszem, már nem is leszek.

R. S. Thomas: Still

You waited with impatience
each year for the autumn migration.
It happened and was over.

Your turn then. You departed,
not southward into the burnished
and sunlit country, but out

into the dark, where there are
no poles, no accommodating
horizons. Last night, as I loitered

where your small bones had their nest,
the owl blew away from your stone cross
softly as down from a thistle-head. I wondered.

Csend

Türelmetlenül vártad
az őszi költözést minden évben.
Megtörtént, vége volt.

Rajtad a sor. Elmentél,
nem délre a perzselt
és napfényes vidékre, hanem ki

a sötétbe, ahol
nincs égtáj, nincs nyugodt
látóhatár. Múlt éjjel arra jártam

ahol könnyű csontod fészkelt,
a bagoly úgy szállt el a keresztről
puhán, mint bogáncs pihéje. Ámultam.

minden elmúlik idővel

2011-10-27T21:13:00.003+02:00

Ez volt az a nap, mai úgy kezdődött, hogy hideg tegnapi sültkrumplit ettem a vadonatúj McCafés ajándék bögrémből, miközben kérdéseket próbáltam egyeztetni, és semennyire sem fogott az agyam. Aztán rájöttem, hogy ha már emberek közé kell mennem, hajat is kéne mosnom, de nem volt melegvíz, de megfázva nem dugom hideg vízbe a fejem, de akkor hogyan mosok hajat, de nyíg, és aztán forraltam vagy tizenöt liter vizet egyesével, idegőrlő feladat. És persze mire egy órával később indulnom kellett, visszajött a melegvíz is, csak akkor már minek (azon kívül, hogy bosszantson, nyilván).

Ezek után összekevertem az interjú lehetséges helyszíneit, szerencsére pont időre átértem a megfelelőre, csak még kivörösödve és zihálva és dadogva kezdtem bele a technika beüzemeltetésébe és a kérdésekbe, és jó öt éve nem csináltam interjút, illetve ne már, egy óra, az rengeteg idő, szent ég, mivel lehet kitölteni egy órát, jaj nekem. Az interjúalany szerencsére szeret sokat és lassan és megfontoltan (és nagyon brit kiejtéssel) fejtegetni, úgyhogy néha szinte már félbe kellett szakítanom, hogy akkor a következő kérdés. Egyébként ritka kedves, okos, művelt és érdekes srác, és igenis lesrácozhatom, négy évvel fiatalabb nálam (és Budapest szerinte olyan, mint egy poszt-apokaliptikus Párizs, UGYE?). Tök jó dolgokat mondott, mondjuk az interjút egy ideig még nem lehet elolvasni, mert ahhoz valakinek le kell írnia (és nekem nyakamon a határidők) és egy ötvenplusz perces interjút leírni, hah, az rettenetes.

Amúgy meg sokat dolgozom és alszom és ma nem felejtettem el meglocsolni a növényeimet.

az ünnepi hétvége

2011-10-24T18:38:00.005+02:00

Hosszított családi hétvége volt, hatalmas vacsorákkal és testes vörösborokkal, valamint Kadhafi halott fejével, komolyan, mindenhol ott volt. Néha ebédeltünk is, hol a nagymamámnál kissé patchwork ebédet (mindenki hozott valamiből keveset, és ebből gazdálkodtunk), hol a nővéremnél, nagyon ünnepien és hatalmas adag krumplipürével.

Sikerült megfáznom. Amikor hazafelé sétáltam a szemerkélő esőben, éreztem, hogy az arccsontom fáj a hidegtől, azóta forró cserépbögrékbe dörgölöm, mert az arcüreggyulladás nagyon szomorú, nem kéne most azzal tetézni a világot. De legalább fényképeztem vizes árvácskákat és leveleket és bogyókat, és láttam egy harkályt is, csak elrepült, mielőtt előránthattam volna a fényképezőgépem.

Néha azért eszembe jut, amikor öt éve ilyenkor Írországban voltam, és azt hiszem, ilyentájt épp netcafét keresgélhettem Corkban, és a hostelben mindenki azzal idegesített, hogy háború van nálunk Magyarországon (kivéve a francia srácot, őt lekötötte, hogy annyira köhög, hogy reggel aztán nekiadtam a gyógyszerkészletemet).

ezzel az érvvel tényleg nem lehet vitatkozni

2011-10-21T15:11:00.003+02:00

Fiatal srácok szállnak fel, az egyik megindul a villamos belseje felé, a másik az ajtóban marat, és elkószált barátja után szól.
- Te meg hova mész?
- Követem a szívemet!
Döbbent csönd.
- Ennyire vonzódsz a négyes villamoshoz?
A srác hátranéz, és végigméri a másikat.
- Én egy sárkány vagyok - jelenti ki olyan hangsúllyal, mintha ez mindent megmagyarázna, még a négyes villamos iránti vonzalmát is. A másik vállat von, és beljebb megy.

freud visszatér

2011-10-21T15:06:00.002+02:00

"Ingatlanos szótár" helyett azt olvastam, hogy "ingoványos szökőár". Tegyük hozzá, hogy álmomban egész éjszaka cunamik elől kellett kimenekítenem ittas népemet, miközben ellenséges indián törzsek kenuztak a frissen elárasztott vasúti töltések között.

álmos

2011-10-20T13:34:00.002+02:00

Vikingek lefejszéződtek, most viktoriánus kísértethistória, aztán fantasy sorozat, mindezt természetesen tegnap előtt-előttre, és a nyári fényképeknek is neki kéne esni, a rajzokról és a regényekről nem is beszélve, de lehet, hogy most leginkább mégiscsak alszom egyet.

remélem, a barátaim most büszkék rám

2011-10-15T14:14:00.002+02:00

Sikerült a latte macchiato-t lovecraft macchiato-nak hallanom.

nyüffög

2011-10-10T20:06:00.003+02:00

A mai napot részint azzal töltöttem, hogy mindenhol elaludtam (de tényleg, ennyi koffeinnel a fejemben, ez nem ér már), részint azzal, hogy bután néztem magam elé, és azokra a daliás időkre gondoltam vissza, amikor az internet még vidám közösségi hely volt, nem valami furcsa kényszer, meg azokra a daliás időkre, amikor nem lassított le az sem, ha hosszú oldalakon át csak csonkolnak, beleznek, és vérrel elkevert egyéb testnedveket tunkolnak (bezúzott orr, takony; elfertőződött seb, genny; porban fetrengő frissen felhasított, kifogytam a szinonimákból és megjelölésekből; frissen hollóvájta szem, áááá), de ilyen daliás idők sosem voltak, a kemény és nyomorúságos szövegek mindig is megviseltek. És közben jó ez a könyv, meg hát a körülményeket figyelembe véve korrekt is - elvégre tizedik század, vikingek, hát ez van - csak az a mélység, amiben nekem ebbe bele kell másznom, az egy kicsit sok nekem.

Az sem vigasztal, hogy közeleg az emberevők kamrájának felderítése, és hogy közben tényleg nagyon jó ez a könyv, csak én most már valamit az aranyos rózsaszín kis pónikról szeretnék fordítani, de sürgősen és az irónia legkisebb szikrája nélkül, ha lehet.

de most csatákat kell vívnom

2011-10-09T19:09:00.003+02:00

Van egy félkész részlet a huzavoni kovácsokhoz, és egyre több példát tudnék arra mutatni, hogyan nem fog kezdődni egy regényem sem.

De befejezni, na, azt még a határidős munkáimat is alig tudom.

régi, régi, de aktuális

2011-10-06T20:38:00.001+02:00

Itt az ősz.

a világ és a dolgai

2011-10-05T21:44:00.006+02:00

Szeretnék szép és vidám dolgokat írni, de a szavak nem a barátaim, a szavak a munkám, és mostanában megint főleg arra használom őket, hogy képzelt embereket belezek ki találékony részletességgel, és azért ez mégis rányomja a bélyegét a hangulatomra.

Pedig ragyogó szép idő van, és már csak közepesen elviselhetetlen a meleg (bár azért a 27 fokot is megkérdezném még, hogy mit csinál itt folyamatosan még mindig, mert az nem járja, hogy szegény gesztenyefák kivirágoztak a termés mellé, nem jó az nekik, még ha nekünk teraszon kocsmázáshoz jó is) és nagyon aranyos plüssnyuszikat láttam (a nagymamám szépen betakargatta a nyusziját, úgyhogy megnyugodtam, hogy amikor én lefektetem a medvéket, az családi vonás; a kovertálható nyúl-maci pedig olyan, hogy én azt akarom) és mostanában épp minden történetnek, ami a fejemben kavarog, jó lesz a vége, még azoknak is, amiknek hagyományosan rossz vége szokott lenni. Pedig nem lettem optimistább, sőt. Inkább csak fásultabb.

Azt hiszem, kezdek valahogy beletörődni, hogy mennyi minden nem vagyok és nem leszek már soha, például tisztességes bölcsész módjára, precízen és mélyrehatóan okos, rendes háttérismeretekkel és ami csak kell; már azon kívül, hogy nem leszek pszichedelikus íróóriás sem, ugye; és továbbra is fennáll az a dolog, hogy ezen kívül nem leszek rendes ember, például olyan, aki elpakolja a ruháit és nem felejti két napra beáztatva az orchideáját (egyébként láthatóan túlélte, sőt, mintha tetszett is volna neki).

időközben

2011-10-03T19:34:00.003+02:00

Egyre kétségbeejtőbben egymásra torlódott munkák, két csomagolás közben megnézett Keith Mina Caputo koncert, aztán egy hét a fügepálinka földjén, fröccsözés a Cégtárssal, részeg vén perverz a buszon, meg a srác, aki lezavarta, ilyenek.

Meg persze egy csomó minden más is, szokás szerint.

háklis vénasszony vagyok

2011-10-03T19:25:00.004+02:00

Iszonyúan idegesít, hogy a facebook átváltott erre a megszokhatatlanul ostoba módra, hogy nagyjából ugyanazokat a híreket pörgeti a jobb felső sarokban, villantja fel a bal alsóban, és tolja középen is, ettől persze lassú és tohonya, ráadásul kiszűrhetetlenül tele van olyasmivel, ami nem érdekel (nem érdekel, hogy számomra ismeretlen embereknek mit írnak a barátaim, azt hiszem, az zavarna csak igazán, ha érdekelne). Idegest, hogy a gmail is mindig kicsit átvariálja a dolgokat, hogy a blogger a szöveg elé beugró kis buborékokban próbál valamire rávenni, amit hatodszorra sem akarok, hogy össze-vissza váltogatják, mi hol van, mintha valami éberségi játékot játszanánk, hogy ne felejtsünk el alkalmazkodni a legújabb környezethez, de mi van, ha én néha szeretném egy kicsit nem dolgoztatni az agyamat? Ilyesmivel sem?

És igen, tudom, mit rinyálok én, ezek mind ingyenesek, nem kötelező használni őket, blablabla, de hát kicsinyes is vagyok, nem csak háklis meg minden.

song bird sing and give yourself away

2011-09-30T20:23:00.002+02:00

végleg és örökké unalmas maradok most már, pedig lányok sírnak felragasztható csillámpöttyöket a tévében

2011-09-20T22:29:00.007+02:00

Hosszú évek óta ma először nem égettem oda a pattogatott kukoricát, még nem tudom, hogy most valami új misztikus tudás birtokába jutottam, vagy csak tényleg számít, hogy más márkát vettem.

Reggel felébredtem valami iszonyúan ijesztő zajra, hát az eső verte az ablakot, tényleg elszoktam már tőle ebben az ótestamentumi kemencében, amit itt eddig szeptembernek hívtak. Aztán felvettem még egy zoknit, és álmodtam tovább hülyeségeket, továbbra is szeretném felpofozni a tudatalattimat, volna énnekem épp elég bajom nélküle is, nem kell még rálapátolnia a szokásos jajjajcsakeztnemár halmokat.

Annyi minden kattog a fejemben, hogy az rettenetes, és csupa olyasmi, amiről nem lehet írni, mert hosszú vagy bonyolult vagy szomorú vagy kínos vagy személyes vagy még ennél is sokkal unalmasabb.

egy boltkóros naplója

2011-09-19T18:50:00.000+02:00

A vasárnap a következőképp telt: merengtem létem újonnan felfedezett korlátain (sosem lesz belőlem már Philip K. Dick, és én ennek személy szerint örülök, mert nála eléggé bejött ez a nomen est omen dolog, az utókor pedig őszintén nem érdekel), elkezdtem egy ládába dobálni a fürdőruháimat és a nyári ruháimat, vettem szúnyogriasztót, és azt is bedobáltam a ládába, és aloe verás napozás utáni zselét is, mert olyanom egyszer már volt; és évekig nagy sikerrel használtam égési sérülésekre is.

Ezen kívül megláttam a szomszéd bizsuszaküzlet ajtajában A Sálat, ami egyszerűen kiabált utánam és nekem, mert egyesít magában legalább három dolgot, ami kendőben és sálban kell nekem: skót kockás, fodrosra van gumírozva, és óriási. Az már csak ráadás, hogy piros. És gyönyörű. Aztán megláttam a pávás fülbevalót, ami pont olyan, mintha én rajzoltam volna, csak sokkal szebb, és a fekete csipke nyakbavalót, amihez vagy négy éve van már fülbevalóm, csak sosem tudtam, mit kössek a nyakamba, ha felveszem. Szóval ha Dick nem is leszek, ízig-vérig modern nő még lehetek.

A héten vettem amúgy egeret is a netbookhoz, mert mintha a touchpadet egy kicsit megviselte volna, hogy sokat kattintgatok (képeket piszkálok, játszom), és olyan kicsi és szép és tündér egeret találtam, hogy néha csak úgy nézegetem és tekergetem a madzagját. Kis fekete ékszeres zsákocskában lakik, és majdnem annyira élvezem, mint annak idején a gépet, amikor megszereztem (és ami egyszerűen azóta is szerelmetes boldogsággal tölt el, ahányszor bekapcsolom).

csak azért nem tengeribetegek, mert eszméletlenek

2011-09-14T20:46:00.009+02:00

Még valamikor júniusban volt róla szó, hogy végül a Tobias S. Buckell novella, a Tagadd meg Babilont elé-mellé nem azt a rajzot raktam, amit eredetileg elkezdtem, mert például hogy az a sziget nem úgy néz ki, viszont telihold van a történetben, és egyáltalán.

Eltartott egy pár hónapig, de most akkor csak befejeztem, és íme, meg lehet nézni ezt is.

(Remélem, mindenkinél látszik a kép, mert vagy ezredszertre sikerült értelmezhetően betennem...)

biztos csak elgondolkoztam valamin

2011-09-14T18:23:00.001+02:00

Tegnap valami teljesen érthetetlen elképzelésből leoltottam mindenhol a villanyt, mielőtt elmentem volna zuhanyozni, de hát azért élek lakótelepen, hogy az ún. „sötétben” vidáman lehessen akár olvasni is, szóval ez nem zavart abban, hogy utána kikapcsoljam a zenét, megigyam a maradék vizet, és kibogozzam a hajamból a csatokat.

Aztán nagy kötelességtudóan eltámolyogtam a szoba túlsó végére, és meggyújtottam a villanyt, mert tudtam, hogy azzal a kapcsolóval nekem elalvás előtt még dolgom van.

Azt már láthatóan nem, hogy mi a fene.

a szokásos

2011-09-13T16:37:00.003+02:00

Amúgy tök jó, hogy nincs otthon internet, az elmúlt napokban ugyan nem vagyok épp hatékonyabb tőle, de legalább nem posztolok mindig minden hülyeséget, amikor elszontyolodok a világon és régi naplókon, amiket nem csak megtalálok, de hülye fejjel bele is olvasok, pedig igazán lehetne több eszem.

Kivirágzott a két évvel ezelőtt kapott amarilliszem és befejeztem egy rajzot.

És már megint 35 fok van, komolyan, valakit meg fogok verni az időjárás helyett.

voltam már ügyesebb is

2011-09-11T19:58:00.004+02:00

Ma sikerült odáig eljutnom, hogy amikor épp elaludtam a villamoson (mert késésben voltam, és hamarabb jött, mint a busz, amire aztán végül átszálltam, és az egész végén mégis kaptam töltött káposztát és szilvásgombócot) szóval egyszer csak arra a kérdésre riadtam, hogy épp melyik narrációban járok, ami egyrészt azt jelenti, hogy hülye idegen szavakat használok rosszul félálomban, másrészt, hogy tele van történetekkel a fejem, sajnos nem azokkal a történetekkel, amikkel épp dolgoznom kéne, hanem más történetekkel, és ezért azokkal nem haladok cseppet sem, pedig kéne.

Persze nyilván azok a történetek jönnek elő, amikben a saját nagy problémáimat próbálom valamiféle szituációs gyakorlat keretében megoldani, például, hogy mit tennék, ha (leginkább a jegesmedvék és a varjak tulajdonságait egyestítő) intelligens óriásmadarak lepnék el a vidéket, bár gyaníthatóan valójában nem mennék el megkeresni a fészküket, valójában nincs bennem egy árva hősies vonás sem.

éjjeli kávézás

2011-09-09T22:43:00.004+02:00

Leginkább azért nem írok, mert időm, agyam és netem nincs különféle kombinációkban, például, hogy néha csak időm és agyam nincs, máskor netem sem. Ó, és kedvem. Olykor annak is híja bizony, alaposan.

Tegnap voltunk mindenféle tudományos fantasztikumos eseménysorozaton (főleg sör), aminek a végén vagy inkább úgy a háromnegyedénél a Szigeten szerzett ikercipőnket fényképeztük, és hülyeségekről beszéltünk.

Ma teljesen oktalanul feltörte a lábamat a zoknim. Nem, nekem ahhoz még cipő sem kell. Mondjuk lehet, hogy valami más szuperképességnek azért jobban örülnék, de ez van.

szombat esti láz

2011-09-03T20:29:00.002+02:00

Darabonként győzöm le a dolgokat, mármint a munkát, és megint hőség van, ma egyszer már leállt a gépem, és legalább háromszor hozzáragadtam a billentyűzethez.

Szomorkás vagyok kicsit, főleg, mert mindjárt lejár a vacsoraszünetem, és mehetek vissza világokat pusztítani. Nem akarok világokat pusztítani, nyuszikat akarok rajzolni, de hát mindig ez a vége.

használati utasítás déli fekvésű erkélyekhez

2011-08-31T18:30:00.003+02:00

Délután épp valami vad hordákat takarítottam el a könyvben, amikor kintről hangos robbanás hallatszott. Megijedtem, aztán megkerestem, épp kit kardoztam le, és folytattam volna tovább, de hirtelen iszonyatos cefrebűz töltötte be a szobát, és ahogy kinéztem az ablakon, valami esőféleség zuhogott lefelé. Pár másodperces értetlenkedés után rájöttem, hogy alighanem a felső szomszéd beépítetlen erkélyén felrobbant egy túlhevült, csendben meghibbant gyümölcslé, és épp vadul záporzik a nyitott ablakon befelé, a csukotton csak végig.

Bevágtam a nyitott ablakot is, aztán amikor végre elállt az áradat, nekiálltam megpróbálni lemosni valamennyire a ragacsot. Persze nem mindenhol értem el, meg az első két mosás után még mindig elég homályos a kilátás, ráadásul a végefelé már megérkeztek a darazsak, és valahogy nem volt akkora kedvem egy kedélyes darázsraj közepén hadonászni egy tizedik emeleti ablakban.

De legalább más hülyeségén tanulhatom meg, hogy ne tegyem direkt napfényre a gyümölcslevet.

hőségriasztás

2011-08-24T14:46:00.003+02:00

Még nem tudni, alapban milyen sikerrel haladna a netmentes élet, mert azóta meleg van, és ilyenkor én csak úgy ímmel-ámmal működöm, de ez a kisebbik probléma. Tegnap délben egyszer csak a gépem közölte velem, hogy ő most akkor elmegy készenléti állapotba, és mivel ilyet eddig még sosem csinált magától, kicsit megijedtem, hogy hőgutát kapott. Lehet, hogy teljes hülyeség, de valójában nem értek én ehhez. Inkább nem kockáztatom ezt a nappali dolgozást, a negyven fokot nem bírja semmi sem, a légkondicionált bevásárlóközpontokban is mindenkiről szakad a víz, komolyan, ez hihetetlen. Kávézókban pedig nyilván nem megy úgy semmi sem, és pár óránként váltani is kell (nincs mindenhol konnektor, és csúnyán néznek), és már csak azt várom, hogy egyszer végre hidegfront legyen, Istenem, legyen végre már hidegfront.

láthatóan nem hirtelen felindulásból

2011-08-20T11:35:00.004+02:00

Most azt játszom, hogy magyar népdal vagyok, tegnap nem számítottam rá, hogy az éjjel-nappalik is bezárnak este tízkor, és itt ülök a Nemzeti Ünnep kellős közepén négy fej hagymával. És igen, keserű magában. Persze minek kellett este tízre hagynom a bevásárlást - talán mert addig nagyon meleg volt, és bár délután átevickéltem egy légkondicionált bevásárlóközpontba, ott csak a hobbiboltig jutottam (és levásároltam az ajándékutalványomat), meg egy kávézóig (és izé, dolgoztam a kellemes hűsben). Szokás szerint most is az volt, hogy amikor este kiléptem és megcsapott az a pállott mosogatórongy meleg, azt hittem, csak itt fúj ki a légkondi, és két lépés, és jobb lesz, de nem: a buszmegállóhoz érve már úgy éreztem magam, mint egy tornazsák alján felejtett, átizzadt frottírzokni.

Utána még egyszer utoljára (egy ideig legalábbis) kiélveztem, hogy éjjel emberekkel idétlenkedek az interneten, mert most már tényleg, vasárnaptól nem tartok itthon ilyet, csak a gond van vele. Kb. egy hónapja mondtam le, de kiderült, hogy az előfizetésem nem hó végén fordul (miért is, az logikus lenne), szóval most vagy kifizetek még egy hónapot három nap nethasználatért, vagy augusztus első kétharmadában nem dolgozom még nyugodtan.

Mert hát ez a fő indok, hogy amíg itt van az asztalomon ez az izé, ez a drót a vicces és változékony dolgok világába, addig én nem tudok úgy istenigazából belemerülni semmibe, és az is csak ideig-óráig megy, hogy akkor itthon a netbookon dolgozom, mert az az itthoni nettel nem kompatibilis (a szomszédaim pedig jelszavazzák a wifijüket). A másodlagos indok pedig a netkapcsolatom elképesztő trágya minősége, néha csak úgy lekapcsolt (óránként hatszor), lassú volt és gyűlöletes. Jobb lesz nekem nélküle. Vagy legalábbis egyelőre ebben reménykedem.

Azért nem leszek örökre teljesen nettelen, tele van a város ingyen wifit és megfizethető kávét osztó helyekkel, ahová úgyis gyakran elzarándokolok majd, hogy kétes függőségeimnek hódoljak (például nem itthon ülni mindig). Csak nem lesz folyamatosan a szemem előtt ez a leküzdhetetlen inger. Hogy kattints. Frissíts. Ne figyelj. Úgy igazából semmire.

mert az aszpirintől kitör belőlem az érzelgős állat

2011-08-17T21:53:00.005+02:00

Annyi mindenről kéne írnom, és annyi mindenről akarok írni, tele a fejem félig összeállt mondatokkal, és forró vízben oldandó porokkal (Coldrex, ACC, Nescafé). Kezdek beletörődni, hogy sosem érek a végére a franciaországi fényképeknek, közben néha teli torokból éneklem azt, hogy e lucevan le stelle, máskor azon gondolkozom, hogy erdőket kéne rajzolnom, de egyelőre tönkrement a fekete tollam, úgyhogy még a habos hullámokat sem fejeztem be. A körmöm szederlekvár színű és szép, a házi szederlekvár szintén szederlekvár színű, és finom.

Embereknek tartozom telefonhívásokkal, munkákkal és tetoválástervekkel, emberek tartoznak nekem pénzzel és sörrel, nem jó ez így, de lehetne rosszabb is. Megint nyúlós és ragacsos meleg van, na, ez főképp csak jobb lehetne.

Pár hét ülepedési idővel azt is felfogtam, hogy a kölyökkel, akivel főleg arra alapult az ismeretségünk, hogy átlag négy évente hirtelen felindulásból nekiadom egy pólómat, most már tényleg visszavonhatatlanul és örökre wtf típusú kapcsolatunk lesz. Kicsit megnyugtat, hogy ha már az én hibámból, legalább nem csak az én furcsaságaim miatt. Azért szomorú ez, én a de ez most így hogy típusú viszonylatoknál jobban szeretem, ha egyszerűen és kellemesen csak kedvelnek, de mivel általában azt úgyis én barmolom el a barátságaimat, igazán nincs kire haragudnom (magamra nem szeretek, fárasztó meg minden). Különben is, azóta áttértem a lánypólók vásárlására, szóval jövőre már úgysem tudnám tartani az ütemet, vagy hát nagyon bután nézne ki, ha egy olyat úgy impulzívan a kezébe nyomnék.

Most az előbb ezt lánypókok vásárlásának olvastam, és kicsit megijedtem, hogy miről nem tudok a saját életemben.

Egyébként ilyen érzelmileg értékelős időszakomat élem épp, és mióta tudni lehet, hogy októberre Fields of the Nephilim koncert szerveződik, tréningezem magam lelkileg is. Persze egészen biztos vagyok benne, hogy ha már így rákészülök, nem lesz ott az, akivel annak idején hallgattuk (pedig most már lenne annyi eszem, hogy utána nem próbálom meg szétverni homlokkal a fürdőszoba csempét, bármennyi sört iszunk meg kölcsönös ijedtségünkben hirtelen) (mármint nem a fürdőszoba csempével, az még nálam sem iszákos) és tök nagy csalódás lesz az egész, mindig ez van. És felfedezéseket is tettem, például, hogy már végképp nem állok romantikus költőnek, amikor a legutóbb az érzelmeimről próbáltam beszélni a barátaimnak, nagyon jókat nevettek (ajánlom ám nekik, hogy velem és nem rajtam), de semmi magukba roskadva zokogás nem volt, szóval azt hiszem, egyelőre nem taszítom le a trónjáról Keats-et.

és még csak nem is vicceltek

2011-08-17T18:06:00.002+02:00

"Láthatatlan pénisszel szexelt, felgyújtották" - index.hu, 2011. Ide sem kattintok soha többet.

(Igen, igen, tudom, mérhetetlenül hosszú ideje mérhetetlenül vállalhatatlan, de ez most végleg betett.)

saját kárán tanul, ahelyett, hogy aludna

2011-08-14T09:44:00.003+02:00

Közvetlenül lefekvés előtt bevenni a köptetőt = hülyeség.

De azután az őrjöngve átköhögött másfél óra után legalább már tudom, hogy tényleg hat.

spirit child

2011-08-11T14:43:00.004+02:00

Első YouTube videóm valaha is (mondhatni evör), kicsit éles és hideg nekem a hangzás, de sokkal tisztább, mint általában az ilyen felvételeken szokás. Meg is lepődtem jól, hogy milyen ügyes kis gépem van nekem. Néha azért billeg a kép, mert közben mégis táncolni kellett, de hát ez van, sosem voltam az az átgondolt típus... És hideg is volt és éjjel négy és én álmos és némi sok sörök hatása alatt is.

(És természetesen a feltöltés leghosszabb része az volt, hogy találjak egy olyan felhasználói nevet, ami még nem foglalt. Szerintem az első negyvennél simán hazudtak.)

kávéban oldódó költészet

2011-08-09T22:37:00.005+02:00

Be kell vallanom, hogy a vasárnap estém aztán odáig fajult, hogy éjfélkor verset írtam az ablakban ülve, a Sors persze azért korrigálta ezt a hibát, mert másnap fél liter kávét öntöttem a füzetembe, és a vízálló tinta ezt azért nem állta mégsem. A hétfőt ezen kívül is a dögrovás jellemezte, és hogy képeket szerkesztettem, mert épp ahhoz volt csak valamennyi eszem. De teljesen jó volt, mert az emberek szerették a képeimet, és az mindig jó, ugye.

Még másnap is szerették a képeimet, különösen, hogy akkor egy régi rajzzal még külön kerestem is a népszerűséget (néha kell az a nyúlnak is, na), bár azt azért meglepődve vettem tudomásul, hogy ami szerintem a kellemes izgalommal teli nyári este fekete-fehérben, az másokban lovecraft-i képzeteket ébreszt - persze megszokhattam volna, ha már a kedvenc tengeri szigetes képemre Impatient annak idején elmerengve annyit mondott, hogy "sosem láttam még ilyen szép ábrázolását az agydaganatnak" (illetve Búvárzenekar is rettegett az egyik virágtól, mert meg akarja enni... pedig nem is). Aztán azért tisztáztuk, hogy az öreg féltőkehal, Lovecraft írt lírai álmokról is, és ez jutott a néző eszébe, nem valami csápos rettenet.

Roppant izgalmas dolgok történnek az én életemben, azt hiszem.

36 is the new 16

2011-08-07T21:16:00.005+02:00

A hisztérikus elszontyolodást illetően legalábbis biztosan. Amikor annyira jó volt mezítláb rohangálni a fűben, a napsütésben, amikor hevertünk a színpad előtt, ahonnan életemben először nekem ajánlottak egy számot (mert legalább annyira szeretem a fákat, mint ők; ezek szerint mégsem volt hiba előző este tíz percen át szerelmet vallanom a bükkerdőknek, a bükkerdők hajlamosak még távollétükben is súlyos szeretetrohamot kiváltani belőlem), amikor szappanbuborékokat fújt a szél a nyírfaágak között, akkor persze tudtam, hogy ennek még nagyon csúnya böjtje lesz, és az este érdemi részét tényleg azzal fejeztem be, hogy ültem a sötét tóparton, és a sörömbe bőgtem. Vettem volna inkább tequilát sör helyett, meg citromot, azt legalább nem rontotta volna el.

Ettől eltekintve rengeteget nevettünk, de hihetetlenül sokat, és szép volt minden, és jó is, és néha elképesztően hihetetlen bizarr, néha csak borzasztó meglepő, például amikor éjjel háromnegyed háromkor egyszer csak még kiderült, hogy a koncert, ami helyett délután a többiek csak hintázó (és nevető!!! milyen dolog már ez) gótokat találtak, kicsit elcsúszott, és akkor most itt lesz, na, az borzasztó meglepő volt, meg jó is. Aztán utána a szállásra visszafelé ballagván újabb jelenség iratkozott fel az "én nem értem a pasikat, de most komolyan tényleg nem" listámra, szóval a 36 ilyen szempontból is az új 16, de ez valahol olyan elképesztően hihetetlen bizarr volt, hogy utána egész úton hazafelé fuldokolva röhögtem az üres műúton, mármint nem az volt a tréfa tárgya, azon csak ballagtam és néha széttárt karral pörögtem. Másnap sikerült csücsköt dobnom egy fekete plüss dobókockával (tényleg a hegyére állt), megtudtuk, miféle étel a lángoló betyárbatyu (kicsit féltünk tőle, hogy egyszer csak kiront egy nagyon felzaklatott Vidróczki a konyhából, és azt kiabálja, hogy ma bizony pincérbatyu lesz inkább az étlapon), és sörrel a kezünkben hintáztunk és néztünk zúzós koncerteket. Volt olyan is, hogy a kilátó kétharmadánál jutott eszembe , hogy tériszonyom van, és én olyan ember vagyok, hogy nem érdekel a fóbiáim tét nélküli legyőzése: fel tudtam volna magam kényszeríteni a tetejére, csak több értelmét láttam, hogy lemenjek, mielőtt rosszul leszek. És olyan is volt, hogy születésnapozó írekkel ittunk, és az egyik értelmezhetetlen dolgokat írt az elérhetősége helyett a füzetembe, például hogy Deftones és kill everyone, a másik pedig megígérte, hogy ha legközelebb feléjük járok, elvisz engem Glendaloughba (eddig háromszor próbáltam oda eljutni, és minden esetben valami teljesen idétlen és nevetséges hülyeség akadályozott meg, például, hogy nem találtuk meg a megfelelő buszmegállót, kezünkben a kifizetett jeggyel) (szerintem Szent Kevin valamiért nem akar látni sem; fontolgattam is, hogy megsértődöm rá). Szeretném igényelni azt a lottóötöst.

Most pedig elmegyek aludni, mert az előrejelzések szerint holnap is lesz nap.

a nap elgépelése

2011-08-04T10:12:00.000+02:00

Fenyőfék

De amilyen lassan hat a kávé, fog még ez bővülni...

este van, este van

2011-08-03T10:03:00.002+02:00

Nem biztos, hogy be kéne tolnom egy zacskó tört chili paprikát csak azért, mert a piros részeknek finom csipkebogyó ízük van.

kedves naplóm, újra

2011-08-02T22:53:00.004+02:00

Kicsit kezd már ködbe veszni a múlt hét is, szerintem folyamatosan álmos voltam, és aggódtam, hogy nagyon sokat kell dolgoznom, ahelyett, hogy nagyon sokat dolgoztam volna (most mondhatnám, hogy ez fárasztóbb, de nem az: nagyon sokat fordítani a legfárasztóbb).

Szerdán épp belendültem volna a munkába, amikor Impatient hívott, hogy akkor menjünk moziba, de majd mindjárt, onnan persze rögtön nem ment a fordítás, de aztán éjjel bepótoltam a hiányzó adagot. És moziban is voltunk, és kávéztunk is, de most nem sokáig, teljesen furcsa is volt.

Csütörtökön senki sem akart sörözni, próbáltam kávéba fojtani a bánatom, de nem sikerült még az sem. Pénteken ügyet intéztem rengeteget, és közben megnéztük még egyszer a Kiállítást is (augusztus 6-ig más is megnézheti még), ezúttal Grafikuslánnyal és barátaival, később söröztünk egy délutánit. Aztán gyanús, hogy hétvégén csak annyit csináltam, hogy elmentünk thai kaját enni (kókuszos-gyömbéres húsleves!!!), és kaptam piroslabda-pöttyös fülbevalót, és beszélgettünk rengeteget.

Aztán a sürgősen ismertetendő regény helyett kiolvastam egy ifjúsági sorozatot, teljesen jó volt, most megint akarok saját farkast (vagy borjú nagyságú, fekete kutyákat, vagy zöld szemű, fekete sárkányt, vagy egy páncélos-jeges macit), bár gyaníthatóan nehezen szoknék hozzá, hogy ahhoz az erdőben kell laknom, és nyersen ennem a vaddisznómájat.

a panellét örömei

2011-07-30T20:57:00.003+02:00

Elmentem vásárolni, hazaértem, az egész emeleten olyan brutális fűszag terjengett, hogy az valami hihetetlen. Nem tudom, hol és kik szívták (kb. csak nyugdíjasok laknak ezen a szinten meg a gondnok) de nem mertem volna benyitni hozzájuk, ha csukott ajtón keresztül is ilyen erős volt...

(Egyébként tény, hogy én is ezen a szinten lakom, de akkor nagyon megdöbbentem volna, ha tőlem hömpölyög a gandzsa-szag. Bár legalább önmagában meg is magyarázta volna, miért nem emlékszem rá, hogy tőlem ez hömpölyög, de nálam sajtos-hagymás melegszendvics illat volt, nekem egyszerű vágyaim vannak.)

egyébként

2011-07-27T11:44:00.002+02:00

Persze történnek dolgok, további születésnapolások, családilag is, és kiállításmegnyitó, és az ördög kvantumvonatai, és minden, csak általában vagy álmos vagyok, vagy csendben és dermedten rettegek a nyakamba szakadt határidőktől.

2011-07-23T22:33:00.004+02:00

Azért Oslo és Utoeya kegyetlenül perspektívába rakja a dolgokat. Szerencsétlen kölykök, azon a cseppnyi szigeten... és az az utolsó, gyáva féreg, aki először odahívta maga köré őket, aztán tüzet nyitott.

Annyira szörnyű ez az egész, hogy még neki sem tudok rosszabbat kívánni, mint hogy csak egyszer, egy pillanatra fogja fel, mit is tett.

születésnap utáni depresszió

2011-07-22T19:50:00.005+02:00

Amikor már kicsit megapadnak a kívánságok és az ajándékok és a vicces dolgok, és az emberre rátelepszik a KOR. De igazából az is lehet, hogy csak a határidők tudata, és ez az egész nem is születésnap utáni, hanem határidők közti depresszió.

Úgy tűnik, mostanában hatnak rám az olvasmányélményeim, most például egészen tizenhat éveshez méltóan hisztériázom azon, hogy bezzeg X és Y nem köszöntött fel a facebookon (szerintem mondjuk inkább az a csoda, hogy tavaly megtették), illetve hogy Z pedig igen, és egyáltalán, Z honnan került elő, és miért, és pont, amikor azt hittem, kezdem már érteni az embereket. Z amúgy tényleg mérhetetlenül idegesít, mert nem értem, és számomra az rémségesen rettenetes, ha valamit nem értek, komolyan, megőrülök. Ha legalább bántana a dolog, de nem, csak idegesít, idegesít, hogy miért nem értem. Buta-e vagyok. (Majd megkérdem valamely férfiismerősömet tömény alkoholok ködében, de szerintem ők sem fogják érteni, és akkor együtt leszünk buták-e.)

Egyébként ha jól nézem, tényleg nem írtam arról az iszonyú megrázó élményről, hogy két és fél hete egyszere csak hirtelen meghalt a szomszédom, épp lelkesen sminkeltem, hogy elmenjek otthonról, amikor kétségbeesetten becsengetett a n agyjából velem egyidős, épp könyökig begipszelt lánya, hogy a mesterséges lélegeztetéssel hogy állok, aztán mire fél perccel később találtunk egy szomszédot, aki állt vele valahogy, már a mentők is kinn voltak. De hiába. Olyan rendes ember volt, tényleg, amikor tavaly kizártam, még kávét és palacsintát is adott, nem csak azt engedte meg, hogy telefonáljak tőlük, és néha beszélgettünk valami keveset is, amikor épp találkoztuink a folyosón, és tényleg olyan jó ember volt. Nagyon megrázott ez az egész, és rettenetesen sajnálom a lányát, borzalmas lehet szegénynek.

Nyilván részint azért csak most írok róla és azért ennyire mintegy mellékesen, mert teljesen nem tudom, mit lehet kezdeni ezzel, tele van nagyon szomorú és végleges dolgokkal, és izé, én ilyenkor legfeljebb Verdit hallgatok, de civilizáltan megnyilvánulni nem tudok úgysem.

Sört kéne inni most. Attól sosem lesz költői hangulata az embernek.

ma jól megy ez a boldog születésnapot dolog

2011-07-21T13:00:00.004+02:00

Nekem is pont ilyen kis tűzköpő volt a tortámon! És tök jó barátaim vannak, mert meglepnek sajátrajzos tortával és koros Jamesonnal és ajándékutalvánnyal és Rettenetes Könyvvel és birkaízű csokival, és linkelnek nekem Faith No More-t pedig nem is olyanosok, és kívánnak nekem boldog születésnapot, és örülnek velem, és milyen jó dolog már a születésnap!

(És még az időjárás is ír lett a whiskey mellé, hideg szürkeség esik az égből, és ez a tegnap estig nyúlósan hentergő hőség után olyan jó, hogy kérni sem lehetne jobbat; nyilván, mert születésnapom van.)

:) :) :)

2011-07-21T00:14:00.001+02:00

hiánypótlás, remélhetőleg azért 30 napon belül

2011-07-18T21:35:00.003+02:00

Most az van, hogy kihagytam még utazgatás közben helyet a különféle útibeszámolóknak, és azok ott bukkannak majd fel, nagyjából a helyükön, és nem itt, az oldal tetején. Szóval néha érdemes lesz lebarangolni egész júniusig - bár egyelőre visszafelé haladok, és elsőnek a Távolról indít 3.0, avagy a jódos kesernye bosszúja c. fejezettel emlékeztem meg vidám borvidékes hétvégénkről.

morg

2011-07-16T12:58:00.002+02:00

Például azért is fogom lemondani az itthoni internetet szerintem hó végén, mert hiányzik a fenének, hogy rögtön az első reggeli e-mail iszonyatosan feldühítsen.

hah

2011-07-15T18:35:00.002+02:00

Úgy nyavalyoghatnék, de ehelyett csak belenézek a kamerába, és azt mondom:

HARRY POTTER!

Tök jó volt az utolsó rész, bár Alan Rickmant azért nem tudták meggyőzően huszonegy évesre sminkelni.

de ez úgy húsz éve lett volna aktuális

2011-07-15T01:45:00.005+02:00

Szembesültem vele, hogy van egészen mai magyar gimis romantikus sorozat, és beleolvastam a 3. kötetbe (4. nem volt a boltban) és azt hiszem, függő lettem. Mert... Mert semmi sem reális benne, csak az, hogy a kamaszlányok tényleg teljesen ilyenek.

A felismerés valahol annál a résznél érhetett, amikor Hősnőnk napokig bőg, mert kiderül, hogy Szíve Szottya más leánnyal jár, és ezen a ponton azt gondoltam, hogy ne már, ez azért így ebben a formában nem igaz.

Csak aztán eszembe jutott az a kép, hogy olyan hajnali három lehet, én az ágyamon ülök, miután a háztartás összes gyertyáját elégettem (ezek kilencven százaléka úgyis a szobámban volt, mert nem csak geek voltam, de kezdő gót is), és a viaszba olvadt gyufákat basztatom a viaszba nem olvadt gyufákkal (rengeteg gyufám volt, miután az öcsémnek karácsonyra gyufásdobozokból építettem űrhajót), és ott BŐGÖK, mint egy állat, vagy nem, mert olyan állat azért Darwinnak hála nincs is, ami így bőgne, és hirtelen felrobban a hamutartó, amiben addig a dolgokat gyújtogattam, és egy nagyobb szilánk lyukat éget a bal bokámra. Meg az ágyneműbe is, persze, de az nem fáj olyan közvetlenül. A lábamból ezek után hetekig folyt valami zöld, és persze a kamaszregényekkel ellentétben sosem lettünk egymáséi szívem akkori Szottyával... De nem tagadhatom le, hogy volt ilyen. Pláne, mert a nyoma ott van a bokámon a mai napig.

És olyan jó lett volna, ha a kamaszregények kötelező fordulatai néha mégis igazak, már ami az összejöveteleket és egyéb délutáni teákat illeti.

Nem, egyébként nem, én félig akkor, félig úgy húsz év fáziskéséssel láttam, milyen az, amikor a Menőfiú valóban összejön a Rendeslánnyal; és nem. Nagy és határozott NEM, ha netán szavazni kéne a kérdésben.

És persze én sosem voltam igazi Rendeslány, legfeljebb egy rendetlen geek lány, és egyáltalán, ma goromba volt velem az élet (bemászott egy borzalmasan nagydarab pók az ablakon, és a párnám alá akart költözni, mielőtt kidobtam volna, és nagy szívtörésem jelölt be szociális világhálózaton, WTF, Bastille Nap volt, nem lehetne, hogy az érzelgősség helyett királyokat gyilkolunk?, valamint állítólag sörözéseken dolgokat mondtam, amikre nem emlékszem, és egyáltalán, öreg vagyok, és a hétvégi képek alapján csúnya és kövér is, IGEN) csak néha nagyon nehéz visszagondolni azokra az időkre anélkül, hogy egyszerre kezdenék el rettegve bőgni és az időgépem keresni, na.

teljesen dögrováson

2011-07-14T16:27:00.001+02:00

Éghajlati menedékjogot fogok kérni valahol az óceáni klímában, és az elmúlt napok adatai alapján senki sem meri majd elutasítani.

jódos kesernye

2011-07-11T14:07:00.005+02:00

A távolról indítósokkal (AnnGel, Jud, BePe, Brainoiz, Woof és jómagam) ismét indítottunk egyet távolról, csak ezúttal nem júniusban, és nem Pécsett, hanem egy hónappal később, Nemesvámoson.

A szállás remek volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, lehet vinni gyereket, kutyát, kemény barlangásztársaságot is. A jókora családi ház felső emeletén egész nagy csapat elfér, és a háziak lenyűgötzően barátságosak. A pincében található interaktív pálinkamúzeumban mindenből van egy kicsi: meggyel ágyazott szilva, datolyán és mézen érlelt körte, de a marconáknakk akad karcos, férfias házipálinka is.

Első este Woof és a házigazdánk, Csaba közösen főztek bográcsban marhapörköltet, miközben mi a hőségre való tekintettel irtózatos mennyiségű rozénak vetettünk véget. A pörkölt aztán kellően megalapozta a további borok helyét, és kedvenc Cégtársammal éjjel kettőig beszélgettünk, sőt, utána még a maradék bort is visszatettük a hűtőbe, és a lépcsőn sem estünk le.

Másnap reggel az erkélyen kávézva néztük, ahogy az addig békésnek tűnő háziúr fegyvert ragad, és irtóztató mészárlásba kezd a baromfiak között. "Jaj, de hát még a csőrét is befogta, hogy ne panaszkodjon", jajgatott a szárnyas helyett AnnGel, ám Brainoiz nem mentette meg a szerencsétlen jószág életét - ő arra hivatkozott, hogy nincs nála a minden szuperhősséghez kötelező köpeny, de igazából mind tudjuk, hogy ez azért volt, mert nem ír. Ha már úgyis egész hétvégén mindenre az volt az érvünk, hogy Brainoiz nem ír. Talán csak a vonat nem azért késett.

Miután megreggeliztünk az előző délután szerzett, húszfős társaságra méretezett készletekből, Csaba levitt minket Csopakra, és a hőségrekordban nekiálltunk a vonatozás nehéz mesterségének. A MÁV láthatóan nem érezte még szükségét annak, hogy egy ilyen mellékes turisztikai célpontra, mint a Balaton, mondjuk ne ugyanazokat a vonatokat küldje, amiket 1980-ban: nagyon helyre kis időutazás volt a dolog, csak nem a jobbik fajtából, hanem abból, amikor az ember két réteg ruhán át is ráolvad a műbőrre.

Badacsonyban felkapaszkodtunk a hegy derekára, és beestünk egy pincébe, ahol egész addig ültünk, amíg mindenki át nem fagyott (pedig azt hittem volna, kézenfekvő gondolat, hogy ha stabil 15 fokos pincékbe készülünk, viszünk kardigánt, de nem), aztán leereszkedtünk a csodás terasz-lugashoz, ahol méhek döngicséltek a szőlővirág között, félérett fürtök lógtak mindenütt, és minden pillanatban fotogén volt a Balaton. A ház dark fantasy írója egy kicsit szerette a kamerát, ebből születtek vicces képek is, amin szerintem Nosferatura, az érintett szerint viszont egy tébolyult robotra emlékeztet. Szőlőlugasban.

Hazafelé még megálltunk fröccsözni és hideg bodzaszörpöt inni Csopakon, aztán visszatértünk a bázisra, ahol irreális méretű bőségtál várt minket a házigazdák jóvoltából. Azt hiszem, ezen a ponton megbocsátottuk a reggeli gyilkosságokat is, mert kevés jobb dolog van a friss, ropogós csirkecombnál (esetleg a zöldfűszeres tejfölös szósz, a pikáns tepsis krumpli és a friss zöldségek). A másnap reggeli indulásra való tekintettel ezúttal már csak éjfélig borozgattunk, jóval visszafogottabban, és szerencsére ezúttal sem esett le egyikünk sem a lépcsőn, sőt, volt, aki utána még hosszan olvasott.

Vasárnap aztán az ég egybeolvadt a betonnal, megálltunk egy benzinkútnál az elhagyatott Birka csárda mellett, majd elértünk haza, és ennyi volt. Ha jól emlékszem.

utálom a sztereotípiákat

2011-07-06T13:27:00.005+02:00

"Ha hiányzik a nagymama főztje, azok a házias jellegű ízek, amelyek a vidéki konyhát jellemzik, akkor a legjobb helyen jár!"

Hja, nagymamák csak vidéken teremnek, városi nagymamák nincsenek, nem házias nagymamák sincsenek, végül is tény, hogy az onoka világra jöttével pl. az orvosok is azonnal növesztenek egy tanyát, és a saját barackfájuk terméséből főtt lekvár lesz egyetlen gondolatuk, fő kötelességük, létük alfája és ómegája.

de emberek, most komolyan. de nagyon komolyan. de tényleg.

2011-07-06T13:09:00.004+02:00

Ma üzent nekem az iwiw, hogy levelem van (meg aztán a myspace is, de ahhoz már nem volt merszem), és beléptem, természetesen szemét volt, de teljesen meglepődtem, hogy élő emberek még online vannak abban a rendszerben. És rendszeresen. 2011-ben.

No mindegy, akkor már megnéztem a felgyülemlett szemetet, és találtam ezt, amitől zselésre kocsonyásodott azonnal az agyam, hogy MI A SZENT SZAR, és hogy emberek ezt komolyan továbbküldik másoknak, és nem szárad le a kezük tőle, de tőből, és visszamenőleg.

Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: Fw: olvasd - bocs
Egy lány megkérdezi a pasiját, hogy csinos-e?
A fiú azt mondta nem!
A lány megkérdezte szeretne-e vele örökké lenni?
A fiú azt mondta nem!
Megkérdezte, ha elmenne sírna?
A fiú azt válaszolta nem!
Eleget halott ezért elment, könnyek csorogtak le az arcán,
hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondta:
Te nem vagy csinos, te gyönyörű vagy!!!!!!!!!
Nem SZERETNÉK veled örökké lenni, hanem AKAROK!!!!!!
Ha elmennél nem sírnék, hanem meghalnék!!!!!!!!!

Küld el ezt a levelet mindenkinek a listádon!!
Nekem is!
Ma este éjfélkor az igaz SZERELEM valóra válik, azaz, hogy SZERETNEK!!!!!!!!
Valami jó dolog fog veled történni holnap 13 és16 óra között,, ami holnap lehet!
akár a neten, akár az utcán, bárhol!

Ha kitörlöd ezt a levelet szerencsétlenség lesz rajtad:
10 párkapcsolatban 10 éven át, DE ha elküldöd minden ismerősödnek, akkor biztonságba leszel 14 percen belül!!!

A mi a jó kurva élet? Ennél még a kiscicákra rámontírozott kínai bölcseletek is inkább, Coelhoval nyakonhányva kétszer.

újra itthon

2011-07-05T17:13:00.002+02:00

Közben nem csak hazaértem, de megünnepeltük D. legújabb államvizsgáját is, több részletben több emberre ráöntöttem mindenféle söröket, és megtudhattuk, hogy a Gödörben mostantól betétdíjas műanyag poharat is kell váltani az iszákossághoz.

Élménybeszámoló és több tonna fénykép majd egyszer, sok kacsával és még több virággal (természetesen).

(persze)

2011-06-28T00:17:00.004+02:00

Minden tuti-igaz-okos honlap szerint holnapra pont kellemesen lesz hidegebb - csak hogy még jobban zavarjon, hogy nem tudok menni a talpamon sehova sem (a konyha is kész kaland).

Igen, most hisztizek.

pszichonauta

2011-06-27T23:24:00.002+02:00

Mert megérdemlem.

Lehet, hogy nem, de akkor is.

szegény turista panaszai

2011-06-27T21:20:00.003+02:00

Hazafelé azon gondolkoztam, hogy holnap csak akkor megyek be a turistaparadicsomba, ha enyhébb lesz az a tetves meleg, mert a mai napnak pl. nem volt semmi értelme. Majd észleltem, hogy a talpam egy folton valami piros és nyers rétegig kopott le, és arra jutottam, hogy holnap ezek szerint pihenek.

HIDEGET AKAROK!!!

bummer

2011-06-27T08:54:00.003+02:00

Tegnap este annyira arra figyeltem, hogy legyen elég kacsa-kenyér Margaretnek, hogy nekem nem maradt reggelire.

Clarion UCSD Write-a-Thon

2011-06-21T00:31:00.004+02:00

A Clarion a science fiction és a fantasy legnagyobb íróképző rendezvénye, ahol a résztvevők a hathetes tanfolyamon a műfaj legjobbjaitól, legjobbjaival tanulhatnak és dolgoznak. Idén úgy döntöttek, a San Diego-i tanfolyammal egy időben, június 26. és augusztus 10. között rendeznek egy online Write-a-Thont is, főleg azért, hogy pénzt gyűjtsenek az alapítvány számára. Az erre jelentkező "írók" annyit írnak ez idő alatt, amennyit tudnak és akarnak, miközben arra biztatják az embereket, hogy adakozzanak a Clarionnak.

Az angolszászoknál ez bevett szórakozási forma, a derék Strangelight doktor például rendszeresen elmegy kirándulni valahová valami liverpooli gyerekkórház javára, ami abból áll, hogy heteken át nyaggat mindenkit, hogy adakozzanak, aztán túrázik egy jót, a pénzt pedig tovább utalja. A fene sem érti, miért nem szoktak az emberek nyaggatás nélkül is adakozni, Strangelight doktor pedig túrázni, de ez egy ilyen különös angolszász szokás, amit láthatóan ők nagyon szeretnek, én pedig nem fogom fel. Felhívják a figyelmet, vagy ilyesmi.

Én azért csatlakoztam a kezdeményezéshez, mert amúgy is régóta le akarom fordítani (át akarom írni) az egyik novellámat angolra, és ez jó alkalomnak tűnt erre. Nem olyan iszonyatosan sok munka, de azért nem is egyszerű. A Write-a-Thon alatt erről külön blogot vezetek angolul.

Kleinheincz Csilla, azaz Hanna is részt vesz a dologban, az ő oldala itt található. Ha az ő oldalán ajánl fel valaki pénzt, azzal őt szponzorálja, ha az enyémen, azzal engem (ha mindkettőn, akkor mindkettőnket, mert ez ilyen tehetséges rendszer). Egyelőre úgy tűnik, ez nekünk főleg csak arra jó, hogy ha sok szponzorunk lesz, nyerhetünk mindenféle ritkaságot, és persze büszkék lehetünk rá, hogy mi mindenre rá tudunk venni embereket. Más haszonnal és lehetőséggel nem jár a dolog, szóval például nem lesz az, hogy ha összelapátoltunk 50 dollárt, akkor valamelyik Clarion oktató belenéz az írásunkba (csak mert ez a kérdés már felmerült - és volt benne valami). Egyelőre nem tudunk róla, hogy ne csak ógermán dicsőségben jutalmaznak minket, azaz hősiességünket majd szkaldok sora regéli el - nem az életünk múlik a nemes adományokon, de azért ha valaki nagy nekibuzdulást érez, és nem tudja hová tenni a garasait, küldje ide, itt jó helyen lesznek.

az magyar kultúrárul

2011-06-20T20:37:00.003+02:00

Az Ikeában leültem egy provence-i sajtos krumplival és egy tál vaníliahabos eperrel, és nem voltam valami körültekintő, mert nem figyeltem, hogy képernyővel szemben vagyok, és épp a desszertnek láttam volna neki, amikor a magyar királyi tévében elkezdődött a Zimmer Feri.

Hang hála a jóságos Úr Istennek nem volt, de öt perc múlva inkább átültem az asztal túloldalára.

El tudná nekem mondani valaki, hogy mi a frászkarikától szokták emberek úgy gondolni, hogy ez a Tímár Péter jó? Vagy egyáltalán, a "lapáttal ütném" szókapcsolatnál szebbet érdemel? Mert az az öt perc hang nélkül is minősíthetetlen volt.

71 pár zokni

2011-06-19T23:41:00.006+02:00

Estefelé hajlamos eluralkodni rajtam az érzelgősség, különösen, ha előző éjszaka kevesebbet aludtam a kelleténél. Ha most tudnám, hová tettem mindenféle fájlokat, rettenetes novellakezdeményeket töltenék fel a világhálóra, és elmesélném szívfacsaró történetüket is, de szerencsére nem csak a zoknis fiókomban tartok rendetlenséget (a zoknis fiókomban csak azt tartok, a legutóbb pl. zokni már nem is volt benne, csak minden más; beleértve másfél pizsamát és egy törülközőt is).

Zokniról szólva, a héten készletpusztító leárazás volt a szomszédos hipermarketben, jó tapintású, jó minőségű, akciós zoknik, komolyan, ez nekem olyan, mintha Kurt Cobainnek akciós heroint kínáltak volna. Közel egy köbmétert vettem (azért nem csak magamnak; magamnak csak... ööö... 45 párat vettem. 3300 forintért. Egy hős vagyok, hogy 45 párnál megálltam. Árultak volna inkább akciós heroint) (kb. eszem a zoknikat, évi 20-30 párat simán elpusztítok, és ráadásul szeretem is őket - a kedvenc, kényelmes daraboktól még teregetés közben is el szoktam érzékenyülni, alighanem ez a kedvenc ruhadarabom), de persze női cipőbe való, épp csak a lábujjat takaró változat nem volt, azt külön kellett vadásznom, hogy tudjak hordani női cipőket is (és olyan szépek: az egyik csipkés, a másik pedig világoskék alapon apró virágos, és mind a kettő bőrnek kellemes pamut).

(Egyébként ha valakit aggasztana a téma: épp most olvastam el egy fényképekkel illusztrált blogbejegyzést az egyik legnépszerűbb steampunk írónőtől... ...az elmúlt egy évben vett bugyijairól. Szóval ez most egy ilyen időszak.)

Pénteken sikeresen berúgtunk Noizékkal mindenféle helyeken, és olyan meleg volt, hogy nem fázott a lábam zokni nélkül sem, pedig az ritka; aztán pedig két taxit is kellett hívnunk, hogy egy végre odaérjen. Szombaton palacsintát vittem a nagymamámnak, majd Párizsba szállítandó kardigánokért rohangáltam a poshadt mosogatórongy időben, később megtapasztaltam, milyen az áramszünet egy plázában (szerencsére épp öt perccel előtte döntöttem el, hogy mégsem akarok beülni kávézni, de még moziba sem). Végül a lakásomtól kb. harminc méterre, a domboldalban egy padon (vacsoráztam és) dolgoztam, amíg be nem esteledett, mert így is olyan fülledt hőség volt, hogy azt hittem, az agyam is kifolyik a pórusaimon.

Éjjel aztán megjött a szélvihar, ami azzal járt, hogy be kellett csuknom az ablakokat, mielőtt betörnek - így én továbbra is a forróságban kovászolódtam, hiába volt odakinn már jó hideg. Aztán délelőtt megismerkedtem a Kino süteményeivel (fantasztikusak, bár azért felhívnám a helyiek figyelmét, hogy magyarul a rózsa tea =/= csipkebogyó tea), és D.-vel jó sokat beszélgettünk a kiadókról, és hogy igazából nem ártana, ha kialakulna idehaza is az irodalmi ügynök létforma.

Most pedig dolgozni fogok, már ha előtte sikerül nem a fülembe töltenem a kávémat.

júniusi vasárnap

2011-06-17T17:34:00.002+02:00

ilyen sem volt rég, hogy rajz

2011-06-15T20:46:00.006+02:00

Tobias S. Buckell Tagadd meg Babilont című novellája az én fordításomban és illusztrációmmal az SFmag-on, olvassátok.

Igazából be akarom fejezni a másik rajzot is, és akkor fel akarom ide tolni azt is. Mármint mert hogy ezt az utolsó pillanatban csináltam (igen, utólag úgy látom, lehetne is rajta javítani itt-ott), és ezzel együtt sokkal, sokkal elégedettebb vagyok vele, mint azzal, amin hónapok óta gondolkoztam, és amit napokon át rajzoltam. Mert hogy az túl sok volt, és nem az igazi: volt benne ugyan egy öböl és egy kikötő, de nem találtam megfelelő szögű képet Charlotte Amalie-ről, és volt ugyan benne hajó, de valahogy elnyomta a túl sok minden más. Küzdöttem vele és rajzoltam és küzdöttem, de nagyon nem akart az igazi lenni sehogy sem. Aztán az utolsó pillanatban megtaláltam azt a képet, ami pont abból a szállodából ábrázolja pont este pont azt az öblöt, sűrűn kéltségbe is estem, és órákig merengtem a fejemet a takaróba fúrva, hogy ez így nem jó, de mi az hogy, nem jó, ebből így nem is lehet jót csinálni, sehogysem, sehogy se nem. Aztán rájöttem, hogy akkor újra nekiesek, így és ennek.

Persze ha tudnék rajzolni vagy festeni, ezt éjkékben és éjlilában és vízfestékkel, utólag rákent fehér pöttyökkel csináltam volna meg, és csak a város fényei világítanának, a hajó és a felhőpászmák is sötét árnyékok lennének, de nem tudok sem rajzolni, sem festeni, és ráadásul az nem is mutatott volna jól az e-olvasókon, ha már fekete-fehérek (és ez a kép elsősorban az e-könyv változatok címlapjának készült, ha valaki nem tudná, mert csak a blogot olvassa, a kusza gondolataimat még nem).

nyűg, ilyenek

2011-06-12T19:59:00.005+02:00

Nem szeretem, ha valami sokkal többnek bizonyul, mint amiről szó volt, de hát van ilyen is, csak aztán sosem tudom utolérni magam semmivel, és részint ettől volt pokoli rossz kedvem a hét közepén, amin csak az enyhített egy kicsit, hogy családi vacsorák is voltak akkortájt, és bár egyik után sem lett hirtelen sárgadinnyém, új cipőm és kávém, azért nagyon jól szórakoztunk. A nagybátyám először csak lestoppolt egy villamost, majd megállította a forgalmat is, én minden egyes alkalommal leettem magam. Leinni ezúttal nem volt kedvem.

Csütörtökön aztán vacsora után még átballagtam egy fröccsre az ezúttal igen szűk létszámban kocsmázókhoz, akik előtte ötleteket koronáztak meg, utána pedig meggyőződhettek róla, hogy tényleg nem lennék jó sci-fi író (Srakker legalábbis háromnegyed órán keresztül tudta darabolni az egyetlen valaha volt sf ötletemet). Szombaton ugyanitt tejfakasztottunk, szolidan és visszafogottan, szintén nagyon szűk létszámban, ezek szerint így jár az, akinek a fia képes hosszú hétvégén születni, bár azt hiszem, azért jó volt ez így is. Előtte apámmal palacsintáztam, és megbeszéltük, hogy a város tényleg rosszabb állapotban van, mint húsz éve, és sok minden mást is, beleértve az egész világot. Vasárnap zöldbab és fasírt egy árnyas teraszon, séta, virágok. Rajzolás a fűben, kávé a konnektor mellett, végül megnéztem egy filmet, amiről sejtettem, hogy rossz lesz, azt is, hogy ennyire, de legalább addig kitöltötte az agyam, és ez ráfért rendesen.

naploid

2011-06-05T23:03:00.004+02:00

Elmentem családi vacsorázni, és egy cipővel, egy sárgadinnyével és egy üveg kávéval gazdagabban tértem haza. Három másodperc alatt jutok el a zenből a habzó szájú őrjöngésig, és ennek nem csak a meleg az oka, hanem az is, hogy emberek nem akarják megfogadni a tanácsaimat, és az milyen már, ugye nyilván jogukban áll nem megfogadni a tanácsaimat, és ugye nyilván nekem ezt el kéne tudnom fogadni, csak mégsem, mert milyen már. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Jaj. Azért nem tesz boldoggá a meleg sem.

A hétvége leginkább felvillanásokból áll, és nem is baj, hogy nem kapcsolódnak össze ezek a dolgok, nem kell mindig mindennek összekapcsolódnia. De azért ott a sör és a bor, de még a pálinka is, és egymáshoz térben és időben nagyon közeli, ám minden másban végtelenül távoli erdei helyszínek, az egyiken bogrács, a másikon harcizebra csíkokkal kikent lánglelkület. Fáj a torkom.

A hét közepén persze volt más is, szintén hőség, és vendégeskedés Grafikuslánynál, és a bor és az alma és a sajt után a nyitott ablakon bepermetező vihar, és macskák, akik ki akartak ugrani az ablakon, mert annyi eszük van. Aztán hazajövet agyleolvadós email egy munka kapcsán, ez rányomta a bélyegét az egész hetemre, és nem egyszerűsítette a helyzetet az sem, hogy másnap korán reggel kellett menni tárgyalni régi fordításokról, csak hogy kiderüljön, hogy nem régi fordításokról tárgyalunk mégsem (és sajnos nem lettem a világ egyetlen gazdag fordítója, pedig ha megvennék tőlem azokat a jogokat, hah, jaj, az összes kezdődő gyomorfekélyem elmúlna, de hát egyelőre nem). És este korcsma, csak a társaság felét zavarta meg a pincében a lámpaként funkcionáló, tejüveg ablak (még mindig nem sötétedett be? ...mármint hogy most a föld alatt vagyunk), és kiderült, hogy Búvárzenekar és Fleó egy pár, de ez láthatóan nem rázta meg annyira az úri közönséget, mint netán várták, Hős Adminunk pedig egy egész kosár pogácsával lepett meg minket.

Az openoffice most épp azt játssza, hogy nem indul el, akárhogy bökdösöm; egy újraindítás alighanem megoldaná a helyzetet, de azt hiszem, elmegyek inkább aludni.

szegény fordító sirámai

2011-06-03T12:06:00.007+02:00

Ha bárki azt látja a hírekben, hogy XY kiadó irodáját porig égették, én voltam. A magyar könyvkiadók többsége sokat tesz azért, hogy a fordítók szívből gyűlöljék és személyes ellenségüknek tekinthessék őket (lásd még: fizetési morál), de itt olyan új rejtett pályákat dobtak elém az első email váltástól kezdve, hogy az eszem megáll. Most például a már megszerkesztett, sőt, betördelt (!!!) könyv kapcsán találták ki, hogy nekik egy csomó mondat inkább nem tetszik a szövegben.

Azt hiszem, mégis elmegyek sárkánygyártó kisiparosnak, nem mintha arra igény lenne, de legalább nem gyűlölném közben azt a munkát, ami után minden egyes esetben meg kell vívni még a III. világháborút is, hogy esetleg apró morzsákban kegyeskedjék kifizetni.

(Azért vannak kivételek, munkában és kiadóban is, csak a fehér holló elterjedt hozzájuk képest.)

nem olyan sok, de nem is olyan kevés

2011-06-01T09:09:00.005+02:00

Hja, úgy nézem, december óta nem linkeltem, miféle ismeretterjesztéseket kéne olvasni tőlem, pedig. Azóta volt egy a megújult endless.hu megújulásakor a Darklands című, 1992-es játékzsenialitásról, és néhány SFmag-színekben: Így neveld a sárkányodat (film, de milyen jó!), Juliet E. McKenna: The Aldabreshin Compass, Kate Elliott: Crown of Stars (mindkettő epikus fantasy sorozat), C. S. Lewis: Míg arcunk nem lesz (mítikus szépirodalom), John Scalzi: The Android’s Dream (inkább birka-központú, mint tudományos fantasztikum). Illetve egy ismertető a Fényes csillag c. romantikus költemészetről, de arról hasonlókat írtam itt helyben is.

Cikkek, írások, rajzok és fényképek pedig továbbra is ott sorakoznak valahol bal kéz felől, alul, meg akkor most itt: cikkek, endless.hu - cikkek, SFmag.hu - fényképek, deviantart - fényképek, picasa - írások, deviantart - rajzok, deviantart - rajzok, art.rpg.hu. Frissülni amúgy csak a cikkek meg a picasa galériák szoktak, mert minden máshoz dolgokat kéne csinálni a semmiből, és dolgokat jobb szeretek vörösréz drótból és szakadt harisnyából csinálni.

igazából

2011-05-31T22:43:00.004+02:00

Nagyon dühös vagyok emberekre, amiért lebecsülnek, és csupa vízhólyag a kezem attól, hogy rézdrótot fontam. A háromfejű sárkány vázát nagyjából minden lépésnél háromszor elrontottam, de a végeredmény egyszer majd működőképes lesz; még csak a puszta drót van meg, de már képes megállni fél lábon (máshogy egyelőre nem is).

Tutorial legfeljebb egy következő modellből lehet, ahol nem bambulok el úgy, hogy rossz drótot kapok el, és ezért az egyik keze kétszer olyan hosszú, mint a másik, de a rövidebb is kétszer olyan hosszú, mint a teste, és ezért Quasimodo stílben a hátára kell csavarnom a fölösleges karmétereket. És az egyik fejébe véletlenül nem fonok másfélszer annyi derótot, mint kellene.

(A következő modellhez megint kell majd vennem hat méter vörösrézdrótot; legalább tudom már, hol lehet, de képtelen vagyok megjegyezni, milyen vastag kell. Persze a múltkor is eltaláltam szemmértékre, nem olyan nehéz.)